Álarc, MUV, nincs-befejezés, MUV, a többiről mindjárt.
Az euklidészi pontnak nincs kiterjedése. S van ilyen vers is.
Jelölhetetlen, leírhatatlan. De nem az, hogy a tavaszoknak
kellesz, mint lassan száz éve Rilke mondta, egy másik
végtelenben, nem, nekem nem kellenek a tavaszok, az őszök és
tavaszok és telek és nyarak azt a hamis, tév-, mégis valós-véget
hozzák, mellyel könyveim széthullanak, medvéimet, famadaraimat
s a többieket nem simogatja meg naponta többször senki,
és könyvespolcaim egyikéből, mely a szobrászat lényegét
értette meg velem, s ezért nem is fotóztam – a tömérdek
zászlócskának, kirakott képeslapnak, a kidőlni készülő
térképeknek, tépett, sokszor még huszonöt éve élt madaraink által
megtépázott papíroknak, az-egésznek-mint-térnek oly élete
volt, hogy kép azt vissza nem adja, ülni kellett sokat előtte,
s én ültem,
s én ültem,és nekem nem kellett a tavasz, a futyunkarintó-bokor
ernyős, nap- és esernyős virágzata, annyi volt csak nekem, mint
bármi más, alig jobb egy sárba-pocsolyába hajított, kukából
kilógó nap- vagy esernyő vázánál, lábsérülésem után úgy rákaptam
az itthonlétre, nem kellettek a kocsmák, szerencsére kevés telefon
ér, csak végszükségben, munkaügyben, vagy akik nem tudják,
nem kell
nem kellhívni, és találkozásokról, sajnálom, végképp szó sincs.
S nem az, hogy végességet cseréltem fel végtelenre, és itt
térünk rá erre: az euklidészi pontnak állítólag nem volt
kiterjedése, erről sokat írtam, nem úgy, mint arról, hogy
IGEN, NINCSENEK, igen, csak azt lehet igen-igen-igen mondani, hogy nin-
csenek például halvacsorák a hártumbuginós kertben, ahol a hátrugmunidó
oly gyengédséggel simogatta hátunk, és bugi szólt halkan, Oscar
Pet(t)tersontól lopott spanyol (de vicc, hogy épp brazil, tehát por-
tugál) nóták, portóit ittunk, nincsenek halvacsorák, halva Csorák,
Csorák meghalt,
Csorák meghalt,Zed’s Dad is Dead,
Csorák meghalt,Zed’s Dad is Dead,nem csorákol többé gyengéd szivével
könyvespolcát (e leképzelhetetlent, leképezhetetlent, feltérképez-
hetetlent, melyből a térképek mindig oly esetlegességgel
lógtak ki, jellegükhöz híven, hiszen a térkép legyen igenis mobil,
és –) nézve, Csorák nem rakja rendbe többé a térképeket, minek is
kellene, Csorák
kellene, Csorákmeghalt.
kellene, Csorákmeghalt.Kivackoltam a lábamat, és meghaltak szá-
momra a tavaszok (épp idejük volt), meghaltak a kocsmák, meghaltak,
hogy boldogan járom hülyére magam kora reggel, hogy elketyemeljen,
hogy elkatyamoljam az egész napom, nincs euklidészi pontnak
kiterjedése, ily pont jelölhetetlen, hanem én
kiterjedése, ily pont jelölhetetlen, hanem énegyáltalán nem ily
euklidész-i-pont vagyok, holmi I-n, de ezt most hagyjuk, megírtam,
így, a pont-az-in abszurditása, nem, én Euklidészt megírtam, Csorákot
nem írtam meg. De hagyjuk a francba Csorákot.
