Megcsapottak rovat

Kalauz ikonfestőknek

Irodalomajánlat
Tornyi Molnár Zita
orosz festészet, középkor, ikonfestők, Feofan Grek, Andrej Rubljov

Tartalom

Orosz festők

Ruzsa Gy.: Feofan Grek
György I.: Rubljov
Lazarev, V. N.: Rubljov
Bulkin, V.: Gyionyiszij
Pribitkov, Vl. Sz.: Gondolatok a régi orosz festészetről: Rubljov, Dioniszij, Usakov

Oroszország festészete

Lazarev, V. N.: Középkori orosz festészet
Russian icons: 14th–16th centuries: The History Museum, Moscow
Lazarev, V. N.: A moszkvai ikonfestő iskola
Pskov: Art Treasures and Architectural Monuments: 12th–17th centuries
Rogov, A.: Alexandrov

Orosz festők

Ruzsa György: Feofan Grek. A művészet kiskönyvtára. [Budapest]: Corvina, 1982.
Terjedelem: 28 p., [22] t.: ill., részben színes; 16 cm.
Bibliográfia: 25. p. és a jegyzetekben: 23–24. p.

A kisalakú könyv nagyrészt képanyag, főképp rossz minőségű fekete-fehér és csak nagyon kevés színes képet tartalmaz, de ezek sem használhatók, mintaként helytelen színezésük miatt. A képanyag máshol jobb minőségben megtalálható, ezért ezek inkább csak emlékeztetőnek, a szöveg illusztrálására alkalmasak. A képleírásokból hiányzik a technika és a méret. Az irodalom idegen nyelvű, nagyrészt orosz. A tartalomjegyzéket pedig talán azért hagyta el a szerző, mert az amúgy is rövid leírás mindössze öt fejezetre oszlik? Ezek a fejezetek a következők:

Bizánc a 14. században: neohellenisták és hészükhaszták

A könyv „in medias res” kezdődik, bizonyos előzetes ismereteket vár el az olvasótól a Bizánci Birodalom történetéről, az egyházszakadásról, a keleti és a nyugati kereszténység különböző útjairól, ellentéteikről. A hészükhizmus irányzatát hűvös racionalizmussal tárgyalja: ebből a bemutatásból inkább idegenkedést érezhet az olvasó ezen imamódszer iránt, és így kevéssé értheti meg Feofan Grek lelkületét, a maga számára pedig nem fedezi fel, mint lehetőséget az Úrral való kapcsolattartásra, az imádságos életmód megvalósítására (ami pedig alapvető követelmény az ikonfestőtől).

Feofan Grek életrajza

Ehhez a fejezethez Bölcs Jepifanyij levelét közli a szerző és annak tartalmát igazolja más forrásokból (de az idézetek pontos forrását nem adja meg). Az életrajz nagyon hiányos, de még így is több, mint amennyi a legtöbb ikonfestőről (akiknek még a nevét sem ismerjük) megtudhatunk. Ehhez a részhez ajánlott hozzáolvasni Oroszország, az orosz egyház és a városok közül legalább Novgorod és Moszkva történetét.

A novgorodi Úr Színeváltozása-templom
(Cerkov Szpasza Preobrazsenyija) freskói

A templom elég rossz állapotban megmaradt freskótöredékeit mutatja be: kiket, milyen jelenteket ábrázolnak. Az egyszerű felsorolás után az ikonológiai kérdésekre tér ki a szerző: a hagyományos bizánci témák mellett miért éppen az ott látható szenteket festette meg Feofan Grek, és miért éppen így. A témaválasztásban (oszlopos szentek ábrázolása) kap jelentőséget a hészükhizmus irányzata, amely közel állt a festő lelkivilágához. A művészi nyelvezetből a dinamikus vonalvezetést; az energiát, de ugyanakkor feszültséget sugárzó hatást emeli ki Ruzsa György, amit az apró fehér vonalkákkal, a csúcsfényekkel ér el a festő. Feofan Grek műhelyéből került ki a híres Doni Istenanya és az ikon hátoldalán lévő Istenanya elszenderedése kép is.

A moszkvai Angyali Üdvözlet-templom
(Blagovescsenszkij Szobor) ikonosztáza.

