Önarckép
Jól tudom, ahogy ki-ki önmagát
látja, csak ferde, torzított tükörkép,
olykor nemesebb-ívű, néha görbébb
a valódinál: mindenképp fonák.
Látjátok, ilyen vagyok. Mielőtt még
ajkam kiejtené egyik szavát,
alatta már a másik tűnik át,
sosem azt mondhatom, amit szeretnék.
Nem egy tükörben, tükrök szembenálló
során látom magam sokszorozón
örökkétig. S elvarázsolt varázsló,
szemem minél jobban magamba mélyül,
hókusz-pókusz és csinált csoda nélkül,
annál inkább másokká változom.
Leonardo
Sírból lopta ki a holttesteket,
ágyban lepte meg a szeretkezőket.
Részvét? undor? – nem lehetett erősebb;
papok bosszúja? – nem félelmesebb,
ha istene szólalt, az ismeret,
vissza nem riaszthatta semmi szörnytett.
Ha tetszik, még ma is szentségtörőnek
s nemi tévelygőnek nevezheted.
Művész volt? vagy tudós? Mért kérded? Ember,
aki gyümölcs és virág egymaga.
Bonckéssel festett és boncolt ecsettel.
S együtt virít örökzöld műve ágán
az emberre ráálmodott madárszárny
s a női mosoly pontos mértana.
Einstein
„A világban csak egy dolog van,
ami örökké felfoghatatlan:
a világ felfoghatósága.”
[Einstein]
A fény sebességét utól nem éred.
De azt, ami ennél is sebesebb:
a gondolatot eléri eszed,
amivel ezt is, még ezt is feléred.
Eszed? Mi az? Nem méri semmi mérleg,
mint a parányi anyag-részeket,
miknek mivoltát mégis kilesed,
bár csak miljomod-másodpercig élnek.
Az, hogy a mozgás úgy hat az időre,
hogy csökken – nem meglepőbb, mintha nőne,
s nem csodálatosabb egy táguló
világűr, mint egy szűkülő. Csodás csak
az ember, ez a nagy csodálkozó,
ki tükre lesz a táguló világnak.
A kozmikus rakétára1
„…a művelhető csillagokba.”
[József Attila]
Mint nagybetűk a kisfiam előtt,
vagy értelmük-vesztett ős képirások,
rémlettetek, rejtélyes ködvilágok,
szférák zenéi, nem-bomló gyökök,
űri jósdák, belétek-magyarázott
en-félelmeinkkel fenyegetők –
Most lassan, mint a temető idők
mocska-pora, lefoszlanak a rátok
kövesedett iszonyatos terek,
s alóluk kibomlik értelmetek.
Bolygók Ábécéi! galaktikák
mondattana! már lassan szótagolva
betűzget gyermek-eszünk, és kilát
a művelhető, ismert csillagokba.
Az asztronautákhoz
Tücsök: tücsök. Fügefa: fügefa.
A természetnek nincs mondattana.
Hasztalan is próbálod bírni szóra,
egyiknek sincs más mondanivalója,
mint önmaga: szín, forma, rezdület
kimeríti rendeltetésüket:
mindig új lenni örök-egy alakban,
a csupasz tő-idő, egy s oszthatatlan,
palló s inga, amely eredeted
ős-pilléréhez el- s visszavezet.
Mily szédület: tücsökszó-hídon által
közlekedni a prehistóriával.
Mit látott volt tizezredik üköd?
Egy fügefát, míg zengett a tücsök.
S miként él majd tizezredik utódod?
Tücsökszó közt felé fügefa bólog.
A többi? – a többi bizonytalan.
Az ember új állítmány s új alany
mindig, s befejezetlenül a sorsa
minden ismert alakon túlragozza.
Ti, Súlytalanok, újdonsült igék,
mit tesz veletek az emberiség?
Mit teremt általatok önmagából?
Csóvátok már szabad szemünkbe lángol,
röpte az éjben jól kivehető,
de még csupasz, időtlen igető
egy most-alakuló emberi nyelven,
melynek írása még megfejthetetlen.
