»Jelentés az első magyar iparmükiállításról 1842.« A’ magyar iparegyesület igazgató-választmánya megbizásából szerkeszté Kossuth Lajos, választmányi aligazgató. Pesten 1843.« Ez a czíme azon 76 oldalra terjedő tanulmánynak, melyben Kossuth Lajos számot ad a kiállítás sikeréről, összeállítja honi iparunk statisztikai adatait, lelkesülve nyilatkozik az ébredezésben levő magyar iparról, a kiállítóknak elismerést fejez ki, a kezdő iparosokat újabb törekvésre buzdítja, tett erőre serkenti. E jelentésből közöljük a bevezetését, a mely főleg most, midőn az egész ország a millenniumi kiállításra készül, az akkori körülmények megitélésére és a mai állapotokkal való összehasonlítására felette érdekes. A többi fejezeteket terjedelmüknél fogva nem közölhetjük szó szerint, de adjuk oly terjedelmű kivonatban, melyből az eredeti jelentés becsét meg lehet itélni.
»A’ magyar iparegyesület a’ létesülés nehézségeiből lassankint kibontakozva, csupán az 1842-ki tavaszszal jött olly állapotba, hogy ezen évi junius 4-kén tartott közgyülésében, elnökét ’s igazgatóválasztmányát, melly az egyesület munkálati tervét erő ’s alkalom szerint végrehajtsa, megválaszthatá; és arról is határoztatott, hogy még azon évben augustusi pesti vásár alatt az igazgatóválasztmány iparmükiállitást létesitsen, melly e’ nemben első leend Magyarországon. – Hogy az egyesület életének ’s gyakorlati müködésének még ez évben jelét adandó, első lépésül az iparmükiállitást válaszsza, azt az egyesület egyik főczélja, a’ hazai müipar emelése, ’s azon tekintet is javasolá, hogy mindjárt legelső lépésénél magával a’ müiparral lehető legszélesb kiterjedésben érintkezésbe jövén, a’ müipar jelenlegi állapotának ismeretét ’s megismertetését lehetőleg megközelítse, miszerint ezen ismeret a’ további müködésben alapul szolgálhasson; annak, a’ mit már birunk, méltánylására vezessen; öntudatra, ’s önerőnk iránti bizodalomra ösztönözzön; a’ már eddig is nyert eredmények uj kisérletekre, uj törekvésekre, uj erőfeszitésre buzditsanak; ’s a’ honi müiparnak a’ nemzet elibe állitott bárha csak töredékes képe, legközelebb az egész képnek felállítására utat készitsen; továbbá pedig azon iparágak meghonositására is ingert adjon, mellyeknek elhanyagoltatását nagy részben annak is tulajdonithatni, hogy a’ közönség mind ekkorig jóformán nem is tudta, mivel birunk már, ’s mik azon iparágak, mik eddigelé hazánkban hiányzanak.
Ámde az idő rövid voltában olly akadály fekütt, melly miatt maga a’ kiállitás lehetsége is kétségessé lőn; mert lehetetlen volt előre nem látni, ’s helyesnek is el nem ismerni az ellenvetést, hogy junius közepe ’s az augustusi pesti vásár közt sokkal csekélyebb időköz van, mintsem a’ honi iparmüvesek nagy része, mindennapi rendes foglatosságai mellett, még az iparműkiállitásra is valami jelesebbet készithetne. Pedig ha magának az egyesületnek főképen az állott is érdekében, hogy azon iparmüvek állapotjával ismerkedjék meg, mellyek mint rendes fogyasztási czikkek naponkint áruban vannak: viszont nem lehet meg nem vallani, mikint a’ beküldő ipar-müveseknek az is érdekökben állott, hogy rendes fogyasztási müveik mellett olly mutatványokat is adhassanak, melylyek müiparos tehetségök magasabb fokát tüntessék ki, ’s megmutassák, mit képesek tenni, ha kivántatnék.
Illy viszonyok közt fogott az igazgatóválasztmány az első magyar iparmükiállitás létesitéséhez. – Az aligazgató elnöklete alatt bizotmányt nevezett, melly a’ vállalatot intézze, ’s vezérelje; ez a’ kiállitás közvetlen rendezésével Landerer Lajos választmányi tagot bizván meg, Emerling ur pedig a’ városi redoute-épület mellékteremeit ingyen minden bér nélkül megnyerni szerencsés lévén, legelső felszólitását hirlapok utján junius 16-án bocsátá közre. És az eredmény várakozást mult, reményt haladott. – Két hónap mulva u. m. augustus 25-kén az első magyar iparmükiállitás megnyittaték, ’s a’ tárgybeküldés, ’s vele a’ közönség részvéte folyvást növekedvén, midőn september 21-kén bezáratnék, 213 iparmüves által beküldött 298 nemü mutatvánnyal, ’s ő cs. kir. főherczegsége, az ország nádora, ’s fönséges hitvese kegyelmes látogatásának magos szerencséjén kivül 14 425 látogatókkal dicsekedhetett.