A bemutatott Koska- és Hitrovo-evangeliárium a stílusjegyek alapján Feofan Grek és műhelyének munkájáról tanúskodik Az Angyali Üdvözlet-templom képeit is a stílusjegyek segítségével próbálják azonosítani, hiszen a készítők között Feofan Grek mellett szerepelt Andrej Rubljov is.

Feofan Grek és az orosz művészet

A festő művészetének az összegzése ez a fejezet, illetve szól a görög ikonok jelentőségéről és hatásáról az orosz ikonfestészetben.


A könyvből nagyon hiányzik még egy segítség: a fogalmak magyarázata, hiszen nem mindenki ismerheti például a Deészisz-sor, Ünnepek-sor, apszis, kupoladob, diakonikon szavak jelentését.

Ezt a könyvet csak akkor érdemes kézbe venni, ha Feofan Grekről végképp nem tud mást megszerezni az érdeklődő.


György István: Rubljov. Az illusztrációk Neményi Ferenc felvételei. Budapest: Képzőművészeti Alap, 1973.
Terjedelem: 149 p.: ill., színes; 34 cm
Bibliográfia: 149. p. és a jegyzetekben: 147. p.

Andrej Rubljov ikonfestő életének időszakát a tatár és mongol hódítókkal való harcok, az orosz fejedelemségek közötti belviszályok, de ugyanakkor a kolostorok megnövekvő szerepe jellemezte. Rubljov is szerzetes volt ikonfestő társával Danyiil Csornijjal együtt; a Radozsenyi Szent Szergij által alapított Troice-Szergijev kolostor volt első állomáshelye.

A bizánci festők mellett mind nagyobb szerepet kaptak a helyi orosz ikonfestők a templomi megrendelések teljesítésében. Így dolgozhatott a fiatal Rubljov az akkor már híres mester, Feofan Grek irányítása alatt a moszkvai Blagovescsenszkij székesegyház freskóin és ikonosztázán. Ezek közül a Rubljovnak tulajdonítható ikonokat a szerző részletesen leírja és azt a színes reprodukciókkal illusztrálja. Ezek a képek sajnos, elég rossz állapotban maradtak fenn, így mintaként nehezen használhatók. Emellett a képleírások adatai sem teljesek.

Az ikonfestő másik nagy munkája a vlagyimiri Uszpenszkij székesegyház festmények felújítása volt, amit társával Danyiillal végzett. A könyvben az ikonok további, szomorú sorsáról is olvashatunk („restauráló” átfestések). Napjaink helyreállításának köszönhetően ezek a képek most már majdnem eredeti szépségükben láthatók.

Rubljov fő művének, a Szentháromság ikonnak külön fejezetet szentel könyv.

A könyv szerzőjén érződik az egyházi kívülállás; az, hogy bizonyos gondolatokat a kor szocialista ellenszenvével és hamis felfogásával fogalmazott meg; illetve, hogy a hívők számára természetes, „belülről jött” jelenségeket nem értett meg, az ikonfestészettel és az egyházi művészettel való kapcsolata felemás (a nyugati művészet mércéjével vizsgáló), ezért az általa írottakat kritikusan kell olvasni.


Lazarev, V. N.: Rubljov. Budapest: Képzőművészeti Alap, 1963.
Terjedelem: 36 p., [20] t.: ill., részben színes; 17 cm
Bibliográfia: 33. p.

A képanyag nagyrészt fekete-fehér és néhány színes, átlagos színhelyességgel. A képek mérete kicsi, de még másolható (kivéve az eredetileg is rossz állapotban lévő freskókat). A képek leírása hiányos: a méret és a technika kimaradt. Az irodalomjegyzék kevés orosz nyelvű tételt sorol fel. Az ismeretlen fogalmak magyarázata röviden megtalálható a jegyzetekben.

A szerző először felvázolja a történelmi kort, a 14. századi Oroszország helyzetét Rubljov idejében. A festő életrajzát a történelmi eseményekkel összhangban ismerteti, bár az életéről kevés feljegyzés maradt fenn. Ezek a festőt kiváló tulajdonságúnak: bölcs, erkölcsös, engedelmes és alázatos embernek mutatják be, aki méltó a tiszteletre. De még műveinek meghatározása sem könnyű, mert a régi ikonfestők nem írták alá műveiket, sőt legtöbbször nem is egymaguk dolgoztak, hanem a nagyobb festők köré egy-egy műhely szerveződött és a megrendeléseket közösen teljesítették.

