Előszó
Ötven esztendeje, hogy a kir. József-polytechnikumot egyetemi rangra emelték.
1871-ben, a költségvetés tárgyalása folyamán Szentpály Jenő terjesztette a képviselőház elé azt a határozati javaslatot, amelynek értelmében a kir. József-polytechnikum a tudomány egyeteméhez hasonló önkormányzati alapon szervezendő át.
A képviselőház elfogadta a határozati javaslatot és Ő Felsége 1871. július hó 10-én kelt legfelsőbb elhatározásával a kir. József-műegyetem belszervezeti szabályzatát megerősítette.
Az 1871/72. tanévet, ennek megfelelően, a műegyetem már önkormányzati alapon nyitotta meg és a fejlődésében fontos esemény megünneplésére a közgyűlést 1872. január 7-én tartotta meg.
A kir. József-műegyetem tanácsa kitüntetett azzal, hogy a műegyetem és a hazai technikai felsőoktatás történetének a félszázados jubileumra való megírását reám bízta.
Ennek a napokban megjelent műnek alapján ismertetem a hazai technikai felsőoktatás fejlődését.1
A technika haladása kapcsolatban a technikai oktatással
A technikai tudományokat ápoló intézetnek, éppúgy, mint az univerzitásnak szülőhona Franciaország.
Az első mérnökképző intézetet, az École des Ponts et Chaussées-t, a 18. század közepén, 1747-ben alapították Párizsban.
A tudományos technikának mai bámulatra méltó alkotásaira gondolva szinte hihetetlennek tűnik föl, hogy a technikai oktatásnak még nincs kétszázados múltja.
Hiszen az ókorban is voltak kiváló technikai alkotások.
A magasépítészet, a műipar, az út-, a kikötő, a hajóépítés terén az ókori népek nagyszerű eredményeket értek el.
A római birodalom közúti közlekedése olyan magas színvonalon volt, hogy arra csak a múlt század második felében tudtunk fölemelkedni.
Ilyen csodálatraméltó közúti közlekedési rendszert technikai építkezések nélkül nem lehetett kifejleszteni.
A technikai tudományok fejlődésének alapja a természeti erők törvényeinek ismerete és tudatos kihasználása.
Az ókorban erről szó se lehetett.
Technikájuk csupán tapasztalatokon és egyszerűbb megfontolásokon alapult. Valójában empirikusak voltak. A természeti erők törvényeit nem ismerték.
Arra a gondolatra nem jutottak, hogy az emberi erőt a természet hatalmas erőivel pótolják s ily módon nagyobb és jobb teljesítményt érjenek el s emellett időt takarítsanak meg.
Az időnek nem volt becse náluk.
Az egyiptomiak, görögök és rómaiak technikai alkotásai nagyobbára rabszolgák munkája volt.
Ismerjük azoknak a hatalmasoknak a neveit, akik ezeket a munkálatokat elrendelték, de legnagyobbrészt ismeretlenek azok a mérnökök, akik a piramisokat, obeliszkeket, a görögök szent útjait, a rómaiak világközlekedési útjait, az akvaduktokat meg a hidakat tervezték és építették.
Az ókori technikai alkotásokban a szépség volt a főkritérium, a hasznosságra egyáltalán nem gondoltak.
Ennek az oka az akkori filozófiai fölfogásban találja magyarázatát.
Ez a filozófia ugyanis megvetette a hasznosságot.
Amikor Poszeidóniosz a boltozat fölfedezését olyan jótéteménynek mondja, amelyet az emberiség a filozófiának köszön, Seneca erősen kikel ez ellen a sértő bók ellen:
„A filozófia tanításának célja a lélek művelése. Olyan dolgok föltalálása, mint a boltozat, átlátszó ablakok stb., rabszolgának való vesződés.”
Platón megrótta barátját Arkhütasz-t aki geometriai tanulmányok alapján rendkívüli gépeket készített, hogy
„a nemes értelmi foglalkozást aljas kézművességgé alacsonyítja le.”
„A geometriának a föladata, hogy az elmét fegyelmezze, nem pedig, hogy a test alacsony szükségleteit szolgálja.”2
Platón intése elérte célját. Plutarkhosz szerint a filozófusok a mechanikai ismereteket méltatlanoknak tartották figyelmükre.
Ezeknek a nézeteknek a következménye, hogy az ókorban a szabad polgár megvetette a technikai foglalkozást.
Az antik kultúra arisztokratikus, törpe kisebbségnek a kultúrája, amely túlnyomóan rabszolga tömegek munkáján nyugodott.3
Jellemző a viszonyokra, hogy még a szobrászokat is, noha műveikben gyönyörködtek, minthogy azokat kézimunkával állították elő, a kézművesekhez számították.
A művészet termékeit megbecsülték, a teremtő művészt azonban ritkán. Természetes tehát, hogy náluk a technika az alsó fokon maradt.
Célszerű technikai oktatásról ily körülmények között szó sem lehetett.
A római császárság korában voltak ugyan ún. agrimensor iskolák, amelyekben a római mérnököket, agrimensores, képezték ki. Geometriát tanultak s jogi és egyházi ismereteket szereztek.
Technikai oktatásban a szó valódi értelmében ezek sem részesültek.
A technikának a középfoka az iránytű és a könyvnyomtatás föltalálása után kezdődik.
Ezek a hasznos találmányok átalakítják a fölfogásokat.
A 14. és 15. század nagy építőmesterei már nem csupán művészek voltak. Ők már a sztatikának akkor ismert törvényeit uralták.
Rafael, Bramante, Michelangelo, mint művészek és technikusok vezették a Szent Péter templom építését.
Azok között a nagy mérnökök között, akik a művészet és a technikai tudományok terén a legkiválóbbat alkották, kétségen kívül Leonardo da Vinci áll az élen, aki Lombardiában folyókat szabályozott, csatornákat épített, és mint Borgia herceg főmérnöke az ország erődítményeit is rendbe hozta. Ő már megfigyelt, kísérletezett és a mechanikát a tudományok paradicsomának nevezte.
Ebben a korban már mindinkább fölismerik a reális tudományok jelentőségét.
Tapasztalják, hogy a mérnöki munkálatok: az útépítések, a folyószabályozások a nép jólétét emelik.
A nézetek megváltozásának jelentős bizonyítéka az az érdekes levél, amelyet Leonardo da Vinci, Sforza uzurpátorhoz intézett, amikor neki szolgálatait fölajánlotta.
Kiemeli mérnöki tapasztalatait. Fölemlíti, hogy ért az ágyúöntéshez, aknaárkok, házak és csatornák építéséhez és csak úgy mellékesen jegyzi meg, hogy szobrász és festő is.
Ugyanabban az évben és ugyanabban a hónapban, amelyben Michelangelo meghalt, született Galileo Galilei.
Minden idők e két nagy emberének egyidejű eltűnésében, illetőleg születésében, a költői lelkületű kiváló vasúti mérnök, báró Max Maria Weber, magának a természetnek kinyilatkoztatását látta. Michelangelo elhunytával az emberiség életében az intuíciónak souverain régime-je véget ért és Galileo Galilei születésével elérkezett a búvárkodásnak, az induktív tudományoknak az ideje.4
Galilei-vel egy időtájban, a 16. század közepén, látta meg a napvilágot az újkori gondolkodásnak egyik vezéralakja: lord Bacon. Az ő híres Novum Organuma a fejlődés új irányának megszilárdításához nagymértékben hozzájárult.
Ezen az új mesgyén elsősorban a természettudományok, majd ezeknek alkalmazásai, a technikai tudományok, fejlesztették a civilizációt.
A technikai tudományokban a haladás ettől az időtől kezdődik.
Hiszen az induktív tudományok praktikus megelevenülése valójában nem más, mint a modern tudományos technika.
Platón és Seneca nézetét már nem tekintik dogmának. Kezdenek tudományosan megfigyelni, kísérletezni. Fölemelkednek a technika középfokára.
De még Galilei idejében is sok harca volt az egzakt tudományoknak a skolasztikus, dogmatikus és misztikus előítéletekkel.
Bizonyítja ezt Galilei-nek nagy szellemrokonához, Kepler-hez intézett levele, amelyben a következőket írja:
„…körülbelül te vagy az egyetlen, aki az én állításaimat teljes hitelűeknek tartod. Amikor a firenzei tanároknak távcsövemmel a Jupiter négy holdját akartam megmutatni, ezek sem a holdakat, de még a távcsövet sem akarták megnézni. Becsukták szemüket az igazság világossága előtt.”
