Orvosi tudomány a magyarok őseinél

A magyarok őskora

A magyarok őseinek bölcsője Közép-Ázsia fennsíkjain ringott. Azt tartják róluk, hogy a szittya nép egyik törzsét alkották s a hunokkal, avarokkal, bolgárokkal és más ázsiai népekkel is rokonságban állottak.

A növények régi nevei

Azt is hitték, hogy a gonosz szellemeknek van hatalmuk betegség és fájdalom előidézésére és hogy e szellemeket bölcs férfiak, akiket táltosoknak neveztek, képesek megidézni. E táltosok papok és orvosok voltak egy személyben. A táltosok a természet titkainak búvárlói voltak s a nép fölött nagy hatalommal bírtak. Ők ténykedtek az áldozati barmok fölajánlásával s bizonyára e tevékenységük közben szerezték első ismereteiket a bonctan köréből.

A táltosoknak nevezett első orvosok

Ők ugyanis egyesítették a vallási szertartásoknál viselt hivatalukat, a betegek gyógyításának gyakorlásával. Gyógykezelésük módját a legnagyobb titokban tartották s e titok atyáról fiúra szállott.

Későbbi időben a táltosokat legnagyobbrészt nők helyettesítették, akik a betegek és sebesültek ápolása közben az orvosi és sebészeti gyógykezelésre vonatkozólag bizonyos kezdetleges tudásra tettek szert.

A táltosok használta ősi gyógymód

A táltosok orvosszereiket a növény-, ásvány- és állatvilágból vették s azonkívül a masszázst és fürdőt is alkalmazták gyógyításra. Az orvosi gyógyításnál varázslat és más titkos eljárások is nagy szerepeket játszottak, s ha ezek nem használtak, imákhoz és áldozatokhoz folyamodtak.

A „víz elöntése” egyike volt azon érdekes eljárásoknak, amelyekkel a betegséget elűzték. Ez abban állott, hogy az útszélen elhintették azt a vizet, amelyet a seb kimosására használtak. Ezt abban a hiszemben tették, hogy akik ebbe a vízbe bele fognak lépni, magukkal viszik a betegséget. Azt is hitték, hogy az égési sebek és kelések gyógyítását nagyban elősegíti a kötő köteléknek sírkeresztre, útszéli bokorra, vagy fára való akasztása.

Titkos jelek

A gyógyszerek készítésében bizonyos titokzatos számok, mint 3, 7, és 9, nagy szerepet játszottak. Egy gyógyfürdőhöz például 3, 7 vagy 9 fajta növényt használtak, 9 vödör vízzel együtt, melyet azonban 3 különböző forrásból kellett előhozni. Magyarország egyes vidékein még ma is nyomaira akadhatunk annak a hitnek, amely a népies orvostudományban bizonyos számok használatának nagy hatékonyságot tulajdonít. A váltóláz gyógyítására a magyar paraszt a következő recipét készítené: Végy 9 db fél szilvát s mindegyik fél szilvába tégy bele 9 cayenne-i borsot vagy 9 borsszemet. Helyezd őket egy pohár borba s idd meg, amidőn elfog a láz.

Az orvosi fürdők korai alkalmazása

A fürdőknek a gyógyításra való gyakori alkalmazását annak tulajdonították, hogy a magyarok nagy tiszteletben részesítették a vizet. A folyók vagy patakok partjain állították föl áldozati oltáraikat s azt tartották, hogy a víz megjelenése biztosítja az áldozat sikerét. A „csendes víz „-nek nevezett fürdő készítésénél az volt a szabály, hogy annak aki a vizet a forrástól elviszi, nem szabad útközben egy hangot sem kiejtenie. A „csendes víz”-fürdőt különösen haldokló gyermekek gyógyítására alkalmazták.

A láz gyógyításának ősi módja

A láz gyógyításának ősi módja abban állott, hogy a betegnek egy bodzafa alá kellett állnia s azután fát a következőkép megszólítania: „Jó napot, kedves bodzafa! Íme hoztam hozzád egy látogatót, a lázat. Fogadd el őt, itt akarom hagyni nálad és soha többé nem fogok rád tekinteni.”

Lényeges dolognak tartották hogy a beteg, midőn egyszer a fától távozott, soha többé vissza ne tekintsen, különben a gyógyításnak sikere elmaradt volna.

Nyavalyatörésnél, melyet a gonosz szellem által való megszállásnak tulajdonítottak, rendesen testi gyötréshez, vagy káromkodáshoz folyamodtak. Ha a gonosz szellem nem jött elő a gyöngéd rábeszélésre, a legborzasztóbb átkokkal halmozták el, amíg csak el nem hagyta a személyt, akit megszállott.

Abaris a gyógyítás hagyományos istensége

Nincs semminemű adatunk valamely, az ókorban élő híres magyar orvosról, azonban valószínű, hogy mint a szittya törzsnek egyik ága, Abarist tekintették a gyógyító tudomány hagyományos istenségének, akit Hérodotosz, Sztrabón [Geographika VII. 3. 8.] és más történetírók mint nagyhírű orvost és bölcsészt emlegetik s állítólag Kr. e. 764-ben érte el hírneve tetőpontját. A hagyomány úgy tartja, hogy a gyógyítás tudományára Apollo tanította, aki egy arany nyíllal is megajándékozta őt. Állítólag ő volt az, aki a szittyákat egy borzasztó döghaláltól megmentette. Ugyancsak híres volt „jósló művészetéről, zivatarok lecsendesítéséről és orkánok lecsillapításáról”. Megakadályozta a dögvész terjedését s őrködött a haldoklók felett.