A’ kiállitás vége felé közelgetvén, az igazgatóválasztmány szakértőkből mübirákat választott; kik miután az iparmüveket szakonként részrehajlatlanul megbirálták, mindnyájan egy testületbe egyesültek, ’s az igazgatóválasztmány kebeléből kijelölt hét tagboli alválasztmánynak a’ kitüntetések iránt javaslatot adtak, melly azonban (igy volt ez uttal határozva) az alválasztmánynak annyiban törvényt szabott, hogy az a’ javaslott kitüntetéseket ugyan statusgazdasági belátásához, ’s a’ társaság pénzerejéhez képest leszállithatta, vagy kevesithette, de sem emelni, sem szaporítni jogositva nem volt.
Állottak pedig a’ kitüntetések öt osztályból 1) arany-emlékpénz, 2) ezüst-emlékpénz, 3) bronzemlékpénz, 4) dicsérő oklevél, 5) méltányló említés. – ’S a’ birálatnak eredménye lön, hogy miután két müiparág (soda és répaczukor) alább bővebben előterjesztendő okoknál fogva jelenleg a’ kitüntetés említett osztályaiból kiemelve, rendkivüli tekintetbe vétetett, egy kiállitó minden kitüntetésről eleve lemondott, három tárgy pedig birálat alá azért nem jött, mivel becsét, ’s érdemét a’ tapasztalás általi bebizonyulás föltételezi: a’ többi kiállitó közül, aranyemlékpénzben öten; ezüstben 15-en, bronzban 29-en, dicsérő oklevélben 31-en, méltányló emlitésben pedig 36-an részesittettek.
Szolgáljanak ezek bevezetésül az első magyar iparmükiállitás itt következő részletes leirásához; mire nézve nem leend talán érdektelen az olvasó közönség előtt, ha adalékul a’ honi müipar ismeretéhez, egykét fontosabb iparágnál némi statisticai, ’s historiai adatokat is olvashatand, ’s nemcsak egykét jelesebb gyár részletesb ismertetésével, hanem ittott némi ojhatás kifejezésével is találkozandik.
És most mielőtt az első magyar iparmükiállitás leirása megkezdetnék, szükséges előrebocsátani: hogy a’ mübirálat ’s kitüntetés iránt, a’ mondhatni rögtönzött iparműkiállítás előtt, vezérelvek eleve megállapitva nem lehettek, mert az intéző-választmány, az idő rövid volta miatt kőlönben is kétes sükert, föltételekkel nehezíteni nem vélte tanácsosnak, ’s különben is akként volt meggyőződve, hogy a’ honi körülményeket kitüntető tapasztalás, mellyet az iparmükiállitás nyujtand, legbiztosabb kalauzul fog szolgálhatni azon nemzet gazdasági tekintetek kiemelésében, mellyeket nálunk a’ mi körülményeink között, az ipar ’s különösen gyáriparmüvek birálatánál követni kellend; – vagyis: hogy ez csak első kisérlet levén, tanácsosb leend, a’ jövendő eljárás szabályait, az első kiállitás nyujtotta tapasztalásból levonni, mint pusztán elméletből olly rámát késziteni, mellybe a’ honi müipar képe be nem illenék. – Igy jött a’ választmány azon meggyőződésre is, hogy ha kézmüveknél egyetlen müdarab előállitása a’ kézmüves tehetségét tökéletesen kitünteti, ezzel ugy a’ birálat föltételének, mint a’ kiállitás czéljának e tekintetben meg van felelve, mert annyi bizonyosá lesz, hogy a’ melly kézmüves egy müdarabot, a’ mint kiállitaték, elkészithetett, más hasonlót is képes készíteni: ugy viszont némely gyármüczikkek, kivált a’ mellyek nemcsak kicsinyben de mondhatni szinte mulatságból is készithetők, statusgazdasági fontosságot főképen csak az által nyerhetnek, ha készitésök nagyban, azaz valósággal gyárilag üzetik, illyeneknél tehát a’ kiállitott mutatványok technicai tökélyén kivül, még arról is meg kell győződni, hogy az valóságos gyármü; ’s e’ végett tudni kivánatos, hogy a’ kiállító gyárnok hasonló müvet nagyban, ’s (ha titkaihoz nem véli tartozni) milly kiterjedésben készit, ’s milly áron ad? ’s valljon gyárának szerkezete megfelel-e technikai tökélyben az illető iparszaktudomány már ismeretes kivánatinak, talán azt egy lépéssel a’ kifejlésben magasbra is vivé?
A’ beküldött gyármüvek között különösen kettő volt, mire nézve a’ birálóválasztmány ezen tekintetekre ügyelni annyival inkább szükségesnek vélte, minél bizonyosabb, hogy ezen két gyáriparág, ha kellő kiterjedésben ’s kellő szilárdsággal meghonosul, hazánkra nézve kimondhatatlan fontossággal bir. És mivel e’ két iparágra nézve időrövidség ’s az első kezdettől el nem választhatott akadályok miatt azon tekintetekre kellő mértékben ügyelni nem lehetett: kénytelen volt a’ választmány azoknak megbirálásában csupán a’ beküldött kevés hasonnemü mutatványok viszonylagos (relativ) tökélyének összehasonlítására szoritkozni; azokat tehát a’ többiek sorából kiemelve, ezuttal egészen rendkivüli tekintetbe venni. – És e’ két gyármü: a’ répaczukor és a’ soda«.