Az igazság világossága azonban győzelmesen hatolt a kor sötétségén át. A technikai tudományok haladása is gyorsabb lesz.
Amíg Arkhimédész és Galilei között kétezer év, Galilei a dinamika megalapítója és Newton a teoretikus mechanika kiváló művelője között már csak egy évszázad időköz van.
Ismét egy évszázaddal később, 1778-ban jelen meg Lagrange-nak analitikai munkája s meg van teremtve a mai teoretikus mechanikának alapja.
A közlekedés lehetővé tétele fejleszti elsősorban a kultúrát s így a technikát.
A technika középfokát éppen ezért a közlekedést előmozdító technikai alkotások jellemzik. Megkezdődik az út-, csatorna- és kikötőépítés.
Rájönnek, hogy államok jóléte, fölvirágzása szoros összefüggésben van a technikai munka, a technikai tudományok fejlesztésével. A technikával való foglalkozás már nem lenézett.
A nyilvános technikai oktatás első kísérletei ebben az időszakban vannak.
A rómaiak nagyszerű úthálózatának építése és jó karban tartása csak azáltal vált lehetővé, hogy a római birodalom erős centrális hatalom volt. A középkorban nem volt ilyen erős hatalom.
Az újkorban Franciaország évszázadok óta egységes birodalom, erős centrális kormányzattal. Ebben találja magyarázatát, hogy a rómaiak közúti közlekedésének szintjére, az összes európai államok között, elsősorban Franciaország emelkedett.
A közlekedés fejlesztése mérnöki munkálatokkal járt, természetes tehát, hogy az újkorban, a technika középfokán, Franciaországnak volt elsősorban mérnökökre szüksége, itt kellett tehát az első mérnökképző intézetnek is létesülnie.
A hazai első technikai intézetek
Szerencsénkre a Nyugaton alig merült fel valamely nevezetesebb kulturális mozgalom, amely hozzánk előbb-utóbb be ne hatolt volna.
A 18. század közepén alapítják Franciaországban az École des Ponts et Chaussées-t, ugyanekkor létesül Berlinben az első királyi reáliskola és 1763-ban Mária Terézia megalapítja a szempci Collegium Œconomicum-ot s egyidejűleg vele a selmeci bányásziskolát.
Nálunk a közlekedés a lehető legsiralmasabb állapotban van. Műutaink nincsenek, folyóink szabályozatlanok.
Megtörtént, hogy az úton egyetlen akadály miatt már napokig tartott utat kellett abbahagyni és vagy vissza kellett fordulni, vagy csak óriási kerülővel lehetett célhoz érni.
Még a 18. század végén is Eszékről Zágrábba rendesen Budán, Bécsen és Grácon át utaztak, mert az egyenes összekötő utat csak nagy szárazság idején lehetett használni.
Mária Terézia belátta, hogy az ilyen tarthatatlan állapotokon segíteni, tehát az utakat javítani, a folyókat szabályozni s a mocsarakat lecsapolni kell.
Magyar mérnökök szakiskolák hiányában azonban nem voltak.
Ennek a hiánynak a pótlására 1763-ban gróf Esterházy Ferenc magyar udvari kancellár javaslatára, Szempcen, Pozsony megyében, ahol erre a célra Esterházy épületet ajánlott föl, Collegium Œconomicum-ot alapított, amely intézetben a praktikus geometriát, a dikasztériumoknál és a megyékben szükséges számadási módszert, továbbá a mercantil és cambial manipulációt, nemkülönben a mezőgazdasághoz tartozó princípiumokat tanították.
A lényegében technikai irányú szempci kollégiumot a királynő a piaristákra bízta, akik a középiskolai oktatásban is nagy súlyt vetettek a reális tantárgyak tanítására, s akik között a 18. század második felében számosán kiváló technikai tevékenységet fejtettek ki hazánkban.
A szempci kollégium 1776-ban leégett, az intézetet Tatára a piaristákhoz helyezték át.
A tatai Seminarium Geometrarum azonban 1780-ban megszűnt.
A szempci intézetben a tanítás nyelve német volt, a magyar köznemesség fiai tehát az intézetet, minthogy nem tudtak németül, alig látogatták.
Kifejezetten technikai irányú s szintén német nyelvű szakiskola a selmeci bányászati iskola, amelyet a szempci kollégiummal egyidejűleg 1763-ban alapít Mária Terézia s 1770-ben akadémiai rangra emel.
A Selmecen működő kiváló tanárok az intézetet messze földön híressé tették. Különösen a kémia tanításának módja volt ebben az intézetben nevezetes. A laboratóriumi oktatás itt vert először gyökeret.
Az intézet jó hírneve a 18. század végén és a 19. század elején valóban számos ifjút gyűjtött Európa minden országából Selmecre.
A selmeci bányászati akadémia alapításában már a közös birodalom eszméje nyilatkozik meg. Az intézet Magyarországon volt, de fölállítása a magyar kancellária megkérdezése és hozzájárulása nélkül történt.
Hasonlóan a közös birodalom eszméje nyilatkozik meg a cs. kir. mérnöki akadémiának már jóval a selmeci bányásziskola felállítása előtt történt alapításában. Ennek az intézetnek fölállítását Savoyai Jenő herceg többszöri sürgetésére, aki a várak körüli harcokban a belföldi mérnökök hiányát tapasztalta, III. Károly már 1717-ben elrendelte.
A III. Károly alapította gumpendorfi mérnöki akadémia berendezése azonban igen hiányos volt, úgy hogy Mária Teréziának jutott feladatul 1755-ben ezt a technikai intézetet cs. kir. mérnökiskola elnevezéssel provizórikus szervezetéből életerős végleges intézetté átalakítani.
A gumpendorfi mérnöki iskolát négy évtizeddel előbb létesítették, mint a franciáknak méltán nagyra tartott katonai technikai intézetét, az École Polytechnique-t.
A technikai szakoktatás terén a cs. kir. mérnöki iskola kétségtelenül nevezetes intézmény.
Az egész monarchiában akkoriban ugyanis az volt az egyetlen technikai főiskola, amely mind a katonai, mind a polgári közszolgálat terén szükséges technikai ismereteket a kor színvonalának megfelelően nyújtotta.
A cs. kir. mérnöki iskolából kiváló mérnökkari tisztek kerültek ki, köztük magyar honpolgárok, akik technikai tudásukat a polgári közszolgálat terén is érvényesítették és a magyarságnak jó hírnevét erősbítették.
A Tiszát a Dunával összekötő hajózható csatorna terveit pl. a 18. század utolsó évtizedében Kiss József kincstári mérnök öccsével, Kiss Gábor mérnökkari kapitánnyal együtt, aki a gumpendorfi mérnöki iskolát 1773-ban végezte, dolgozta ki és terjesztette föl a m. kir. udvari kancelláriához.
Ezeknek a terveknek alapján létesült 1801-ben a Ferenc-csatorna.
Bolyai János, a marosvásárhelyi református kollégium nagynevű matematikai tanárának, Bolyai Farkas-nak lángeszű fia, a nem euklideszi geometria egyik feltalálója, szintén a cs. kir. mérnöki akadémiát végezte.
Az intézet erre a növendékére lehet a legbüszkébb, akinek nevét az a 26 oldalas kis munkája tette halhatatlanná, amely a világirodalomban Appendix néven ismeretes.
A Ratio Educationis
Mária Terézia 1777-ben publikálja az Országos tanulmányi rendtartás-t. A Ratio Educationis nagy súlyt vet a reális tantárgyak tanítására.
A kerületi kir. akadémiák jogi karán a politikai kamarai tudományok bevezetéseként a művészeteket, kézi műveket és gyárakat (notitia artium, manufacturarum, fabricarum, etc.) ismertették.
„Az akadémiai tanárok tehetségük szerint azon lesznek – mondja a tanulmányi rendtartás –, hogy hallgatóikba oltsák a természeti tárgyak gazdasági és technikai vonatkozású ismereteit, vagyis azt a módot, hogy a természetnek e kincseit miképpen kell alkalmazni, és az emberi élet segítségére földolgozni, mert hiszen e fokon ez a főcélja ennek a tudománynak.”5
Az egyetemi oktatásban is tért foglalnak a technikai tudományok.
