Gilgames teremtéstörténete, melyről oly gyakran állítják, hogy hatással volt a Teremtés könyvében megfogalmazottakra, Mardukot, a babilóniai napistent úgy írja le, mint aki parancsaival irányítja a csillagokat.”
Székhelyet teremtett az isteneknek.
Csillagkép-hasonuk gyanánt a Lumasi-csillagokat1
az égre fölszegezte.
Megmérte az esztendőt,
felosztá szakaszokra,
tizenkét hónapja fölé eggyel-egyen
három csillagot rendelt.
Megjelölvén az évnek napjait,
Níbirunak2 székhelyet szentelt, köré feszes övet vont.
Hogy ne kísértsen vétek, tévedés:
Enlil3 s Éa4 helyét is kijelölte.
Kaput nyitott5 ki mindkét oldalon,
balra-jobbra erős reteszt rakott föl;
az égbolt tető-csúcsát Tiámat6 legbensőbb bensejébe helyezé.
Fölragyogtatta Nannart7 fényesen, reábízta az ég Őrizetét:
villanjon, mint a zord éj ékszere, sugáraival mérje az időt.
„Hónapról-hónapra, jöjj csak elő, lépj ki az ékes tiarából;
hó elején, a föld fölött ragyogva
hat napon át szarv alakban világíts;
hetednapon fél-koronát utánozz,
sabbátu-napon8 állj szembe a Nappal!
Ha pedig a látóhatáron utólér a Nap tüzes fogata,
attól fogva izzó korongod kisebbedve ragyogjon!
Bubbulu-napon9 közelítsd meg a Nap-pályát, majd
a harmincadik napon újra szemtől-szembe kerülj a Nappal!
Adj jósjelet, útján haladván.
Közeledvén hozzá, ítélkezz!”