Könnyű volt euklidészi pontokból vonalat összehozni-rakni! (Kérdem,
persze, hogyan. Húzták, húzták a répát, de nem jött ki a répa a
russz mesében, pedig bábuska és dáduska és Vnucska is húzta, Vnucska
lehet történetesen az ifj. Csorák, később, id. Csorák halálát követően
maga-csoráksága, egy szál, húzták az euklidészi pontot, melynek nincs
kiterjedése, és az egész ország villamosítása plusz az én nem tudom mi
létrehozta a szerencsére már lassan feledtem-mit. Vagy szemben ezzel
a korlátlan lehetőségek birodalma: az euklidészi geometriák megdőltek,
és annyi kis euklidészi-spanyol-étterem, portugál étterem, nem-euklidészi,
pardon, már én is összecserélem, annyi kis nem-euklidészi-spanyol
étterem nyílt, annyi kis nem-euklidészi-birkaburger, de annyi, hogy
megkérdem: ha van kiterjedése,
megkérdem: ha van kiterjedése,ismétlem,
megkérdem: ha van kiterjedése,ismétlem,ha VAN kiterjedése a pontnak,
két pont közt mi a legkisebb távolság? Hogy mikor az egyenest, a kört
stb. alkotnánk, egymás mellé kerülhessenek a pontok úgy, hogy egyrészt
nem fedik át egymást – mert akkor miféle pontok ők, mily különözések,
vagyis hogy a lehető legközelebb legyenek egymáshoz, mi az a távolság?
ha van legkisebb távolság? S nem is kell
ha van legkisebb távolság? S nem is kellkülön
ha van legkisebb távolság? S nem is kellkülönkötekedés ehhez
(Csorák, mellesleg, egy nagy kötekedő volt! kajánul kimentek
temetésére, akikkel kötekedett: a kis-nem-euklidészi-arany-ponty és
a Fekete Pelikán törzsvendégei, s egy-egy őszinte könnyük is hullt:
most már csak nejük fog kötekedni velük? most már a pénz elértékte-
lenedése folytán akár el is válhatnak, vigye az asszony, a Csorákné
– zajtalan! s ha van – a felét, kitörölhetik a seggüket a maradékkal,
halálig a munka rabszolgái lehetnek, és a fejlett nagy
köztársaságban lépcsőzetes munkanélküli-segély-leépítést javasolt
valaki, láttam, mikor a 3sat-ot a Hertha–Bielefeld és a Stuttgart–
Gladbach vasárnapi meccsek eredményére kiváncsian kinyitottam; nem, Cso-
rák koporsóját nem nyittatta ki senki, de ez nagyon messze
vezetne, nem nyittatta ki senki, a Hertha nem bírt a Biele-
felddel, ecra, nem, mert Csorák útja, s nem is Csorák útja már,
igen messze vezetett, s volt-e, ki azt mondta volna: „Csorák, te,
annyira kellettél volna te még a tavaszoknak”, szétment volna
a függöny, ahol operabérleted volt, az Operában, ott, ott,
előlépett volna a táncos vagy a Latínó, s mint a kisvendéglőben
a portugálakác alatt a spanyol faldangót hallgattad, a tangót,
és még mindig jobb volt, mint a Pista-A-Slágerlista a ker. adón,
hallgattad, simogattad a leendő Csoráknét, futyunkarintó-bokor
árnya lengett, itt följebb lakik a Sándor Mester, mondtad, és az
esernyős virágzatú növény alatt estél az árokba, nem kellesz
te már, Csorák, csak egyetlen ároknak, a sírnak kellesz te.)
De
Deha a pontnak kiterjedése van, s mert
Deha a pontnak kiterjedése van, s mertnem tudjuk, hol a legkö-
zelebbi pont, mert a két pont közti végtelen távolság, mintegy
a geometriai lélektől lélekig, meghatározhatatlan: nincs
mód rá, hogy köv. pontot rajzoljunk fel, egyenes nem rajzolható,
kötve hiszem, hogy kör vagy egyáltalán bármi is rajzolható
lenne, két pont közt a végtelenség van ott, egymást követő
végtelenek sora a meg nem rajzolható pontok sora, és a temetés
után, Csorákot a későbbi kukacokra hagyva, elindulhatunk, hogy Can-
tor matematikus urunkat a hallei elmegyógyintézetből kihozzuk,
mondjuk néki: megtaláltuk a számtalan végtelen létezésének
megoldását, végső soron leszámolhatóak a meg nem rajzolható pontok,
a világ állítólag létező tömérdek érvénytelensége (ily pontja) is
leszámolható, ha nem kakaskukorékolással, kertvendéglőzéssel,
tavaszokkal foglalkozol, hanem hetente egyszer mész csak ki, akkor
is tök(életesen) idegen neked a csarnok, a Vám, gyakorlatilag
a Hold, a Fény, a vám fényholdja, a fény holdvámja, a hold vám-
fénye, és többet vesztesz a holdon, mint a napfényen, s fordítva,
nincs napfény, nincs holdfény, mert a pontok kijelölhetetlenek…
…????
