Mnemonika rovat

A vérbaj tüneteiről

Részlet a francia kórságról szóló tankölteményből
Fracastoro Jeromos
orvoslás, fertőző, vérbaj, luesz, tünetek

„A fordításban nem szó, hanem értelembeli hűségre törekedtem s az eredeti hatméretűjét megtartottam.” – A fordító megjegyzése.

Bámulatos vala, hogy ha fogant immár e ragadvány,
Négyszer telt a hold és ismét elfogya négyszer,
Míg a baj biztos jeleit felszínre vetette.
Nem mindjárt mihelyest a test bensője beteg lőn,
320 Nyilvánult külről, darabig lappangva tenyészett(1)
S táplálékunkból az erőt szedegette magába.

Majd ólomsúlyú ernyedtség nyűgözi a kórt,
Bágyadt lélekkel morzsolja le a napi munkát,
Kelletlen s tagjait lomhán vonszolja előre.
325 Eltünt a szemiből az előbb vidám elevenség,
Arcáról a pír és homloka rózsaderűje.
A nemzőszerven nyilvánúl a baj először
S ép környék, lágyék lassan-lassan kimaródik.
A kórság jele most mindinkább szembeszökő lesz,
330 Mert a jóságos, ragyogó nap hogyha leszállott
És a földre sötét árnyát boritotta az éjfél:
A testhő, a mely éjjel bensőnkbe törekszik,
A külső részről elszállván s nem melegitvén
A tunya nedvekkel telt végtagokat: izületben,
335 Kar, váll s lábszárban kínoknak kinja nyilallik.
A fertő a test valamennyi erébe bejutván
S megrontván minden nyirkunk, megrontva leendő
Táplálékunk is, lassan felszínre kerültek
A betegűlt részek, kórt s épet szétkülönítvén
340 A természeterő, a test sűrű anyagában
Lomhán és tapadón hömpölygeti a süly iszapját
S vértelen iz s karoken folytában rak le belőle.
Innét szerteszerint a csuklók nagy nyilalása.
A hígabb rész, mely könnyebben bir kiürülni,
345 Mind felszínre haladt, a bőr s külső tagozatra.
Majd ocsmány ótvar boritá a testet egészen,
A mell undok lett, beteg arc eltorzula tőle;
Később új alakok jöttek ki, tüszők tele gennyel.
Mint mikor a csermakk csúcsán a felhasadáskor
350 Erjedt zsíros nyál bőven csordúl ki nyaranta,
A nyálkás genynek s rothadt evnek keveréke.(2)

Ez ha felül rágott, alagútat váj sülyedéskor
S a testet nyomorúlt módon pusztítja: nem egyszer
A hustól fosztott tagokat, kérges, csunya csontot(3)

355 S tátongó szájat láttam rútul kirepedve.
Száj, légcső a szót halkan, suttogva rebegte.(4)

Láttad-e már nyúlós mézgává megtömörülni
Kérge kövér nedvét a cseresznyefa s mandulafának
Csakhamar, a mikoron kifoly a kéreghasadékból?
360 Igy folyik e bajnál, az egész testet beborítva,
Egy nyálkás termék, mely varrá kérgesedik meg.
Élete szép tavaszán, szép ifjúsága mulásán
Sóhajtozva s borús szemmel torz testire nézve
Jajgata sok nyavalyás: mi kegyetlen az isten iránta.
365 A napi munka után a fáradt földi teremtés
Édes szendergés s üditő álomba merül el:
Nékik nincs nyugtuk, tova rebben tőlük az álom,
Nem kedves nekik a hasadó hajnal pirulása,
Ellenségük az éj, ellenségük maga a nap.
370 Élvezetet nem nyujt Bachus, vagy Céres ajándék,
Sem nyájas lakomák s nagy kincses láda arannyal,
Sem falu, sem város; gyönyörök számukra kihaltak.
Csillámló folyamok, se mosolygó Tempe vidéke,
Nem viditák, se szelid szellőjű bérci magaslat.
375 Istent próbálták többször kérlelni fohásszal,
Tömjén gyujtással s oltár dús áldozatával.
Isten nem hajtott az ajándékokra, fohászra.”