Rubljov művészi fejlődését segítették a török elől Moszkvába menekült görög és balkáni mesterek, köztük Feofan Grek, akivel együtt festette a Blagovescsenszkij székesegyház ikonjait. De a zvenyigorodi Rozsgyesztvenszkij székesegyház és a vlagyimiri Uszpenszkij székesegyház kifestésére már csak őt kérték fel. Természetesen adódik a két nagyhatású festő stílusjegyeinek összehasonlítása, a rubljovi típusok meghatározásához.

Rubljov művészetének jelentősége abban van, hogy a hagyományos témákat: Krisztus, Keresztelő Szent János, az apostolok alakját, az ószövetségi Szentháromságot és az Ünnepsor képeit alkotó módon átfogalmazta; új, ihletett kompozíciós mintákat adva a követőknek és továbbfejlesztve az orosz ikonosztázion klasszikus formáját.

A Rubljov által kedvelt komponálási mód az alakok rombusz alakhoz közelítése: középen a legszélesebb, fölfelé és lefelé elkeskenyedik, ezzel az ábrázolt testek légies hatásúvá válnak.

A művész színkezelése is klönleges: szűk színskálával dolgozik, de ez nem válik szegényessé, unalmassá, hanem harmonikus és lírai hangulatúvá.

A szerző hasonló részletesen ír Rubljov fő művéről a Szentháromság ikonról is. Bemutatja a történetet, a képen szereplő szimbólumok jelentését a kép teológiai oldalát és eszmei tartalmát. Azt próbálja megfejteni, hogy milyen eszközökkel érte el a festő azt a csodálatos hatást, ami a legszebb orosz ikonná tette a Szentháromság ikont.

Rubljov döntő szerepet játszott a moszkvai festőiskola kialakulásában. Legjobb követője Gyionyiszij. Rubljov érdeme, hogy a hagyományos festői kánonokat új tartalommal töltötte meg, amelyben szerepet kapott a régi orosz eszménykép kifejezése, legnemesebb lelki tulajdonságaik illetve a szépség, erő és bölcsesség ábrázolása.

A szentté avatott ikonfestő példa lett későbbi korok festői számára, amelyet az 1551-es Moszkvai Reformzsinat így fogalmazott meg határozatában: „[…] fessenek a festők ikonokat a régi mintára, ahogy a görög festők festettek és ahogy Andrej Rubljov festett”.

Lazarev stílusa gördülékeny, érthető (mert magyarázza a fogalmakat, kijelentéseit), sehol sem unalmas és írásán érezhető a nagy tudás, a téma kitűnő ismerete.


Gyionyiszij. Bevezetés és képmagyarázatok: Valentin Bulkin. Az egyetemes festészet mesterei. Budapest: Corvina – Leningrád: Auróra Művészeti K., 1982.
Terjedelem: [11] p., [20] t.: ill., színes; 33 cm.

Gyionyiszij, Rubljov tanítványa és hagyományinak folytatója, az orosz ikonfestészet egyik legkiemelkedőbb alakja.

Moszkva és az orosz fejedelemségek egységes állammá szerveződése épp Gyionyiszij korában fejeződött be. Ez a megerősödött állam sikeresen szállt szembe a tatár és mongol betolakodókkal. A háborúk és belviszályok megszűnésével beköszöntött egy békés korszak, amiért Radonyezsi Szent Szergej és Rubljov is annyit imádkozott. A gyarapodó templomépítések szintén jelezték a fellendülést és az ikonfestők is ezt a megújuló légkört fejezték ki saját eszközeikkel: az ünnepélyes, reprezentatív előadásmóddal.

Gyionyiszij életrajzi adatai (társaihoz hasonlóan) kevéssé ismertek, életútjának állomásait csak a különböző kolostorok és templomok megrendelésére készített ikonok, falfestmények jelzik. Az egyházi körökben népszerű festő köré hamarosan festőműhely alakult és olyan felelősségteljes megbízásokat kaptak, mint a moszkvai Kreml központi építményének, az Uszpenszkij székesegyháznak a kifestése.

