I. Korszerű kardal, KASSÁK LAJOS hangján:
Adjunktuslányok
Legyen ez az ének a lányoké,
akiket szeretnek a tudományok,
lágy temperacélból és szerelemből
fonjunk köréjük zárt vonalintegrált.
Tudjuk, szenvedtek ők is eleget,
milyen félelmeket éltek át,
milyen magányt, mikor tanpartizánként
lágymányosi tanra tárták magukat.
Ó, ezek a lányok mások voltak,
mint a búbánat virágai:
szemükben jövőnk tüze lobogott.
fegyvert rejtegettek keblükben,
Legyen most övék a hű szerelem
a részegítő békefegyverért. Noha
belénk-belénk törik a tű hegyét, mikor
keltegető injekcióikra az úvén
ez dadogódik elébük az ő szép
galambszemük pillantásába fonva,
és mert keblükben csupán a keblet látjuk,
fegyvereik nevét is elfeledve, hogy:
Legyen ez az ének a lányoké,
akiket szeretnek a tudományok…
II. Apáink számára is érthetően, HELTAI JENŐ zenéjével:
Egy tanársegédnőhöz
Asszonyom, Ön elbuktatott.
Nem látszott, mit tudok, belátom;
de amíg engem elmarasztalt,
átengedte hat link barátom.
Tetszett a dadogásom Önnek,
a szemén láttam, ne tagadja!
Persze: nincs az a kassa csaj,
ki ne élvezné ki, ha van hatalma.
De hát nem a karcsú termet
s az az észvesztő két alma,
mely még a tudás fáján termett
az asszony igazi hatalma?
Ön nekem vaskos fát adott,
míg átcsúszott a bamba, vak hat.
Tényleg nem látszott, mit tudok??
Értette, mit javasolok!!
Lerítt rólam: Azt próbáljuk meg,
utána tízszer megbuktathat!
Sajna: előtte buktatott.
III. Nagyapáink is szeretnék érteni ezt a dolgot? Hallják hát PETŐFI – hírhedt utánzóinak módján:
Beszély, avagy női szeszély
(Tragédia dalban elbeszélve)
Fürdik a holdvilág az ég tengerében.
Méláz a bús diák úvék sűrűiében.
Hajde:
Sűrű a füvön az éj harmatozása,
De sűrűbb a kettes érdemjegy hullása.
Záporeső csak úgy szakad.
A bús diák néma marad.
Aki jegyzetét láthatja,
Megesik a szíve rajta.
Hajde:
A tanárnő elpirulva
Szép csendesen megbuktatja.
Széhép csehéndesen megbukta-atja…
IV. Egyébként sokkal régebbi nóta ez kérem, ükapáink ükapái a tanúink reá. A jobb erkölcsök érdekében folytatott évszázados gyim-gyomirtás következtében legrégebbi fennmaradt dokumentuma ez a szöveg:
Sejhaj, Gyöngyvirág!
Készültem, csak nem Terád,
Bimbós Majoránna!
Ha kertedbe mehetnék,
ha vizsgát ott tehetnék,
mindjárt meggyógyulnék.
(Bimbók közt bódulnék…)
Sejhaj, Gyöngyvirág!
Szemed sarkán szarkaláb:
imhol, vihar támad!
Ha rám nem haragudnál,
de más kérdést adhatnál!
Meg sem buktathatnál.
(Többet tudnék hatnál…)
