A British Council és a Trafó közös szervezésében az
Animata társulat márciusban bemutatja
The Seed Carriers
(A maghordozók)
című bábjátékát.
Írta, a bábukat tervezte és készítette,
valamint a darabot előadja:
Stephen Mottram
Rendezte: Melanie Thompson
Színpadterv: Jessica Shaw
Zene: Glyn Perrin
A színházterembe belépve egy elliptikus, sátorszerű színpadot pillant meg a néző. Az előadás ebben a leszűkített, fekete térben játszódik, de a darab nemcsak fizikai értelemben, hanem hangulatában, történetében is sötét, titokzatos és sejtelmes. A figyelmes közönség Hieronymus Bosch festményei és a Quay testvérek filmjeinek hatását egyaránt felfedezheti Stephen Mottram hipnotizáló, drámai bábjátékában.
Stephen Mottram Moszkvában nemzetközi kapcsolatok szakon tanult, amikor először látta az Obrazcov bábegyüttest. Ez volt az-az előadás, amely felkeltette Mottram érdeklődését a bábszínház iránt. Egyetemi tanulmányai végeztével egy hagyományos angol marionett bábszínházhoz szerződött kitanulni a mesterséget, és nem egy bábszínház tagjaként folytatta a tanulást. Egy ösztöndíjnak köszönhetően Budapesten az Állami Bábszínháznál képezhette hivatásos bábművésszé magát. 1985 óta saját maga írja és adja elő darabjait, melyek különleges érzékenységről tanúskodnak a zene és a mozgás ötvözésében. A Mottram-ra jellemző finom ötvözet a bábok mozgatása, illetve az egyszerre hangulatfestő és környezetteremtő zene között tette híressé a hozzánk idelátogató művészt.
A világ minden táján vendégszerepelt előző In Suspension című munkájával, több tv-és filmprodukcióban is részt vett Chilétől Moszkváig.
A The Seed Carriers 1995-ben készült Mottram saját ötlete alapján. Az ihletet Richard Dawkins Az önző gén (The Selfish Gene) 1976-ban megjelent könyve adta, mely először foglalkozott a gondolattal, hogy az emberi élet nem ember-, illetve társadalomfüggő, hanem génállományunk az, ami megalapozza evolúciós fejlődésünket, így életben maradásunkat. Dawkins azt sugallja, hogy az emberi nem csupán az életfontosságú gének továbbmentéséért él. Mottram bevallása szerint a könyv megjelenésétől eltelt húsz év kellett ahhoz, hogy megbarátkozzon a gondolattal, hogy génjeink irányítanak minket, és róluk nem fogalomként, hanem, mint kézzelfogható és pontosan körülhatárolható tényező gondolkozzunk. Még most is „génnek” hívjuk őket, de csak idő kérdése, hogy rájöjjünk, hogy ők egyszerűen „a maghordozók”.
A maghordozók az emberszabású marionett bábuk, akik testükben értékes magokat hordoznak, és ezért környezetük vadászik rájuk. Bár emberi alakjuk van, de a művész szerint, ha leképezzük helyzetüket a mi világunkra, inkább növényekre, vagy különleges bogarakra hasonlítanak, akik veleszületett természetüknél fogva állandó félelemben élnek, rejtőzködniük kell a náluk nagyobbak és erősebbek elől. A maghordozók egyforma, arcnélküli bábuk, melyeket a művész által megjelenített hatalmas lény elejt, hogy megszerezze a bennük rejtőző magokat. A kicsiny lények ezért egy – méretükhöz képest – hatalmas gépezetet építenek, amivel különleges madár- és halálcákat készítenek, hogy életük biztonságosabbá váljon. A bábok emberszabású mivolta, lassított mozgatásuk, és Glyn Perrin kortárs zeneszerző élő hangokból számítógépes animációval készített kompozíciója teszi a darabot a mi világunk absztrakt, de szocializációnknál fogva nagyon is ismerős tükörképévé.
A bábszínház adottságainál fogva nagyszerű lehetőséget biztosít a művész számára saját és bábjai méretkülönbségének, valamint az animáció adta árnyalás eszközeinek kihasználására. A médium megmarad absztraktnak, míg a történet, és a mögöttes filozófia e világi, minket érintő problémákról beszél. Éppen ezért a művész kihangsúlyozza, hogy ez kifejezetten felnőtteknek szóló előadás, sem atmoszférájában, sem témájában gyerekeknek nem ajánlott.