14. de la Condamine úrnak1 – 1734. június 22.
Ha a Törvényszék csupa kitűnő filozófusból állna, akkor nagyon bántana, Uram, hogy elítéltek; de én azt hiszem, ezek az igen tisztelt bírák igen kevéssé értik Newtont és Locke-ot. Amiért nem kevésbé tiszteletreméltóak…
Tegnap átnéztem azokat a szerencsétlen Leveleket, hogy lássam, mivel ütköztek oly hevesen a régi felfogásokba. Én azt hiszem, a tréfás hang, amelyen némely dolgokról szólok, sokakban azt a vélekedést keltette, hogy egy ember, aki ilyen vidáman beszél a kvéker[quaker]ekről és anglikánusokról, nem dolgozhatik üdvösségén cum timore et tremore és igen rossz keresztény lehet. A szavak, nem a dolgok szítják fel az emberek ellenkezését. Ha Newton nem az attractio szót használta volna nagyszerű munkájában, a mi egész akadémiánk szeme kinyílt volna a világosság számára; de ő olyan szót használt Londonban, amelynek Párizsban nevetséges értelmet tulajdonítanak; s ezért olyan vakmerőséggel támadták, amely valaha szégyenére fog válni támadóinak. …
15. d’Argental grófnak – Cirey, 1735. március 1.
… Semmit sem mondhatok a Newton filozófiájának Alapelveiről [Éléments de la Philosophie de Newton]. Nem kaptam híreket hollandi könyvárusaimtól. Ezek igen derék emberek, de kevéssé pontosak. Nem tiltakozom ellene, hogy ezt a kis munkát Franciaországban nyomtassák ki, bármily jogos haragot érzek a gondolat vámjai ellen. Különben ez tisztán fizikáról szóló munka, amelyben a legostobább fanatikus s a legmérgesebb képmutató sem találhat semmi kivetni valót. …
17. Frigyes porosz királyi hercegnek – Paris, 1736. augusztus 26.
… Bárcsak a tudósok veszekedése sohase venné el kedvét a tudományoktól. Azokból, amiket írni méltóztatott, láthatja Fenséged, hogy ők is többnyire emberek, akárcsak az udvarnokok. Éppoly kapzsiak, állhatatlanok, hamisak, kegyetlenek néha, s az egész különbség az udvarnokok veszekedése s a tudósok civódása közt az, hogy emezek sokkal nevetségesebbek.
… A közös jóért lelkesülő szív egész örömével látom, Fenséged mennyire különválasztja egymástól azokat, akik békében keresik az igazságot és azokat, akik hadat akarnak indítani szavakért, amelyeket nem értenek. Látom, hogy a Newton-ok, Leibniz-ek, Bayle-ek, Locke-ok, ez emelkedett, felvilágosult és tiszta lelkek táplálják Fenséged szellemét és hogy Fenséged visszautasítja a többit, ami üres, vagy méreggel teli.
Köszönöm Fenségednek a Wolf munkáiról szóló kis könyvet. Az ő metafizikáját úgy tekintem, mint amely dicsőségére válik az emberi nemnek. Gondolatai villanások az éjszaka sötétjében; a metafizikától többet, azt hiszem, nem is remélhetünk. Nem hihető, hogy a dolgok végső princípiuma valaha jól ismerték lesznek előttünk. Az egerek, amelyek egy nagy épület kis odúiban laknak, nem tudják, az épület örök-e, sem, hogy kik az építőmesterei, sem, hogy, az építőmester miért építette azt. Igyekszenek fenntartani életüket, benépesíteni odúikat és menekülni az ártalmas állatok elől. Mi vagyunk az egerek; az isteni építőmester egyikünknek sem árulja el titkát. Ha valaki állíthatja, hogy sejdítése helyes, Wolf úr az. Lehet őt támadni, de tisztelni kell: filozófiája nem veszedelmes. …
18. Frigyes porosz királyi hercegnek – Cirey, 1736. november
… Fenséged, úgy látszik, mindennemű literatúra iránt érdeklődik. Egy nagy fejedelem az ország minden dolgával törődik; nagy elme minden tudományt kedvel. Én kis szférámban csak határáig tudtam jutni minden tudománynak; egy kis metafizika, kis történet, kevés fizika, néhány vers közt oszlott meg időm. Gyenge vagyok mindenben, de legalább azt ajánlom fel Fenségednek, amim van. Ha kíván néhány verssel mulatni filozofálás közben: carmina possumus donare. …
24. Frigyes porosz királyi hercegnek – Paris, 1739. szeptember
Fenséges Herceg,
Párizsban vettem a két nagy vigasztalást, amelyre szükségem volt ebben, a töméntelen városban, ahol a lárma, a tékozlás, a barátok hiábavaló hajszolása uralkodik; ahol az ember nem él magának, ahol egyszerre húsz forgatagba kerül bele …
Ez a két vigasztalás a Fenséged két levele, augusztus 9-éről és 15-ről, amelyeket utánam küldtek. Nekem itt legelőbb a sok ellenvetésre kellett válaszolnom, amely Párizsban Newton felfedezéseivel szemben elterjedt; de ez a kötelesség nem feledtette el velem Mahomet-et, amelynek egy részét már elküldtem Fenségednek. Most küldök két felvonást. …
