Summázat. Ádám az Égitestek mozgása felől tudakozik; rejtélyes választ kap, s intelmet, hogy inkább egyéb, tudásra érdemesebb tárgyak után kutasson;…
Elhallgatott az angyal, ám a hangja
Ádám fülében édesen dorombolt,
hogy még tovább beszélni hitte, s állt
fülelve, majd hálás-ocsúdva szólt:
„Köszönetül minő szolgálatot
tehetnék néked egyenlőt, te égi
történész, ki oly bőkezűn csitítod
tudományszomjamat, s méltóztatol
barátian hozzám leszállni és
velem tudatni kifürkészhetetlen
sok dolgot, mit csodálkozó örömmel
veszek fülembe. Alkotónknak illő
dicséret érte! De némi kételyem
maradt, amit csupán te oldanál meg.
E szép művet, ha nézem, a Világot
(Eget, Földet), s arányaik felől
becslést teszek: porszem magocska csak,
atom a Föld az Égbolthoz s temérdek
csillagához képest, mik érthetetlen
tereken át (távuk mutatja s gyors
napi megtértük!) kerengni látszanak,
csak hogy a Föld, e pici pötty körül
derítsenek sugárt, nap-éjt, s különben
– bármíly nagyok – létük haszontalan;
eszmélkedvén, azon csudálkozom, hogy
a bölcs, fukar Természet az arányt
itt hogy vétette el: hogy tékozolva
oly sok nemesebb testet alkotott,
sokszor nagyobbakat csupán e célra,
úgy tetszik, s pályagömbjeikre nap-nap
ismétlődő, veszett forgást szabott;
közben a nyugvó Föld, mely könnyedebben
járhatna kisebb úton, önmagánál
nemesebbtől szolgálva, moccanatlan
betölti célját, s kapja végtelen
gyors légi útjuk fény- és hő-adóját,
oly rohamét, mit szám már nem jelöl.”
Szólt ősatyánk, de arca megmutatta:
nagy titkokon tünődik.
Most Ádám kétségére Rafael
jóakarattal, könnyedén felelt:
„Nem feddelek, hogy így faggatsz, kutatsz.
Az Ég Isten eléd tett könyve, benne
olvasd csodás müvét, évszakjait,
óráit, napjait, éveit tanuld!
Hogy ezt elérd, mit számít, vajh az Ég
vagy a Föld mozog, ha jól számítsz. A többit
elrejté bölcsen a nagy Építész
ember, angyal elől, nem tárta föl
titkát, hogy ne kutassa az, kinek
csodálni illik. Ám ha épp akarják,
fürkészhetik az Ég szerkezetét:
vitára hagyta, tán csak, hogy mulasson
fura eszméiken, midőn a Menny
modelljét szerkesztik, s a csillagok
útját kiszámítják, hogy e roppant gépet
mint forgassák. Fölépítik, cserélik,
csűrik, csavarják, védve látszatot:
centrikus és excentrikus körökkel,
epiciklusokkal róják gömbjeik –
gömb gömbben…1(1)(2)
Eszméidből azt gyanítom,
utódaid követnek majd, s hiszed:
nem szolgálhatnak fényesebb, nagyobb
testek sötét kicsiknek. Ég se futhat
ily útat, míg a Föld pihen, s csak ő
élvez előnyt. Vedd észbe, ami nagy
vagy fényes, az nem mind nemes. A Föld,
habár az Éghez képest csöpp, sötét,
bővelkedhet igaz javakban inkább,
mint a szikkasztón perzselő Nap. Ennek
erénye önmagában hasztalan,
csak a földben gyümölcsöző, mi meddő
sugárait fogadva fölvirul.
Mégsem a Föld szolgái mind e fények,
hanem a Föld lakossának, neked.
Nagy az Ég tére? Hadd beszélje néked
Mestere fenségét, ki íly teret
alkot, s határait íly messze vonta,
hogy értsd ember: nemcsak honodban élsz, de
épületben, mi túl nagy hogy betöltsed;
kis hajlékban lakol, s a többi tér
az Alkotó céljára van, mit Ő tud.