„Az Ér s az Óceán?” – már sztyeppei
tanyák s a Hold távját feszegeti
a bús merészség és világ csodája,
a gyermekek és költők jövőbe-szerkesztett álom-parabolája…
Költők és gyerekek Már megint azon érem magam a verssorok
útvesztőjébe keveredve hogy nem azt mondom amit akarok
amiért elkezdtem mint annyiszor megint csak kóvályog a messziség ködén
ó milyen elmaradott technika is ez a miénk (vagy csak az enyém)
Mielőtt a kilövőhelyen elindítják a hordozórakétát
pontosan tudni a hasznos teher mikor s milyen pályára tér át
s másnap az újságok jelentik hogy a Vosztok X vagy a Venus Y
elenyésző eltéréssel suhan az előre kiszámított űri uton
s hallom a délután 2 órás hirekben bemondja Radio Monte Carlo
Figyelem A két Vosztok ma este 21.20-kor ilyen meg ilyen szögbe hajló
pályán látható lesz a tengerpart fölött S pontosan 21 óra húszkor
a fügefa lombközein át megpillantottuk kőteraszunkról
a két fénylő emberi bolygót
a két fénylő emberi bolygótDe mondd hol az a költő aki
ki tudja s valaha is ki tudta előre számítani
hogy a papiros-űrbe hajított első sor az ihlet hajtóművei
mekkora hasznos terhet fognak majd kirepíteni
s az valóban azon a hullámhosszon szólal-e meg amelyen előre jelezte
Ki tud ki tud kétségbe nem esni a rím a ritmus a vers e
gyötrelmes hibaforrásaitól a mondattan barlang-homályaitól
kiszolgáltatva a nyelv paleolit pala-hasadásainak most amikor
úgy kellene tudni vezérelni magunkat hogy a gondolat és a szó
legszédítőbb gyorsulásában is úgy találkozzék mint űrrandevún a két hajó
Ti emberiség véghetetlen mondatának újonnan származtatott igéi
megtaníttok-e önmagunkat is végre mint a földet körülérni
Honnan s miképp röppentetek fel épp ti e magasba vagy ebbe a mélybe
tudjátok-e honnan s tudjátok-e hogy alig egy-két századéve
élt még ember akinek az volt az élete hogy templomi ördögüző
vagy eleven templomi gyertyatartó s hogy ma is van olyan egyszívü kétkezü nő
egykori kislány akit elindulván az életbe azonnal bezárt egy iszonyu kör
s most minden este üvöltő vadállatokkal szemben egy cölöphöz kötözve szüköl
Hogy lettünk mindnyájan emberből hivatalnokok munkások költők aranyásók
hogyan engedtük magunk fölé borulni e fülledt cirkuszi ponyvasátort
Ti akik kitörtetek a nehézkedés örökösnek-hitt börtönéből
és felszínre bukkantatok a levegő-óceán sötét fenekéről
mondjátok egy elsöprő adj-király-katonát-szakítással kitörünk-e
a kényszerek és tévhitek gyermeki gyűrűjéből amely sorsunkat önnön bilincsébe kötötte
s lesz-e az ember végre önmaga porondján egészen önmaga
(úgy és mégsem úgy emberi módon) ahogy a tücsök tücsök s a fügefa fügefa
A távollét függvényei
Analitikai
(Bárhol)
Hiába mondom ki a hely nevét
utca utcában ház házban az ágyad
adatok csóvája bárhogy cikázhat
úgysem tudja befogni a sötét
mindenségnek azt a pont-metszetét
ahol vagy ami vagy ami után majd
máshol leszel más leszel a világnak
más pontja s ki tudja leszel-e még
ország város kerület utca ház ágy
vándorló abszcisszák és ordináták
hogy írjam fel köztük függvényedet?
vágy radara? sejtelem ispilángja?