„Fracastoro megfigyelései pontosak: nagy tudással, remek meglátással, részletesen és művészi fokon írja le a kór lappangási idejét, ami kb. négy hét), a fertőzés első helyének megjelenését, külső jeleket-jegyeket, majd fokozatosan a generalizált betegséget, ahogy az a testben elterjed. A betegség kórokának, etiológiájának elve szerint a testben lévő nedvek-folyadékok patológiás elváltozását okolja a diszkrázia, vagyis a humorálpatológiai szemlélet alapján: a testnedvek elromlanak, tunyává válnak, és elöntik a szervezetet, míg végül a rossz nedvek a bőr felületén jeleznek, elgennyedt, felhányt szélű makulák-papulák keletkeznek, elcsúfítva a bőr teljes felszínét, magas hőmérsékletek, ahogy a test „kifőzi” a betegséget (coctio), majd a vég felé haladva szétrágja a testet a gyilkos kór.”

Francostorius művének 1720-as londoni kiadása
Férfiportré
(Girolamo Fracastoro?)
Tiziano Vecellio · 1528 körül · olaj, vászon · National Gallery, London · Wkimedia
  1. 316–320. A lappangás időszaka négy hóig is eltartott. Ez téves megfigyelésen alapszik. Itt az első és második fokú jelenségek közötti idő (a második lappangás) értendő: az az idő, mely a fertőztetés és második időszak tüneményei közt eltelik s ez csakugyan 6–12 hét.
  2. 344–351. Fracastoro e sorokban alkalmasint a kórformákra gondolt, melyeket ma göbös (papulás), kifekélyesedő, nedvező papulák, (plaques) fakadék (impetigo) genybúb (ekthyma) stb. név alatt ismerünk. Ellenben az enyhébb, foltos bőrbajokat (roseola, erythema) sem itt, se prózájában nem említi.
  3. 352–354. E sorok alatt a csontok s csonthártyák franciás megbetegedései értendők, melyeket már más régi írók (Torella, Almenar, Vigo stb.) említenek. Fallopia (1564) már tüzetesen leírja a csontok franciás daganatait.
  4. 356. Toroksyphilis s talán gégesyphilis, melyet először Channing (1823.) írt le; kórboncolástani ismertetését először Rokitansky adta. Klinikai felismerése a gégetükör alkalmazásától, név szerint Türck bécsi és Czermák János volt pesti tanár úttörő működésétől (1858) datálódik.

„Hæc multas monumenta dies ut nostra supersint.
Forte etenim nostros olim legisse nepotes
Et signa et faciem pestis novisse iuvabit.
Namque iterum, quum fata dabunt labentibus annis,
315 Tempus erit, quum nocte atra sopita iacebit
Interitu data: mox iterum post sæcula longa
Illa eadem exsurget cœlumque aurasque reviset,
Atque iterum ventura illam mirabitur ætas.
In primis mirum illud erat, quod labe recepta
320 Sæpe tamen quater ipsa suum compleverat orbem
Luna prius, quam signa satis manifesta darentur.
Scilicet extemplo non sese prodit aperte,
Ut semel est excepta intus, sed tempore certo
Delitet et sensim vires per pabula captat.
325 Interea tamen insolito torpore gravati,
Sponteque languentes animis et munera obibant
Ægrius et toto segnes se corpore agebant.
Ille etiam suus ex oculis vigor et suus ore
Deiectus color haud læta de fronte cadebat,
330 Paulatim caries fœdis enata pudendis
Hinc atque hinc invicta locos aut inguen edebat.
Tum manifesta magis vitii se prodere signa.
Nam, simul ac purea fugiens lux alma diei
Cesserat et noctis tristes induxerat umbras,
335 Innatusque calor noctu petere intima suetus
Liquerat extremum corpus, nec membra fovebat
Obsita mole pigra humorum, tum vellier artus
Brachiaque scapulæque gravi suræque dolore.
Quippe, ubi per cunctas ierant contagia venas,
340 Humoresque ipsos et nutrimenta futura
Polluerant, natura malum secernere sueta
Infectam partem pellebat corpore ab omni
Exterius: Verum crasso quia corpore tarda
Hæc erat et lentore tenax, multa inter eundum
345 Hærebat membris exsanguibus atque lacertis,
Inde graves dabat articulis extenta dolores.
Parte tamen leviore magisque erumpere nata,
Summa cutis pulsa et membrorum extrema petebat.
Protinus informes totum per corpus achores
350 Rumpebant, faciemque horrendam et pectora fœde
Turpabant, species morbi nova: pustula summæ
Glandis ad effigiem et pituita marcida pingui,
Tempore quæ multo non post adaperta dehiscens
Mucosa multum sanie taboque fluebat.
355 Quin etiam erodens alte et se funditus abdens
Corpora pascebat misere, nam sæpius ipsi
Carne sua exutos artus squallentiaque ossa
Vidimus, et fœdo rosa ora dehiscere hiatu,
Ora atque exiles reddentia guttura voces.
360 Ut sæpe aut cerasis aut Phyllidis arbore tristi
Vidisti pinguem ex udis manare liquorem
Corticibus, mox in lentum durescere gummi,
Haud secus hac sub labe solet per corpora mucor
Diffluere, hinc demum in turpem concrescere callum.
365 Unde aliquis ver ætatis pulchramque iuventam
Suspirans et membra oculis deformia torvis
Prospiciens fœdosque artus turgentiaque ora,
Sæpe Deos, sæpe astra miser crudelia dixit.
Interea dulces somnos noctisque soporem
370 Omnia per terras animalia fessa trahebant,
Illis nulla quies aderat, sopor omnis in auras
Fugerat, iis oriens ingrata Aurora rubebat,
Iis inimica dies inimicaque noctis imago.
Nulla Ceres illos, Bacchi non ulla iuvabant
375 Munera, non dulces epulæ, non copia rerum,
Non urbis, non ruris opes, non ulla voluptas,
Quamvis sæpe amnes nitidos iucundaque Tempe
Et placidas summis quæsissent montibus auras.
Diis etiam sparsæque preces incensaque templis
380 Thura et divitibus decorata altaria donis:
Dii nullas audire preces donisve moveri.”

