Megcsapottak rovat

Új kísértet

Cholnoky Viktor
orvoslás, járvány, szérum, pestis

„Sok nagyszerű van a földön, köztük az ember legnagyobb” – énekli az emberi dicsőség himnuszát a görög tragédiaíró. Pedig amikor az ő dala zengett még, az ember valóban csak törpe, vagy talán inkább gyermek volt a mai emberhez mérve hozzá. A déli szél alatt merészen előretörő hajóst látja az antik költő, az emberi nagyság, tudás és bátorság szimbólumául, mert hiszen a klasszikus világban valóban alig lehetett volna elgondolni merészebb, nagyobb, dicsőséggel teljesebb vállalkozást, mint a megküzdést a háborgó, ismeretlen, titokzatos tenger hullámaival.

De a klasszikus ókor primitivitása vajon hova differenciálódott mára már szanaszét? A jámbor hellén parti hajóst ma, a Dreadnoughtok korában hogyan nézzük le kicsinyre és mennyire tudjuk máma már, hogy az egész trójai háború csupán csak kisebb szabású korcsmai verekedés számába mehet például a spionskopi ütközet borzalmai mellett, nem is beszélve például a mukdeni, vagy liáójángi emberpusztulás vértengeréről. De azt is tudjuk, hogy Arisztotelész ma már legfeljebb filozófiai professzor lehetne valahol Tübingában vagy Schulpfortában és legfeljebb dékánságig vihetné fel a dicsőséget. Stentornál nagyobbat ordít ma már az udvarodon minden nap a gramofon, a podasz ókűsz Achillest kikacagja a legkisebb eccspis automobil is és minden Hippokratésznél jobban köpölyőz a budai javasasszony.

„Sok nagyszerű van a földön” énekelte a költő, de vajon minő húrokat kellett volna ráajzani a lantjára, ha Blériot vagy Chavez dicsőségét, ha Jenner, Semmelweis, avagy Pasteur nagyságát, Röntgen, Curiék, Mecsnikov, Marconi, avagy Tesla találmányát kellett volna megénekelnie? „Sok nagyszerű van a földön, köztűk az ember a legnagyobb” – ma lehetünk csak igazán eltelve az ember dicsőségének e himnuszával.

Hogyne. Hiszen immár a betegségeken is mindjobban diadalmaskodunk. A szérumterápia mellett új, eddig szinte elképzelhetetlen lehetőségei is támadtak a gyógyulásnak. A tüdővész, hosszú évszázadokon át átka az emberiségnek, kezd megtörni a hatalmában, mert megtaláltuk az egészen biztos gyógyszerét, a levegőt, amely sokáig azért tudott csak elbújni a figyelműnk elől, mert mindenhol velünk van. A kolera ma már szinte nem is orvosi kérdés többé, hanem csupán csak közigazgatási feladat, a lepra, a pellagra, a trachoma lassankint kipusztulóban vannak ebből a nem nekik való, istentelen módon tiszta világból, sőt a bubópestist is, a középkor fekete rémületét is elfogdossák ma már hamarosan a kikötővárosokban.

És azután egyszerre, szinte megdöbbentő gyorsasággal jönnek egymásután a legújabb csodák.

Ehrlich megöli a vérbajt, de tüstént utána jön a híradás, hogy a luesz legrettenetesebb következménye, a paralízis is gyógyítható. Jóságos Ég, hova jutunk? Hiszen ha ez így megy továbbra is és ha megtalálják még az érelmeszesedésnek is az ellenszerét és kőtelezővé lesz a csecsemőkőn végzendő vakbéloperáció, akkor mindenki végelgyengülésben fog meghalni és tíz év múlva annyi lesz már az ember, hogy még Amerikában sem férünk el mi magyarok. Valóban, a világ sok nagyszerűsége kőzött az ember a legnagyobb.

Ha…

Ha el nem indult volna egyszer csak valahonnan a titokzatos szibériai tundravidékekről, vagy valahonnan a jeges sivatagok ismeretlen világából egy piciny, véghetetlenül piciny kis Valaki, akiről azután a kísérteties megjelenése nyomán egyszerre kiderül, hogy nagyobb, hatalmasabb, félelmesebb és világbíróbb, mint a teremtés koronája, a költő megénekelte ember.

Ez a kis Valaki egy új betegségnek a csirája. Mikrobája egy olyan átoknak, amelynek még nevet adni sem tudunk és amelyet a szörnyen új mivolta miatt a régi rémület szavával pestisnek nevezünk.

Pedig minden valószínűség arról beszél, hogy az a fekete halál, amely egymásután népteleníti el Madsuország városait, betört már Kínába is és minden valószínűség szerint elfog látogatni Európába is: tulajdonképpen nem is a pestis. Vagy legalább is nem az a régi formája a döghalálnak, amely a bibliai időkben is, a középkorban is és az újkor kezdetén is olyan rettenetes pusztításokat vitt végbe még a földgömbnek úgynevezett civilizált részein is. A bubópestis, amelynek őshazája az indiai nagy folyamok dzsungelvidéke, terjesztője pedig a patkány és az éjszaka alattomos férgei, a mirigyeket támadja meg, mint lomhább járású testvérbátyja, a rák. Elfekélyesíti az áldozata testét, szörnyű fekete tályogokat okoz – ezért is neve a fekete halál – de a levegőn keresztül nem terjed, csak testi érintkezéssel lappanghat odább, tehát biztos védelem ellene a karantén és a tisztaság. Ez földön lappangó, sőt föld alatt csúszkáló betegség.