A fizika tanárának kötelességévé tették, hogy vasár- és ünnepnapokon a mechanikából művészek és mesteremberek számára külön leckéket adjon. Ezeket a leckéket a Pázmány Péter tudományegyetemen 1848-ig rendszeresen tartották.
A kötelező tárgyakon kívül a matematika tanára a gyakorlati geometriából és az építészetből tartott előadásokat, amelyeket az összes karok tanulói hallgathattak.
A Ratio Educationis a tudományegyetemen új tanszékeket állapít meg elsősorban a reális tudományok művelésére. Ilyen volt mindenek előtt a mezőgazdaságtan (theoria œconomiae ruralis), továbbá az alkalmazott matézis (mathesis unice adplicata). Ennek a tanszéknek volt a feladata a gyakorlati geometria, a geodézia, az építészet és a hidrotechnika előadása.
Az alkalmazott matematikai tanszéket leginkább földmérők és hidraulikusok kiképzése végett, tehát mérnökök képzésére létesítették.
A mérnökképzés szükségét és erre a célra Földmérői és Vízépítészeti Intézet (Institutum Geometrico Hydrotechnicum) rendszeresítését gróf Esterházy Ferenc kancellár gróf Niczky kir. biztoshoz 1777. április 12-én intézett levelében különösen kiemelte.6
E szerint a szempci kollégium megszűnte után azonnal foglalkoznak a mérnökök főiskolai kiképzésének szervezésével.
Mária Teréziá-nak már nem volt ideje ezt az intézetet megszervezni, annak létesítése II. József-re maradt.
A mérnöki intézet
A szempci kollégium 13 esztendei rövid fennállása ellenére jelentékeny figyelmet keltett hazánkban. Kitűnik ez báró Orczy Lőrinc-nek a Tudományok nevelkedéséről írt verséből is:
„Ne sirassuk többé Nemzet’ romlottságát,
Nézzük fiainknak pallérozottságát,
Tsodáljuk Rokonink’ sebes okosságát,
Várjuk tsendes szívvel bajunk’ orvosságát.Pozson nevekedik, Buda roppant lészen,
Prófétának szava most tudom mit tészen,
Magyar Haza meg nő, szent szép lesz egészen,
Fiaink jók lésznek Szentzen és Tseklészen.”
A költő nyilván úgy értette, hogy az ifjabb nemzedék, reális irányban kiképezve jobbá lesz olyan intézetben, mint a szentzi (szempci) volt.7
Minthogy pedig ezt a verses művét Orczy 1777-ben írta, amikor a szempci intézet már megszűnt, a költemény értelmében nyilván annak vagy hasonló intézetnek újjáalakítása iránti óhaj is kifejezésre jutott.
A Nagyszombatról Budára áthelyezett m. kir. tudományegyetem filozófiai fakultásához csatolva, 1782. november 1-én nyílt meg a Mérnöki Intézet (Institutum Geometricum). Ilyen módon 1782-től kezdve a mérnökök kiképzése nálunk egyetemen történt.
E tekintetben megelőztük az egész világot s 12 esztendővel megelőztük a franciákat, akik 1794-ben az École Polytechnique alapításával tették lehetővé a mérnököknek főiskolai kiképzését.
A mérnökök főiskolai kiképzésének nálunk e szerint 140 esztendős múltja van.
A mérnöki intézetben a tanfolyam három éves volt és a hallgatók tanulmányaik eredményéről szigorú vizsgán (szigorlaton) számoltak be.
Ez a szigorlat nemcsak teoretikus volt a zöld asztal mellett, hanem a bizottság kiszállt a szabadba és ott a szigorlatozónak műszerrel kezében gyakorlatilag is igazolnia kellett megfelelő képzettségét.
Ez a gyakorlati vizsga pótolta az idézett szervezeti szabályzat szerint a doktori szigorlatok disputációját.
A mérnökök szigorú kiképzésének természetes következménye II. Józsefnek az a rendelkezése, hogy
„ezután a nyilvános felesküdött mérnökségre egy elöljáróság által se vehető fel senki, aki ezen tanulmányokban kiművelve nincs”
– és mérnöki oklevelet nem kapott.
A kalapos király általában megbecsülte a mérnöki tudást, a technikai munka iránt érzéke volt.
Az ország közgazdaságának föllendítésére a jó utak építését fontosnak tartja
Amikor 1785-ben Budán szobrot akarnak neki emelni, megtagadja a hozzájárulást s ezeket mondja:
„Ha majd a kereskedelmet virágzásra juttattam, az országot egyik végétől a másikig országutakkal és hajózható csatornákkal elláthattam, amiként reménylem, ha akkor állít a nemzet nekem szobrot, köszönettel fogom azt elfogadni.”
A mérnöki intézet, mely 1782-től 1850-ig, tehát 69 esztendeig állott fenn, eleinte meghozta azt az eredményt, amelyet tőle várt az ország.
Az első évtizedek gondos és szigorú kiképzése következtében nem meglepő, hogy hazánk a 19. század elején kimagasló mérnöki karral rendelkezett.
A mérnöki intézet azonban nem haladt a korral, sőt határozottan visszafejlődött.
Hét évtizedes fennállása alatt nem változtatott szigorlati rendszerén.
A technikai tudományok szakbeli tartalma folytonosan gyarapodik és a mérnöki intézetnek eredetileg három évre kiterjedő tanfolyamát leszállítják két esztendőre.
Nálunk is bebizonyosodott eszerint a tétel, hogy a technikai tudományok az univerzitáson nem tudtak fölvirágozni. Ezeket a tudományokat ott másodrendűeknek tekintették.
Ily körülmények között a mérnöki intézet sorsa meg volt pecsételve.
A mérnöki intézet végzett hallgatói közül sokan tettek kiváló névre szert. Közülük többet a magyar tudóstársaság tagjai sorába választott.
Vedres István, Beszédes József, Széchenyi-nek leghűségesebb munkatársa, a lángeszű Vásárhelyi Pál, Keczkés Károly, Győry Sándor, a visszafejlődés korából Reitter Ferenc és a 19. század első felében a dunai és tiszai fölvételeket végző számos kiváló magyar mérnök a pesti egyetem mérnöki intézetéből került ki.
A reális munkálatokkal foglalkozó ezek a kiváló mérnökök mind ideális hazafiak voltak. Emléküket azon a vidéken, ahol működtek, közérdekű tervekkel örökítették meg.
Az önfeláldozó hazafias mérnöki munkálkodásnak lehet-e szebb példája, mint amikor Széchenyi Vásárhelyi-nek, hogy kímélje magát, ezeket az emlékezetes sorokat írja:
„…a magyart, ha hazafi, nem arra kell inteni, hogy kötelességét teljesítse, hanem arra, hogy kötelességénél többet ne tegyen.”
Ha a mérnöki intézetnek csekély számú tagból álló tanári kara nem fejtett volna ki valóban elismerésre méltó igyekezetei, említett hiányainál fogva mindjárt kezdetben alig múlta volna felül a római agrimensor mérnöki iskolákat,
„melyeknek tanárait ifjabb Theodosius edictuma spectabilis, hallgatóit pedig clarissimi címmel rendelte megtisztelni.”
A mérnöki intézet első kiváló tanárai között találjuk Dugonics András-t, a híres szépirodalmi írót, a Pesti Tanulmányoknak királyi Mindenségében a Tudákosságnak (a matematikának) királyi tanítóját, ott van a fizikának és mechanikának külföldön is hírneves tanára, aki már Nagy-Szombatban egyetemi tanár volt, Horváth János, a felsőbb mennyiségtannak kitüntetett tanára Pasquich János, a mezőgazdaságtannak kiváló tanára, akiről Fejér György ezt írja: érdemei ismeretesek a külföldön, halhatatlanok hazánkban, Mitterpacher Lajos. A 19. század elején a fizika és mechanika jeles tanára, Tomcsányi Ádám, aki Kitaibel orvosprofesszor társával együtt a móri földrengésről írt nagyszabású művével örökítette meg nevét. Ugyanezen a tanszéken később utódja az elektromágneses motor és az elektromos dinamógép első feltalálója, Jedlik Ányos.
A magyar kultúrának ilyen világító fáklyája dicsőséget árasztott az egyetemre s így a mérnöki intézetre is, amelyben huzamos ideig fejtett ki áldásos működést.
Az első technikai főiskola
A gőzgépnek a föltalálásával kezdődik a technikának a felső foka.