…????De hát van hold, van nap, van fény, van fenn-és-lenn-dangó,
van S. Mester volt háza a hegyen, van a kis kisvendéglő, nos akkor?
Vannak ők mind, van minden – mint körzővel, tussal,
grafittal megvont durva valószerűség, de semminek sincs
elvi, elméleti eredete, minden megvalósíthatatlan,
legföljebb össze lehet kettyinteni, fel lehet vakolni,
az euklidészi-és-nem-euklidészi pontok körül autókerekeket
lehet forgatni, legföljebb így kerékbe lehetett törni,
s ki mondta, nem húznak karóba ma már, fakticitásként
minden van, materiálisan.
minden van, materiálisan.Ezért egyrészt minden tudósi duma
fölösleges, legföljebb azon vitatkozhatunk, Andersen vagy
Csorák halt-é meg.
Csorák halt-é meg.Betérünk hazafelé menet a Fekete Flamingóba.
Pelikánba, lecsavarjuk Pelikán tollunk kupakját, a végkielégítést
megadjuk a magunkéból Csoráknak. Nem hogy, mint Ottlik Drugeth ura
mondá, „minden”, pardon, „semmi… lázadás… nem isteni eredetű”
– pontatlanul, bár sok ponttal idézem, nem, semmiféle materiális
és földi rend nem isteni eredetű, mert hogyan lenne az isteni
eredet materialista, akkor meg? ha nem is elméleti eredetű, minden
csak úgy VAN, Csorák képzeletemben megtörli halleves száját, s köny-
nye mellett taknya is a tálba pottyan, spongyát, szalvétát rája!
Végtelen-pontokból a Gellérthegy-töve tavasz nem áll össze többé.
Nem Semmi!!!
S ez az Örök Visszatérés! „Nézzétek”, mondják a pincérek,
„Csorák visszatért! Itt a Csorák úr!”
„Csorák visszatért! Itt a Csorák úr!”És a séf is
előjön, „rendel”, a séf is ritkán mond ilyet,
Csorák fölé hajolnak, a tányér félretolódik, mint materiális
valóság, Csorák előtt már egy bűvös papír – közben mobilon
közlik a kertvendéglővel, a kertvendéglő közli Csorákkal:
sikerült a hallei idegklinikáról kiszabadítani a végtelenelmélet
depressziós, súlyos – enyhe szó! – depressziós Meggyötörtjét,
jön, két munkanélkülinek ad ezzel munkát német földön,
még tűrhető segély fejében kisérik, és Csorák fejében
a végtelen-jel, a ∞ cáfolata kavarog: hiszen ha
pontokból összerakhatatlan ez a szupersemmi, a végtelen,
mutatja a séfnek, közben hozzák a fél liter kevertet junájkummal,
mutatja, nézze, „nézd… hadd tegeződjünk”, ez is lerajzolhatatlan,
a végtelen még csak jelölhető se, nem is lejöjehető hetojöltehő,
te tahó – tahó vagy te, vágja pofán Csorákot a séf, és Csorák
ebbe hal bele újra, és nem is folytatom, ad infinitum (ami,
bizonyítottuk, jelölhetetlen, s ezzel a vers is véget ér, holott
végtelen – és Cantort visszaviszik Halléba). A hallé az abrosz-
ról feltöröltetik, Harlemben az Essing-bár bezár. És
ról feltöröltetik, Harlemben az Essing-bár bezár. Ésilyen
ról feltöröltetik, Harlemben az Essing-bár bezár. Ésilyenvén
fejjel Csoráknak is ez volt tul.képp a legjobb megoldás, hogy má-
sodszor is meghalt. De nekem a tavaszok, a reggeli séták stb.,
bár még
bár mégnem vagyok az első halál után, mint ő, nem kellenek, nem
kellenek így se, nem, így sem, a többit majd eldöntik helyettem ők.