Gyionyiszij harmonikus, nyugodt szépségű festői világa megismerhető a könyv nagy részét kitevő színes képtáblákról, amelyek jól másolható, szép reprodukciók, teljes adatleírással. A szöveges részben előforduló ismeretlen kifejezéseket pedig a jegyzetekben röviden megmagyarázza a szerző.


Pribitkov, Vlagyimir Szergejevics: Gondolatok a régi orosz festészetről: Rubljov, Dioniszij, Usakov. [Budapest]: Corvina, 1973.
Terjedelem: 60 p., [24] t.: ill., színes; 24 cm.

Az orosz nép a 10. században csatlakozott a kereszténységhez, mégpedig annak keleti ágához, bizánci vezetéséhez. Eleinte a templomok építőit és az ikonokat is Bizáncból „importálták”, köztük a leghíresebb ikont, a Vlagyimiri Istenanyát, amely a Mária-ábrázolások egyik mintaképe lett. Így került a bizánci ikonfestő, Feofan Grek is az orosz földre. A bizánci mesterek mellett dolgozó névtelen festők közül emelkedett ki Andrej Rubljov, majd egyre több olyan művész, akinek már a nevét is ismerjük a korabeli iratokból. A könyv közülük is a legjelentősebbekkel foglalkozik. Rubljov mellett Gyionyiszij és Szimon Usakov életének és műveinek bemutatásával. A szerző könnyen érthető, mesélős stílusban próbál a fennmaradt életrajzi adatok kevés mozaikkockájából egy egységes egész képet kirakni, épp ezért nagyobb mértékű szubjektivitással kell számolnunk a részéről. Sajnos, jegyzetek sem segítik az érdeklődőt abban, hogy megtudja, milyen forrásból származnak az idézetek, illetve a szerző mely állításait támasztja alá valamilyen írott forrás.

Az ikonok elemzése részletes, a stílusjegyek leírásán kívül a képek mondanivalójáról, szimbólumairól és a történelmi háttérről is szó esik. Viszont a színes reprodukciók színhelyessége nem minden esetben megfelelő.

A három festő közül Usakov a kevésbé ismert, más albumokban alig szereplő, ezért jó lett volna, ha művei közül más is helyet kap a bemutatott képek között, nemcsak Az Orosz Birodalom fájának elültetése című ikon. Ez azért is lett volna fontos, hogy jobban megismerjük annak a festőnek a munkásságát, akit már kortársai is ellentmondásosan fogadtak, mivel a világi festészet egyes elemeit bevitte az ikonfestészetbe. Például ő volt az első ikonfestő, aki a tempera mellett olajfestéket is használt, és Az ikonfestészet kedvelőinek című művében harcba szállt a világi festészet elfogadtatásáért.

Oroszország festészete

Lazarev, Viktor: Középkori orosz festészet. [Budapest]: Magyar Helikon, 1975.
Terjedelem: [189] p., [21] t.: ill., részben színes; 24 cm.
Bibliográfia: a jegyzetekben: 157–188. p.

A középkori orosz ikonok valódi értékét sokáig nem ismerték, mivel a vaskos olajfirnisz, a hozzá nem értők „restaurálásai”, az átfestések eltakarták valódi arcukat, ragyogó színeiket. Az 1913-ban rendezett kiállításon mutatkoztak meg először valódi szépségükben, ekkor rajzolódtak ki a különböző stílusjegyek, amelyek alapján már meg tudták különböztetni egymástól például a novgorodi vagy a moszkvai festőiskolát, illetve felfedezték önálló iskolaként a pszkovi és tveri ikonfestészetet.

Az orosz ikonfestészet legelső ismert alkotása a 10. században bizánci mesterek által kifestett (azaz mozaikkal, freskóval és ikonokkal díszített) kijevi Gyeszjatyinnaja templom volt. A bizánci mesterek műhelyeiben kitanult orosz festők hamar eltávolodtak a bizánci stílustól és kialakították a saját látásmódjukat tükröző és az orosz élet igényeihez közelebb álló ikonfestészetet. Az első, források által említett ikonfestő Alimpij volt, a Kijevi Ruszban alkotó szerzetes.