A répaczukor-iparra vonatkozó fejezetben Kossuth a következő nagyfontosságú megjegyzéseket teszi:
»Hogy a’ gyármüipar emelésére vagy csökkentésére, a’ hasonnemü külföldi áruczikkek behozatalára vetett határvám állapotja milly nagy befolyást gyakorolhat, nem szükség fejtegetni. De ha egyrészről alig van iparág, melly első keletkezésekor külföldi már kifejlett gyáripar vetélkedése ellenében némi védvámok nélkül a’ versenyzést kiállhatná, ugy másrészről minden oly müipar, melly a’ védvámokat még akkor sem nélkülözheti, ha már egyszer kifejlett ’s gyökeret vert, minden illyen iparág ingovány-alapon áll, ’s a’ vámok változása által legnagyobb rázkódtatásoknak lehet kitéve. Az iparegyesület tehát olly nemü gyáripar pártolására bizonnyal nem nyilatkoznék, mellynek egész jövendője a’ vámok tartós, állandó, sohasem nélkülözhető védelmére szorulna: de másrészről arról is meg van győződve, hogy még a’ hon éghajlati, fekvési, földészeti, ’s népességi viszonyaival leginkábbi összhangzó gyáriparágak meghonosulása is igen sok időre, no mondjuk örökre akadályozva volna, ha keletkezésök védvámok által nem ótalmaztatnék; megbuknának pedig minden bizonnyal, ha épen akkor miden keletkező félben vannak, fosztatnának meg a’ fenálló vámok védelmétől, mellyre, minthogy már fenállottak, igen méltán számithattak is. Nincsen iparág, mellynek virágzása bármi kedvező körülmények között a’ vállalkozási szellemen ’s pénzerőn kivül még gyakorlatot, tapasztaltságot, ’s csaknem egy egész vidéknek a’ kivánt munkáhozi idomitását ne föltételezné; ezek a’ gyáriparvirágzásnak mellőzhetlen előzményei; de épen ezen előzmények stadiuma egyszersmind a’ védvámok stadiuma is; mert a’ minő igaz, hogy a’ melly gyáriparág mind ezen előzményekkel birva sem képes védvámok nélkül a’ külfölddel versenyezni, örökké csak üvegházi növény marad, s pártoIást nem érdemel; mert természetesebb, tehát jövedelmezőbb ösvényről vonván el pénzt ’s munkás kezeket, a’ honnak inkább kárára mint hasznára van: ugy tagadhatlan az is, hogy ha azon költségkülönbség (tanpénznek nevezhetnők) mellyet a’ gyakorlatlanság, tapasztalathiány ’s munkások képezetlensége okoz, – az emlitett előzmények kifejlésének időszakában védvámok által ki nem egyenlittetik, kezdő műipar ollyan külföldivel, mely már ezen előzményekkel bir, ’s azoknak tanpénzét rég megfizeté, a’ szabad versenyzést egyáltalában ki nem állhatja. – Az iparegyesület meg van győződve, hogy a’ honi répaczukorgyártás, ha egyszer azon előzmények szakán keresztül gázolt, védvámok segítségére nem szoruland, ’s a’ szabad versenyt, ugy a’ gyarmati mint europai czukorral diadalmasan kiállhatandja; de hogy ezt tehesse, előbb a’ népnek meg kell tanulni lehető legjobb répát a’ lehetetlenségig kevés költséggel termeszteni; a’ czukorgyártás külön ágainak a’ munkafelosztás elvei szerint müveltetni, répatermesztőknek nyers czukorfőzőknél ezeknek pedig czukorfinomitóknál mindig biztos, gyors, állandó keletre számíthatni, ’s a’ gyártás minden ágához értelmes tárgyavatott embereknek képeztetni kell; nehogy egyetlenegy ember halála vagy kilépése az egész gyár munkásságát megakaszthassa; avvagy ügyetlen, gyakorlatlan munkások sok akadályt, sok veszteséget okozzanak; – ez pedig mind máról holnapra nem eszközölhető. – Az iparegyesület tehát kötelességének tartja, meggyőződését kijelenteni, miszerint hiszi, hogy a’ honi czukorgyártásnak mostani fejletlen állapotjában még védvámra szüksége van; hogy e’ czélnak a’ külföldi czukor behozatalára vetett mostani vámok alkalmatosan megfelelnek; ’s hogy ezeknek leszállitása a’ keletkező honi czukorgyártásra veszélyesen hathatna. – Egyébiránt minthogy e’ részben a’ puszta bizonytalanságnak is visszatartoztató káros hatása van, kötelességének véli az iparegyesület, a’ magyar czukorgyártók egyesülete által szerzett hiteles adatok nyomán azt is kijelenteni, hogy a’ czukorvámleszállitásról keringett hireknek alapjok nem volt.
Az iparegyesületnek egyébiránt nem lehet nem sajnálnia, hogy az első kiállitásra csak két czukorgyár küldvén be mutatványokat, adatok hiányában az egész honi czukorgyártás statisticáját ez uttal nem közölheti, de ép azért hazafiui bizodalommal szólitja fel a’ honi czukorgyár-tulajdonosokat, hogy ha (a mint reméljük) az 1843-diki augustus hónapban megnyitandó második iparmükiállitást gyárkészitményeik beküldésével megtisztelendik, a’ beküldést gyáraikra nézve mindazon statisticai adatokkal kísérjék, mellyek nélkül ezen fontos honi müiparág ismerete ’s érdem-szerinti méltánylata lehetetlen.