James Watt-nak, aki a gőzgépet 1769-ben találta föl, a nagyjai emlékét szeretettel őrző Anglia, a londoni Westminster apátságban levő kolosszális márványszobrára a következő szavakat vésette:
A király,
a miniszterek, a nemesség,
és Anglia népe emelte
ezt az emléket
James Watt-nak,
az emberiség jótevőjének.”
Watt gőzgépe új korszakát nyitotta meg a technikai tevékenységnek, a technikai tudományoknak.
A technikai tudományoknak jellemzői a haladás és ezzel egyidejűleg a hasznosság, az új filozófia nagy apostolának, lord Bacon-nak jelszavai a maguk teljességükben ettől kezdve érvényesülnek.
Az ókori filozófia megvetette a hasznosságot. A technika nem haladhatott.
Ezzel szemben mit eredményezett az új filozófia s ennek gyümölcse a tudományos technika?
„Meghosszabbította az életet. Enyhítette a szenvedést. Betegségeket irtott ki. Növelte a föld termékenységét. Új biztosságokat nyújtott a tengerésznek. Új fegyvereket adott a katonának. Új, atyáinktól nem ismert alakú hidakat épített nagy folyamok fölött. Ártalmatlanul vezette le a mennykövet az égből a földre. A nappal fényével világította meg az éjt. Növelte az emberi látás terjedelmét. Sokszorozta az emberi izmok erejét. Gyorsította a mozgást. Megsemmisítette a távolságot. Megkönnyítette a közlekedést, a levelezést. Képessé tette az embert leszállni a tenger mélyére, fölemelkedni a levegőbe, biztosan hatolni be a föld ártalmas üregeibe, keresztülutazni országokat oly kocsikon, amelyek lovak nélkül robognak tova és az óceánt oly hajókon, melyek szél ellenében 10 mérföldet haladnak egy óra alatt.”
„Ezek csak egy része gyümölcsének és csak első gyümölcsének. Mert ez a filozófia sohasem pihen, sohasem bevégzett, sohasem tökéletes.”
„Törvénye a haladás. Olyan pont, mely tegnap még láthatatlan volt, holnap célpontja s holnapután kiinduló pontja lesz.”
És mily roppant nagy haladást tett már azóta a tudományos technika, amikor Macaulay lord Bacon-ról írt tanulmányában ezeket a szép szavakat írta.
A technikai tudományok mai nagy sikere láttára egészen más a fogalmunk a történelem jelentős eseményeiről.
A 18. század elején, amint találóan állapítja meg Du Bois Reymond, nem az a király a legnevezetesebb ember, akit szeretői, gyilkos és gyújtogató hadvezérei vesznek körül, hanem az a tudós a legnagyobb halandó, aki föladatának megoldásán, a cambridgei szilfák alatt gondolkodik: Newton.
És hasonlóan a 19. század elején korántsem a világverő féktelen Napóleon a legnagyobb ember, hanem a távolságok legyőzője, a rainhilli lokomotív verseny győztese, a gőzvasút megteremtője, az autodidakta kiváló mérnök: George Stephenson, a killingworthi fűtőnek szegény fia, aki hogy kiképzésére pénzt szerezzen, szabad óráiban cipőket foltozott és órákat javított.
Ezt a nagy embert Seneca aligha sorozta volna a szabad polgárok közé.
A mechanikai erővel járó vasút az egyik jellemzője a technika és a kultúra felső fokának.
A technika felső fokán nagymértékű a haladás a technikai oktatásban. Az eleinte középfokú technikai intézetekből a 19. század folyamán kifejlődnek a technikai tudományok egyetemei.
A technikai tudományok rohamos fejlődésének ezek a főiskolák igazi éltetői.
Mindenesetre felötlő, hogy miért nem maradt meg a technikai tudományok fejlesztése az univerzitásokon s miért kellett erre a célra külön álló technikai főiskolát létesíteni.
A technikai tudományok művelésére az univerzitások nem voltak alkalmasak, mert már a természettudományoknak a régibb tudományokkal való egyenjogúságát is csak bizonyos ellenállás legyőzése után ismerték el az egyetemek. Még nagyobb volt az ellenállás az alkalmazott természettudományokkal, a technikai tudományokkal szemben.
Ha voltak is eleinte egyes univerzitásokon technikai tudományoknak tanszékei, ezek a tudományok ott nem voltak fejlődésképesek.
Egyrészről ezeket a tudományokat, minthogy anyagi érdekek szolgálatában állottak, kevésre becsülték, másrészről a fejlődés azért is ki volt zárva, mert az univerzitások légkörében, a praktikus élettől teljesen elválasztva, tisztán tudós formákhoz ragaszkodó módon tárgyalták őket.
Kétségtelen, hogy a technikai főiskolákon az oktatás rugalmasabb, mint a tradíciókkal terhelt univerzitásokon.
Amíg az univerzitások eredetükben kizárólag a tudományok elvontabb művelésére szolgáltak, a technikai főiskolák keletkezésüket egyenesen annak a szükségletnek köszönhetik, hogy a gyakorlati élet által nyújtott problémákat tudományos alapon kellett megoldani.
Az univerzitások alapelvével, amely szerint a tudomány művelése inkább öncél és az alkalmazás alárendeltebb jelentőségű, a technikai tudományok fejlesztésének módja ellentétben van. A technikai főiskolákon mélyreható tudományos búvárkodás mellett az alkalmazás is állandó cél.
Nem lehet tagadni, hogy az egyetemi oktatásnak említett alapelvében hatalmas erő van. Ez az elv sok tudományt juttatott virágzásra és sok kutatót irányított arra, hogy életfeladatává oly tudományos munkálkodás elvégzése vált, amely nem neki, hanem az utódoknak hozott érett gyümölcsöket. Ugyanez az elv azonban megakadályozta a technikai tudományoknak az univerzitásokon való fejlesztését.
A technikai főiskolák életképessége kizárólag az élettel, a valósággal való szoros kapcsolatukban van.
A praktikus élettől nyerik továbbfejlődésükre az alkalmat és az erőt.
A franciák ismerték fel legkorábban, hogy a technikai tudományok művelésére az univerzitások nem alkalmasak. A 18. század folyamán alapított különböző technikai tanintézeteknek közös előkészítő iskolája gyanánt alapítja a nemzeti konvent 1794-ben, Párizsban, az École Centrale des Travaux Publics intézetet, amely a következő esztendőben az École Polytechnique nevet veszi föl.
Amikor 1794. szeptember 23-án a francia nemzeti konvent az École Central des Travaux Publics-re vonatkozó javaslatot tárgyalja, a közjóléti bizottság előadója Fourcroy, a kémikus, a következőket mondja:
„A fizikát és a kémiát nálunk Franciaországban mindez ideig csak teóriában tanították.”
„A selmeci bányásziskola Magyarországon frappáns példa arra, hogy milyen hasznos a hallgatóknak bemutatni azokat a műveleteket, amelyek ezeknek a tudományoknak alapjai.”
„Laboratóriumok vannak ott a szükséges eszközökkel és anyagokkal fölszerelve, hogy a tanulók ismételhessék a kísérleteket és a saját szemükkel láthassák a jelenségeket, amelyek a testek vegyülésekor előtűnnek.”
„A közjóléti bizottság úgy vélekedik, hogy az École des Travaux Publics-ben ezt a módszert kellene meghonosítani, mert e módszernek az a kettős előnye van, hogy minden érzéket egyidejűleg ráterel az oktatás folyamára és hogy ráirányítja a hallgatóság figyelmét számtalan olyan körülményre, melyek az előadások alatt majdnem mindig észrevétlenül maradnak vagy a tanárok vagy a hallgatók előtt.”8
A 18. század végén a nagy francia nemzet Magyarországtól vett mintát leghíresebb technikai intézetének kialakításában.
Ez az intézet tanárai és tanítványai által csakhamar európai hírnevet vívott ki magának. Tanárai a legkiválóbb tudósok sorából kerültek ki, a hallgatók szigorú vizsgák letételével haladhattak előre.
Az École Polytechnique növendékeiből kerültek ki Franciaország legnevezetesebb marsalljai, akiknek vállain repült a császári sas győzelemről-győzelemre, ezért mondotta erről az intézetről később Napóleon: ez az a tyúk, amely nekem arany tojásokat ad. Az École des Ponts et Chaussées-ből – amely intézetnek az École Polytechnique előiskolája – kikerült kiváló mérnökök azonban nemcsak a hadúr seregeinek, hanem a békeistennő tisztelőinek is építettek utakat, hidakat, kikötőket s később vasutakat és föllendítették Franciaország közgazdaságát.
