Turin, Febr. 21. 1871.
Kedves Barátom!(1)
Bocsánatot kérek, hogy későn válaszolok. Rémületesen erőt vett rajtam az idegesség. A gondolkozás akként hatott reám, mintha kalapácscsal vernék agyamat. Aludni nem tudtam. Veszteg maradnom nem lehetett. Mindig futnom kellett, mint Ahasverusnak. Pedig én nem űztem el a kereszt terhe alatt roskadozó Krisztust. Inkább én vagyok az elűzött, nehéz kereszttel öreg vállamon. Életnek hívják. Nagyon nehéz kereszt. Ily lelki állapotban nem szeret az ember írni. Ugrál az irótoll az újjak között. – No de már kissé nyugodtabb vagyok. A kimerülés nyugalma. Tehát megpróbálom az irást. Talán rajtam is megtörténik, a mi Sz[ent]-Dénesen, midőn fejével hóna alatt utnak indult. Csak az első lépés volt nehéz.
Kezdem oly tárgygyal, a minővel ha foglalkozom, akkint szokott rám hatni, mind a »brandyand water« az angolra »Rather refreshing«.
Azt kérdi Ön, hallottam-e, hogy a Jupiteren színváltozások észleltettek s minek tulajdonítható e tünemény?
Biz’ én nem hallottam felőle. Igaz, a »Bureau des Longitudes annuaireje« s az »Année Scientifique«, miket meg szoktam venni – miszerint a tudományos haladásokkal »au courant« legyek, ez idén meg sem jelentek. Szegény párisiaknak más dolguk volt. Hanem Secchi Bulletinje sem teszen említést a dologról. Tehát gyanus a hir.
Nem tudom, ki volt az észlelő? vagy inkább kik? mert ily tények konstatirozására több ember, több hely és sok idő kell. Egyes ember észlelete, meglehet, mindössze oda megyen ki, hogy üvege nem volt eléggé achromaticus s nem vette számba a diffractiókat. Vagy meglehet, bolhát látott és elefántnak nézte. Megtörténik ez okos emberen is. Hiszen Herschel (kérem Herschel!) egyszer mennyre-földre esküdött, hogy a hold nem világított részében vulkánkitörést lát. Hármat. Egyre sürgönyzött Sloughból a Royal Societynak, hogy tűz van a holdban, ég! ég! Pedig mit látott? A föld visszfényét a hold egyes pontjairól fényesebben reflektálva mint a többiről. Biz’ az elefántbolha volt.
Egyébiránt a színváltozások nem ritkaságok odafent, ép úgy mint politikusoknál idelent. A variabilis csillagok száma legio. A »Mira Ceti«-től kezdve a mi napunkig. Ez is variabilis fényű csillag. Okát is tudjuk tökéletesen. Aztán alig száz éve, hogy a kettős és multiplex csillagnapok színezete észlelve van s már is több színváltozás lett rajtuk kitapasztalva. A mi Herschel idejében sárga volt, Struve meg Piazzi Smith idejében előbb narancsszínűvé, majd vörössé lett. A Perzeusban egy csillagnap (a sygma) veresből a rózsa, narancs és sárga árnyalatakon keresztül fehérbe ment át. Ezen színváltozások oka a csillagot körülfolyó gázközegben van.
Tehát meglehet planétánál is. S ha csakugyan megtörtént, ennek okát is azon gáz- vagy gőznemek sugárabsorptiójában kell keresni, melyek Jupiter légkörében uszkálnak, mint uszkálnak a mieinkben. – »There can be no doubt about that.«
Tudja Ön (s csakis a logikai rend miatt említem), hogy a tárgyakat azért látjuk különböző színben, mert vegytani alkatrészeik s alakjuk különbsége szerint csak egynémelyikét reflektálják vagy eresztik át azon színes sugaraknak, melyek együtt a napból reájuk sütő fehér fénycsomót képezik. A többit absorbeálják, kitörlik, nem kell nekik.
Nemcsak a szilárd vagy folyadék testek birnak ily színkitörlő (absorbeáló) tulajdonnal, birnak azzal a gáz- vagy gőzalaku testek is.
A színtelen diaphan gázok hasonlóan a színtelen átlátszó szilárd vagy folyadék testhez (destillált viz, színtelen üveg stb.) nem törölnek ki a fehér fénycsomó színes elemsugaraiból egyet sem különösen; mind áteresztik (épen mint némely átlátszó test mind visszaveti, ezért látszik fehér színben), hanem áteresztés közben mindegyikből ellopnak egy kicsit, meggyengítik. Ezeknek absorptionalis hatása a rajtuk keresztülmenő fény intensitivásának meggyengítésében áll.