A 13. századra már három helyi festőiskola is kialakult: a novgorodi, a vlagyimir-szuzdali és a jaroszlavi. Ezt az erőteljes fejlődést szakította félbe a tatárok beáramlása az orosz földre, akik a kultúrközpontok nagy részét elpusztították. Egyedül Novgorod és Pszkov maradt szabad, ezek a városok őrizhették meg a kulturális hagyományokat és fejleszthették tovább.

A 14. század folyamán megerősödő új központ, Moszkva sikerrel vette fel a harcot a hódító tatárokkal, így ott is megindulhatott a kultúra felvirágzása. Itt telepedett meg Feofan Grek és itt alkotott Andrej Rubljov is illetve követője, Gyionyiszij. Ez a korszak (a 15. század) volt az orosz ikonfestészet virágkora.

Az orosz ikonra jellemző a sugárzó öröm, a gyengéd anyai szeretet kifejezése, a jóságos és békeszerető mennyei világ hirdetése, a festészet eszközeivel. Mindezekről részletesebben olvashatunk Lazarev nagyon jó, összefoglaló művében.


Russian icons: 14th–16th centuries: The History Museum, Moscow. Selection and Introduction by Irina Kyzlasova. Leningrad: Aurora Art Publishers, 1988.
Terjedelem: [135] p.: ill.; 30 cm. Bibliográfia: 134–135. p.

A több nyelven is megjelent mű a moszkvai Történeti Múzeum anyagából válogatva mutatja be a 14–16. századi orosz ikonokat. A bevezető szöveg rövid áttekintés az orosz ikonfestészetre ható tényezőkről: a bizánci esztétikáról; ugyanakkor az orosz nemzeti sajátosságokról; az ikonok általános jelentéséről, szabályairól, jelképeiről; a Történeti Múzeum kialakulásáról és történetéről; az ikonfestő iskolákról és az orosz ikonfestészet nagy alakjairól. Az ikonok rövid szóbeli bemutatása a képtáblákon is folytatódik, a könyv nagyobbik részében. A színes, jó minőségű reprodukciók; a kinagyított részletek használható mintákat nyújtanak az ikonfestők számára. A híres ikonok mellett számos kevéssé ismert képet is láthatunk. A reprodukciók legtöbbször bemutatják az ikon keretét is, példákat hoznak a díszes fémborításra is vagy a királyi ajtó faragásaira. Az ikonok teljes adatai szerepelnek a képek alatt. Az ikonon egy szent életének jelenetei szintén szerepelnek, a leírásban megadják azoknak a címét is, még abban a ritka esetben is, amikor két szentet és mindkettő életét bemutató kétsoros képecskék 56 címét kell felsorolni. Szintén a könyv igényességére jellemző adat, hogy a kép mellett gyakran a rá vonatkozó irodalmat is megadja.


Lazarev, V. N.: A moszkvai ikonfestő iskola. [Budapest]: Corvina, 1983.
Terjedelem: [228] p.: ill. , részben színes; 35 cm.
Bibliográfia: a jegyzetekben: 45–46. p.

Szinte szó szerint ismételhetnénk itt is a szerző Novgorodian icon-painting című művénél leírtakat. Minden ottani jellemvonás vonatkozik erre a könyvre is: a jó minőségű színes reprodukció, a teljes adatleírás, a szöveges rész tipográfiai és szövegszerkesztési megoldásai (csak a kis emlékeztető képeket a hasábok fölött helyezték el), az ikonok művészettörténeti, ikonográfiai és teológiai leírása.

A moszkvai ikonfestő iskola legnagyobb mesterei: Feofan Grek, Andrej Rubljov és Gyionyiszij egyben az orosz ikonfestészet legkiemelkedőbb alakjai. Őket és a köréjük szerveződött tanítványi kört részletesen megismerhetjük a könyvből. Jól jellemzi Rubljov Szentháromság ikonjának bemutatása Lazarev művészeti elemző módját: az összefüggéseknek, a történelmi háttér hatásainak észrevételét.

