Volt egy dolog, amiben nem egészen értettünk egyet Jimmel. Ő hitt a dolgok formáinak örökkévalóságában. S ettől csak egy lépés volt a következés: a halhatatlanságban és a metafizikus bölcselők más elméleteiben való hite. E tekintetben kevés türelemmel voltam hozzá. Ha fájt is neki, levezettem előtte a formák örökkévalóságában való hite eredetét, kimutatva, hogy a logika és matematika korábbi tévútjaiból keletkezett. Természetes, hogy ebből a ferde, elvont nézőpontból nagyon könnyű elhinni a formák örökkévalóságát.
Én kinevettem a láthatatlan világot. Csak a való való, vitattam, amit valaki fel nem foghat: nincs, nem létezhetik. Én anyagi világban hiszek. A kémia és fizika megmagyaráz mindent. »Lehető-e a nem létező?« – kérdezte vitatkozva. Azt mondtam, ez a kérdés csak a hazug keresztény hit elméletének sarkalatos föltevése. Ó, higyj nekem, én nagyon is jól ismerem logikámat. De ő nagyon makacs volt. Sohasem volt türelmem az idealista bölcselőkkel szemben.
Egyszer vallomást tettem neki hitemről. Egyszerű volt, rövid és választ nem tűrő. Most, amint itt leírom, tudom, hogy nem tűrt választ. Itt van. Azt mondtam neki: – Kijelentem Hobbes-sel, hogy lehetetlen elválasztani a gondolatot a gondolkodási szerv anyagától. Kijelentem Bacon-nal, hogy minden emberi érzés az élet élményeiből tevődik össze. Kijelentem Locke-val, hogy az emberi eszme érzéseink funkcióinak a következménye. Kijelentem Kant-tal, hogy a világ gépi eredetű és hogy a teremtés természetes és történetes folyamat. Kijelentem Laplace-val, hogy nincs szükség valami teremtőnek a föltevésére. És végül, mivel minden csak lemondás, kijelentem, hogy a formák pillanatnyiak. A formák tovatűnnek. Tehát mi is tovatűnünk.
Ismétlem, ez nem tűrt választ. Ő mégis Paley-nek hírhedt megállapításával felelt a megállapíthatás bizonytalanságáról. Úgyszintén a rádiumot említette és éppen csak hogy azt nem mondta, hogy az anyag valódi létezése megdőlt a legutóbbi laboratóriumi kutatásokkal. Gyermekes volt. Álmomban sem hittem, hogy ily éretlen lehet.
Hogyan lehet vitázni ilyen emberrel? Erre aztán kijelentettem, hogy minden létező megindokolható. Ebben egyetértett velem ő is, fönntartva azonban egy kivételt. Rámnézett, amint ezt mondta, oly módon, hogy nem érthettem félre. Az utalás nyilvánvaló volt. Ez ámulatba ejtett: hogy képes Jim ilyen olcsó szúrásra komoly vita kellős közepén?
A formák örökkévalósága. Nevetséges. Mégis különös igézet van e szavakban. Ha igaz ez, úgy ő sem szűnt meg létezni. Akkor létezik. Ez lehetetlen.
Henry Moore · 1969–74 · Las Vegas · Képforrás