Azonban ha tekintetbe vesszük, hogy az austriai monarchiának Magyarországgal egyetemben 36 000 000-nyi népességére a’ legujabb statisticai adatok szerint 58 000 000 font czukorfogyasztás, tehát egy fejre 1 11/18 font számittatik (Angliában 18, Belgiumban 12 1/2 Frankhonba 7 1/2 font esik egy fej után) alkalmasint inkább keveset mint sokat mondunk, ha honunkban minden fejre egy font czukort számitunk, (miután még az orosz-birodalomban is 7/8 fontnál valamivel több esik minden fejre) ’s igy az egész magyar-birodalomra legalább is 130,000 mázsát. – Ez a’ jelenlegi fogyasztás, mellynél a’ népesség ’s vagyonosság növekedtéveli szaporodás tekintetbe véve még teljességgel nincs. Már pedig nagyon nem igen csalatkozunk, ha ugy hisszük, hogy ezen öszvegből a’ honi répaczukor-gyártás 10–12 000 mázsánál többet még nem igen fedez, ámde fedezzen 15–, fedezzen 20 ezer mázsát, mégis szembetünő marad, hogy a’ répaczukor-gyártásnak igen kivánatos emelkedése mellett is, egyideig még alkalmasint igen nevezetes mennyiségü nádczukort fog az ország fogyasztani, melly hogy csak nyersen hozassék be, ’s ben az országban finomittassék, a’ honi müipar érdekében felette kivánatos. E’ tárgyra nézve tehát azon szoros kapcsolatnál fogva, melly a’ honi müipar ’s honi kereskedés közt fenforog, az iparegyesület kedves kötelességének ismeri, a’ nádczukor-finomitó-gyárak tulajdonosait hazafiui érzéssel figyelmeztetni, hogy a’ magyarnak tengerpartja magának is van, ’s megkérni, hogy gyarmati nyers czukorkellékeiket Fiume által hozassák, mit az iparegyesület anynyival inkább ajánlani mer, mivel biztos adatok nyomán mondhatja, hogy a’ fiumei nagykereskedők ’s hajótulajdonosok a’ nádczukrot szintazon áron szerezhetik be első kézből, mint a’ triestiek; szintolly időre hitelt adhatnak, a’ szállitást pedig Fiuméből például Pestig 24 p. kral mázsánkint olcsóbban eszközölhetik. – Ne legyünk hát a’ szokásnak rabjai, ’s ne mulasszunk a’ magyar tengerpart ’s magyar-tengerhajózás emelésére legalább annyit tenni, mennyit magános érdekeink sérelme nélkül, sőt saját hasznunkkal tehetünk. – E’ tárgy tekintetében egyébiránt az iparegyesület az épen most tervezett magyar kereskedelmi társaságra figyelmeztet, mellynek alakulása egyenesen a’ végett czéloztatik, hogy a’ mire ugynevezett gyarmati árukból szükségünk van, első kézből megszerezze, ’s behozatalukat magyar hajókon magyar lobogó alatt eszközölje«.
A selyemről. »Népességi ’s kereskedelmi viszonyainknál fogva honunkban a’ müipar minden ágai közt legbiztosb jövendője azoknak van, de a’ népre is legtöbb közvetlen haszon azokból hárulhat, mellyek a’ mezei gazdasággal úgy függnek össze, hogy a’ gyártásra szükséges nyers anyag benn az országban termesztetik, arra nézve tehát küldföldtől függésben sohasem lehetünk, és a’ mellyeknek természete hozza magával, hogy a’ mesterséges géperő a’ kézi munkának nagy mértékbeni hozzájárulását mellőzhetővé sohasem teheti; – melly tehát nem csak általános statusgazdasági nyereséget az országnak, hanem magának a népnek is közvetlen keresetet nyujt, a’ nélkül, hogy a’ földmivelésre szükséges erőt elvonná. – Az illyet lehet a’ szó legszorosabb értelmében nemzeti müiparágnak nevezni, az illy müipar gyökereit magában a’ hon földében, ágait a’ hon népességében terjeszti szét, ’s mindkettővel elválaszthatlanul összeforr. Az illy müiparág semminemü viszonyok között (mellyektől Magyarhon népességi állapotja különben is még századokig igen távol lesz) sem teheti ki a’ vele foglalatoskodó népet olly inségnek ’s borzalmas állapotnak, minő a’ külföld azon gyárvidékein előfordul, hol egy vagy más iparág a’ népességnek egyedüli élelmét teszi, ’s mégis legnagyobb részben vagy gépek által fizethetik, vagy szorosan egyesek vállalkozásától függ, vagy pedig külföldi anyagok körül forogván, kül-viszontagságok által különféle crisiseknek lehet kitéve.
