Sponte sua quae se tollunt in luminis oras,
infecunda quidem, sed laeta et fortia surgunt;
quippe solo natura subest. Tamen haec quoque, si quis
inserat aut scrobibus mandet mutata subactis,
exuerint silvestrem animum cultuque frequenti
in quascumque voles artis haud tarda sequentur.
Nec non et sterilis, quae stirpibus exit ab imis,
hoc faciat, vacuos si sit digesta per agros;
nunc altae frondes et rami matris opacant
crescentique adimunt fetus uruntque ferentem.
Iam quae seminibus iactis se sustulit arbos
tarda venit seris factura nepotibus umbram,
pomaque degenerant sucos oblita priores
et turpis avibus praedam fert uva racemos.
Scilicet omnibus est labor inpendendus et omnes
cogendae in sulcum ac multa mercede domandae.
Sed truncis oleae melius, propagine vites
respondent, solido Paphiae de robore myrtus;
plantis et durae coryli nascuntur et ingens
fraxinus Herculeaeque arbos umbrosa coronae
Chaoniique patris glandes, etiam ardua palma
nascitur et casus abies visura marinos.
Inseritur vero et fetu nucis arbutus horrida,
et steriles platani malos gessere valentis;
castaneae fagus, ornusque incanuit albo
flore piri glandemque sues fregere sub ulmis.
Nec modus inserere atque oculos inponere simplex.
Nam qua se medio trudunt de cortice gemmae
et tenuis rumpunt tunicas, angustus in ipso
fit nodo sinus: huc aliena ex arbore germen
includunt udoque docent inolescere libro.
Aut rursum enodes trunci resecantur et alte
finditur in solidum cuneis via, deinde feraces
plantae inmittuntur: nec longum tempus, et ingens
exsilit ad caelum ramis felicibus arbos
miraturque novas frondes et non sua poma.
Minden olyan fa, mely úgy búvik napfényre, magától,
terméketlen; azonban erős, viruló fakadása,
mert a talajt áthatja az ős-természet. E fajtát
oltsa be, vagy gödröt vájván tegye máshova bárki:
veszti legott vad voltát, és gondozva gyakorta,
tetszésedre hamar méltat minden nemesítést.
Így szelidül meg a törzs alján nőtt sarj is, e meddő
ág, ha kiültetjük valamely nyíltabb területre;
másként anyjának lomb-árnyán, ág-sürüjében
fejleni nem tud, sőt ha hoz is termést, csak aszottat.
Hullt magról eredő fának lomhább a növése,
hűssel ilyen késő unokák számára kecsegtet;
hajdani ízét elfajuló termése felejti,
s vadmadaraknak hoz csenevész egrest csak a szőlő.
Így van ez, ápolni s tetemes költséggel az összes
fát nemesíteni kell, mind átültetve sorokba.
Ám az olaj csonkról, bujtványról hajt a bor ága,
földbe leszúrt gallyról mirtusz-csemetéje Paphusnak;
Hercules árnyas lomb-díszének fája s a délceg
köris, a csont-héjú mogyoró s cháóni Atyánknak
makkja palántából zsendül, valamint a magasló
pálma s a lúc is, amely hány vészt lát még habok árján!
Hanga komisz kérgét olthatja viszont a diósarj,
míg a platán meddő lugasán finom alma virulhat,
a bükkön a gesztenye, kőrisfán meg a körte homályló
szirma derül s a szil aljában makkolnak a disznók.
Az sem oly egyszerü, mint szemzünk, mint kezdjük az oltást.
Mert hol a héjon, az ág derekán rügy bomlik, a vékony
bőrt kiszakítva, magán e bogon pedig enyhe bevágás
ötlik elénk: a szemet, szomszéd fánkról, ide zárjuk,
hogy viricses háncsához utóbb oda-forrni tanuljon.
Ám ha göbetlen a tő, metsszük csak vissza, hasítsunk
ékkel a gesztig mély ösvényt, ide tűzve tenyésző
oltványunkat: nem sokkal később a fa nyurgán
innen szökken majd égnek boldog sudarával,
nézve nagyon bitorolt termését, új koronáját.”