Anakharsis a gyógyítás művésze

Anakharsis [Sztrabón: Geographika VII. 3. 8. VII. 3. 9. XV. 1. 22.], akiről a hagyomány azt tartja, hogy szintén nagyon jártas volt a gyógyítás művészetében, szittya törzsből származott s kb. Kr. e. 584-ben Athénbe ment, ahol barátja és tanítványa lett a bölcs Solonnak, akitől sok útbaigazítást kapott.

Szerzetesek megjelenése

Midőn Magyarország a kereszténységet az 1000. év táján fölvette, a táltosok helyét legnagyobb részt szerzetesek foglalták el, akik a test és lélek gondozásának hivatalát egyesítették önmagukban. Úgy látszik, hogy a Bencés rend volt a vezető ama szerzetes rendek között, amelyek Magyarországon elterjedtek. E szerzetesek magukkal hozták a salernoi és monte-casinói híres egyetemeken nyert tudományokat.

Szent István király 1015-ben megalapította s gazdag alapítványokkal látta el a Bencés rendiek pécsváradi kolostorát. E kolostorról szóló adatok szerint egyes szerzetesek betegeket látogatták, hat más tagjuk pedig a fürdőket gondozta. Ezen adatokból bátran következtethető, hogy az orvosi tudományt gyakorolták e kolostorban. Ugyancsak Szent István más Bencés rendi kolostorokat is alapított, köztük a pannonhalmit. II. Endre, midőn 1221-ben megerősítette szent elődjének alapítását, említést tesz egy szolgáról s annak fiairól, akik a kolostor kórházában voltak alkalmazva.

A Kolostorok számának növekedése

A Bencés rendi szerzetek száma rohamosan növekedett s az egész országban hamar elterjedtek, úgyhogy a 11. században az apátági monostorok és kolostorok száma mar 22 volt, amely szám a 13. század végére 64-re emelkedett.

Kevés kétség férhet ahhoz, hogy az ezen monostorokban lakó szerzetesek között sokan értettek a gyógyítás tudományához, minthogy legnagyobbrészt Salernóban és Monte-Casinóban végezték felsőbb tanulmányaikat, ahol nemcsak a teológiában hanem a tudományokban és művészetben is oktatták őket.

Vallásos szerzetesrendek alapítása s azok gyógyító működése

A templomos és a Szent János rend lovagjai szintén ebben az időben telepedtek meg Magyarországon. Úgy látszik, hogy megtelepedésre rendszerint valamely természeti forrás közelében fekvő helyet szemeltek ki, mely források gyógyító tulajdonságai ismeretesek voltak. Az első ilyen intézményt Szent István alapította az 1000. évben Esztergomban, ahol egy századdal később II. Géza alapított egy hasonló intézményt a Szent János lovagrend számára, amelynek tagjai a szegények és betegek támogatását ismerték el föladatukul. Az utóbbiak épülete minden fölszereléssel bőven el lehetett látva, mert IV. Orbán pápa, midőn II. Géza intézkedéseit 1262.-i bullájában megerősíti, megemlíti, hogy a király nagy gondot fordított a kórházi személyzet, a gyógyszerészeti osztály és a fürdők mintaszerű berendezésére. A Rába partján fekvő egykori váracska helyén bizonyos fürdők nyomaira bukkantak, ugyanabban az időben az esztergomi nyilvános fürdőket is felfedezték. A pécsi kórház, amely 1796-ban az Irgalmas-rendiek birtokába jutott, előbb a Szent János lovagok birtoka volt.

Városi Kórházak

1292-ben Nagyszeben városának tanácsa a szegények és betegek gyámolítására alapított városi kórházat a Szent János lovagok vezetésére bízta s egyúttal a tehetősebb polgárok pénzbeli segítségét is megígérte.

Több adatunk van arról, hogy a premontrei szerzetesrend sok kórházat rendezett be. E rend tagjai a 12. században vándoroltak ki Franciaországból és telepedtek meg Magyarország és Csehország területén. A monostori kórházak egyike volt az egri Szent Jakab kórház, amelyet az egri püspök alapított. A premontreiek több más kórházat is alapítottak, szerte az országban. A kórházak rendszerint a betegek gyógyítására fölhasznált hőforrások közelében épültek.

1259-ben V. István a zerewaldi kórházat, melyet a tartományuraság alapított, a karthauzi rend szerzeteseknek adta azon célból, hogy ott az elgyengülteket és betegeket gondozzák.

Az első apácák Magyarországon

Azon monostori és jótékonyságot gyakorló rendek között, amelyek a 12. században oly kiváló munkát végeztek Magyarországon, ott találjuk a Szent Klára és Szent Katalin testvéreket is, mely női szerzetek tagjai életüket a betegápolásra szentelték. Ugyancsak megtelepedtek Magyarországon Szent Ágoston, Szent Pál rendek szerzetei, a jeruzsálemi Szent Sír lovagjai, úgyszintén a Bencés és Szent Ágoston rend női szerzetei.

A 13. században a dominikánusok és ferences rendiek özönlöttek az országba. A 13. század végén a Magyarországon található szerzetesrendek vallásos épületeinek száma 250-re rúgott.