Nem úgy a színes gázok és gőzök. Ezek (kevés kivétellel, minők a kén és selenium) színeket absorbeálnak a következő törvény szerint:
Minden gáz és gőz épen s csakis épen azon színsugarakat absorbeálja (kitörli) a rajta keresztülmenő fényből, a melyeket magából kibocsát, midőn maga képezi a fényforrást (izzó állapotban van.).
Tudja Ön, hogy a gázalaku testek ezen tulajdonának kipuhatolása volt a bűvész, mely az embert képesítette, kurta kis kezét a végtelenségbe kinyujtani s úgy, mintha lombikjában birná, vegybontás alá venni nemcsak a napot (hisz ez közel szomszédunk: csak 152 millió kilométer választ el tőle, – fénysugara 8 percz alatt hozzánk elérkezik), hanem vegybontás alá venni a végtelenség még azon világait is, melyekből ezer meg ezer év kell, hogy a másodperczenkint több mint 300 ezer kilométernyi sebességgel utazó fénysugár hozzánk érkezzék.
Igen, mert a színképelemzésnek (l’analyse spectrale) nyitja abban áll, hogy míg a szilárd vagy folyadék fénytestek a prismával folytonos színképet adnak, melyben semmi megszakítás, semmi hézag nincs, hanem a hét főszín megszámlálhatlan nuanceaival az ismert rendben egymáshoz sorakozik, legfölebb azon különbséggel, hogy a testek természete szerint hol egyik, hol másik szín terjedtebb vagy szűkebb tért foglal el, vagy egyes ritka esetben (mint az erbin vagy a didymoxid) egy vagy más szín kiváló erősen fénylik, addig a gőzalaku testek spectruma, ép ellenkezőleg, nem folytonos, hanem csak egy vagy többszínes vonalakból vagy csíkokból áll, melyek sötét térközökkel vannak egymástól elválasztva.
No már a Plücker által kijavított Geissler-féle csövek segedelmével jóformán már minden ismert testről tudjuk, hogy izzó gőz állapotban minő s hány és mikép elhelyezett fényvonalat ad, – az pedig a spectrumok egymás fölibe vetésével ki lett tapasztalva, hogy a gázok, midőn szilárd vagy híg fényforrásból fény bocsáttatik rajtuk keresztül, ennek continuus színképéből ép ott s csakis ott törlik ki a színt, a hová izzó állapotban azt maguk előidézik: tehát csak össze kellett hasonlítani a gőzalaku testek spectralis vonalait a nap continuus színképében észlelt Fraunhofer-féle vonalakkal, hogy megtudjuk, minő alapanyagok fordulnak elé a napban, csillagokban, nebulákban stb., már a mennyire hasonlók itt a földön előfordulnak, mert hát minden értelmi emelkedés mellett mégis csak porhoz kötött férgek vagyunk bizony mi. A mit a Geissler-csővel meg nem nézhetünk, arról csak azt tudjuk, – hogy valami. De hogy mi? azt nem.
Ezek az úgynevezett Fraunhofer-vonalak invariabilisek. Most legújabban vétetett ugyan észre egy neme a távközi deplacirozásnak a vonalak közt s különösen a D1 D2 (natrium) vonalaknál szabatos mérések tárgyává is tétetett, – mert hát mit nem mért már meg a tudomány? – megmérte, minő sebességgel lövel ki a napból s minővel sülyed alá a köneny? – minővel közeledik vagy távozik az »álló« csillag (dehogy »álló«!) – mennyi meleget juttat hozzánk a hold, a Sirius, az Arcturus stb. De az a látszólagos deplacirozás csak a látvonali szögnek a nap forgása folytán változásából ered, a Fraunhofer-vonalak invariabilisek akár közvetlenül a napnak színképét vegyük, akár a légkör világosságát, a holdét vagy akármely más viszsugárzó testét, mely fényét a naptól kölcsönzi. Meg is vannak szabatosan határozva Kirchhoff skálájában s még részletesebben Angström normalis spectrumában.
Hanem ezen invariabilis vonalakon kivül vannak a napfény színképében variabilis vonalak, melyek a szerint változnak terjedelemben is, intensitásban is, a mint nedves vagy száraz időben, hegyen, magasan vagy völgyben, akkor, midőn a nap a meridiánusban vagy közel a horizonhoz van, tesszük az észlelést. A mi a Faulhorn tetején délben vett színképnél alig észrevehető vékony fekete vonal, az a völgyben naplemente előtt vett színképben egész szalaggá tágul.