– Az emlitett ’s méltán nemzetinek nevezhető müiparágak között viszont azok ugy erkölcsi mint anyagi tekintetben a’ legfontosabbak, mellyek a’ mezei gazdaságra alapulnak a’ nélkül, hogy a’ rendes üzleti földmiveléstől akár földet akár munkát elvonnának; mellyek különben ugyszólván haszontalanul heverendő föld és embererőt tesznek gyümölcsözővé, ’s a’ népnek módot ’s alkalmat nyujtanak, mezei gazdaságának hátramaradása nélkül a’ müiparnak, vagyis más szóval a’ szorgalomnak ’s önkénytes munkának áldásaiban részesülni.
Ha ki ezen tekinteteket figyelembe veszi, örömest el fogja ismerni, mikint nincs müiparág, melly a sellyemtenyésztésnél honunkban fontosabb ’s becsesebb lehetne.
És a’ selyemtenyésztésnek fontosságát még más statusgazdasági tekintetek is emelik; különösen az, miszerint ezen iparág látszik a’ gondviselés által arra kijelölve lenni, hogy a’ gyapjutenyésztési jövedelemben valószinüleg elkövetkezendő hiányt fedezze, valamint azt is, hogy ezen iparág előtt igen nagy kifejlési mező áll nyitva, miután azon áruczikkek közé tartozik, mellyeknek fogyasztása a’ nép legszegényebb osztályaig leterjed, mert alig van paraszt leány az egész országban, kinek hajában egy selyemszalag ne volna, sőt alig van koldus, kinek rongyai között egy selyem férczelés ne találkoznék. De a’ selyemtenyésztés fontosságát nemcsak a’ belföldi kelet illy terjedtsége, hanem külkereskedés tekintetében éghajlatviszonyok is biztositják. A’ szederfa tul az éjszaki szélesség 50 fokán, tehát Prágán felül már teljességgel nem tenyészik; de már azon alul egy pár fokig sem igen diszlik, ugy hogy e szerint egész Nagybritannia, éjszaki Franczia- ’s Németország, Lengyelhon Krakón ’s Orosz-birodalom Ukranián felül stb. selymet nem tenyészthet, de selymet egy sem nélkülözhet; minélfogva szembetünő, milly biztos áldás, mind kincsforrás fekszik az éghajlatban, melly a’ selyemtenyésztésre alkalmatos.
Az iparegyesület azonban akkint van meggyőződve, hogy a’ selyemtenyésztés országos fontosságát is mint sok egyébét az föltételezi, hogy a’ selyembogár-tenyésztés ne egyes nagybirtokuak vagy társaságok kezére szoritkozzék, hanem a’ népben terjedjen szét. Egyes vállalatok szállnak és kelnek a’ nélkül, hogy a’ nemzet életerejére állandó nagyszerű befolyást gyakorolhatnának. A’ minek termesztését a’ nép magáévá nem tette, az egy egész országra áldást hozó nagyszerüségben nehezen virágozhatik; ellenben a’ melly iparág a’ nép körében meghonosult, az állandó kiirthatlan sulyt képez a’ nemzeti jólét mérlegében. Miért is a’ minő örvendetes látni, mikint a’ honunkban itt-ott keletkező selyemtenyésztési egyesületek kiváltkép azt látszanak magoknak czélul kitüzni, hogy a’ selyembogártenyésztést a’ népnél honosítsák meg: ugy valóban kivánatos, hogy minden hasonló még keletkezendő egyesületek nem annyira szemvakitó saját fényes mutatványokat, mint inkább épen azon meghonositást ismerjék hivatásuknak, ’s e’ végett mindenelőtt a’ szederfatenyésztést nemcsak nagyobb ültetvényekben vagy utszéleken, hanem a’ földmivelők házkörnyékein is terjeszteni ügyekezzenek. Ez a’ selyemtenyésztés alapja, minélfogva ezen jótékony iparág hasznaiban még az is részesülhet, a’ ki maga selyembogarakat nem növel, mikint ezt Lombardia példája mutatja, hol a’ szederfalevél egy saját külön rendes vásári áruczikket teszen.
A’ selyemtenyésztés behozatalára koronánk birtokaiban Maria Therezia alatt 1761-ben tétetett az első lépés.
Utóbb József császárnak századát haladott lángszelleme 1782 körül azon nagyszerü energiával fogta fel alattvalói anyagi jólétének emelésére ezen ügyet is, melly energia lelkének sajáta volt. Leirhatlan iparkodás ’s igen nevezetes sőt roppant pénzerő fordittatott ezen iparág meghonositására. Epres kertek, selyemmotóláló-gyárak, filatoriumok emelkedtek legelőbb a’ határőrvidéken, utóbb az országnak mindazon vidékein, mellyeket József császár sasszeme, historiai nevezetességü utjában e’ czélra alkalmazhatóknak kinézett. És nem egy elvénhedett elmohosodott ápolatlan epres kert, nem egy gyárépület romjai előtt sohajt fel ma is a’ hazafi, fájlalva, hogy József kora csaknem eredménytelenül tünt le az enyészetbe, mivelhogy a’ jót-akarás meggyőződésétől hevitett erős lélek akadályokat türni nem tudva, olly eszközökre tévedett, mellyek sem a’ korral, mellyben élt, sem a’ nemzet polgári ’s nemzeti lelkületével össze nem férhettek, ’s azért müvei vagy nem hozták meg a’ várt gyümölcsöt, vagy mivel csak hatalmas személyességére valának alapitva, alkotójokkal együtt összeomlottak. Nagy részben igy volt ez a’ selyemtenyésztéssel is. A’ selyembogártenyésztés parancsoltatott: a’ nép kényszerittetett, jutalmaztatott, büntettetett: de sem a’ különféle mesterséges módok, sem a’ büntetés, melly kivált a’ katonai fenyiték alatt levő határőrvidéken szigoruan alkalmaztatott, sikert nem hozott.