De ez az új rémület, amely most a tundrákból indult el embergyilkolásra, úgy látszik, hogy más Valaki. A tüdejét rohanja meg az áldozatának, még véresebb hamarsággal és bizonyossággal végez vele, mint az indiai pestis és – ez a szörnyűségek szörnyűsége – úgy látszik, hogy a levegőn keresztül is terjed, tehát kivédhetetlen, mint az influenza.

A szörnyűségek földjéről, ahol most nagy, népes városok vannak kihalóban, ahol mindenki elveszítette a fejét, természetesen csak zagyva, hézagos, tétova hírek érkezhetnek. De ezekből is kiérezhető, hogy itt nem az indiai dzsungel beszél, hanem a szibériai tundra. Gyanakodtak a prémvadászok által elejtett mormotákra, hogy azok terjesztik ilyen rettenetes gyorsasággal az új veszedelmet, de maga a híradás is kételkedik ennek a feltevésnek a valószínűségében. És óvatosan, sorok között, de mégis éreztet annyit, hogy ez a veszedelem a levegőn keresztül terjed. Úgy látszik tehát, hogy nem a régi bubópestis egy új támadó területéről van itt szó, hanem egy egészen új, eddig lokálisan lappangott betegségről, amely most indul el hódító útra, hogy kikacagja az embert és elnéptelenítse a tartományokat, amelyekben ő lesz úrrá…

És laboratóriumok csendjében, tudós munka titokzatos vegykonyháiban folyik tovább a töprengés, új harc kezdete az új kísértet ellen, amely sárga kacagással vigyorog a világ szeme közé s úgy kérdezi, hogy e világ nagyszerűségei között csakugyan az ember-e, az aki a legnagyszerűbb?

És most ez a reformmozgalom szintén az őskínai kultúra kereteit rázza. A mi kultúránkat akarja ráerőszakolni a lágy, langyos, lagymatag kínaira. És a két kultúra-összeütközés, úgy látszik, már most kiváltotta a kínai forradalmárokból ennek a fajnak a baromi részét.

Sajátságosképpen nem idegenek ellen irányuló forradalomban, hanem egészen belső ügyben, amely azonban mégis csak az új kultúrára való vágynak a véres vergődését jelenti.

  1. Dreadnought – szó szerint: a Rettenthetetlen – a nagy páncélos angol hadihajók korabeli elnevezése.
  2. Louis Blériot (1872–1936) – francia aviatikus, a repülés egyik úttörője, 1909-ben Calais és Dover között átrepülte a La Manche-csatornát, ugyanebben az évben Magyarországon is bemutatót tartott.
  3. Geo Chavez (1887–1910) – francia–perui mérnök, a repülés egyik úttörője, pilóta. Teljes neve Jorge Chávez Dartnell.
  4. Edward Jenner (1749–1823) – angol sebész, a himlőoltás feltalálója.
  5. Semmelweis Ignác Fülöp (1818–1865) – magyar orvos, a gyermekágyi láz okának felfedezője.
  6. Louis Pasteur (1822–1895) – francia mikrobiológus és kémikus, aki az orvostudomány történetének talán legfontosabb egyéni alakjaként ismert mint a mikrobiológia, az immunológia és a járványtan megalapítója.
  7. Wilhelm Conrad Röntgen (1845–1923) – Nobel-díjas fizikus, gépészmérnök, a róla elnevezett röntgensugárzás felfedezője.
  8. Curie házaspárMaria Skłodowska-Curie (1867–1934) lengyel származású francia fizikus és kémikus, a radioaktivitás úttörő kutatója. Ő volt a párizsi egyetem első női professzora, azonkívül elsőnek kapott kétszer Nobel-díjat, a fizika, illetve a kémia területein végzett munkájáért. 1903-ban Henri Becquerellel és férjével, Pierre Curie-vel megosztva kapta meg a fizikai Nobel-díjat, majd 1911-ben (egyedüliként) a kémiai Nobel-díjat. Pierre Cienter Curie (1859–1906) fizikai Nobel-díjas (1903) francia fizikus, kémikus.
  9. Ilja Iljics Mecsnyikov (1845–1916) – orosz zoológus, mikrobiológus és immunológus, az 1908. évi orvosi Nobel-díj kitüntetettje, megosztva Paul Ehrlich-hel „az immunitás terén végzett munkáinak elismeréséül”.
  10. Guglielmo Marconi (1874–1937) – olasz feltaláló. 1909-ben megkapta a fizikai Nobel-díjat Karl Ferdinand Braun-nal együtt.
  11. Nikola Tesla (1856–1943) – szerb–amerikai fizikus, feltaláló, villamosmérnök, filozófus.

Cholnoky Viktor: Kaleidoszkóp. Budapest: Az Élet Irodalmi és Nyomda Rt., 1914. 229–233. p. (Bibliotheca Vitae – Az „Élet” könyvei.)