Lazarev megindokolja, miért vált ez az ikontípus olyan kedveltté és elterjedtté a 14. század második felében. Az ok: a korra annyira jellemző belviszályok és gyűlölködések leküzdését segítse az ikon, békét, szeretet kifejező mondanivalójával, illetve a Szentháromságot tagadó eretnekmozgalmak ellenében a Szent Három Személy teljes egyenlőségét akarta szemléltetni a festő. Ezek a fő szempontok vezették Rubljovot művének kialakításában, az ikonográfiai típus kompozíciójának, színeinek és jelképeinek megújításában. Ez az ikon az orosz ikonfestészet csúcspontja, e három ikonfestő munkássága után a követők már nem tudtak hasonló nagyságot létrehozni.


Pskov: Art Treasures and Architectural Monuments: 12th–17th centuries. Compiled and Introduced by Savely Yamshchikov. Leningrad: Aurora Art Publishers, 1978.
Terjedelem: [199] p.: ill.; 35 cm.

Bár tartalomjegyzéke nincs a könyvnek, a fejezetcímek eltérő színű lapja alapján könnyen megtaláljuk a következő nagy témákat:

  • Pszkov városa (építészeti műemlékek, freskók)

  • A Történeti és Építészeti Múzeum Pszkovban

  • Ősi erődök: Izborszk és Pecsori

  • A pszkovi iskola 13–16. századi ikonjai a moszkvai Tretyakov Galériában illetve a leningrádi Orosz Múzeumban és az Ermitázsban

A fejezetek felépítése az Auróra kiadó más kiadványainál tapasztalt szerkesztési módot követi: az elején rövid szöveges bevezető található, a szöveghasábok mellett kisebb illusztrációkkal az épp aktuális témáról, gondosan feliratozva. A fejezet fő részében pedig a nagy méretű, jó minőségű, főképp színes képek következnek, amelyek a tájékoztató jelleg mellett gyakran művészi megfogalmazásúak.

A város történelmi bemutatása (épületein keresztül) az első fejezetben történik. A templomokban látható freskók egyszerű tónusúak, harmonikus színvilágúak.

A pszkovi múzeum bemutatott anyagában az egyházművészeti emlékek között liturgikus használatú kelyheket, kanalakat, kézi és mellkereszteket, könyvdíszítő miniatúraképeket és táblaikonokat is találunk.

Bár a harmadik fejezet két erődről szól, de az ott felépített templomok és azok freskói szintén figyelemreméltóak.

Végül kicsit részletesebben olvashatunk a pszkovi ikonfestő iskola jellegzetességeiről és képviselőiről, amelyek ma már nem az eredeti helyükön, hanem nagyrészt az említett három múzeumban találhatók. A képekhez megadott nagyon részletes adatok (például a technika leírásánál: tempera, fenyődeszkán két behelyezett keresztléccel, kanavász, gesszó-alap) segítik az ikonfestőt.

Az igényes, szép kiadványt az angolul nem tudók is örömmel forgathatják.


Rogov, A.: Alexandrov. Museum Cities. Leningrad: Aurora Art Publishers, 1979.
Terjedelem: [132] p.: ill.; 29 cm.
Bibliográfia: in notes: 123–125. p.

Ez a mű jól példázza az orosz kultúra gazdagságát azzal a ténnyel, hogy csupán egyetlen város egyházművészeti emlékeit bemutatva is egy illusztrációkban gazdag, szép albumot vehetünk a kezünkbe.

A várost (régi nevén Alexandrov Sloboda), amely rövid ideig Oroszország fővárosa is volt (az 1560–1570-es években) épségben megmaradt szép régi épületeivel, templomaival, gazdag monostorával, műkincseinek sokaságával ma, akár mint múzeumvárost is említhetjük.

A könyv felsorolja történelmének állomásait régi miniatúrákkal illusztrálva a város életét, és fotókkal mutatja be a ma is látható építészeti memlékeket; a Szentháromság székesegyház, az Istenanya közbenjárása és az Istenanya elszenderedése templomok freskóit, táblaikonjait; az egyházművészet liturgikus tárgyait, többek között egy szép ötvösmunkát: egy ikonmécsest.

A képanyag listájában az ikonok összes adatát megtalálhatjuk. A bibliográfia tételeiben felsorolt művek mindegyike orosz nyelvű.

Tornyi Molnár Zita: Kalauz ikonfestőknek. Szakdolgozat. Szeged: Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, 1997.