Monostori kórházak és az orvosi tanítás

Ebben az időben a monostorok voltak az egyedüli helyek, ahol a gyógyítás tudományát el lehetett sajátítani. A különböző szerzetes rendek apátjai és vezető emberei akik legnagyobbrészt Franciaországból és Itáliából jöttek, magukkal hozták az orvostudománynak és a sebészeti művészetnek országukban elért legújabb eredményeit, amelyekre aztán rendük alacsonyabb rendű tagjait megtanították.

Híres orvosok a szerzetesek között

A szerzetesek között található orvosok között Péter, Kittilen gróf fia, tett szert legnagyobb hírnévre. Péter 1181-ben az umbriai Marnia püspöke lett, majd később a spalatói érseki szék méltóságára emelkedett. Egy másik híres orvos volt Gellért [Magister Gerardus itáliai orvos], akit IV. László súlyos betegsége alatt hívtak be a király gyógyítására, akitől ügyességének jutalmául Tornava városkát kapta. IV. Bélának 1272-ben kiadott rendelete alapján „mindazoknak, akik egy más személyt, késsel, karddal, lándzsával vagy nyíllal megsebesítettek, kötelességük volt a sebesültet ápoló orvos díjazása.”

Magyar orvosi növendékek, akik tanulmányaikat külföldön végzik

Habár ahhoz kevés kétség férhet, hogy e barátorvosok, akik a középkori Magyarország orvosi tudományának színvonalát oly magasra emelték, külföldi származásúak voltak, megjelenésük másrészről a gyógyítás tudománya iránt való érdekeltséget új életre támasztotta Magyarországon. Sok fiatal ember hagyta el az országot, hogy Franciaország és Itália híres orvosi iskoláiban szerezzék meg orvosi tudományokat. Páduában volt egy külön magyar kollégium és van adatunk, hogy a párizsi orvosi egyetemnek előadásait 1175-ben négy magyar nemes fiú hallgatta. A bolognai és salernoi egyetemeken szintén találunk magyar hallgatókat.

A pápai tekintély megkísérli a szerzetesek orvosi működésének betiltását

A 12. század vége s a 13. század eleje felé a pápai hatóságok megkísérelték a szerzetesrendek körében folytatott orvosi működés beszüntetését. A rheimsi, laterani, toursi és a montpellieri zsinatokon eltiltották a papokat az orvosi működés gyakorlatától. De a Budán tartott gyűlés kijelentette, hogy Magyarországon e gyakorlat meg van engedve, föltéve, ha sebészeti operációkra nem vállalkoznak.

Habár kevés vagy egyáltalában semmi nyoma sincs annak, hogy Magyarországon ebben az időben világi orvosok is űzték volna az orvosi gyakorlatot, nagyon valószínű, hogy az ország különböző vidékein, különösen a nagyobb városokban, voltak megtelepedett gyakorló orvosok. Ezeket a legtöbb európai udvarban is ott találjuk s gyakran magas hivatalokat viseltek, mint a királyok és hercegek házi orvosai.

A zsidó orvosok gyógyító tevékenységét azonban Európa majdnem minden részében korlátozta az 1151-ben kiadott „decretum gratianum”, amely kiátkozás és hivatalvesztés terhe alatt megtiltotta a keresztényeknek, hogy magukat zsidó orvosok gyógykezelésére bízzák. Magyarországban azonban e határozat nem bírt érvénnyel.

Orvosi tanítás Magyarországon a középkorban

Az orvosi tudománynak Magyarországon a 14. században való rendszeres tanításáról adatok birtokában nem vagyunk. A következők folytattak orvosi gyakorlatot:

1. szerzetes orvosok, akik tudományukat is tapasztalataikat külföldi államok egyetemein szerezték,
2. a királyi udvarokban található zsidó orvosok,
3. szerzetesek, akik a különböző monostorok kórházaiban a szegény betegeket gondozták s eme tevékenységük alatt gyakorlati orvosi tudományra tettek szert,
4. nagyszámú barátok és vándorló szerzetesek, akik keresztül kasul utazták az országot s akik kétség nélkül fölhasználták a népnek tudatlanságát és hiszékenységét, amennyiben legtöbbnyire varázsszerekkel, talizmánokkal és szent vízzel gyógyítottak.

Orvosi etika

Általában a jobb fajta orvosokat nagyra becsülték, mert kötelességüket lelkiismeretesen végezték. Némi fogalmat alkothatunk magunknak azon szabályokról, amelyeket szem előtt tartottak, ha elolvassuk az egyik e korbeli zsidó orvosnak Judaeus Izsáknak szavait:

„Az orvosoknak tiszta és feddhetetlen életet kell folytatniok s nem szabad semmiféle gyógyszert használniok, amely veszélyes volna a betegnek akár értelmére akár testére nézve. Továbbá kötelességük a betegségnek elejét venni és példát kell állítaniok a mértékletességről. Az orvos jól teszi, ha akkor kéri fáradozása jutalmát, midőn a beteg még ágyához van kötve, mert egy egészséges ember hamar elfeledkezik orvosának díjazásáról.”

Gyógytárak a 13. században

Az orvosságokat általában maguk az orvosok készítették. Egész a 13. századig minden kórháznak megvolt a maga gyógytára, ahonnan a betegeket orvosságokkal ellátták. 1244-ben törvényt szereztek a gyógytárak ügyére vonatkozólag. E törvény az „orvosságon kívül minden más árucikknek, így a ruhának árusítását” eltiltotta. Orvosszereket és gyógyító növényeket áruló vándorló kereskedők szintén bejárták az országot, házról-házra járván áruikkal falvakban és városokban.