Ezek a tellurikus vagy légköri vonalak, melyek onnan erednek, hogy a föld légkörében úszó gázok és gőzök a napsugárból némely színrészeket absorbálnak, kitörölnek, azon törvény szerint, melyet említettem. – Természetes, hogy ezen absorptiónál a vizgőz játsza a legnagyobb szerepet, mert a legtöbb van s van mindig a légkörben, s a vonalak változatait az okozza, hogy néha kevesebb, néha több van, s több vagy kevesebb vizgőz rétegen megyen a sugár keresztül, a mint völgyben, sikon vagy a horizon felé s magas hegyről vagy a meridianus felé tesszük az észlelést.
»Il va sans dire«, hogy, ha valamely csillagnak vagy planetának gőzköre van, annak is ily absorptio-vonalakat kell mutatni, a gáz vagy gőz különbsége szerint.
Ezekkel reá mutattam az égi testek színezetének, tehát a színváltozásoknak is eredetére.
Mert ha egy vagy más színes sugár részben vagy egészben absorbeáltatik, a nem absorbeált színek predominánsokká lesznek. Nyernek intensitásban és pedig az optikai ellentét törvénye szerint. Ha rubint üvegen ereszti Ön át a fehér (tehát minden színü) fénycsomót a prizmára, a kék s minden más szín, melyhez a kék hozzájárul (zöld, indigo, viola), eltünik, de a veres mellett nyoma marad a sárgának s még erősebb nyoma a narancsnak, mely e kettőnek keveréke. Ha ellenben kobalt kék üveget használ Ön, az eredmény ellenkező lesz. A kék szín predominál. A zöldből, indigóból, violából, nyomok maradnak, de a sárga, narancs és veres »non est inventus«.
Ha tehát valamely csillag vagy planeta légkörében oly gáz van, mely például a spectrum kék mezejében törlést csinál (absorbeál), azon csillag vagy planeta veresnek vagy vereses-sárgának fog látszani. – Ez esetben van Mars. Annak spectrumában két erős absorptio-vonal mutatkozik a kék mezőn, tehát sárgás-veresnek látszik.
»Well, to wind up the thr ead of reasoning«, kérdés: mi hirt hozott eddig a Jupiter vegyalkatáról a spectroscop?
Jupiter – a mint tudja Ön – a naptól kölcsönzött fénynyel világít. Én ugyan meg vagyok győződve, hogy van neki saját fénye is. Mert hát a földnek van (ezt tudjuk sok, de sok oknál fogva), a Venusnak van (látjuk a naptól nem világított részén, midőn quadraturában van), az Uranusnak és Neptunusnak van; még pedig nagyon poronuntiált mértékben. Spectrumaik a nap spectrumától merőben különböznek. Saját világosságukban kaptak a teremtőtől compensatiót azért, hogy a naptól oly keveset kapnak. Az Uranus csak háromszor nyolczvanötödik részét, Neptunus csak mintegy ezred részét azon napvilágnak, a melyet mi kapunk. – Ha ezeknek van, miért ne volna a Jupiternek is saját fénye? hiszen már ő is csak mintegy 28-szor kevesebb napvilágot kap mint mi. Azonban, ha van is neki saját fénye, az oly csekély, hogy a tudomány jelen állásánál színképen még nem észlelhető.
Mert hát a Jupiter a naptól kölcsönzött fényt tükrözi vissza, a priori is fel lehetett tenni, hogy az ő színképe nem fog különbözni a napétól.
Nem is különbözik. Oly hiven visszatükrözi azt minden Fraunhofer-féle absorptiókkal, mint a magyar alkotmányos (?) élet visszatükrözi a bécsi Cabinetpolitika spectrumát (ez aztán igazán Spectrum-ijesztő!!).
Ezzel hát nem sokat tanulnánk Jupiter felől. Hanem mert szerencsére neki is van légköre, várni lehetett, hogy majd hoznak hirt felőle légkörének gázai, ép úgy mint azok teszik, a melyek a mi légkörünkben állanak útjába a napsugárnak!
S biz’ ők hoztak is.
Igaz, hogy a Jupiter spectroscopikus vizsgálata nem könnyü dolog. S tudja Ön, miért? hát biz azért, mert ő Jupitersége nagyon halványan világit. – Kár a fejet csóválni ez állítás felett, mert biz az így van. – Csak tetteti magát fényesnek, de nem az. – Halványabb színképet ád, mint akármely másodrendü csillag. Látszólagos fénypompája csak onnan ered, hogy nagyon közel van hozzánk, csak mintegy 950 millió kilométernyire, mikor legtávolabb; 650 millióra, mikor legközelebb van, s mi ez például a polaris csillag távolságához képest? Egy bakugrás! Tehát e közelségnél fogva gömbalakban mutatja magát, még pedig jókora gömb alakjában, mint olyan »bilboquet« golyóhoz illik, mely 1414-szer olyan nagy mint a mi földünk. S mert gömb, terjedt felületről világít, míg a csillagok csak egy pontról (a távolság miatt), de mert fénye terjedt (Diffuisus), nem is fogható fel egészen a spectroscop nyilásába (nem úgy, mint a csillagoké), s az a kevés is, a mi felfogható, kölcsönzött fény lévén, három légkörön megyen keresztül, mielőtt hozzánk érkeznék. Kétszer a Jupiterén, egyszer a földén. S így nagyon sokat veszít intensitásából a színtelen gázközegek említett törvénye folytán. Spectroscopice nagyon gyönge.