Ezen iparág kifejlésének legnagyobb akadálya azonban kétségtelenül abban fekütt, hogy a’ selyemgubók beváltását a’ kir. kincstár magának monopolium gyanánt tartotta fel; ’s a’ nyers-selyemgyártást ’s az egész iparág kereskedelmi részét, maga, még pedig egyedárulag kezelé. Ez pedig a’ közigazgatás organismusával, a’ mint már ma el van ismerve, elannyira össze nem fér, hogy ez uton nem csak a’ selyemtenyésztés évről évre folytonos sülyedésre jutott, hanem a’ királyi kincstár is a’ gubóbeváltás ’s nyers-selyemgyártás monopoliumából haszon ’s nyereség helyett folytonos veszteséget tapasztalt; minélfogva több izben komolyan tervben is volt honunkban a’ selyemtenyésztést egészen abba hagyni. – Már 1798-ban a’ dolog annyira ment, hogy a’ kincstári raktárban 22,500 font nyers selyem, három egész évnek terméke, felhalmozva hevert, mivel rosz minősége miatt vevőt nem talált. – Egy évi termék tehát nem ment többre 7500 font, vagyis 75 mázsa czérnázhatlan nyers selyemnél, a’ mi 13 mázsa gubót számitva egy mázsa nyers selyemre, azt mutatja, hogy az egész magyar korona alatt 975 mázsa selyemgubónál több nem tenyésztetett; holott taval (1841) istenek hála! már 8560 mázsa selyemgubó tenyésztetett, ’s ebből a hulladékselymen (Strazza) kivül czérnázásra alkalmas 618 mázsa nyers selyem gyártatott; tehát 1798-hoz képest a’ selyemtenyésztés közel 900 percenttel növekedett.«
Posztó- és gyapju-szövetek. »A’ mult év, de kivált a’ mult iparműkiállitás óta mindinkább szaporodó honi gyárvédegyesületek figyelme leginkább a’ posztó- ’s gyapju-szövetek fölé fordult; és nem ok nélkül, mert Becher szerint évenkint 17 millio pengő forintot fizetünk szomszéd tartományok müszorgalmának gyapju-szövetekért. – A’ tudakozódás, mellyet a’ gyárvédegyesületek tnek, világosságra hozá, hogy e’ részben a’ honi müipar a’ szükséget jelenleg még nem képes fedezni. Ezen azonban nincs mit csodálkozni, ha meggondoljuk, hogy még csak kevés hónapok előtt is a’ posztónak az, hogy magyar mű, általában véve nemcsak keletét nem biztositá, sőt inkább egyenesen bizonytalanitá, ’s becsét csökkenté; továbbá azon körülmények, miket a’ vámviszonyokra nézve fentebb a’ »Czukor« rovat alatt fejtegeténk, a’ posztóra ’s gyapjuszövetekre még inkább állanak, elannyira, hogy ha meggondoljuk minő magas fokán áll a’ kifejlődésnek ezen iparág a’ szomszéd tartományokban, ’s hozzá vesszük, hogy egy röf posztónak onnan Magyarországba behozataláért csak 1/4 kr. vám fizettetik: igen természetesnek fogjuk találni, hogy a’ honi gyapjuszövet-gyárak amazokkal védvámok nélkül a’ versenyt vagy épen nem, vagy csak igen nehezen állhatják ki. Még honunk első posztógyárának, a’ Gácsinak tapasztalása is azt bizonyitja, hogy még ezen szilárd állásu gyár is, csak hosszas férfias kitürés ’s nem kevés áldozatok után emelkedhetett azon állásra, miszerint magának a’ vidéki lakosok között hosszu évek során át saját gyármunkásnépességet növelvén, már most némelly, de még most is csak némelly czikkekre nézve a’ külföld müveivel bátran versenyre lép. – Látván a’ keletkező gyárvéd-egyesületek, mikint minden kivánataikat a’ honi posztó-gyárak e’ pillanatban még nem fedezhetik: egy részben el-el kedvetlenednek, más részben pedig azon gyanakodást is hallani soraikból, hogy a’ dolog czélra nem vezet, mert a’ kereskedők, kik egy vagy más társaság felszólitására, honi posztószállítványozásra vállalkoztak, látván mikint azt valóságos magyar posztóval nem tehetik, külföldi posztót fognak magyarországi mű gyanánt árulni. – Legyen szabad a’ személyes hitel, ’s becsületesség tekintetét egészen mellőzve, fölfennünk, hogy ez valósággal megtörténhetik, vagy talán történik is: ugyan nem érezzük-e’, minő roppant nyereség, ’s előmenetel fekszik már azon körülményben is, hogy mig ennekelőtte a’ magyarműnek (mint ez nem egyszer történt) idegen név palástja alá kellett búnia, hogy vevőre számolhasson, ma már attól tartunk, hogy külföldi posztó veszen magára magyar nevet, hogy a’ magyarnál elkelhessen. – Hiszen a’ magyar gyárvédegyletek törekvése már ezen egy szerencsés változásnak illy kis idő alatti eszközlésével is igen dicsően jutalmazva van. Hagyján tehát, ne kedvetlenedjünk el kitürésünkben azon gondolat miatt, hogy egykét esetben talán megcsalathatunk. Szükség a’ vállalkozásnak, a’ találmányoknak szülőanyja. E pillanatban még nincsenek elegendő posztó-gyáraink, mert az emlitett körülmények miatt nem