Az osztrák és német technikai intézetek
Franciaország után Ausztria az első, amely a mérnökök kiképzésére külön technikai iskolát létesít.
1806-ban nyílik meg a prágai és 1815-ben a bécsi Polytechnikum.
A prágai technikai iskolát abban az időben alapítják, amikor Fulton Claremont nevű gőzhajóját üzembe helyezi; a bécsi Polytechnikum akkor keletkezik, amikor a kontinentális zár megszűnik és a Rajnán az első gőzhajó megjelenik.
A német technikai főiskolák elődei közül legrégibb az 1820-ban alapított berlini technikai iskola. Két évre rá nyílik meg, hogy a Savannah gőzhajó először szelte át az Atlanti-óceánt.
A különböző német államokban egymásután alakuló technikai iskolák közül az 1825-ben alapított karlsruhei-nek meglepően gyors fejlődése döntő befolyással volt a német technikai főiskolák kifejlesztésére.
Ennek a polytechnikumnak a mintájára rendezték be később Németország összes technikai főiskoláit.
A karlsruheihez hasonló szervezete legelőször 1855-ben a zürichi polytechnikumnak lett.
Technikai főiskola létesítésére irányuló mozgalom hazánkban
Hazánkban technikai főiskola létesítésének eszméjével a 19. század harmincas éveinek elején kezdenek foglalkozni.
A mozgalomnak tápot adott egyrészről az a körülmény, hogy a tudományegyetemmel kapcsolatos mérnöki intézet nem fejlődött, másrészről hogy Ausztriában a prágai és bécsi polytechnikumoknak a közgazdasági életre gyakorolt kedvező hatását tapasztalták.
De emellett ugyanebben az időben kezdődik a legnagyobb magyarnak az a közéleti tevékenysége, amely Magyarország gazdasági és kulturális föllendítésére törekedett. Csak természetes, hogy az ő nagy koncepciójú terveiben benne volt a technikai főiskola létesítése is.
A rendek az 1832/6. pozsonyi országgyűlés utolsó esztendejében foglalkoznak Mű-egyetemi Intézet fölállításának kérdésével. A műegyetem fölállítására vonatkozó indítványt Lónyay Gábor, Zemplén megye akkori első követe tette meg 1836. március 9-én a kerületi ülésen. Egy hónapra rá, a Karok és Rendek elfogadták Lónyay indítványát, néhány nappal később a főrendek is hozzájárultak az alsóház határozatához.
Nagy jóakarattal támogatta az ügyet József-nádor.
Április 28-án a vonatkozó törvénycikkely tervezetét felterjesztik.
A következő napon már meg is érkezik a kegyelmes királyi válasz, csakhogy a válaszban nem volt köszönet.
A válasz értelmében Ő Felsége királyi tiszténél fogva gondoskodni fog, hogy a felterjesztésben kért műegyetem, amennyiben a körülmények megengedik, felállíttassék, éppen ezért ebben a tárgyban törvényjavaslat szüksége nem forog fenn.
Elképzelhetni azt az elkeseredést, amelyet ez a szerencsétlenül szövegezett királyi leirat a diétán előidézett.
A másnap tartott kerületi ülésen erélyes hangú keserű kifakadások történnek. Sorban felszólalnak: Bezerédy, Deák, Beöthy, Lónyay, Klauzál stb.
Egyértelmű volt a javaslat, hogy a feliratot meg kell ismételni, s ehhez a főrendek is hozzájárultak. Erre a feliratra azonban válasz nem érkezett.
Ilyes módon a műegyetem létesítésének kérdése egyszerre nagyfontosságú politikai kérdéssé vált s éppen azért most már biztosítva volt, hogy nem kerül le a napirendről.
A királyi leirat merevsége s az arra adott méltán önérzetes válasz következtében viszont alig volt arra remény, hogy ezt a kérdést gyorsan és kedvezőn fogják elintézni.
Szerencsére ott volt a legnagyobb magyar, aki, ha valaki, hivatott volt arra, hogy ezt a bonyolult kérdést a köz javára megoldja.
Széchenyi az 1832/6. országgyűlésen a politikai harcokban megedződött.
Az egyenlő teherviselés elvét az 1836. évi 26. tc.-kel, amely kimondotta, hogy a Buda és Pest között létesítendő állóhídon minden kivétel nélkül mindenki fizet vámot, sziszifuszi munka után keresztülviszi.
Ismerte az országgyűlést, ismerte az udvari köröket. Predesztinálva volt arra, hogy a műegyetem kérdését valamely alakban dűlőre vigye.
Mindenekelőtt Pest vármegyében készíti elő a talajt.
A legközelebbi országgyűlési követeknek adandó utasítás kidolgozásával megbízott küldöttségnek tagjául választják.
Az itt tett javaslatairól ezt írja:
„Másik javaslatom: egy műegyetemi intézetnek Pesten leendő felállítása volt, mely ha másra nem, legalább arra csakugyan nagy hasznú lenne, mikép hazánkban jómódú ifjak, a’ nélkül, hogy kénytelenek lennének külföldön ütni föl sátorukat, valami mások is lehetnének, mint jogászok, valamint másra is kiképeztetnék magukat, mint jogászságra.”
Széchenyi agitációjának következménye, hogy az országgyűlés 1840. április 30-án tartott üléséből újból fölterjeszti az előző országgyűlésen elfogadott törvénycikkelyt. De erre az újabb föliratra sem érkezett válasz.
A műegyetem történetében mindenesetre érdekes adat, hogy akkoriban fölkeresi Széchenyi-t Kossuth Lajos és a létesítendő műegyetemre fölajánlja a fogsága alatt részére gyűjtött 20 000 frt összeget.
Széchenyi az ajánlatra kitérően válaszol, bizonyára, hogy a bécsi kormány bizalmatlansága a kérdés iránt még inkább ne fokozódjék.9
Kossuth esete is mutatja egyébként, hogy a közvélemény Széchenyiben látta a műegyetem létesítésére törekvő mozgalom irányítását.
Hat esztendő múlt el az 1836. évi ominózus királyi válasz óta, amikor végre a m. kir. helytartótanács elkészült az ígért intézet szervezetének tervével.
A helytartótanács azonban nem polytechnikum, hanem ipariskola szervezetét dolgozta ki.
Korántsem jelentette ez azonban azt, hogy most már az ipariskola létesítése gyorsan megtörténik.
Csakis Széchenyi csüggedést nem ismerő energiájának s többszöri személyes utánjárásának köszönhető, hogy végre 1844-ben megtörtént a döntés.
Naplóinak tanúbizonysága szerint minden követ megmozgat, minden befolyását érvényesíti, hogy a legközelebbi országgyűlés elé kerülő királyi javaslatokba belejusson a műegyetem is.
Már ki is szemeli a leendő műegyetem helyét. A szervita kolostor telkét választja ki erre a célra. Megindítja a városnál a tárgyalásokat, személyesen felkeresi a befolyásosabb polgárokat, részt vesz a városházán a vonatkozó üléseken. Később Hild akkori neves építésszel kidolgoztatja az iparműtanoda terveit is.
A terveket bemutatja József nádornak, aki nagy érdeklődéssel viseltetett a létesítendő technikai intézet iránt s a tervezetre tett megjegyzéseiből kitűnt, hogy kellő előrelátással már a tervek elkészítésekor is a jövő fejlődés lehetővé tételére gondolt.
Széchenyi 1843-ban Bécsben erélyesen megsürgeti a műegyetem ügyét. Magát a kancellárt, Majláth Antal-t, keresi föl. Végül Metternich herceggel is tárgyal, aki felszólítja, hogy ebben az ügyben emlékiratot írjon.
Széchenyi ennek a felhívásnak is megfelelt. A tárgyalásokból azonban nyilván tudomására jutott, hogy már nem műegyetemről van szó, tehát jelentését az ipartanodára dolgozta ki.
A József-ipartanoda
A sok huzavona után végre 1844. június 12-én kelt legfelsőbb elhatározás megerősítette a helytartótanács tervezetét s első kísérletül – pro primo tentamine – Pest szabad kir. városban egyelőre egy ipartanoda létesítését rendelte el addig is, amíg a felállítandó műegyetem kebelébe fogadhatja.