Hanem hiában szemérmeskedik. A tele-spectroscop kifogott rajta; s most már tudva van: 1. hogy a Jupiter színképében a nap Fraunhofer-féle vonalai mind megvannak egy a C. (hydrogen) és D. (natrium) közt sokkal erősebb mint a napban; 2. hogy vannak oly absorptio-vonalai, mint a melyeket a föld légkörében úszó gőzök, nevezetesen a vizgőzök idéznek elő; 3. vannak oly absorptio-vonalai is, tehát oly gőzök, melyek a mi légkörünkben elő nem fordulnak. Jellegző az is, hogy az éleny- és légenyvonalak a Jupiter légkörében nagyobb arányokra mutatnak, mint a minőben e két gáz együtt itt minálunk a levegőt képezi.
Ha tehát a Jupiter színváltozása csakugyan való, ezt vagy az okozta, hogy valamely új gáz elegyedett légkörébe, mely eddig nem volt benne, vagy pedig az, hogy valamely már eddig észlelt gáz szaporodott (sűrüdött) vagy kevesedett (ritkult), s mert a gázok hőmérséke és densitása igen nagy befolyással van az absorptio-vonalok terjedelmére és alakjára; következőleg a színabsorptio intensitására is.
Az új gáz fejlődés nem igen valószínü, miután a Jupiter már szilárd testté tömörült. Ellenben az, hogy valamely absorptio-vonalaiban már észlelt gáz sürüdött (szaporodott) vagy ritkult (fogyott), nagyon hihető, miután a Jupiter még nem jutott a condensatio azon fokára, melyre a föld már eljutott (a föld fajsúlya 5.48, olyan mint a delejes vaséleg, a Jupiteré 1.31, mint némely tölgyfa). Arról pedig geologiai ismereteink nem hagynak kételkedni, hogy, ha levegőnk mint »ly« levegő mindig a mostani alkatrészekkel birt is, (miként az őskori esőcseppnyomok nagysága mutatja) de a légben úszó gázok egészen más arányban voltak mint most, még az aránylag új geologiai korszakokban is, mint pl. a krétaformácziók korszaka. A tömérdek oxid mind az éleny-, a tömérdek hydrát mind a könenygáz rovására képződött; – a kőszénrétegek pedig bizonyosan nem volnának oly hatalmasak mint a minők, – ha a lég úgy mint most sohasem tartalmazott volna többet 6 tizezred rész szénsavnál. – »The work of creation is still going on« nem következett még be. Mózes teremtésének hetedik napja, mikor az isten pihen (az isten pihen!! minő szentségtörő jármos ökör-eszme). Ily gáz condensatiók nagyon valószínü, hogy nagy mértékben történnek a ritkás Jupiteren. – S ez bizony színváltozást idéz elő.
Én azt tanácslom a magyar természettudósnak, a kire hivatkozik Ön, tegyen spectroscopicus észleleteket a Jupiteren. Összehasonlításra van adatja, ott vannak Huggins és Miller észleletei. Ha csakugyan van színváltozás, biztosítani merem, hogy veend észre különbséget az absorptionalis vonalakban s a kérdés meg lesz oldva, s még többre is mehet vele, ha pl. az sülne ki, hogy valamely ismeretes gáz ritkult, mely a földformaczióban nagy szerepet játszott, például az oxigén, hydrogén, azote, szénsav, calcium stb. mind megvan a Jupiterben, s némelyik nagyon vastagon.
Sajnálom, hogy tudós én nem vagyok, bizony megtenném. Szép dolog ez a csillagászati optika. Vegytanár az, és mineralog és geolog – még pedig minő!
Ecco! azon veszem észre, hogy nem annyira Önnek irtam én, mint irva gondolkoztam magamnak. – Ha a Taliánnak szabad fenszóval gondolkozni s magamagával hangosan diskurálni, – miért ne tenném én irva? – – Hosszú diskurzus volt biz’ ez, amúgy két szem közt. De hát addig legalább nem gondoltam magamra s a Hazára; – mind kettő fájdalmas tárgy – nagyon.
Még felelnem kellene levele többi részeire; de úgy segéljen bele fáradtan. Majd máskor. – Szives üdvözlettel barátja