„A fordításban nem szó, hanem értelembeli hűségre törekedtem s az eredeti hatméretűjét megtartottam.” – A fordító megjegyzése.
Bámulatos vala, hogy ha fogant immár e ragadvány,
Négyszer telt a hold és ismét elfogya négyszer,
Míg a baj biztos jeleit felszínre vetette.
Nem mindjárt mihelyest a test bensője beteg lőn,
320 Nyilvánult külről, darabig lappangva tenyészett(1)
S táplálékunkból az erőt szedegette magába.
Majd ólomsúlyú ernyedtség nyűgözi a kórt,
Bágyadt lélekkel morzsolja le a napi munkát,
Kelletlen s tagjait lomhán vonszolja előre.
325 Eltünt a szemiből az előbb vidám elevenség,
Arcáról a pír és homloka rózsaderűje.
A nemzőszerven nyilvánúl a baj először
S ép környék, lágyék lassan-lassan kimaródik.
A kórság jele most mindinkább szembeszökő lesz,
330 Mert a jóságos, ragyogó nap hogyha leszállott
És a földre sötét árnyát boritotta az éjfél:
A testhő, a mely éjjel bensőnkbe törekszik,
A külső részről elszállván s nem melegitvén
A tunya nedvekkel telt végtagokat: izületben,
335 Kar, váll s lábszárban kínoknak kinja nyilallik.
A fertő a test valamennyi erébe bejutván
S megrontván minden nyirkunk, megrontva leendő
Táplálékunk is, lassan felszínre kerültek
A betegűlt részek, kórt s épet szétkülönítvén
340 A természeterő, a test sűrű anyagában
Lomhán és tapadón hömpölygeti a süly iszapját
S vértelen iz s karoken folytában rak le belőle.
Innét szerteszerint a csuklók nagy nyilalása.
A hígabb rész, mely könnyebben bir kiürülni,
345 Mind felszínre haladt, a bőr s külső tagozatra.
Majd ocsmány ótvar boritá a testet egészen,
A mell undok lett, beteg arc eltorzula tőle;
Később új alakok jöttek ki, tüszők tele gennyel.
Mint mikor a csermakk csúcsán a felhasadáskor
350 Erjedt zsíros nyál bőven csordúl ki nyaranta,
A nyálkás genynek s rothadt evnek keveréke.(2)
Ez ha felül rágott, alagútat váj sülyedéskor
S a testet nyomorúlt módon pusztítja: nem egyszer
A hustól fosztott tagokat, kérges, csunya csontot(3)
355 S tátongó szájat láttam rútul kirepedve.
Száj, légcső a szót halkan, suttogva rebegte.(4)
Láttad-e már nyúlós mézgává megtömörülni
Kérge kövér nedvét a cseresznyefa s mandulafának
Csakhamar, a mikoron kifoly a kéreghasadékból?
360 Igy folyik e bajnál, az egész testet beborítva,
Egy nyálkás termék, mely varrá kérgesedik meg.
Élete szép tavaszán, szép ifjúsága mulásán
Sóhajtozva s borús szemmel torz testire nézve
Jajgata sok nyavalyás: mi kegyetlen az isten iránta.
365 A napi munka után a fáradt földi teremtés
Édes szendergés s üditő álomba merül el:
Nékik nincs nyugtuk, tova rebben tőlük az álom,
Nem kedves nekik a hasadó hajnal pirulása,
Ellenségük az éj, ellenségük maga a nap.
370 Élvezetet nem nyujt Bachus, vagy Céres ajándék,
Sem nyájas lakomák s nagy kincses láda arannyal,
Sem falu, sem város; gyönyörök számukra kihaltak.
Csillámló folyamok, se mosolygó Tempe vidéke,
Nem viditák, se szelid szellőjű bérci magaslat.
375 Istent próbálták többször kérlelni fohásszal,
Tömjén gyujtással s oltár dús áldozatával.
Isten nem hajtott az ajándékokra, fohászra.”
„Fracastoro megfigyelései pontosak: nagy tudással, remek meglátással, részletesen és művészi fokon írja le a kór lappangási idejét, ami kb. négy hét), a fertőzés első helyének megjelenését, külső jeleket-jegyeket, majd fokozatosan a generalizált betegséget, ahogy az a testben elterjed. A betegség kórokának, etiológiájának elve szerint a testben lévő nedvek-folyadékok patológiás elváltozását okolja a diszkrázia, vagyis a humorálpatológiai szemlélet alapján: a testnedvek elromlanak, tunyává válnak, és elöntik a szervezetet, míg végül a rossz nedvek a bőr felületén jeleznek, elgennyedt, felhányt szélű makulák-papulák keletkeznek, elcsúfítva a bőr teljes felszínét, magas hőmérsékletek, ahogy a test „kifőzi” a betegséget (coctio), majd a vég felé haladva szétrágja a testet a gyilkos kór.”