szerkezetünkre vagyunk redukálva
mint a füvek a fák (mint e szonett)
Szakaszos
(Párizs)
Más a villám lecsapó szigonya
melyen a város nagyhala ficánkol
az égtengeri ár habjaiban
Más a jégverés zeneelőtti
ütőhangszereinek kopogása
futó lépteim körül a járdán
Más a bistro barlang-menedéke
ahova behúzódom
Algebrai
(Szigliget)
A parti szélben megdőlő erkély
A napfény ferdén feszülő vitorlái
A zöldek fúgájában a fenyők orgonapontjai
Az árnyék leonardói kép-sejtelmei az oszlopokon
A percek kútjába fojtott szavaim
Szavaim kútjába fojtott gondolataim
E nyári napéjegyenlőségre kimért életem
A megismételhetetlen örökkévalóság
nélküled semmi
(egy igen nagy szám nulla-szorzata)
Elliptikus
(Fonyód)
Ha már nem lehetek veled
Legalább gondolatban légy velem
Hogy kibírjam hogy nem vagyok veled
De mégis inkább másra gondolok
Mert ha gondolatban veled vagyok
Hogy bírjam ki hogy mégse vagy velem
Transzcendens
(Ohrid)
Mintha a postaládába dobott képeslapok után
még hiányozna egynek a huppanása
mintha valakit nem tudattam volna hogylétem felől
és így magam se tudnám hol vagyok
mintha helyváltoztatásom görbéjének meghatározásához
hiányozna még egy pont
mintha valamiről nem számoltam volna be valakinek
mintha értékeim egyike lekötetlenül lebegne magában
mintha elfelejtettem volna valakit akire emlékezem
mintha emlékeznék valakire akit elfelejtettem
mintha elmulasztottam volna írni valakinek
aki nem is tudom ki
mintha elhagytam volna valamit ami nem is biztos
hogy nálam volt
mintha valakinek még tudni kellene merre járok
ahhoz hogy erre járhassak
mintha ez a délutáni fény a tavon fel se villant
el se lobbant volna
ha még valaki ha valaki még nem látta ahogy felvillant
és ellobbant
Gömb
(Le Havre)
Magam megyek a kitörő óceáni napsütésben
(De távolléted állandóan velem van)
Valahol mész az utcán (a napsütésben vagy a ködben)
Veled megyek (a nem-tudom-hol-és-mikorban)
Szivünk órája hiába van egymáshoz igazítva
(Az idő a térnél is inkább helyhezkötött)
Honnan tudjam hogy létezel-e még e percben
S míg a kitörő óceáni napsütésben megyek
Honnan tudd hogy e percben létezem-e még
Egy kis matematika
minden történés kicsi
mintha nem is történne semmi
kimondott szavak
elejtett szavak
elhallgatott szavak
megtett mozdulatok
félbemaradt mozdulatok
elmulasztott mozdulatok
véletlen keresztezések
véletlen párhuzamok
véletlen érintők
futó felvillanások
rejtett kisugárzások
észrevétlen vonzások
a történés kicsi
minden történés kicsi
a történés mindig egyforma
csak a fejleményei különbözők
csak a fejleményeiben
nő nő nő a kiszámíthatatlan
plusz vagy mínusz n-edik tagig
minden végtelen kicsi történés
Mese egy önmagába visszatérő görbéről
Azóta hogy egyszer nehezen kezdett lélegzeni
míg újra nem kezdett nehezen lélegzeni
sosem tudott másra gondolni csak
hogy ma még nem kezdett nehezen lélegzeni
s éppen ettől kezdett nehezen lélegzeni
amitől megint nem tudott másra gondolni csak
hogy megint nehezen kezdett lélegzeni
s hogy most már mindig nehezen fog lélegzeni
amitől sosem fog tudni már másra gondolni csak
hogy most már mindig nehezen fog lélegzeni
s mert most már mindig nehezen fog lélegzeni
soha többé nem fog tudni másra gondolni csak
Fraktál
Perneczky Gézának
miféle művirág-csokorral traktál
(mert nincs mit egy jó rímért el ne adnál)
a kompjuter-nemzette-szülte fraktál
csupa papírmasé-barokk aranytál
zálogházi-végtelen ócska-raktár
ó büszke ön- s közmegváltó avangár
milyen képtelen képekbe akadtál
az én kis macskahelyem megmarad már
a sutba dobott géptelen szavaknál
annál mi még a fraktállal se paktál
(vagy ami még a paktállal se fraktál)
a versből szőtt végtelen sugaraknál
Mese-kozmogónia
Az éji bogarak a fény körül
A csillagok a csillagok körül
Gondolataim tekörülötted
Én a semmi körül
A semmi körülöttem
Gondolataim önmaguk körül
Te gondolataim körül
A semmi körülötted
Az éji bogarak a semmi körül
A csillagok körülöttem
Én gondolataim körül
A csillagok körülötted
Az éji bogarak a csillagok körül
A fény az éji bogarak körül
A semmi a fény körül
A csillagok maguk körül
Az éji bogarak maguk körül
Te önmagad körül
Én önmagam körül
A körül körül a körül
Mese a relativitásról
Az én időm a te időd a mi időnk az ő idejük az itteniek ideje és az ottaniaké
A mi kettőnké az ő kettejüké a mi hárommilliárdunké
A senkié
A most elmúlt pillanattal több múlt el mint a világ teremtése óta minden pillanat együttvéve
Az abetineae tüleveleié a feleződő rádioaktiv elemeké a sókristályoké a dzsungelek páfrányaié és a dzsungelek őrszemeié a számítógépeké és a ceratosaurusoké az őskövületeké és a hasadó uránatomoké a máscsillag felé száguldó embereké és a máscsillagon lakó kitudjakicsodáké
Hogy számítanád ki az idő 1023 hatványát a nyelv alapmüveleteivel
Babában egy kisebb baba a kisebb babában egy még kisebb baba a még kisebben egy még annál is kisebb
most majd hajdan egyszer? sokszor? előbb utóbb később hamarabb annakelőtte minekutána? aztán valaha sohase
voltam volt és volt vala lett légyen lesz
passé défini
(meghatározott múlt?)