Az ipartanoda ügye ezek szerint nem került a legközelebbi országgyűlés elé vitt királyi javaslatok közé s így nagyon természetes, hogy a Karok és Rendek fölszólaltak az országgyűlés mellőzésével kiadott királyi rendelet ellen.
Az udvari politika következetes maradt magához.
Az 1832/6. országgyűlés végén a műegyetem tárgyában adott merev királyi leirat, most meg az ipartanoda létesítésére az országgyűlés elkerülésével kiadott rendelet váltott ki ellenérzést az országgyűlésen.
Mintha csak arra törekedtek volna, hogy a legtermészetesebb kívánság teljesítése se történjék felháborodás nélkül.
Milyen nagy a különbség e tekintetben V. Ferdinand és Mária Terézia, meg Metternich és Kaunitz között!
A királyi rendelkezés megállapította azt is, hogy az ipartanoda költségét a tanulmányi alapból kell fedezni.
A veszprémi káptalan követe Bezerédy Miklós az országgyűlésen tiltakozik a tanulmányi alap igénybevétele ellen; legalább is azt óhajtotta, hogy az intézetben a vallás tanításáról is gondoskodjanak.
Bezerédy-nek ez a kívánsága később bizonyos mértékig teljesült.
A József-ipartanodának a mérnöki intézettel való egyesítése után 1852-től kezdve hitszónoka van a technikai intézetnek, aki az előkészítő főreáliskolában a vallástant is tanítja.
Az ország közvéleményét bántotta az a mód, ahogyan az ipartanoda felállítása történt, viszont az ország általános helyeslésével találkozott az 1846. évi augusztus 23-án kelt legfelsőbb elhatározás, amelyben a király elrendelte, hogy a kir. Ipartanoda József-nádor Ő Fensége érdemeinek megörökítésére a József-ipartanoda nevet viselje.
Ugyanezen legfelsőbb elhatározás szerint a József-ipartanoda ideiglenesen a m. kir. egyetem főépületében kapott hajlékot.
Végleges elhelyezésére a szerviták telkét vették kombinációba s az ország hercegprímását föl is kérték, hogy a kolostori épületek megváltása, valamint a szerzet áthelyezése iránt egyességet létrehozni igyekezzék.
Ezek a tárgyalások azonban nem vezettek eredményre s így nem valósulhatott meg az a terv, hogy az ipartanodai épület alapkövét a Nagy Nádor félszázados ünnepének emlékére 1846. november 12-én a szerviták telkén helyezzék el.
A József-ipartanoda ünnepélyes megnyitása 1846. november 1-én történt.
A megnyitáson néhány barátjával ott volt a legnagyobb magyar s így értékben ott volt az egész ország.
Feltűnt neki, naplójában meg is jegyzi, hogy a felavatáson a vármegye részéről senki sem vett részt. Akkor is nemzeti betegség volt, hogy mindenekelőtt a politika érdekelte a magyart. Miután pedig az ipartanodát felállították, a műegyetem ügye megszűnt politikumnak lenni, ennélfogva az ipartanoda politikusainkat már alig érdekelte.
Akkor talán egyedül a legnagyobb magyar tudta, hogy a műegyetem az ország ügye, fontosabb a legtöbb politikai kérdésnél.
Óriási elfoglaltsága közepette sem feledkezik meg a műegyetemről. Két célt tűzött maga elé: hogy az ipartanoda mielőbb műegyetemmé fejlesztessék, s hogy ennek saját méltó otthona legyen.
Az időközben kancellárrá kinevezett gróf Apponyi György-öt igyekszik az ügynek megnyerni.
1847. május 1-én még ezt írja naplójában: a mérnöki akadémia dolga meglehetősen áll.
A közbejött események következtében önzetlen fáradozását nem koronázta siker.
A szabadságharc idejében a József-ipartanodában is szüneteltek az előadások, helyiségeit katonai kórháznak használták fel.
A József-ipartanodának három osztálya volt: gazdászati, műtani és kereskedelmi. Bizonyos mértékig kereskedelmi, egy kicsit ipariskola volt, de semmi esetre se mérnöki iskola. Nem volt könyvtára, hiányoztak a gyűjtemények. Ideiglenes helyiségei sem voltak megfelelők. A szervezet lehetővé tette a legcsekélyebb előkészültségű egyénnek az intézetbe való belépését.
Az ország éveken át harcolt a műegyetem létesítéséért, a József-ipartanoda megfelelő szervezet és kellő felszerelés nélkül még csak meg se közelítette a kívánt célt.
Hiba volt az is, hogy a tudományegyetemhez kapcsolt mérnöki intézetet nem csatolták azonnal az új ipartanodához.
Stoczek József, a József-ipartanoda volt tanára, a kir. József-műegyetem első rektora az 1871/72. tanévet megnyitó beszédében mesterien jellemzi a József-ipartanoda első esztendeiben való viszontagságos állapotát:
„Céljánál fogva ingadozó és határozatlan, szervezeténél fogva szűk és erőtlen, beruházásánál fogva az ínségig szegény, tanerőben gyenge és elégtelen – a várakozásnak nem felelhetett volna meg, ha életfolyamatára megrázkódtató országos események bénító befolyást nem is gyakorolnak.”
A provizórium korszaka
1850-ben a mérnöki intézetet a József-ipartanodához csatolták.
Az 1856/57. tanév végéig, tehát hét esztendeig, tart a József-ipartanodának az a korszaka, amely alatt minden intézkedés, sőt a tanszemélyzet alkalmazása is ideiglenes jellegű. Valóban hét sovány esztendő a technikai oktatásra.
Szomorú napok következnek a József-ipartanodára is. A tanári karnak egyik tagja, Juhbál Károly rajztanár, politikai meggyőződéséért vértanúhalált hal.
Az elnyomatás korszakában nincs senki, aki fölemelné szavát – hiába is tenné – megfelelő berendezésű műegyetem létesítésére.
A József-ipartanoda magyar tannyelvét hosszú időre száműzték és azzal az ürüggyel, hogy az Ipartanoda számára Pesten alkalmas helyiség nincs, száműzték Pestről.
Így telepedett át 1854. október l-ére a József-ipartanoda Buda várába, az Egyetemi-nyomda épületének az Országház utcára néző részébe.
Amikor a mérnöki intézetet az egyetemről áthozzák s egyesítik a József-ipartanodával, ott felejtik a képesítés szükséges kellékeit: a szigorlatot és az oklevelet.
A helyzet az, hogy a mérnökképző intézet megszűnt, műegyeteme pedig nincs az országnak. Szigorlatokat sem itt, sem ott nem tartanak. Mérnöki oklevelet nem adnak ki. Két évtizeden át nem változik ez az állapot.
A mérnökök pozícióját, a mérnöki címet II. József gondosan megvédte, a mérnöki intézetnek a József-ipartanodával való egyesítése után a mérnöki cím szabad préda.
Az a reáliskolai tanuló, aki az iskolában a matematikában nem boldogult, pár esztendei praxis után mérnök gyanánt szerepel.
Stoczek megjegyzése szerint: sőt mi több, a tű, a gyalu, a borotva embere is stb. önmagát földmérőnek graduálhatta, ha darab ideig lánchúzással foglalkozott.
Természetes, hogy ilyen viszonyok között sokan idegenkednek a mérnöki pályától, akik pedig hivatást éreznek erre a pályára, legtöbbnyire külföldi polytechnikumra mennek ki tanulni: Bécsbe, Karlsruhéba, Münchenbe és 1855-től kezdve főképpen Zürichbe.
A magyar ifjúságnak a külföldi műegyetemekre való tódulása a 19. század ötvenes évei elején kezdődik s tart egészen a nyolcvanas évek elejéig.
A 19. század ötvenes éveiben pl. a bécsi polytechnikumon évente átlagban 200 magyar hallgató volt, ugyanabban az időszakban a budai ipartanodának, illetőleg később műegyetemnek, évente átlagban 150 hallgatója van.
A műveltebb körökre Széchenyi intésének ellenére, a jogi pályának nagy a vonzó ereje. Alig tudnak a kényszerzubbonyba szorított magyar technikai intézetnek a létezéséről, azt ellenben a legtöbb tehetős szülő tudja, hogyha fiát jó mérnökké akarja kiképeztetni, azt Zürichbe kell kiküldenie.