(Ellesett beszélgetés: Iszonyú, Angyal, ha ez így fog
menni, mint a futyunkarintó-bokorral, a tavasszal, mely
nekem aztán többé nem kell…”
„Igen, és? A vámmal, holddal, fénnyel? Vámmal, Holddal…?”
„Akkor az egész életem vissza fog térni! Minden végtelen!”
„Utazz el valahova.”
„De mondtam, nem tudok, többé sehova.”
„Halléhoz mit szólnál?”
Szólt az Angyal.
Mielőtt lelöktem volna a Gellérthegy sziklás oldalán. Kedvet-
lenül szárnyra kapott, távozott Duino felé.
„Angyal, angyalka”, mondtam, én hazug.
De így is francosan rossz volt.
S tudtam, ez marad is, míg.
Én, a megbízhatóság szobra.)
Akkor egy mozdulatot éreztem (MUV, gondoltam még utolsómmal,
MUS ∞ ) – és vége volt.
…Ennek a költeménynek. (Minden hazugság.)
Fanyar kéj, belerontani.
Fanyar kéj, belerontani.(Ad notam: minden írás túlírás)
És minden: angyal volt, tényleg, és korsó, és iszonyú zúgás,
úgy törpültem el a Nagyobb Lét közelében, mint kik vi-
rulni akarnak, és semmi sem érlelődött. Hagyj, szürkeség, mond-
tam, itt minden visszatér – ugye, nem semmi, mondta
egy hang –, és minden összhangzik! Összhangzott és
visszhangzott minden, és… felhívtam a második számot, öregem,
mondtam beteg a lábam, pénz kéne, nem tudnád hozni, mondjuk…
Vedlés, levedlés. Levedlem magam a Gyere-Gellértben, levedelem!
(…rég tartozott), igen, nem
tudok lemenni a lábammal, itthon nem tartok. Képzeld, a Vámba,
a Fénybe, a Holdba se járok már, nem is akarlak
zavarni telefonon, én se szeretem, és Bécs…
Tönyölhalma se elérhető nekem, hahaha, egy vasúti fülke,
a kimenés hajnal-
ban a Keletibe, nem, jól jött a lábam, mint rózsa,
melynek tömérdek pillája alatt semmi se nyugszik,
nímandok álma lenni oly sok mit-tudom-én-mi alatt,
francba fordítsuk. A nyár is oly nagy volt,
és nem kell. Ennyi volt igaz: hogy mindig teher volt,
az Úr, a Mennybolt,
és igazán sohasem kellett,
és csak röhögök, hogy borsózöld nadrágot akartam
érettségizős koromban, jó beleizélni, fanyarul,
nem megy tönkre, angol szövet, hogy mármint
a megdolgozás után is – a tenger alatti
üregekben! nem semmi, ismétlem –, hogy megfulladunk, ha
minden halál az, elfogy éj, bor s cigaretta, és nem kell.
Nem cigarettázom, nem gyújtok tavaszokra,
elhull a Csorákok csokra,
felőlem! ó, Angyal, járj el Uradnál,
hogy eztán mindig szobámban időzzem!
De mi lesz könyvespolcommal, medvéimmel, kik
simogató kezem nem érzik, famadarammal,
iszonyú minden, mi? Angyal?
Te parlagi
végtelen, te, hogy csak szárnysuhogásod, többé azt se hallani.
– – – De igen??? Csak nem s nem hihetem, asszem. Azt hiszem.