A 13. századig a sebészetnek kevés nyomát találjuk Magyarországon. Valószínű, hogy a szükségesnek tartott műtéteket ebben az időben a szerzetes-orvosok végezték, akik bizonyára jártasak voltak a sebészetben is, amelyet Salernoban és Bolognában elsajátíthattak.

Gyógyforrások

A hő- és ásványvízforrásoknak, amelyek Magyarországban oly nagy számmal fordulnak elő, gyógyító hatását hamar fölismerték. A római hódítás idején a budai hőforrásokat már fürdőkül használták. A kereszténység befogadása alkalmával a szerzetesek is fölismerték azok értékét. Szent László király egy levelében, amelyet 1082-ben küldött a veszprémi apáthoz, említést tesz az azon vidéken található forrásról, ahova bélpoklosok szoktak járni, hogy szenvedéseiktől megszabaduljanak. Nyilvános fürdők nagy számmal léteztek Magyarországon ebben az időben. Ezeket jótékony intézményeknek tekintették s az adózástól is fölmentették.

Egyetemek alapítása

A 14. század vége s a 15. század eleje felé több tudományos iskolát alapítottak Magyarországon. Ezek között az első volt a veszprémi egyetem, mely azonban rövid idei fönnmaradás után már a 14. században megszűnt. 1367-ben Nagy Lajos megalapította a pécsi egyetemet s adataink szerint a többi tantárgyak között az orvosi tudományban is nyújtottak oktatást. Ezt követte a pozsonyi egyetem megnyitása 1465-ben, amely éppúgy, mint a pécsi, a bolognai egyetem mintájára készült.

Ezen két intézmény nagyon elősegítette Magyarországon a tudomány és művészet tanulását s ezentúl az orvostudomány tanítása nem szorítkozott csupán a monostorokra. A pécsi egyetem tanulóinak száma hamarosan 2000-re emelkedett, akik közül sokan tanulták az orvosi tudományokat.

Az első magyar orvos tanár

Az orvostudomány első tanára, akiről tudomásunk van, Magister Petrus, a bölcsészet és orvostudomány doktora volt, akit Vitéz [János] nevezett ki a pozsonyi egyetemre. Más egyetemek alapítása gyorsan következett egymásután s Buda, Prága, Bécs és Krakkó a tudományos élet középpontjai lettek. Ezen egyetemektől függetlenül a szerzetes orvosok továbbra is folytatták az orvostudomány tanítását, amelynek bizonysága egy 1325-ről szóló adatunk, amely szerint egy bizonyos Jánost neveztek ki az orvostudomány tanárának Esztergomba. Tényleg ebben az időben azok, akik az orvostudományt és a teológiát elvégezték sokkal könnyebben haladhattak elő az egyházi hivatalokban. A konstanzi zsinatra kiküldött magyar képviselők beleegyeztek egy határozatba, mely szerint csak azon orvos szerzetesek nyerhették el a kanonoki méltóságot, akik az orvosi tanulmányokat is elvégezték, az arra hivatott egyetemeken. Azon papoknak volt a legbiztosabb jövőjük, akiket ebben az időben az orvostudományok doktorává avattak. Nagyon sok emelkedett közülük a legmagasabb egyházi méltóságokra. Némelyiküket különböző külföldi egyetemek tanáraivá nevezték ki, mint Giovanni d’Ungheriát, aki 1461-ben töltötte be a bolognai egyetem orvostudományi székét.

Első tudományos intézetek alapítása

Már a 15. században tudományos intézeteket alapítottak Magyarországon, amelyek között az első, amelyről adatunk van, a „Dunai Magyar Tudós Társaság,” volt, amelynek tagjai közölt ott találjuk I. Mátyás király szolgálattevő udvari orvosát is.

Mint más országokban úgy itt is élesen meg volt különböztetve egymástól a gyógyítás és sebészet tudománya. A sebészetet alacsonyabb rendű foglalkozásnak tekintették, mint az orvosit s a sebész díjazása az orvos díjazásának csak mintegy felét képezte.

Vannak adataink egy Sylvester nevű sebészről, aki 1525-ben II. Lajos udvarában tartózkodott, úgy szintén egy György nevű borbélyról, akinek a királyi fürdőben állandó helyiségei voltak. Beatrix királyné magas elismerés hangján beszél sebészéről, akiről föltehető, hogy több műtétet végzett a királynén.

Megjavult egészségi állapotok

Amint a városok nagyobbak és gazdagabbak lettek, újabb javulás állott be a nép egészségügyi helyzetében. Sok városban közfürdőket létesítettek, amelynek bizonysága, hogy manapság is minden városkának, bármily kicsiny legyen is, megvan a maga Fürdő utcája. Különös adatunk van Nagyszombatról, ahol a 15. századbeli kőmívesek, akik a városi hatóságok részére dolgoztak, bizonyos „fürdő-pénzt” kaptak, az, előbb szokásos „pourboire” [borravaló] helyett.

Ugyanabban az időben több kórházat rendeztek be Magyarország törvényhatóságai, amelyeket sok esetben gazdagítottak magánszemélyek hagyományai. Más jótékony intézetek is létesültek a betegek sorsának megkönnyítésére. Egyike a legelsőknek az 1323-ban alapított matheóczi. A kereskedő és ipari céhek szintén segítséget nyújtottak a betegeknek. Ha egy céhbeli munkás betegen érkezett meg egy városba, a céh helyiségeiben vagy kórházában szállásolták el, ahol minden szükséges kényelemmel el volt látva. Ha pedig egy munkaadó vagy mesterember betegedett meg, a céh rendelkezésére bocsátotta egyik legjobb munkását, hogy a mester betegsége alatt vezesse annak üzleti ügyeit.

