Valami gondos anyakéz
lefüggönyözte a napot.
Éji álomra heverész
az udvar, a kerti padok
nyujtóznak, ásít a pitar,
a lombozat elszenderül
s titokzatos fáklyáival
az égi kastély ránk derül.
Először alszom idekünt.
Láttam, míg arany ladikon
a piros alkony tovatűnt.
Most hullámzó kék pázsiton
jönnek a felhő-barikák
csillag csengővel nyakukon.
A juhász bodor karikát
fúj s bandukol a tejuton.
Fülembe apám duruzsol:
„Kiknek a látásuk beteg,
Newton
vagy
Einstein kuruzsol
vakságukra elméletet,
de Isten a roppant ürön
már minden ablakot kitárt,
hogy teremtésében külön
csodáid nyitját megtaláld.”
