Igen, a ló az ember mellett tűr és szenved. Öröme nyilvánítására van hangja, a nyerítés; fájdalmát azonban nem képes kifejezni. De valóban így van-e? Hallgassuk csak Homéroszt, milyen meleg részvéttel írja le Akhilleusz lovainak, … gyászát gazdájuk legjobb barátja, Patroklosz elvesztén:
„Messzebb állt Akhileusznak két paripája a harctól,
ott sírtak, megtudva, hogy elhullt, porbahanyatlott
férfiölő Hektor keze által hű vezetőjük;
és, noha Automedón, a Diórész bátor utóda,
gyors ostorral a két paripát hajtotta, ütötte,
s szólt sok lágy szóval hozzájuk, szólt fenyegetve:
csak nem akartak menni, se tágterü Hellészpontosz
görbe hajói felé, sem a harcos akháj csapatokhoz:
mint kőoszlop, amely nem mozdul a sír tetejében,
elhalt férfiu vagy nő sírján áll szakadatlan:
így álltak gyönyörű szekerüknek előtte szünetlen,
és fejüket földnek horgasztva: csorogtak a forró
könnyek a szempilláik alól, míg sírtak, a földre,
gyászolták kocsisuk; […]”
De sírnak a lovak a modern irodalomban is, legalábbis Kirgíziában. Ajtmatovot idézzük:
„Patakzott a könny Gülszári szeméből. Borsónyi könnycseppek folytak végig pofáján, és hangtalanul lábához hullottak. Életében most sírt először.”
A lovak tehát sírnak. Az antik világ nagyjai: Homéroszon kívül Plutarkhosz és Pliniusz, továbbá mint láttuk a modern irodalom szerint is, a ló képes erre az érzelemnyilvánításra. És e nagy szellemek képzelete talán nem is csapongott el túl messzire a valóságtól, midőn síró lovakról írtak. Hallgassuk csak mit mond a modern tudomány. Hans Bauer írja az 1953-ban kiadott Das Buch vom Pferde [Lovak könyve] című munkájában:
„lehet, hogy Homérosznak és Plutarkhosznak igaza van abban, hogy a lovak sírnak »azonban […] a szenvedő állatok könnymirigyei kifelé nem választanak ki nedvességet. A könnyek befelé folynak az orrlyuk felé, ezért hangzik a szenvedő állat lihegése nedvesen.«”
A lovak tehát nem viszik a nagyvilág elé bánatukat és fájdalmaikat, s ha nem is könnyeznek – de sírnak befelé, diszkréten. Zimmermann Ágoston professzor szerint a ló érzelmeit – az örömön kívül a vágyakozást, fájdalmat, félelmet – hangjával, éspedig a nyerítés mellett nyihogással, prüszköléssel fejezi ki; lelkiállapotának külső nyilvánítására a fültájak, a fül hegyezése vagy lógatása, továbbá a végtagok és a farok mozgatása szolgálnak.