igen nagy lehetett az inger közöttünk posztó-gyárokat állitani, minthogy bizony hazafiságból gyárt kevés ember épít; de igen, ha kilátása van valószinű nyereségre; ámde most szükség kezd mutatkozni, ez a’ keletet biztosítja, ez pedig nyereségre nyujt kilátást; majd emelkedendnek gyárak ’s posztós műhelyek kétségtelenül, ’s a’ már létezők munkálataikat tágitandják; csak legyünk méltányos türelemmel, mert illy áltváltozás egy éjszakán át végbe nem mehet; ’s meglehetünk győződve, hogy azon gyárnok, vagy kereskedő, ki most nem lévén képes kivánatinkat magyar müvekkel egészen kielégitni, nehogy vevőjét elveszitse, talán külföldi müvekhez is nyúl, (ha ugyan nyúl, mert mi illy esetet nem tudunk) ezt csak addig teendi, mig maga nem képes annyit gyártani vagy gyártatni, a’ mennyire vevője van; ’s látván hogy vevője van, gyártand vagy gyártatand kétségtelenül, mert az iparüző- ’s kereskedőosztály bizony nem örömest adja azon nyereséget másnak, mit magának is megtarthat. Azért tehát türelem és kitörés, ismét és ismét, és ezerszer. Midőn az öreg Franklint az angol alsó ház 4 órai vallatással faggatá, a’ halhatatlan férfiu, kiről irva van, hogy eripuit coelo fulmen, sceptrumque tyrannis, utolsó feleletében ekképen szólt: polgártársaim büszkeségöket helyezik abba, hogy kopott foltos kabátot hordjanak mindaddig, mig magoknak ujat lesznek képesek gyártani. – Ugyan kérdjük: mivé lett volna Franklin polgártársainak szándokuk, ha e’ helyett azt határozták volna, hogy vesznek honi posztót, ha mindjárt kapnak, ’s ha az szintolly szép, jó ’s olcsó lesz, mint a’ legszebb, legjobb, legolcsóbb külföldi? Illy dolgokba vagy nem kell belefogni, vagy félre kell tenni a’ nyavalygós divatbábságot ’s türni a’ kopott, a’ foltos, a’ daróczos köntöst, mig a’ szükség érzete felébreszti a’ vállalkozási szellemet, ’s az kivánatinkat kielégíti. – Ohajtjuk, hogy illy resignatiora szüksége ne legyen a’ magyarnak, ámbár koránsem akarunk azon szégyenítő vallomásra fakadni, hogy arra vérünket kissé hosszabb időre képesnek alig tartjuk; mert akkint vagyunk meggyőződve, hogy csak igazán ragadja meg egy gondolat a magyar kebelt, szándokát bizonnyal végbeviszi; és nekünk ugy látszik, hogy a’ rémitő, egy részt a’ rémitő progressióban terjengő eladósodás, más részt azon gondolat, hogy csak magunktól függ nemcsak azon 17 millió frtot, mit most a’ külföldi műszorgalomnak gyapjuszövetekért évenként fizetünk, meggazdálkodni, hanem egyszersmind azon 27 milió frtot, mit nyers gyapjunkért csökkenő árban beveszünk, egész gyapjunknak feldolgozásával, ’s a’ honi szükség fedezésén felül maradandó résznek keletre szálitásával tetemesen megszaporitni; ezen gondolat – mondám – talán mégis csak alkalmas lehetne arra, hogy akarjunk, nemzetileg egyetemesen akarjunk, ösztönül szolgálni. – Azért hát a’ lángoló honszeretet erős akarata fölött kétségbe nem esünk; azonban bizonyos okoknál, nevezetesen az enthusiasmus sajátlagos természeténél fogva mégis ohajtjuk, hogy a’ foltos köntössel ’s daróczczal is beérő resignatiora hoszszabb ideig szükségünk ne legyen: ’s ez csak az által eszközölhető, ha posztógyáraink keletkezése ’s szilárd állásra vergődése védvámok által segíttetik; mert különben biztos ’s terjedtebb sikerre csak olly hazafilelkületű társaságok általi gyáralapitások vezethetnének, mellyek az egykori bizonyos nyereség’ reményében, előre arra is felkészülnek, hogy néhány évig, ha kell, áldozatokat is hozzanak; mint hozott a’ gácsi gyártársaság. Ezen, már fentebb a’ »Czukor« rovatban okokkal támogatott védvámrendszerre nézve e’ helyen csak három eszmét emelünk ki: 1) hogy honi műiparunk, ’s egyszersmind kereskedésünk felvirágzását koránsem a’ határvámok megváltásával, hanem inkább a’ magyar nemzet érdekében szabályozandó védvám-rendszer által hisszük eszközölhetőnek. 2) hogy a’ posztót főképen azon czikkek közé számítjuk, mellyek a’ védvámok segedelmének rendszeres vám-codex kidolgozása előtt is szemelvényileg alkalmazását nemcsak megérdemlik, hanem sürgetőleg meg is kivánják 3) hogy a’ védvám eszméje kettőt foglal magában: ugymint a’ külföldi gyármüvek (itt posztó-, ’s gyapjuszövetek) behozatalának mérsékelt vámmali terheltetését, ’s a’ gyártáshoz szükséges anyagok (itt például indigo ’satb) vámmentes behozatalának biztositását. – Ha e’ kettő megadva lesz, a’ honi gyár-védegyletek nem fognak panaszkodhatni, hogy vennének magyar posztót, de nincs«.