Dögvész és járványok. Angol láz

A 14. és 15. században Magyarországot többször látogatta meg a dögvész. Ezen járványok nevei voltak: fekete döghalál, Szent János tánca, angol láz és süvöly. Az első fekete döghalál 1349-ben jelent meg amidőn az egész országban gyorsan elterjedt a Földközi tenger olasz partjaitól kiindulva. Úgy látszik, hogy az ország akkori vezetése eleinte semmit sem tett a vész terjedésének meggátlására s az orvosak tehetetlennek bizonyultak a vész terjedésével szemben. Leginkább bizonyos fajta fertőtlenítéssel és ecet használatával iparkodtak határt szabni a vész terjedésének. A nép nagy tömegekbe való gyülekezését megtiltották, úgyszintén megszüntették ruháknak stb.-nek behozatalát fertőzött vidékekről. Magyarországon ezután a Szent János táncának nevezett vész hatalmasodott el, majd később a 15. század vége felé az úgynevezett „angol láz” jelentkezett, amelyben több ezren pusztultak el.

Az országos zavarok

A 16. század válságos időszak Magyarország történelmében. Az uralkodó dinasztia tehetetlennek bizonyult s 1526-ban a török hódítás az alkotmány megsemmisülésével s a nemzet pusztulásával fenyegette az országot. De az egész országban dúló zavarok ellenére az orvos tudományban, úgyszintén más művészetekben és tudományokban is jelentékeny haladás észlelhető. Az orvosok belátják a foglalkozásuk gyakorlatában szükségelt megfigyelések fontosságát, amely a klinikai tanításmódra vezetett. Ezen vészes idők alatt a legtöbb orvosi iskola megszűnt, s úgy látszik, hogy mindössze a pécsi egyetem élte túl e pusztító háborúkat. Sok magyar orvos idegen földre vándorolt, ahol vagy a királyi udvaroknál kaptak alkalmazást, vagy pedig az egyetemek tanárainak nevezték ki őket. A tudományos intézetek bezárása eredményezte, hogy a tanulóknak más országokba kellett menniök a tudományok elsajátítása végett.

Magyar tanulók külföldi egyetemeken

Az európai egyetemekről hozott tudomány nagyban elősegítette az orvosi művészet gyakorlatának fejlettségét a magyarok között, akik közül sokan az ország határain túl is ismertek voltak. Így Manardo József, aki az orvosi tudomány körébe vágó több művet írt, amelyek 1529-ben Strassburgban jelentek meg. Egy másik író volt Jordán Miklós, akit a pestis gyógyítása terén tartottak tekintélynek.

A csillagjóslás mint a legtöbb európai államban, úgy Magyarországon is jelentékeny szerepet játszott a gyógyító tudomány terén. Az orvos tanulmányainak egyik részét képezte a horoszkópok készítése és a csillagok megfigyelése. Az e korban írott orvosi könyvek nagy része bizonyságot szolgáltat arról, hogy a babona nagy szerepet játszott az orvosi tudomány alkalmazásában. A magyar nyelven megjelent Orvosi tanács írója a többek között ezeket mondja: „Ha a beteg nem akarja bevenni az orvosságot, össze kell keverni liszttel s úgy a csirkének adni. A csirkét ezután meg kell ölni s megsütve a betegnek étkül adni, midőn is a hatás ugyanaz lesz, mintha a beteg magát az orvosságot vette volna be.”

A nyavalyatörés gyógyítására szerették a következő keveréket használni: „Négy fiatal fecske testét össze kell keverni 4 adag hódzsírral s egy adag ecettel. Ezt át kell sajtolni egy tiszta kendőn s úgy a betegnek nyújtani; rögtön a roham után.”

Orvosi jövendölés

Az orvostudománnyal összeköttetésben levő babonás hitről némi fogalmat nyújt Fabricius Pál följegyzése, aki jelen volt 1555 október 5-én Nádasdy [Ferenc] születése napján. Ő azt mondja, hogy először is megállapította a csillagoknak egymáshoz való viszonyát s úgy képes volt, hosszú életet jósolni a gyermeknek. Képes volt azt is megjósolni, hogy a gyermek 4 éves koráig beteges lesz, de nem fog valami súlyosabb bajban szenvedni.

A magyar orvosok társadalmi helyzete kétség kívül jó volt a 16. században. A legtöbb fejedelemnek, vagy nemes embernek megvolt a saját orvosa, akik az országnak azon részében, ahol az osztálykülönbségek fönnmaradtak, társadalmi állás tekintetében a főnemesekkel vetekedtek. Az e korbeli magyar orvosok legnagyobb késze protestáns egyetemeken végezte tanulmányait s ezek meg is maradtak protestánsoknak.

A gyógyszerészet javulása

Magyarországon a gyógyító tudomány haladásával egyidejűleg jelentékeny javulás észlelhető a gyógyszerészet terén is. Kínafa, szárcsagyökér és különböző fajta édes higany keverékek kerültek használatba. Különféle oldatokat, eszenciákat és kivonatokat is használtak, amelyeknek készítését a baseli egyetemeken sajátíthatták el a magyar tanulók, akik Paracelsus köré gyülekeztek s midőn visszatértek hazájukba, ott divatba hozták az új gyógyszereket. Ebben az időben minden fontosabb városnak megvolt a maga törvényhatósági gyógyszertára, amelyet egy jól fizetett gyógyszerész vezetett. Bizonyos haladás észlelhető a sebészet terén is s van adatunk, hogy a legtöbb nagy városnak megvolt a maga sebésze, vagy pedig több város alkalmazott egyet közösen. Ebben az időben hallunk először hadi sebészekről; a főbb hadorvosok ugyanis több sebész fölött rendelkeztek, akiknek sok alkalmat juttattak, hogy tapasztalatokat gyűjtsenek és tudományukat bővítsék.