30. Mylord Harvey-nak, Anglia pecsétőrének – 1740.
Szerencsét kívánok nemzetének, Mylord, Portobello bevételéhez és Mylord pecsétőri állásához. Most már állandóan Angliában fog élni; s ez ok rá, hogy én ismét visszatérjek oda. Felelek róla, hogy ha bizonyos pert megnyerek, a newtoniánusok válogatott kis társasága fog Londonba érkezni, amelyet Mylordnak és lady Harvey-nak vonzása fog átvonni a tengeren.
Kérem, Mylord, XIV. Lajos századáról írt tanulmányomat ne ítélje meg azután a két fejezet után, amely Hollandiában annyi hibával jelent meg, hogy egészen érthetetlen … s különösen, legyen kissé kevésbé bosszús rám azért, hogy az utolsó évszázadot XIV. Lajos századának neveztem. Tudom, hogy XIV. Lajosnak nem volt az a szerencséje, hogy egy Bayle, Newton, Halley, Addison, Dryden ura és jótevője lehessen; de vajon abban a században, melyet X. Leó századának neveztek, mindent ez a X. Leó pápa tett-e? S mégis ennek a X. Leónak nevével jelölték a századot, mert ő többet tett a művészet istápolására, mint bárki más. …
… Amit XIV. Lajos a maga országában tett, mindig dicsőséges példa marad. Fiának és unokájának nevelését Európa legkiválóbb és legtudósabb embereire bízta. Gondja volt rá, hogy Pierre Corneille-nek három fiát helyezze el; Racine fejlődő tehetségét az ismeretlen és vagyontalan ifjú helyzetéhez mérten nagy ajándékkal segítette; s mikor e géniusz kifejlett, tehetsége, mely sokszor eltávoztatja a világi szerencsét, hozta meg neki, Lajos közelében a gazdagságot; többet: a király kegyét …
S ez a kegy, melyet bölcs megkülönböztetéssel osztogatott, versengésre indítá és fellelkesíté a nagy szellemeket …
XIV. Lajos mindenre gondolt; támogatta az akadémiákat s nem csupán bizonyos fajta érdemeket jutalmazott, mint annyi más fejedelem, ki nem azt részesíti buzdításban, ami jó, hanem csak, ami neki tetszik. A fizika és a régiségtudomány magukra vonták figyelmét. S érdeklődése akkor sem lankadt, mikor háborút viselt egész Európával; mert amikor háromszáz citadellát építtetett s négyszázezer katonát küldött harcba, akkor építette az obszervatóriumot, meridiánt vonatott országa egyik határától a másikig, amely munka egyetlen a világon. Palotájában kinyomatta a jó görög és latin munkák fordításait; geométereket és fizikusokat küldött ki Afrika és Amerika mélyébe, hogy ott új ismereteket szerezzenek. Gondolja meg, Mylord, hogy azoknak a kísérletei és tanulmányai híján, kiket ő 1672-ben Cayenne-be küldött s Picard mérései híján Newton nem fedezhette volna fel az attractio törvényét. Nézzen egy Cassini-t és Huygens-t, kik elhagyták szeretett hazájukat, hogy Franciaországban XIV. Lajos jótéteményeit élvezzék. S azt hiszi, nem tanultak tőle az angolok is? … XIV. Lajos jó írói nem voltak-e mintaképeik nekik is? …
36. d’Argental grófnak – Lunéville, 1749. szeptember 6.
… Du Chàtelet marquise ma éjjel, éppen a Newton-tanulmányain irkálván, hirtelen kis szükséget érzett; behívta a szobalányát, akinek éppen csak annyi ideje volt, hogy odatartsa a kötőjét s felfogja a kis lánykát, akit aztán bölcsőjébe vittek. Az anya rendbe hozta írásait, ágyba feküdt s most mind a kettő aluszik, mint a mormota. …
86. d’Alembert-nek – Lunéville, 1764. szeptember 7.