A József-polytechnikum
Az 1856. szeptember 30-án kelt legfelsőbb elhatározás a budai József-ipartanodának polytechnikummá való átalakítását rendelte el.
Az átalakulás az 1857/58. tanév elején történt meg.
Ekkor kezdte meg tehát Nyugat-Európa keleti határán az első technikai főiskola reményteljes pályafutását.
Az 1860. évi októberi diploma visszaállítja a m. kir. helytartótanácsot. Pár hétre rá megengedik a József-polytechnikumon is a magyar tannyelvnek használatát.
Amikor édes anyanyelvűnk a műegyetemi előadásokon újra megszólalt – a mély megindulást és örömet Stoczek ily módon jellemzi:
„…ha láttál szerencsétlent, kit nagy életveszély szavától megfosztott, ki hosszú évek során érzelmeinek és gondolatainak fájdalmas némaságát tűré és szenvedé és láttad őt abban a pillanatban mikor szerencsés esemény következtében megoldott nyelvén az első hang ismét megszólamlott – akkor lehet némi fogalmad arról a felgerjedésről és túláradozó örömről, mely keblünket eltölté, midőn intézetünkön a tudomány igéje ismét magyar ajkakról, magyar szóval lőn hirdetve.”
A magyar tannyelv visszaállítása következtében nyugalomba vonul Mayer Lambert, az intézet addigi igazgatója, aki magyarul nem tudott.
Utódja, Stoczek József, aki ezt a tisztet egy évtizeden át nagy bölcsességgel és tapintattal, az intézet iránt páratlan szeretettel, kiváló szakértelemmel s hazafias önfeláldozással viselte.
És amikor „néhány primula veris már jelezte”, hogy közeledik a szép kikelet, Stoczek vezetésével az addig hallgatag műegyetemi tanártestület bámulatra méltó agilitást fejt ki.
Sürgetik a polytechnikumnak valódi technikai egyetemmé való átalakítását s mindenekelőtt a műegyetemnek Budáról Pestre való áthelyezését.
Az új életre kelő Magyarországnak bűbájos tavaszán, amikor a budai királyi várpalota ablakaiban is muskátlik nyíltak, 1867-ben hazánk egyik legnagyobb fia, báró Eötvös József a kultuszminiszter.
Amikor pitymallani kezdett és „mindnyájunknak édes anyja” ajkai körül másfél évtizedes gyász után mintha vidám mosoly kezdett volna derengeni, a hosszú évek során át tartó pangásnak és annyi visszafojtott reménykedésnek szinte természetszerű következménye volt a lelkes alkotni vágyás.
Báró Eötvös József átérezte, hogy legfontosabb teendői közé tartozik a technikai tudományok fölvirágzását lehetővé tenni, tehát az e tudományokat ápoló egyetlen műegyetemünket európai színvonalra emelni.
S valóban mindazt, amit első minisztersége idejében, 1848-ban a műegyetemmel kapcsolatban tervezett, igyekezett gyorsan megvalósítani.
Műegyetemünk ilyen módon rövid pár esztendő alatt eléri azt a fokot, amelyen ugyanekkor a külföldi technikai főiskolák állottak.
A Nagel-ház a Lónyai és a Gönczy Pál utca sarkán
A kir. József-műegyetem
Hosszas tárgyalások után 1872-ben költözik át a műegyetem Buda várából Pestre a Két Nyúl utca (mai Lónyay utca) és a Csillag utca [most Gönczy Pál utca – A szerk.] sarkán levő Nagel-házba.
Időközben, 1871-ben megtörténik a műegyetemnek egyetemi rangra emelése.
Az 1871/2. tanévet még ugyan Buda várában, de már autonómiája birtokában nyitja meg. A József-ipartanoda alapításától tehát negyedszázad múlik el, amíg a műegyetem mindazoknak a jogoknak és eszközöknek birtokába jut, amelyek hivatásának betöltésére képessé teszik.
Ezeknek a birtokában azután hatalmas kultúrafejlesztő munkát fejt ki.
A József-polytechnikumnak tíz esztendőn át direktora s a kir. József-műegyetemnek első választott rektora Stoczek József, a sok küzdelemre visszagondolva és az elért eredményt látva, az 1872. január 7-én tartott első rektori megnyitójában valóban nagy lelki örömmel mondja:
„Míg azelőtt a műegyetemi hallgatók száma évenkint alig érte el a 250-et, most az idén már meghaladja az 500-at is. Míg azelőtt egy épület is elégséges vala a műegyetem befogadására, most már itt fenn a Várban négy épületben sem talál elég helyet.
És ami után annyi éveken át epedénk, a műegyetem már a jövő évben, ha ideiglenesen bérházba is, de mégis Pestre költözik.
Mint zsenge ipartanoda hagytuk el Pestet s most 18 év után visszatérünk, mint nagyra törekvő egyetem, melynek megvannak a szükséghez mért szakosztályai, melynek megvan a maga önkormányzata.
Mint számkivetett fiú hagytuk el a szülővárost s most visszatérünk mint a tisztes tudományegyetemnek ámbár ifjabb, de egyenjogú testvére; visszatérünk mint nagyjövőjű műegyetem, mely bizonyára jeleit adandja annak, hogy Magyarország dicsőült nagy Nádorának, József-nek nevét méltóan viseli!”
Úgy gondoljuk, hogy a műegyetem beváltotta a hozzáfűzött reményeket.
A Nagel-házban maradt a műegyetem 1882. július végéig. Ekkor költözött át Múzeum körúti első otthonába.
Széchenyi tervezete óta négy évtized múlt el a kir. József-műegyetem elkészültéig.
Dr. Szily Kálmán, a műegyetem nagynevű rektora, 1883. november 25-én, a kir. József-műegyetem új épületében tartott megnyitó ünnepen valóban a legmélyebben érzett köszönetét és háláját fejezte ki a kultuszminiszternek, Trefort Ágoston-nak,
„aki az oly régóta tervezett és annyiszor elejtett eszmét erős kezekkel megragadva, rövid három év alatt oly művet fejezett be, melynek sikerülhetésén mások kétségbeestek volna. Trefort Ágoston itt is, mint már annyi helyütt, nemcsak a fővárosban, hanem az ország minden részében is, ércnél maradandóbb emléket állított magának egy nép, egy nemzet, a magyar nemzet művelődése történetében.”
A csupán 600 hallgató befogadására szánt Múzeum körúti épület azonban csakhamar elégtelennek bizonyult. Fejlődő műegyetemünk rövid idő alatt kinőtte az Eszterházy utcában későbben épített új épületet és a Gólyavárat is. Mindezeken kívül még 5 bérházban volt elhelyezve.
Nyilvánvaló, hogy az eredményes oktatást ez az állapot nagymértékben akadályozta.
A már-már elviselhetetlen állapotokon segített a műegyetemnek a Lágymányosra való kihelyezése s megfelelő keretben való felépítése.
A kir. József-műegyetem sóvárogva várta azt a pillanatot, amikor tudományos működését új hajlékában zavartalanul megkezdheti.
Dr. Wlassics Gyula, dr. Berzeviczy Albert és gróf Apponyi Albert, a magyar kultúrának ma is három hatalmas oszlopa, írta be nevét a műegyetem történetébe az új műegyetem létesítésével.
Mind a hármuknak megadta a sors, hogy nagy művükben gyönyörködhetnek.
A m. kir. József-műegyetem, a magyar kultúrának ez a hatalmas pillére, 1909-ben új hajlékában büszke reménnyel foglalta el helyét.
Műegyetemünk ötvenesztendős jubileumán hálával kell visszaemlékeznünk azokra, akik szűk helyiségekben, kicsinyes eszközökkel, sok nélkülözéssel hirdették az igét, műegyetemünk régi tanáraira.
És a kiválók közül is ki kell választanunk négy vezéralakot: Stoczek József-et, Szily Kálmán-t, Lipthay Sándor-t és Wartha Vincé-t.
Az ő önzetlen, fáradságot nem ismerő működésük vetette meg biztos alapját a mai nagy műegyetemnek. A kisded makk az ő szeretetteljes ápolásukkal szökkent merész sudárba.