Porczellán és kőedény. »Alig van egy egy iparmű, mire nézve a’ közdivat kevés évek alatt olly általános változást szenvedett volna a’ középosztály nemcsak szegényebb, hanem vagyonosabb háztartásaiban is, mint ez az asztali edényekre nézve történt. A’ most férfikort élő nemzedék még emlékezik azon időre, midőn a’ porczellán csak a’ magosabb, fényüzőbb körökben volt honos, a’ közép osztálybeli házak asszonyai pedig gazdasszonyságuk egyik fődiszét, a’ fényesre surolt czinedénynyel gazdagon megrakott tálosokba helyezék, ’s a’ falusi urak vendégszerető asztalai czintálak és tányérok sulya alatt nyögtenek. Ez most egészen megváltozott; czinedény már csak kevés ószerű lak ötven év óta változatlan butorai közt tünik fel azon idők ereklyéje gyanánt, mellyek többé immár nincsenek, hogy szinte bámul az ember czintányért látva, mint midőn egy tisztes czopfos öreget lát. – Ma már a’ porczellán általános használatba jött, a’ kőedény pedig még a’ nép asztalain is mindinkább meghonosul. – A’ divat szükséget idézett elé, ez ösztönt támasztott kielégitésére törekedni, ezóta kezdettek imitt amott porczellán-, ’s kőedénygyárak feltünedezni, mellyek viszont a’ divat terjesztésére visszahatottak, ugy hogy porczellán- ’s kőedénygyáraink a’ honi, kivált magasabb körökbeni kelléket jelenleg még teljességgel nem fedezhetnék; noha a’ gyár-ipar ezen neme a’ legujabb időkben olly örvendetes haladást tön, hogy ámbár a’ porczellángyártás azon iparágok közé tartozik, mellyeknek meghonositására szomszédunkban is csak a’ statusnak sok éveken át folytonos veszteségbe került, de most már gyönyörű sikerrel jutalmazott kitűrése volt képes utat törni; mégis a’ már szemünk előtt levő kisérletek után itélve, honi erővel e’ részbeni szükségeinket csak hamar fedezhetnők, ha kivált magasabb köreink megbarátkoznának azon gondolattal, hogy honfi kebel nemesb önérzettel emelkedik, ha az ét-, ’s thea-teremek asztalaira mutatva mondhatja, »nézzétek, ez mind honi mű«, mintha az – igaz nagyon nagyon szép – bécsi edényekben kevélykedünk. A’ puszta fényüzési éldelet mindenkivel közös lehet, kinek pénze van, ’s igy véve, a’ dolognak semmi nemesebb oldala nincs; – vastag epicureismus és nem egyéb; de hol a’ gazdagság ugy éldeltetik, hogy egyszersmind a’ honi müipart, szorgalmat, vagyonosságot növelné, ott a’ fényüzés ugyszolván, szentesittetik, ’s a’ tömérdek romlás ellenében, mi nyomában jár, ellentétül büszkén mutathatja fel a’ jót, a’ mit teremtett. – És nem akarjuk ugyan állítani, hogy a’ magyar porczellán a’ Bécsivel már most vetélkedhetnék, azonban állitni merjük, hogy a’ ki megnézi a’ herczeg primás asztalán a’ herendi porczellánt, nem fogja többé hinni, hogy a’ honi mű a’ legékesebb asztalt is disztelenítné. – Különben is, ha annyira nem tudnánk a külföldiség imádásából kivergődni, hogy a’ honi műipart csak akkor gyámolitanók, ha már a’ tökélynek azon fokát éri el, mellyre a külföldi müipar nemcsak egyedül a’ mi millióinknak, de bizony azoknak is gyámolításával már emelkedett, ha a’ most született gyermektől azt kivánnók, hogy az ifjukort átugorva, egyszerre férfivá legyen; vagy azt hisszük, a’ műipar termend mint gomba terem, ha érette – ’s vele és általa magunkért soha semmit nem teszünk is: ugy valóban műiparunk soha sem lesz, ’s mi, a’ külföldi szorgalomnak könnyelmű rabjai, megérdemeltük, hogy óriási lépésekkel sodortassunk a’ közeladósodás, köz nemzeti banque rotte mélysége fölé.« – –