Az ország fölosztása

Az 1541.-i török foglalás után az országot három részre osztották. A keleti rész önálló fejedelemséggé lett, a török megtartotta az ország középső részét s a tulajdonképpeni magyar királyság az ország északi és nyugati területének csekély részére szorítkozott.

A török hódítás után az országnak nagy része hamar hanyatlásnak indult és majdnem sivataggá vált; a monostorokat és törvényhatósági intézményeket a kórházakkal együtt bezárták és a különböző fajta járványok nagyon gyakoriak voltak.

A művészet és tudomány haladása késik

A 17. század végén csak kevéssel javult az ország állapota. Politikai egyenetlenkedések és viszályok gátolták a művészet és tudomány fejlődését s azoknak, akik tanulni akartak, ismét idegen földre kellett menniök. Német- és Franciaország, Hollandia, sőt Dánia és Anglia is otthont nyújtottak egy-egy időre a magyar orvosi növendékeknek. Sokan végeztek tanulmányaikat ezen országok egyetemein s azután visszatértek saját hazájukba.

Éppúgy, mint más országokban, úgy Magyarországon is, az egyes családokban apáról-fiúra szállt az orvostudomány mestersége. Az atya kioktatta fiát mielőtt egyetemekre küldötte volna. Ezen egyetemeken sok esetben külön ösztöndíj alapítványokat létesítettek magyar tanulók részére. S bizonyara az idegen földön való tanulás az oka, hogy Magyarországon egy sajátos iskola nem fejlődött ki az orvostudományban. Némelyek Paracelsus eszméit követték, mások pedig az angol orvosi iskolák eszméinek magyarítói lettek, s erős hívei voltak Sydenhamnek és Harveynek.

Az e korbeli orvosok nagy része hitt a csillagjóslásban és a talizmánok használatában a betegségek gyógyításnak előmozdítására vonatkozólag. Ezt látjuk Páriz-Pápai Ferencnek, kora egyik legelső gyakorló orvosának, esetében, aki a pestis kikerülésére talizmán viselését ajánlotta.

Orvosi irodalom a 17. században

A 17. században az orvosi tárgyakkal foglalkozó irodalom jelentékenyen megnövekedett. Sok munkát írtak a pestisről, s a magyar orvosok erősen tanulmányozták a tífuszt, himlőt, szív- és tüdőbajt, szélütést, sápkórt, köszvényt, hisztériát, epilepsziát, mellhártya gyulladást, légcsőhurutot s más betegségeket. Sok könyv jelent meg ebben az időben a gyógyszertanról. Az első magyar nyelvű munkát a „materna medicá”-ról Ruland írta, akinek műve 1644-ben jelent meg.

Törvények a méreg eladására vonatkozólag a 17. században

E század folyamán egy törvény megtiltotta a gyógyszerészeknek, hogy mérgeket személy válogatás nélkül áruljanak. Ausztriában még szigorúbbak voltak a gyógyszerészet gyakorlatát irányító törvények. A gyógyszerésznek esküt kellett tennie, hogy kötelességét lelkiismeretesen fogja végezni, nem fog túlságos árakat szabni, csak jó orvosságokat fog eladni s mérges tárgyakat nem szolgáltat ki, orvosi rendelet nélkül. Egyúttal meg kellett ígérnie, hogy nem fog érvágásra és köpölyözésre vállalkozni.

A gyógyítás és gyógyszerészet elválása

Érdekes figyelemmel kísérni a gyógyszerészetnek az orvostudománytól való elválását az e korbeli Ausztriában. Az orvosok nem tarthattak saját gyógyszertárat s a gyógyszerészeknek nem volt megengedve, hogy a betegek részére orvosi rendeléseket írjanak. Azonban e törvény valószínűleg nem volt érvényben Magyarországon, amennyiben a törvényhatósági gyógyszertárak ebben az időben a törvényhatóság szolgálatában levő orvosok fennhatósága alatt állottak.

A sebészet állapotának javulása a 17. században

Az e korbeli sebészeti tudományban nem mutatkozik akkora haladás, mint a gyógyító művészet egyéb ágaiban. Kisebb műtéteket valószínűleg a borbélyok végeztek s az orvosok csak a fontosabb természetű operációkat vállalták. Sok borbélysebész vándorolt szerte az országban, fölállították sátoraikat a vásár helyeken, ahol trombiták fúvásával és dobok pergetésével terelték magukra az arra menők figyelmét. Ezért a sebészek oly rossz hírnévnek örvendtek, hogy némely céh nem akarta tagjai közé föltenni ezen gyakorló sebészek fiait.

A gyógyító források tanulmányozása

A 17. század vége felé néhány magyar orvos a hő- és ásványforrások jótékony hatásának tanulmányozásira fordította idejének nagy részét. Magyarország ily forrásokkal rendkívül módon meg van áldva s így az orvosok betegeiket, különösen a nemes rendűeket ezen gyógyforrásokhoz kezdték küldözgetni.