Műegyetemünk vezérférfiai mind Széchenyi eszméinek letéteményesei. A múltak emlékeit betakaró szellő, amely után „vékonyka porréteg marad, hol elszáll”, ezalatt a félszázad alatt alig néhány könyöknyi réteggel födte be a történt eseményeket, a természet kérlelhetetlen rendje azonban elvitte közülünk a magvetőknek hosszú sorát, vezéralakjaink közül is hármat.
Stoczek, Lipthay és Wartha áldásos életüket befejezték. Stoczek és Wartha a Magyar Tudományos Akadémián a másodelnöki tisztet viselték, Széchenyi székét foglalták el.
Lipthay Széchenyi technikai alkotásainak volt hivatott ismertetője.
És amikor hálatelt szívvel gondolunk reájuk, akik már eltávoztak, szívünk egész melegével fordulunk afelé, aki körünkben van; Szily Kálmán felé, aki mindnyájunk örömére ma is Széchenyi kultuszában fejt ki maradandó becsű munkálkodást.
A műegyetem fejlesztésében kifejtett nemes, szeretetteljes működése ezek között a falak között sohasem megy feledésbe.
A kir. József-műegyetem jövője
A hazai technikai felsőoktatásnak nagy vonásokban adott ismertetése után röviden műegyetemünk jövőjével is foglalkozni kívánok.
Az időnek fonalas rokkáján a jövőnek szövete a múltnak szálaiból készül.
A múltban szerzett tapasztalatok fölhasználásával kell a jövőt előkészíteni.
Ha közművelődésünk fejlődését vizsgáljuk, megállapítható, hogy talán sohase tettek Magyarországon a művelődésért és közoktatásért annyit, mint a török hódítás és belháborúk nyomorainak közepette, tehát olyan időben, amely a mostani szomorú időkig a tatárjárás óta a legínségesebb volt.
„Világos bizonyítéka ez annak, hogy egy nemzet, ha művelődési érdekeit komolyan fölkarolja, azok kielégítésében a legnehezebb viszonyok által sem engedi magát megakadályoztatni.”10
A nélkülözéseknek mai szomorú korszakában ezt a tapasztalatot nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Művelődésünk, létünk érdekében ma a legfontosabb feladat meglevő s eredményeket felmutatott oktatási intézeteink fenntartása és megerősítése.
A m. kir. József-műegyetem a technikai főiskolák közül a határon álló őrszem a Balkán és Nyugat között.
A magyar technikai egyetem bevilágít az elszakított területek magyarságára és a kultúrának olyan áldásait nyújtja, amelyeket az ott uralkodó népek nem adhatnak neki, szoros szellemi kapcsolatot létesít velük.
Ezért van ma, inkább mint valaha, a kir. József-műegyetemnek fokozottabb jelentősége.
Körülöttünk borús az égalja. Megcsonkítva, balkáni erkölcs láncaival összefűzött alacsony kultúrájú ellenségeinktől körülvéve, amikor bekövetkezettnek látszik az idő, amelyről elmondható: occidit spes omnis et fortuna nostri nominis, azok között a kulturális intézmények között, amelyekre a magyarság bizakodóan tekinthet, nyilván az egyik legelső helyet foglalja el a magyar kultúrának hatalmas pillére, a kir. József-műegyetem.
A tudománynak erős vára, az ország közgazdasági fejlődésének nélkülözhetetlen alapja és feltétele.
Különösen nagy értéke ma a magyar nemzetnek.
Ezt az értéket meg kell becsülni és az ezer sebtől vérző magyar államnak minden anyagi áldozatot meg kell hozni, hogy színvonala ne süllyedjen, hanem tovább fejlődjék.
A technikai főiskolák az élettel való szoros kapcsolatukban újabb és újabb feladatokat nyernek, tehát folytonos fejlesztésükre van szükség.
A szellemi munkának a fizikaiéhoz képest kevesebbre értékelése katasztrofális mindenütt, de különösen az megcsonkított hazánkban.
Államnak és társadalomnak tudatára kell jönnie, hogy a szellemi munkának, a tudománynak megbecsülése előfeltétele az anyagi felvirágzásnak.
A jövőt csakis nagyszabású kulturális politika oldhatja meg.
Gondoskodni kell arról, hogy Magyarország a tudománynak igazi hazája legyen.
Törekednünk kell arra, hogy a főiskolai hallgatók örömmel és lelkesedéssel élhessenek céljaiknak, lehetőleg gondtalanul tanulhassanak.
Ez az ifjúság a nemzetnek a reménye. Nagy feladat vár reá: a romokban fekvő Magyarországnak újra felépítése.
A kir. József-műegyetem már jó ideje foglalkozik a technikus diákotthon létesítésével. Elsőrangú szociális intézményről van szó, melynek mielőbbi létesítése az államnak és társadalomnak érdeke s ennélfogva kötelessége is.
A tudomány művelésének fontos föltétele, hogy a főiskolai tanár a tudománynak élhessen. A tudomány művelése azonban megakad, ha az egyetemi tanár anyagi gondokkal küzd.
Ha a főiskolai tanárokat nem mentesítjük az anyagi gondoktól, Magyarország a tudományoknak nem hazája, hanem legfeljebb gyarmata lesz.
Anyagi téren úgyis gyarmat sorba sújtott bennünket a trianoni béke, ha szellemi téren is odajutunk, föl nem emelkedhetünk.
A tudományos technikának bámulatra méltó eredményei következtében ma már mindenütt belátják, hogy a technikai főiskolák, a technikai tudományok ápolói és fejlesztői, az államok haladásának legjelentősebb előmozdítói.
A tudományosan képzett technikusok vezette technikai munka hasznos eredményei nálunk is nyilvánvalók.
A József-ipartanoda alapításakor 1846-ban, 35 km közforgalmú vasutunk volt, amikor a kir. József-műegyetem lágymányosi telepére átköltözik, több mint 20 000 km.
Folyóink szabályozásával és az ármentesítéssel nagy kiterjedésű földterületet szereztünk megmívelés alá.
Újabb honfoglalás itt a mérnök munkájának eredménye.
Iparunk fejlődésében a tudományos technikai munka sikere kétségbe nem vonható. Ez a nagymértékű haladás javarészt a kir. József-műegyetemről kikerült technikusok munkája.
De nemcsak itthon, a külföldön is nagy szellemi tőkét szolgáltattak tudományosan képzett technikusaink a technikai alkotások sikeres megteremtéséhez.
A kir. József-műegyetemen nevelt technikus tudása diadalmasan versenyez a gall szellemen táplált mérnökével. A mi mérnökeink alapossága eléri, sőt túlhaladja a németekét, gyakorlatisága versenyre kel az amerikaival.
A transzszibériai, mandzsúriai, dél-afrikai, ausztráliai s holland gyarmati vasúti alkotásokhoz a kir. József-műegyetemen nevelt magyar mérnökök szellemi tőkéje is hozzájárult.
Az amerikai nagy iparvállalatokban a magyar technikus nem ritkaság. Az elektromos találmányok terén, a levegő meghódításában a magyar mérnök alkotó ereje diadalokat arat.
Mindezek az eredmények az alma mater dicsőségét öregbítik s bizonyítják, hogy ha színvonalát fenntartjuk, az új épületének felavatásakor kifejezett királyi óhaj valóra válik:
„a kir. József-műegyetem egyre gazdagabban fogja árasztani a nemzetre a produktív munkán alapuló gazdasági erősödés áldásait.”
A tudományos technika kultúrafejlesztő hatását minden helyéről kisugározza, nyilvánvaló tehát, hogy a technikai főiskolák azok a pólusok, ahonnan a legvilágosabb és legértékesebb sugarak ágaznak ki szerteszét.
Magyarországnak egyetlen ilyen pólusa van, a kir. József-műegyetem.
Az általa kibocsátott sugarak az ősi koronázó Pozsonyba, Rákóczi városába Kassára, az iparűző Szepességre, kincses Kolozsvárra, a petrozsényi szénmedencébe, a Székelyföldre, a porta orientálison át az Al-Dunára, Nándorfehérvárra, a Karsztokon át Fiúméba vezető vágányok magnetikus erővel vonják ide elszakított véreinket.
Az innen kiáradó sugarak vezetik a honnak könnyeitől nedves Duna, Tisza, Dráva, Száva hajóit.
Legyen ez az egyetlen pólus az országnak szemefénye.
Lobogjon benne magasra a tudomány fáklyája, világosítson be az elszakított magyarságra, öregbítse a nemzet jó hírnevét s legyen zászlóvivője a magyar kultúra haladásának.
