Idén a pollenszezon végén, nem múltak el szénanáthás panaszaim. Az ezt követő orvosi vizsgálatok kapcsán érdekelni kezdett az allergológia története. A kezem ügyében lévő fél tucat általános orvostörténeti munka csalódást okozott. Vagy nem találtam bennük használható információt, vagy túl későn kezdődött bennük a történet, mondjuk, a századforduló táján. Nota bene, Charles Blackley már 1873-ban közreadta kísérleteinek eredményét: a szezonális allergiát (szénanáthát) bizonyos növények levegőben szálló virágpora okozza. Az eredménytelen kutakodás után az interneten kezdtem tovább keresgélni. Így találtam rá az Allergy Online-ra, melynek Allergy – Some (not too Serious) Remarks on History című szekciója többek között arról tudósít, hogy az egyik korai étel-allergiás esetről Shakespeare III. Richárdjában olvashatunk. A szerző szerint a dolog logikája a következő: A koronatanács ülésén (III. felvonás 4. szín) Gloster hercege, a későbbi III. Richárd király epret kér Thomas Morton uly-i püspök holborni kertjéből.
„GLOSTER
Püspök uram, Holbronban legutóbb
A kertedben szép epret vettem észre.
Kérlek, hogy küldj belőlük nekem is.ELY
Uram, küldök szívesen és azonnal. [El]”
Gloster az epertől rosszul lesz, és ebből arra a következtetésre jut, hogy rontást hoztak rá.
„GLOSTER
Kérlek, mondjátok meg, mit érdemelnek,
Kik halálomra szőnek ördögi
Gaz összeesküvést és testemet
Lenyűgözik pokoli bűvölettel?
Szemed legyen hát bűnük tanuja.
Nézd csak, megbabonáztak: látod-e,
Hogy karom, mind egy kiszáradt fa, sorvad,”
Természetesen nem hal bele az allergiába, hiszen akkor vége lenne a darabnak, ehelyett amikor Lord Hastings óvatosan védelmébe veszi a feltételezett tetteseket
„HASTINGS
Nemes lord, ha ezt ők tették valóban”
a herceg árulást vádjával kivégezteti:
„GLOSTER
Mit ha! Te véded ezt a ronda ringyót
S hákról beszélsz nekem? Hát áruló vagy!
Le a fejét! […]”
Tehát, Lord Hastings Richárd ételallergiájánal áldozata lett.
A történet első pillantásra nagyon formásnak tűnik, de a
jelenet teljes szövegének gondos tanulmányozása,
illetve a darab némi ismerete nem igazolja a feltételezést. Hastingsnek
legalább három súlyos bűne van, és Gloster mindegyikről tudomást szerez:
1. A trónutódlásban Gloster ellenfelét, IV. Edwárd fiát támogatja:
„GLOSTER
Buckingham öcsém, csak egy szóra kérlek. [Félrevonja]
Catesby fürkészte Hastingset ügyünkben
És nagyon heves volt e konok úr,
És azt mondta, hogy inkább feje hulljon,
Mintsem eltűrje, hogy elhalt urunk
Fia Anglia trónját elveszítse.”
2. Az elhunyt király kedvese és volt bizalmasa jelenleg a szeretője:
„Jane Shore bájos polgárasszony, aki igen jó irányba befolyásolta IV. Edwárd királyt. A király halála után Lord Hastings kedvese.”
3. A későn érkező Gloster helyett is szavazni kíván a koronatanács ülésén, amit a herceg meghallhatott:
„HASTINGS
A kegyelmes úr, tudom, szeret engem,
De nem kérdeztem, hogy a koronázást
Mikorra tervezi s ő sem tudatta
Énvelem kegyes szándékát e tárgyban.
De tűzzétek ki napját, jó urak,
És én az ő nevében szavazok majd
És remélem, rossz néven nem veszi.ELY
Itt jön épp jókor a herceg maga.”
Mindezekért nyilvánvalóan meg kell halnia. Glosterre, az intellektuális bűnözőre, az öncélú hatalomvágy szenvedélyén kívül a kiemelkedő színészi képesség is jellemző. Utóbbiról, Kéry László így ír a kötet utószavában:
„Másik, talán ennél is feltűnőbb jellemvonása a nagyszerű színjátszó képesség. Erre utal már a bemutatkozó monológ: »Én, mivel nem játszhatom a szerelmest… Úgy döntöttem hogy gazember leszek.« A következő pillanatban meg is kezdődik a képmutató színjáték: Clarence előtt eljátssza a szerető testvér szerepét. Következik a szerepek szakadatlan sora: Anna előtt szerelmes, a királyi udvarban fölháborodott rokon, a kis hercegeknek mint derék nagybácsi mutatkozik be az országtanácsban a beteget játssza, a polgárok szemében szentéletű férfiúnak akar látszani, akire erőszakkal kell rátukmálni a koronát.”
Az időviszonyok sem stimmelnek, hiszen akkoriban Holborn csak egy London-közeli kis település volt. Nem valószínű, hogy a viszonylag rövid tanácskozás alatt meg lehetett járni az utat, nem beszélve arról, hogy egy étel-intolerancia által kiváltott rosszullét után következő étkezés időpontját (többnyire) nem az ellenfél levágott fejének megérkeztéhez igazítja az ember.
„GLOSTER
Le a fejét! Szent Pálra esküszöm,
Nem eszem, míg ezt meg nem láthatom.”
Így nézve a történetet, az szinte kovariánsnak tűnik a holborni eper elfogyasztásával szemben, melynek legfeljebb annyi lehetett a szerepe, hogy általa sikerül a koronatanács egyik tagját, az uly-i püspököt rövid időre eltávolítani a tanácskozás színhelyéről. Post hoc, ergo propter hoc, azaz ez után, de nem emiatt!
Shakespeare színháza az előtérben a kép közepétől kissé balra látható
Claes Van Visscher · 1610 · képforrás