A boszorkány-mesterség az ország egyes vidékein még mindig divatos volt s majdnem minden falunak megvolt a maga javasasszonya, akikhez a tudatlan nép betegség esetén bizalommal fordult. Gyógyítás-módjuk növényekből készült kenőcsök, kenegetések, fürdőzések, kötések és hatástalan kotyvalékok alkalmazásában állott, melyeket varázsigék használata közben nyújtottak a betegnek.

Orvostudomány a 18. században

Ausztriában a gyógytudomány tanítása terén kevés haladást észlelhetünk a 18. században. Az egyetemeken mindössze két orvostanár volt alkalmazva, akik közül az egyik az elméleti, a másik a gyakorlati részt tanította. Fizetésük nagyon csekély s gyakran kénytelenek voltak jövedelmük növelése végett értekezéseket és tételeket írni tanulók részére, úgyszintén ellátásra magukhoz venni azokat, akik előadásaikat hallgatták.

Orvosi fakultás alapítása

Magyarország egyetemein a század első felében nem tartottak előadásokat az orvostudományban. A tanítás az orvosok kezére volt bízva, akik tanulmányaikat egy-egy magasabb színvonalon álló egyetemen végezték. A nagyszombati orvosi fakultás megalapítása előtt a magyar tanulóknak a külföldre kellett menniök, ha a szükséges fokozatokat el akarták érni. A nagyszombati orvosi fakultást 1769. november 7-én alapították meg Van Swietennek, a bécsi orvosi iskola vezetőjének javaslata szerint. A tanfolyam öt évig tartott s egészben a bécsinek mintája után készült. A tanulóknak az első évben bonctant, ásványtant és növénytant kellett tanulniok; a második év az élettan tanulására volt szánva; a harmadik évben az élettant megismételték a gyógyszerésztannal és kórtannal együtt; a negyedik évet a gyakorlati orvostudomány elsajátítására fordították, míg az ötödik évben a gyakorlati orvostudomny mellett a sebészetet és szülészetet tanították.

Az orvosi fakultás áttétele Budára

1777-ben az orvosi fakultást áttették Nagyszombatról Budára, ahol a tanárokat jobban fizették s ahol az egész iskolát biztosabb alapokra fektették. 1775-ben egy másik orvosi fakultást alapítottak Kolozsvárott, Erdélyben.

Ettől az időtől kezdve bátran elmondhatjuk, hogy Magyarország első ízben is független lett a gyógyítási tudományok tanításának külföldi iskolákban szokásos módjától s megvetette az egyéni fejlődés alapját. Orvosai megkezdték az ország sajátos betegségeinek és járványainak tanulmányozását. Ennek eredménye az volt, hogy az orvosi irodalom a gyógyító művészet és tudomány minden ágában nagyon termékeny lett.

A magyar egyetemeken végzettek közül sokan híresek lettek hazájuk határain túl is. Van Swieten a dicséret hangján emlékezik meg a magyar tanulókról.

Van Swieten

Van Swieten, származására nézve hollandi, volt a bécsi orvosi iskola megalapítója. 16 éves korában a louvaine-i egyetem növendéke lett s később Boerhaave alatt tanulta az orvostudományt akinek kedvelt tanítványa lett. Mesterének haláláig Leydenben maradt mint gyakorló orvos, amidőn Mária Anna ausztriai főhercegnő akinek valami belső baja volt, érte küldött s annyira meg volt elégedve ügyességével, hogy őt nőtestvérének, Mária Terézia királynőnek, udvari orvosul ajánlotta. Azon eredmény mely orvosi működését követte, annyira megnyerte Mária Terézia tetszését, hogy őt Bécsben tartotta, ahol Van Swieten elnöke lett az osztrák orvosi szakosztálynak s később úrnőjének egyik legbefolyásosabb tanácsadója. Új hazájában való megtelepedése óta az orvosi tudomány emelésére törekedett, különösen szem előtt tartva a tanítás módjának javítását, amelyre vonatkozó eszméit végre is megvalósította az általa alapított bécsi orvosi iskolában. Van Swieten korában elismert tekintély volt a bujakor gyógyításának terén.

Anton de Hän

Van Swietent munkájában hathatósan támogatta Anton de Hän aki Hágában született s Van Swieten hívására 1754-ben Bécsbe ment, ahol a városi kórháznak elnöke lett. E kórháznak mindössze hat ágya volt férfiak és nők részére. Hän szintén egyike volt Bécs régi iskolája alapítóinak. Azt tartotta, hogy a legegyszerűbb kezelés, gondos felügyelettel egyesítve mindig a leghatásosabb s a tényleges orvosi gyógykezelésben jobban szerette az árpakása lével és zabliszttel való enyhébb gyógyítási módot. Hän 1766-ban halt meg.

1754-ben egy királyi leirat szerint, összegyűjtötték mindazok nevét, akik az orvosi foglalkozást űzték s minden gyakorló orvosnak kötelessége volt, hogy diplomájának másolatát beküldje a hatóságoknak. Ez alkalommal kitűnt, hogy az orvosok nagy része képesítés nélkül gyakorolta foglalkozását. Közöttük sok idegent találtak, akik kihasználták a tudatlanok hiszékenységét.

Orvosi beiktatás

Ennek eredménye volt az a törvény, mely elrendelte, hogy ezentúl minden orvost be kell iktatni. Mielőtt megkapta az engedelmet foglalkozásának gyakorlására, 12 aranyat kellett fizetnie, ha tanulmányait a magyar, vagy 24 aranyat, ha tanulmányait a külföldi egyetemeken végezte. Az így összegyűlt pénzt azon magyar tanulók segélyezésére fordították, akik tanulmányaikat külföldi országokban folytatták.