Azt beszélik kedves Filozófom, hogy a pápaszemeket tökéletesíti. Azok, kiknek rossz a szemük, áldani fogják, de én, aki vak vagyok, mihelyt lehull a hó, nem fogom hasznát venni szép találmányának. Minekután elmondtam hódolatomat fizikai tudományával szemben, a morálról kell önnel beszélnem. …
103. Villevieille marquis-nak – 1768. augusztus 26.
… Ha az ember a poétákra támaszkodhatik, akkor nagyon erős. Hallja csak, mit mond La-Fontaine az apáca gyermekéről:
„Ha mégis nem maga csinálta önmagát”.
… Kedves marquisom, az ateizmusban nincs semmi jó. Ez a szisztéma nagyon rossz mind a fizikában, mind az erkölcstudományban. Egy becsületes ember igen jogosan feltámadhat a babona és fanatizmus ellen; gyűlölheti az üldözést; az emberi társaságnak tesz szolgálatot, ha a tolerancia emberséges princípiumait hirdeti; de milyen szolgálatot tehet, ha az ateizmust terjeszti? Jobbak lesznek-e az emberek azzal, ha nem ismerik el az Istent, ki a jót parancsolja? Nem, ez bizonyos. Én azt akarom, hogy a fejedelmek és minisztereik ismerjenek Istent, még pedig olyan Istent, aki büntet és megbocsát. …
104. Z. C. úrnak – Ferney, 1768. december 23.
Uram, ha komolyan a természet vizsgálásának akarja szentelni magát, engedje meg, hogy figyelmeztessem: elsősorban ne csináljon szisztémát. Úgy kell eljárni, mint Bayle, Galilei, Newton: vizsgálódni, mérni, számítani és mérlegre rakni, de soha semmit ki nem gondolni.
Newton sohasem állított fel szisztémát; ő látott és láttatott, de nem helyezte képzelődéseit a valóság helyébe. Amit szemeink és a matematika demonstrálnak, azt igaznak tarthatjuk; minden egyébre csak azt mondhatjuk: ignoro.
… Vigyázzon hát, uram, ne engedjen a képzelet csábításának; ez uralkodik a poézis birodalmában, de a fizikából száműzni kell. Egy központi tüzet képzelni el azért, hogy megmagyarázzuk a tenger áramlását, ez olyan dolog, mintha egy problémát egy madrigállal oldanának meg …
Egyszóval, uram, ha szabad tanáccsal válaszolnom a megtisztelésre, melyben levelével részesített, olvassa a nagy tudósokat, akiket csak a tapasztalás és a számítás vezetett és minden egyebet tekintsen mesének, amely nem méltó az olyan emberhez, ki tanulni akar.
105. Z. C. úrnak – 1768. december
Igen, uram, én mondom, újra mondom és fogom is mondani, hogy ez okkult (rejtett) kvalitások doktrínája az ókor legbölcsebb és legigazabb gondolata. Az elemek formációja, a világosság eredete, halálunk, az ébrenlét, az álom, az érzéklések, a gondolat, – mindez okkult kvalitás.
Descartes azt hitte, nagyon túltett Arisztotelészen, mert franciául ismételte, amit ez a bölcs görögül mondott: A kételkedésen kell kezdeni. De ennek utána nem kellett volna kockákból építeni fel a világot és a kockákból épült világban olyan mechanikát képzelni el, amely a mozgás minden törvényével ellenkezik.
Ez a merész mese tetszett egy ideig, mert a regények akkor divatban voltak. De Cyrus és Clelia története többet ért, mert senkit sem vitt tévedésbe. Mondjátok el nekem a világegyetem történetét, ha tudjátok; de őrizkedjetek kitalálni azt.
Lássatok, tapintsatok, mérjetek, mérlegeljetek, számozzatok, vegyítsetek össze és válasszatok szét és véssétek jól eszetekbe, hogy ennél többet soha sem tesztek.
Newton kiszámította a gravitációt, de nem fedezte fel ennek okát. Miért rejtett ez az ok? Mert első princípium.
Ismerjük a mozgás törvényeit; de a mozgás oka, mert első princípium, örökké rejtett marad. Életben vagyunk; de hogyan? nem tudjuk. Szenzációink, gondolataink vannak, de kitalálhatjuk-e, honnan keletkeznek? Nem a legrejtettebb dolog-é ez a világon?
