1.
Jóval egyszerűbb volna meghatározni habár nyersen
ki, micsoda nem vagy, mint azt: ami.
Bizonyosság: az öreg kopasz könyvelő hortyogása
bolhaszínű karosszékben az üres nyári kertben
csak az én gyermek-élményem volt, akár a Csibész
nevű kutya egyetlen hosszú ugatása., Öreg és kutya pusztult,
akkori emlékük meg velem együtt. És ha maradnak
egy túlélő szótárban, mint a szavak: „öreg”, „kopasz”,
„bolhaszínű”, „ugatás”,
de hortyogások és ugatások akusztikai képe,
ábrázolása az „intenzitásnak az idő függvényében” csak a tiéd
még akkor is, ha betűik-hangjaik a törekei alá buknak
beszélőik holtán a megformázott nyelvek, elenyészett királyok,
s ha téged is elér ez a Sors, ahogy a régi görögök nevezték,
nagy-halom „f(x), plusz-mínusz meg Summa Produktum”
jelei alatt nem te rohadsz el, korhadozol,
mert vagy egész, magánvaló, ki tudja hol, örökké.
2.
Hasonlítva magamat Hozzád, aki is a zenével,
mint kedvenc húgával kar-karban ábrázolható,
allegóriákra érzékeny együgyű korszakokban,
s vele együtt olyan mihaszna létező vagyok,
akár az egyhetes káposztáskocka-maradék elmosatlan
kislábosban, és Nyelv-anyácskám sincs másként.
Tudunk ugyan konyhanyelven is beszélni,
vagy írásjeleket vastag káromkodással pótolva szaporán.
Tanultam beszélni magyarul e sorok szerzője – én is,
de mondhatnám a magamét valami nemzetközi
trixi-paxi-trikk-trakk-trágárúl akár.
Csodák csodája az emberi nyelv is, akár a Zene,
de valaki nagyapónak tetsző farkas vonítása is,
meg tölcséresen lefolyó víz hörrögése a kád torkából.
Mégis a Te mindenségedben kis szegénykék vagyunk,
a Tiédben, aki valamennyi nyelvet magadba kerítettél.
Mondjuk magyarul „on-en-ön” – „ine-enütt-u-o”-t aligha
Benned elfér a „blü-lahla-rogac-porib” –
s még mi-mindennémű hang-betű variáció.
Bárki beszélő, mint monogramos étkészlet fiókban
elrendezve, „szakosítva” embernek igen tetszően.
1930 óta tudjuk, mióta Goedellel megszólaltál:
„Gyermekeim, zenék és nyelvek – ti picinyek –:
a matematika végtelen. Gyertek csak, gyertek!
Ebédelni belőlem! Van, hogy rágós a falat.”