Orvosok ritkasága

1786-ban kötelezővé tették a tanulók számára a sebészet tanulását, habár vizsgát e tárgyból tenniök nem kellett. A városi alkalmazásban lévő orvosok részére kötelezővé tették, hogy egy állatorvostani-sebészeti tanfolyamot hallgassanak. A bizonyítványokkal ellátott gyakorló orvosokra vonatkozó ezen szabályoknak szigorú betartása okozta, hogy, amint írják, az országban nagy hiánya volt az orvosoknak ebben az időben. Gyógyszerészeket és sebészeket tehát, akik bővíteni kívánták tudományukat, beengedték az orvosi tanfolyamra, habár nem végezték el az előző nyolc évi bölcsészeti tanulmányokat, amelyeket az egyetemek előbb megköveteltek azoktól, akik orvosokká akartak lenni.

A szintén ebben az időben kibocsátott királyi rendelet szerint a törvényhatóságok nagyobb figyelemben részesítették városuk egészségügyi viszonyait és polgáraik jólétét. Minden vidéki kerületnek egy orvost kellett kineveznie, aki a szegényeket ingyen gyógyította. Ez az orvos tarthatott gyógyszertárat is, ha különben egy sem volt a városban. Azon városokban, ahol nem volt sebészi testület, a városi hatóságoknak kellett gondoskodni egy a szegényeket kezelő sebészről.

Új orvosszerek bemutatása

A vegytan és növénytan rohamos fejlődésének megfelelően az e korbeli gyógyszerészetben is meglehetős haladás mutatkozik. Sok új orvosszert is divatba hoztak. A 20–30 alkotórészből álló összetett orvosi rendelvények helyét az egyszerűbb orvosszerek csekélyebb számú vegyüléke foglalta el. Pulsatilla, colchicum, digitalis, catachu, kino, calumba, quassía és senega használata szokásba jött e korban Magyarországon. Már a magyar orvosok körében sokat alkalmazott készítmények voltak: Van Swieten oldata és Fischer „spiritus nitri bezordicus”-a. Ez utóbbit egy magyar gyógyszerész alkotta.

A gyógyszerészek ebben az időben törvényhatósági orvosoknál vizsgáztak, akik bizonyítványt adtak ki azoknak, akiket képesítettnek tartattak egy gyógyszertár nyitására.

A gyógyszerészek tanfolyama

1769-ben alapították meg az orvosi fakultást a nagyszombati egyetemen, ahol a gyógyszerészi növendékeknek, gyakornokoskodásuk ideje alatt, egy 12 hónapos folyamos tanfolyamot kellett hallgatniok, melynek végén vizsgázniok kellett a növénytanból, vegytanból elméleti és gyakorlati gyógyszerészetből.

Monostori gyógyszertárak nyitását megtiltották ama városokban, ahol a törvényhatóságok már berendeztek egyet, azonban más helyütt fönnmaradhattak.

Gyógyszer szegények részére

A hatóságoknak kötelességük volt ingyenes orvossággal látni el a szegényeket s 1788-ban a kormány annak szükségességét sürgette, hogy a gyógyszertárak a szokásos árak helyett 33%-on adják el az orvosságot a szegényeknek.

Sebészet a 18. században

A nagyszombati orvosi fakultás alapítása előtt az orvosok még mindig kevésbe becsülték a sebészeti foglalkozást. A sebészek tanítása ebben az időben még mindig a céhek kezében volt. Az orvosi iskolák adtak ugyan egy kevés értékű elméleti előadást a sebészet köréből, de e foglalkozás gyakorlata még mindig nagy a részt a borbélyok kezében volt, akik 3 évre fogadtak föl tanulókat foglalkozásuk elsajátítására. A nagyszombati orvosi iskola helyiségeiben egy sebészeti klinikát alapítottak s az orvosi növendékek részére kötelezővé tették a sebészeti előadások hallgatását. Ezt más orvosi iskolák követték s idők folyamán a céhek fokonként eltűntek.

A törvény megszabja a sebészek díjazását

A sebész díjazását törvény szabta meg, amely a műtétek természete szerint változott. A 18. század második felében a Magyarországban oly gyakori hő- és ásványforrások népszerűsége folyton növekedett. Ezeket orvosok gondozására bízták s értéküket lassanként egész Európában fölismerték. Jelentékeny javulás észlelhető a szülészet állapotában, amelyet ezután nagyobb figyelemben részesítettek. A törvényhatóságok szülészeti ápolónőket neveztek ki, akik ingyenes ápolásban részesítették betegjeiket.

Az orvosi tudomány rohamos fejlődése Magyarországon

Ezen idő óta az orvostudomány és sebészet rohamos léptekkel fejlődött Magyarországon. A budapesti egyetem, ezen város orvosi klinikái, s a tudományos élet más középpontjai nagyon sokat tettek a tudományos kutatás fejlesztése érdekében. Végül megemlíthetjük hogy Magyarországnak nincs szüksége többé arra, hogy fiait idegen országokba küldje a gyógyítás művészetének elsajátítására amint az elmúlt napokban volt. Orvosi iskolái ugyanis párhuzamosan működnek a modern tudományos iskolák eszméivel és munkájával s egyenlő fokon állanak Európa legtöbb ilynemű iskolájával.