Neveket adtak bizonyos képességeknek, amelyek kifejlődnek bennünk, amint szerveink kis erőre kapnak, miután kiléptünk azokból a burkokból, melyek kilenc hónapon át körülzártak. Ha valamire emlékszünk, ezt emlékezetnek hívják, ha néhány gondolatot rendbe szedünk, ez az ítélet, ha egybefüggő képet formálunk némely szétszórt gondolatokból, amelyeket az emlékezés elénk hoz, ezt nevezik képzeletnek s mindeme kvalitások eredményét vagy kútforrását léleknek mondják, amely még ezerszerte rejtettebb dolog.
… Mit értettek rajta régen, mikor görögül a psyché vagy a nous szót kimondták? Az ember valamely sajátosságát, vagy az emberben elrejtett külön valóságot? Nem okkult kitétele volt-e ez egy nagyon okkult dolognak?
Minden ontológia, minden pszichológia: nem álom-e csupán? Az ember ismeretlen önmaga előtt az anyja méhében; pedig ott kellene, hogy a gondolatok a legvilágosabbak legyenek, mert semmi sem szór széjjel s ismeretlenek vagyunk önmagunk számára születésünkben, növekedésünkben; életünkben és halálunkban.
Az első okoskodó, aki eltért az okkult kvalitás eme régi filozófiájától, megrontotta az emberi gondolkodást. Olyan labirintba dobott, amelyből nem tudunk kivergődni.
Mennyivel bölcsebb volt az első tudatlan, aki így szólt a mindeneket alkotó Valósághoz: – „Megteremtettél, anélkül, hogy tudtam volna, és életben tartasz, anélkül, hogy sejthetném, hogyan maradok fenn. A fizika egyik legérthetetlenebb törvényét töltöttem be, mikor a dajkám csecsét szoptam s még ismeretlenebb törvényt követek, mikor megeszem és megemésztem az eledelt, melyet táplálsz. Még kevésbé tudom, hogyan támadnak fejemben a gondolatok, hogy egy perc múlva ismét eltűnjenek s többé sohase jelenjenek meg, míg mások ott maradnak egész életemen át, bármennyire erőlködöm, hogy elkergessem őket. Legfelsőbb és rejtett hatalmad teremtménye vagyok, amelynek engedelmeskednek a csillagok is. In te vivimus, movemur et sumus, – te vagy az egyedüli Valóság minden egyéb csak modus”.
Az okkult kvalitás eme filozófiáját sejtette meg Malebranche a múlt században. Ha meg tudott volna állni az örvény szélén, ő lett volna a legnagyobb, vagy inkább az egyetlen metafizikus; de ő beszélni akart az Ismeretlenről; beleugrott az örvénybe és elmerült.
118. II. Frigyes porosz királynak – Ferney, 1773. szept. 3.
… Sajnálom, hogy Thorn nem a Felségedé, de örülök, hogy Kopernikusz sírja uralma területén van …
Nagyon megindít, hogy míg a halottakat tiszteli, védelmébe fogadja az élő szerencsétleneket, akik ezt megérdemlik. Morival most Veselben hadnagy Felséged egyik regementjében; igazi neve nem Morival, hanem d’Étallonde. Egy abbéville-i parlamenti elnök fia. Kopernikuszt csak kiátkozták volna, ha túléli könyvét, amelyben kimutatta, hogy a planéták és a föld a nap körül keringenek; d’Étallonde-ot tizenöt éves korában Abbéville irokézei a közönséges és rendkívüli tortúrára, a keze és nyelve kivágására és lassú tűzön való megégetésre ítélték, de la Barre lovaggal, francia seregünk egyik generálisának fiával együtt, mert nem köszönt a kapucinusoknak és valami nótát énekelt.
127. * * * úrnak – 1776.
… Valami létezik, tehát van örök Valóság; ez be van bizonyítva, különben okozat volna ok nélkül: s így a régiek mind, kivétel nélkül, öröknek hitték a matériát.
A végtelenséggel és mindenhatósággal már nem így vagyunk. Nem tudom, miért szükséges, hogy a tér be legyen töltve s nem értem Clarke amaz okoskodását, hogy ami szükségképen létezik egy helyen, szükségképen léteznie kell minden helyen. Erre nagyon jó ellenvetéseket tettek neki, amelyekre igen gyenge feleleteket adott. Miért ne volna lehetséges, hogy csak bizonyos mennyiségű élő valóság legyen? Én sokkal jobban el tudom képzelni a határolt természetet, mint a végtelent.