futurum exactum
(jövő amelynek vége van?)
egyszerre máskor? ugyanakkor
Második mese a relativitásról
Nincs olyan rejtett öböl, amelynek ne volnának további rejtett öblei.
Nincs olyan távoli csillag, amelynél ne lenne távolabbi csillag is.
Nincs olyan jobb oldal, amelynek ne volna baloldala.
Nincs olyan emberi nyomorúság, amelynél ne lenne még nagyobb emberi nyomorúság.
Nincs olyan kérdés, amelynek görbe partjait követve ne bukkannánk újabb kérdések rejtett öbleire.
Nincs olyan rejtett öböl, amelynek ne volnának további rejtett öblei.
Minden öböl öblének az öblében megszámlálhatatlan rejtett öböl búvik meg.
Minden csak a léptéken múlik.
Ha nem 1 : 500 000 térképeznénk föl a földtekét, hanem
500 000 : 1 térképeznénk föl minden kavicsot az öbölben, nem lenne-e mindegyik egy egész megismerni való világegyetem?
Ha nem szuperszonikus sebességgel szállnánk el a gondolatok szakadatlanul változó tájai felett, hanem egyetlen gondolatot élethossziglani fogságra ítélnénk agyunk börtönében.
Ha nem hajóznánk öbölről öbölre, hanem megkeresnénk az öböl öblének öblében rejtező legrejtettebb kis öblöt.
Ha nem keresnénk a jobboldal bal oldalát, a csillag mögött a másik csillagot, az emberi nyomorúságra még nagyobb emberi nyomorúságban igazolást, a kérdések kérdéseiben újabb kérdéseket,
hanem odatapadnánk egész lényünkkel egyhez, a legfőbbhöz, a legkisebbhez, mint itt, az öböl öblének öblében megbúvó legrejtettebb öböl szélén örökösen egy kavicsra tapadó tengeri paradicsom.
De ha nincs olyan rejtett öböl, amelynek ne lennének további rejtett öblei…
Harmadik mese a relativitásról
a
Mindig csak ott vagy ahol vagy?
És ahol voltál?
Nem fekszel-e szétroncsolt tagokkal az úttesten
A lépted nyomán egy szempillantással utóbb átgázoló
autó kerekei alatt?
b
Ott mentél Ott megy át az autó
Most itt mész Itt fog átmenni az autó
Ragozások alul- és felüljáróin
Határozók zöld- és piroslámpái között
Kirajzolt személyiséged átkelőhelyein
Hiába kerülgeted a katasztrófát
Az idő mindig átgázol minden lépteden
Mese a kettős spirálról
Anyám fia
Anyám fiafiam apja
szültek
szültekés nemzettem
neveltek
neveltekés neveltem
átvettem
átvettemés továbbadtam
temettem és
temettem ésmajd eltemetnek
lassan elérem
lassan eléremami elérhető
a kettőből-lett
a kettőből-lettegy-élet
kristály-láncán
kristály-láncánvagy bázis-kötésein
minden rangjával
minden rangjávalkitüntet
és minden vegyértékével
és minden vegyértékévelmegköt
az idő
az időDe sejtjeim
nem is sejtik
nem is sejtikmeddig juthatnak még
rajtuk keresztül is
rajtuk keresztül isa sejtek
a csigalépcső
a csigalépcsővagy Jákob-lajtorja
hátralevő
hátralevőhomályos fokain
a dezoxiribo-
a dezoxiribo-nukleinsav
égbolt- kupola-
égbolt- kupola-vagy koponya-üregében
Mese az egyről és a kettőről
Csak nézik egymást. Nem is egymást nézik. Csak tudomásul veszik egymást.
