A tesó – Hangai B. Artúr
„Mutassátok be egymást” – mondta egy barátom sok éve egy nyári tábortűz mellett két akkor érkezett fiatalembernek. Na jó, én most írok valamit Artúrról, annak a legkisebb reménye nélkül, hogy ő is egyszer megnyilvánul rólam.
Artúr, akiről azt sem tudom eldönteni, hogy a barátom-e, különleges, szinte kiismerhetetlenül összetett személyiség. Talán leginkább fogadott testvéremnek mondanám. Testvéremnek, akivel akár hajba kapunk, akár pedig rokonszenvezünk, mindenképpen összetartozunk.
Nagyon régen ismerjük egymást, bár pontosan nem tudnám megjelölni első találkozásunk idejét. Életünk, sorsunk, hol közelebb hozott, hol pedig elszakított évekre bennünket. Artúr fel-felbukkanása hol nagy, számomra is korszakos eseményekhez, hol pedig a monoton hétköznapok zakatoló csendjéhez kötődik.
A neve, legalább is számomra, Hangai azaz Hanga az Apollinaire versre emlékeztet, amit az Egy szerelem három éjszakája című Hubai–Vas–Ránki darabban hallott. Neki Hanga egy arc, egész életére bevésődött vonásokkal.
A B. az, ha jól tudom a bagoly rövidítése. Artúr nagyon sokszor éjjel él, vagy álmaiban, amikor számítógépe fölé görnyedve verseivel, leveleivel múlatja az éjszakát. Pedig ő mondja így, hogy írásaival az idő telik, nem pedig múlik. Artúr – ez a név pedig talán valami családi tradíció, vagy egyik ifjúkori kedvenc Mark Twain regényére emlékezteti.
Artúr írásait nem tudom értékelni, hol nagyon közel, hol pedig nagyon messze érzem magamtól.
A zseniális költőóriás, Juhász Ferenc, egyedülálló érzékenységgel és költészettel fogalmazta meg a miértet, hogy mi az ami miatt Hangai ír, és amiért nem írnia nem lehet.
Hangai B. Artúr, megítélésem szerint nem költő, hanem csupán egy írásaiban is élő ember, aki eszközöket keres magának kérdései megválaszolására. Artúr néha kérdez, néha meg válaszol és a kettő sokszor nem esik egybe. Artúr gólyakalifa, mert írásaiban egy más világban bolyong és e világok között néha nagyon szűk az átjárás. Artúr Bartók mandarinja, aki nem akarja, nem tudja befejezni az írást, míg el nem éri, ami után vágyódik, hogy ’ne vacogjon úgy fagyos mindenségben’ ahogy Juhász Ferenc írja.
Nagyon sokszor visszatér az Isten keresése, a blaszfémiát súroló kérdések az Úrhoz. Mi a (ki a) szerelem, van-e egy örök és megtalálható szerelmi rév, amit (vagy akit) életprogramként érdemes keresni, vagy maga a keresés az életre szóló motiváció. Mi az álom és mi a valóság, van-e igazi határ köztük.
Hanga B. Artúr közreadott írásai kaleidoszkóp szerű gondolatokat, érzéseket keltenek és az eredmény többnyire csak újabb kérdésekben formálódik meg.
A magukat, a társat és az Istent keresőknek ajánlom Hangai B. Artúr verseit.
Falus András
Érd, 2008 karácsony
Valami igazi
Valami borzongás valami roppanás
Valami rezdülés valami mozdulás
Kékes víz alatti harang kondulás.
Valami mesehang, valami libbenés
Valami teremtés valami érkezés
Mosoly atomnyi fénykocka révedés.
Valami látható, valami képzelet
Valami igazi valami révület
Világbokor és valami szeretet.
Valahol valami valóság valaki
Valaha született szerelmes istenfi
Valami megváltás valami igazi.
Fehér bot
Fehér botom a társam
Botorkálok valamerre
Vajon meddig tart még
A sehova út keserve.
Homok van a fogam között
Szikkadt legelő a nyelvem
Szivem helyén torz mosoly
Istenem, ments meg engem.
Láttató tömörség
Moccan benned a leláncolt próza
Már érzed, hogy virrad a szíved
Vágysz már friss szócsokrokra
fülledt lelkedet kiszellőzteted.