Ebben a dologban csak valószínűségekhez juthatunk el s én az erősebb valószínűségeket fogadom el. Mivel minden egybefügg, amit a világból megismerhetek, célt látok benne; ez a cél és szándék egy mozgatót ismertet meg velem; ez a mozgató bizonyára nagyon hatalmas, de az egyszerű bölcselkedés nem bizonyítja, hogy e nagy teremtő hatalma végtelen. Egy negyven láb magas ház bizonyítja az építőmesternek létét; de puszta értelmem nem mondja meg, vajon ez az építőmester tudott volna-e építeni egy tízezer láb magas házat is. Talán természete volt, hogy csak ekkorát építsen. Puszta értelmem azt sem mondja, hogy csupáncsak ez az építőmester van a világon; s ha valaki azt mondaná, sok hasonló van a térben; nem tudom, mivel győzném meg az ellenkezőjéről?
A metafizika a kételkedések mezeje és a lélek regéje. Tudjuk, hogy sok bölcselő ostobaságokra tanít, de nem ismerjük az igazságokat, melyeket e tévedések helyébe tegyünk. Bizonytalanságban lebegünk; igen kevés világos gondolatunk van; és ennek így kell lennie, mert hiszen csak mintegy öt és fél láb magas állatok vagyunk s vagy négy köb hüvelyknyi agyvelőnk van. Az én agyvelőm, uram, igen alázatos, szolgája az önének.
131. de Massance úrnak2 – Ferney, 1777.
Megkaptam, uram, frank, garas és fillérig halálos ítéletemet, amelyet önnek volt türelme megcsinálni és szívessége nekem elküldeni. Bámulom kitartását és minden zúgolódás nélkül vetem alá magam az ítéletnek. Mindenki egyforma öregen hal meg, akármilyen kort ér, mert, amikor már idáig jutott az ember, tökéletesen mindegy, húsz órát él-e vagy húszezer évszázadot. Az ágyam mellett van végső számadásom, amelyért sok köszönetet mondok önnek. Semmi sem alkalmasabb rá, hogy megvigasztaljam az élet nyomorúságai közt, mintha szüntelenül elgondolom, hogy minden csak semmi. Igen valóságos azonban munkájának pontossága és hasznossága s a köszönet, mellyel érte tartozom. Ezzel az érzéssel vagyok…
135. II. Frigyes porosz királynak – Ferney, 1778. január 6.
… A geométerek közt csak Arkhimédész és Newton szereztek valóságos dicsőséget, mert nagyon nehéz, ismeretlen és hasznos dolgokat fedeztek fel; azok nem érdemelnek dicsőséget, kik nem tudnak mást, mint A–B+C-t elosztani X–2-vel és csak azt írják le százszor, amit más kigondolt. …
Részlet a kötet előszavából
… De a fejét akkor törte be Szerzőnk, amikor igazat mondott. Maupertuis, a berlini Tudományos Akadémia elnöke, hatalmi szóval, egyszerűen kizárta az akadémiából König matematikust, aki őt Leibniz-cel szemben plágiummal vádolta. Szerzőnk König pártjára állott s teljes joggal, elfogulatlan tudományos vizsgálatot követelt; Frigyes nem akarta dezavuálni az Akadémia elnökét. Szerzőnk tehát maga lép fel Maupertuis ellen s erre nagyszerű alkalmat ad neki ellenfelének egy kis könyve, amely valóban komikusan fantasztikus eszméket vet fel. Néhány nap alatt megírja a Diatribe du Docteur Akakia-t, a Hamisság nélkül való Doktor vitairatát, ezt a bájos, sziporkázóan ötletes gonoszságot, amelyen bizalmas körben Frigyes mulatott legpompásabban. De határozott kívánsága volt, hogy ez a szatíra nyilvánosságra ne kerüljön. Szerzőnket nem hagyja nyugodni a feltűnés vágya. Egy más munkára kapott királyi engedély felhasználásával kinyomatja és mindenfelé széjjelküldözi az iratot. Frigyes meg válaszul az Akakia példányait 1752 karácsonyán Berlin utcáin hóhérral elégetteti. A helyzet tarthatatlan lett. Hosszabb huzavona után, 1753 március 26-án áll utoljára szemtől szembe a két különös barát. Látszólag kiengesztelődve válnak el egymástól…