Fracastoro [frákásztoro], Girolamo (Verona, 1478—Incaffi, Verona közelében, 1553. aug. 8.): olasz humanista, költő, tudós. Orvosi tanulmányokat folytatott és filozófiát tanult P. Pomponazzi iskolájában Padovában, itt kötött barátságot Kopernikusszal. III. Pál pápa orvosa volt. Nemcsak természettudományokkal foglalkozott, hanem művészetekkel és zenével is. Fellázadt a régi orvosi dogmák ellen, állást foglalt a kopernikuszi heliocentrikus világkép mellett. Siphylis, sive morbi Gallici libri tres (1530: Szatmári I., Fracastoro Jeromos tankölteménye a francia kórságról, 1909) című műve a vérbajt Syphilus pásztor büntetéseként írja le, melyet Venus küldött rá, s megjelenésétől vált általánosan használatossá a betegség neve. Carminum variorum liber unus (’Különféle dalok egy könyvben’) című gyűjteményéből leghíresebbek az Epistula ad Ioannem Baptistam Turrianum (’Levél Ioannes Baptista Turrianushoz’), melyben fiai halálát siratja; és a Ioseph (’József’) című latinul írt, bibliai tárgyú költemény, mely halála után befejezetlenül jelent meg hét könyvben. Ez utóbbi néhány epizódjában remekül sikerült megörökítenie a szenvedély kitöréseit. Putifárné alakját a klasszikus antik Phaedra-kép szerint mintázta meg. A művön erősen érezhető Vergilius és Ovidius hatása, ennek ellenére a költői megformálás önálló leleményről tanúskodik. Filozófiai dialógusai közül a legfontosabbak: Naugerius sive de Poetica (’Naugerius, avagy a költészetről’, 1555; Turrius sive de Intellectione (’Turrius, avagy a megértés folyamatáról’); Fracastorius sive de Anima (’Fracastorius, avagy a lélekről’). Levelei közül barátjához, G. B. Bamusióhoz, a nagy utazóhoz írottak a legértékesebbek. · Gyűjteményes kiadás: Opera omnia (’Összes művei’, 1555); A Naugerius kiadás: G. Preti: II Naugerio (1967). · Irodalom: E. Barbarani: G. Fracastoro e le sue opere (1897).”

Fracastoro Jeromos tankölteménye s francia kórságról. Fordította s szerzőnek a ragadványokról szóló műve kivonatá­val s számos középkori szemelvénnyel megtoldta s magyarázattal kísérte Dr. Szatmári Imre. I. füzet. Budapest, 1909. 36—40. p.