Hirtelen, mint egy tépett kottánál
A feszültség benned szósorrá idomul
ütemet ütve egy zsigeri dob kántál
s lelkedre szavak mantrája borul
Peckes táncrendet járnak ujjaid
nyomukban, sor alá kerül a sor
egy dallam akkor a felhőkig hajít
ritmusa égre és fényre sodor
A mélybe látó és láttató tömörség
mormolható-e és benned énekel-e
ütemes nyögés vagy verses fényesség
szárnyalás-e vagy rímek úthengere?
Sűrű képzetek és zsolozsmás áhítat
igéző bűvölettel valamit motyogok
lüktető zenéje csordultig átitat
Ezek nem barbár szókolostorok.
Szélfútta becsvágyad peremvidékén
pávatoll erdők hajladoznak csak
Isten szavának meghallott csendjén
felfelé suttogsz cifra szavakat.
Mindenki zsidó
Őzszemű koldus fillér magányában
autók közt hajléktalan toporgásában
a kirekesztettség keserű nyálában
a mosdatlan szájak tüskés illatában
mindenki zsidó.
Eltaposott bogár pillantásában
fülesbaglyok kitépett tollában
a lesántult ló szomorúságában
kidobott kutya döbbent zavarában
mindenki zsidó.
A letördelt faág párás panaszában
hervadt virágok halkuló dalában
félig evett kenyér eldobásában
penészedő étel savas zamatában
mindenki zsidó.
Vastapsok rángó arctalanságában
a rémhír paranoiák áttétes rákjában
röhögve tátogó bamba sunyításban
tarkóhideg gárdák csikorgásában
mindenki zsidó
Pilinszky versek toronymagasában
lánc-lánc eszterlánc suttogásában
a piafi könyörgés összes lázálmában
héber énekek kusza fájdalmában
mindenki zsidó
De fentről kelt reménység bizonyosságában
a neveden szólító személyes hívásban
a fényben, ott, Isten árnyékában
az ingyen kapott kiválasztottságban is
mindenki zsidó.
Kusza bál
(L. Cs.-nek)
Lélegzetünk évmázsákkal terhes
Ritkuló hajunk sátra alatt ülünk
szánkban már inkább elhűl a leves
s mind többször szeretnek nélkülünk
Ösztöneink még kapaszkodnának
csikótudatunk is szilajon rúgkapál
de már nekidőlünk minden ház falának
és álmainkban már kisinas a halál
Daliás edzésekkel karban tartatnád
De kihagyni ürügy már túl sokszor akad
S lágy asszonyosodás települ rád
Szurkáló melledből zihálva szól szavad
Játszunk néha és még kacér is a dal
De a fütyülő golyó mind azt kiabálja
hogy számolunk kell az elment barátokkal
tombol a meglett férfiak kusza bálja.
Akarod-e még
(Z.-nek)
Akarod-e azt még, hogy
Ne jöjjön a tél, vagy kész vagy
Didergőn ködbe tűnni,
Rideg éjszakán, ha jő a fagy,
Álmok emlékén eltűnődni,
S melegedni, valahogy
Akarod-e azt még, hogy
Neked is legyen tavasz, vagy
eladod a fülemüle dalát
ha unszolnak, hogy merre haladj
Kineveted-e a dőre halált
S mosolyogsz, valahogy.
Akarod-e azt még hogy
A fákról levelek intsenek, vagy
hagyod, hogy kivágják a fát
halott gyökérhez odahúzzanak
és szégyelljed a fűrészek zaját
S felmentsd magad, valahogy.
Akarod-e azt még, hogy
mindig diadalt arass, vagy
előreengeded aki győzni akar
siessen, hova is, te akkor se szaladj
bámuld a világot, bújó csodáival
S gyerek maradj, valahogy.
Akarod-e azt még, hogy
öregedni ne félj annyira
hogy teljen és ne múljon az idő
s csak tárgyként nézz a holmira
és legyen otthonoddá az erdő
S elcsendesedni, valahogy.
Akarod-e azt még, hogy
Játékokat játszál, önfeledten, vagy
Komolyságba száradva megöregedni
A párolgó semmi csak mi megmarad
Teli szájjal inkább napba nevetni
S boldognak lenni, valahogy.