Tudomást se vesznek egymásról. Teszik a dolguk.
De minden mozdulatuk a másikban fejeződik be.
Egymás vonzatában kerengnek, mint a bolygók, mint a mondatrészek.
Egymásnak ütköznek, mint a protonok, mint az, amit egymás éjszakái számára
érlelnek magukban.
Egymás feltételei, egymás magyarázatai, egymás törvényei, egymás égtájai,
egymás ragjai, egymás kiegészítő színei, egymás katasztrófái.
Az élő anyag is lehet tükörszimmetrikus.
Mese a gyermekről és a szivárványról
„»Ám legyen híd, ám szivárvány,
Oda már én elmegyek,«
Szólt a fiú…”
[Arany János]
„15–16 éves kora óta Einstein – ő
maga mondta nekem – sokat tűnődött
azon a kérdésen: mi fog történni
akkor, ha egy ember megpróbál utolérni
egy fénysugarat.”
[Leopold Infeld]
Két ábrándos fiú futott a fénysugár után
Hiába hívná vissza anyjuk, hiába int nekik útfélen száz
virág és száz madár, hiába csuszamlanék ki alóluk az út,
rántaná meg a tüske a ruhájukat, fekszi keresztül ösvényüket
az ér, Mely ha egyszer átgázolták,
Ellenkedve visszatér, Sem gyönyörre, sem veszélyre
Nem tekintvén láb alatt
két gyermek futott a fénysugár után amely
elérhetetlen
Nem is érte el egyik sem, de
Vágyaid elérhetetlen
Tartományba vonzanak:
Az, mi után futsz epedve
Csalfa, tünde fényalak,
Egy sugár a nap szeméből…
Minden fénysugár egy meghatározott „c” sebességgel mozog bármily „nyugvó” koordinátarendszerben, akár álló, akár mozgó fényforrás bocsátotta ki
mindkettő lám mégis elért
valahová
S nem lehet-e olyan pont ahol ez az
itt és ez az ott ahová mégis mindketten
elértek egybe esik ahol ebben az egyenletben
W = c – v
c a szivárvány és v a vágyaid
ahol a költészet rejtjelei (rím, metrum, metafora stb.)
felcserélhetők (s ha azt mondom: parabola – íme már fel is cserélődtek)
a matematika rejtjeleivel (sin; + –; x1 y2 stb.)
Nem csupán sorsunk és agyunk vonatkozási rendszerei változnak-e?
hiszen mindazt amit megtudhatunk e világon e világból
csak egy módon tudhatjuk meg: önmagunkkal
és minden tudásunk úgy kezdődik
hogy egy ábrándos fiú fut a fénysugár után
Mese – barátomról
Dis Manibus(1) A. Rényi(2)
Még nő a szakálla
De agyában már nullára redukálódtak az exponenciális egyenletek
Ez a képlet – pontos – mind tudjuk hogy mié
Hát mire jó akkor ha rímbe szednék
mily boldogan meredt a cigaretta
füstjébe s melyik volt a Bach-fughetta
miben köztünk oly sokszor lelte kedvét
mily bort ivott melyik ételt szerette
s hogy ezt mondta (vagy azt mondta)-e nemrég
nézve a napkeltét (vagy naplementét)
s hogy milyen komplex függvény-rendszerekbe
tudta eddig (vagy tudta volna még)
építeni a valószínüség
korlátozottságát a nagy professzort
a kis diákot barátunkat ŐT
a rímbe (s mesébe) nem szedhetőt
hogy amíg volt (ha már nincs) ez meg ez volt
Individuum ineffabile est
De könnyen elmesélhető kollektivummá bomlik az anyaföld anyagcseréjében
Az életünk egyedüli példány a nagy időn se lesz hozzá hasonló
De mindenkinek a halla épp olyan mint mindenki más halála
Agyában már nullára redukálódtak az exponenciális egyenletek
mint másokéban a legjobb férj és apa
vagy a mindent elsöprő szenvedély
vagy a régi harcos vagy a tisztes munka derivátumai
De egy-két napig még nő a szakálla