E számtalan körök sebes futását
mindenható voltábul értsd, amely
testi lénynek is szellemgyorsaságot
adhat. Engem nem nézel lassunak, ki
reggeltől épp hogy Délig az Úr lakából,
a Mennyekből az Édenig röpültem,
neves számmal ki nem fejezhető
nagy távot. Ezt azért erősgetem,
hogy lásd be, kételyed oktalan. Forog
az Ég? – ezt rád hagyom, eszembe sincs
állítani, mégha a földlakónak,
neked látszatra úgy is van. Az Úr,
hogy rejtse útját emberek szemétől,
oly messze tette Földtől az Eget,
hogy íly magas valókban földi szem
tévelyegjen, s ne érjen el sikert. És
ha a Világ központja a Nap, s a Nap
valamint egymás vonzása-hajtva a bolygók
körötte táncolnak más-más körökben?
Vándorfutásuk föl, le, rejtekezve,
előre-, visszafutva vagy megállva –
haton2 már láthatod. S ha épp a Föld
a hetedik, ha állni látszik is,
s három mozgást fut észrevétlenül?
Mindezt vagy a szférák művének értsd,
mik rézsút, egymás ellen forganak, vagy
vitasd el a mozgást a Naptul és
a csillagok fölött ama láthatatlan,
éjjel-nappal vadul pörögni képzelt
éj-nap-gömbhéjt – amit hinned nem is kell,
ha a Föld forog, vagyis keleten maga
pördül nappalra, s napsugár-nem-érte
oldalán éjre, míg másik felét
a Nap süti. S ha épp a Föld bocsát fényt
áttetsző légen át a földi holdra,
csillagként nappal megvilágosítva,
mint éjjel őt a Hold? S ha föld van a Holdban,
mezők, lakósok? Foltjait hihetnéd
felhőknek, s felhőből eső esik,
s eső termést sarjaszt a lanyha földből
az ottlakóknak étkül? Fölfedezhetsz
egyéb Napokat Holdakkal, vegyítvén
férfi- s nő-fényt3 – e két nem élteti
a Világot, s minden bolygón ott lehet
élettel együtt. Mert vitatható, hogy
a Természetben íly nagy tér leledzék
élő lélek nélkül, kihalt, kopár,
s csak fénylenék, csak épp, hogy mindegyik gömb
szemer sugárt küldjön e lakható
Földre oly messziről, s visszaverődjék
hozzá e fény… Így van, avagy nem így…
Avagy a Nap, az ég királya kel föl
a Földön, vagy a Föld kel a Napon?
Kezdi a Nap sugár-útját keletről
vagy nyugatról csöndes körét a Föld, mely
dorombolón szúny, s ártatlan forog
tengelye körül, s lép egyenletesen,
s az enyhe léggel téged is cipel:
íly titkokkal elméd ne ingereld,
hagyd Istenre, féld őt, szolgálj neki!
Más teremtményeivel, mint néki tetszik,
hagyd, bárhol bármit hadd tegyen! Örülj
annak, mit néked itt adott: e Kertnek
s szép Évádnak! A Menny magas neked, hogy
megtudd, mi megy ott végbe. Légy szerényen
bölcs, és csupán a dolgoddal törődj;
ne álmodj más világokról: mi lények,
míly helyzetben, rangban lakoznak ott!
Érd be avval, mi föltárult neked:
nemcsak a Föld – a legmagasztosabb Ég!”
Felelt Ádám ocsúdva kételyéből:
„Elégtételt adtál, tökéletest,
szűz égi Értelem, sugáros Angyal!
Bonyodalmam oldva élni oktatál
egyszerüen: kanyargós gondolattal
ne törjem meg az édes életet,
amelytől Isten parancsolta távol
a gondot, hogy ne kínozzon, ha csak nem
magunk keressük hiú kiváncsisággal
s messzebolygó eszmékkel. Mert bolyongni
hajlik az ész, a képzelet szünetlen,
mig intésből avagy tapasztalásból
nem higgad: hogy nem messzi és ködös,
gyakorlat-távol dolgoknak tudása
a bölcseség, de köznapi dolgoké,
s mi túlcsapong ezen – köd és üresség,
vagy szemtelenség, s a legfontosabb
dolgainkban, miket kutatni kell,
ez tesz ügyetlenekké.…”
