Ugyanúgy állunk a ’térrel’ és ’idővel’, mint a számokkal. Semmit sem értünk ezekből az ősrégi s oly régóta kimunkált fogalmakból, ha nem vesszük figyelembe azokat a sajátos és behatárolt eseteket, amelyeknek általánosítása révén eljutottak hozzájuk. A legelső kis egész számok szolgáltak a szám fogalmának kialakítására, mert ezek kedvezőek ahhoz, hogy egyesítsék a sokat, az egy és a több különbözőségét, a közvetlen osztályozhatóságot.
Az idő és a tér számára pedig a mindkettő számára közös eszmék: itt vagy most; előbb, utóbb; innen, túl; hosszú és rövid; közte, benne; együtt, külön, egymás után; szünet, távolság; közelség…: azonosság, ismétlődés.
Az időt ugyanúgy kell tárgyalni, ahogy a teret tárgyalták. Axiómákat állítottak fel – valamint elemi megállapításokat és elemi sejtéseket, amelyek meghatározott körülményekhez vagy megszorításokhoz kapcsolódva megteremtették egy tiszta Tudomány – területét és tárgyát.
Előszó Az Idő Elméleté-hez
Amit Időnek nevezünk, éppolyan durva és zavaros fogalom, amilyen a dinamika törvényei előtt az erőé volt.
Nagyjából azt nevezték erőnek, amit aztán feszültségként, erősségként, munkaként, intenzitásként, tudásként, képességként, gyorsulásként stb. különböztetett meg.
Egy ilyen megkülönböztetésnek kell megelőznie az idő minden filozófiáját vagy metafizikáját.