Megcsapottak rovat

Archimedes halála

matematika, Arkhimédész, geometria, fizika, erő, technika

Az a bizonyos história Archimedesszel ugyanis nem egészen úgy történt, ahogyan megírták; igaz ugyan, hogy megölték, amikor a rómaiak elfoglalták Szirakuzát, de nem felel meg a tényeknek, hogy házába egy fosztogató római katona tört volna be és Archimedes, mértani rajzaiba merülve, haragosan rámordult, hogy: „Ne bántsd a köreimet!” Először is, Archimedes nem volt amolyan szórakozott professzor, aki nem tudja, mi történik körülötte; ellenkezőleg, természetétől fogva igazi katonaember volt, aki hadigépeket szerkesztett a szirakuzaiaknak a város megvédésére; másodszor pedig az a római katona sem volt valami részeg fosztogató, hanem egy művelt és becsvágyó vezérkari százados, Lucius nevezetű, aki jól tudta, kivel beszél és nem fosztogatni jött, sőt a ház küszöbén feszes vigyázzba vágta magát, tisztelgett és így szólt:

– Üdvözöllek, Archimedes.

Archimedes felemelte pillantását a viasztábláról, melyen valóban rajzolgatott valamit és azt mondta.

– Mi az?

– Archimedes – kezdte Lucius –, mi jól tudjuk, hogy a te hadigépeid nélkül ezek a szirakuzaiak egy hónapig se tarthatták volna magukat; így meg két esztendeig bajlódtunk velük. Ne gondold, hogy mi, katonák, nem becsüljük meg az ilyesfélét. Nagyszerű masinák. Gratulálok.

Archimedes legyintett.

– Ugyan kérlek, semmi az egész. Közönséges hajítógépek, amolyan nagyobbacska játékszerek. Tudományos szempontból nézve nem sokat jelentenek.

– De katonai szempontból igen – vélekedett Lucius. – Ide figyelj, Archimedes, azért jöttem, hogy felszólítsalak, dolgozz velünk.

– Kivel?

– Velünk, rómaiakkal. Elvégre tudnod kell, hogy Karthágó hanyatlóban van. Kár segíteni nekik. Most majd úgy ellátjuk Karthágó baját, hogy bámulni fogsz! Inkább velünk tarthatnátok mindnyájan.

– Miért? – dünnyögte Archimedes. – Mi, szirakuzaiak, véletlenségből görögök vagyunk. Miért kellene veletek tartanunk?

– Mert Szicíliában éltek, és nekünk Szicíliára szükségünk van.

– S miért van rá szükségetek?

– Mert uralkodni akarunk a Földközi-tengeren.

– Aha – jegyzete meg Archimedes, és töprengve meredt a viasztáblára. – És mi célból akartok uralkodni rajta?

– Aki hatalmában tartja a Földközi-tengert – jelentette ki Lucius – az egyben a világ ura is. Ez már csak világos.

– Mi az, hát nektek az a kötelességtek, hogy a világ urai legyetek?

– Igen. Róma hivatott uralkodni a világon. S én mondom neked, hogy uralkodni is fog.

– Meglehet – szólt Archimedes és valamit letörölt a viasztábláról. – De én nem tanácsolnám nektek, Lucius. Ide figyelj, a világ urának lenni, ez egykor kegyetlen sok munkát ad majd nektek. Kár a fáradságért, ami rátok szakad.

– Mindegy; de nagy birodalom leszünk.

– Nagy birodalom – morgott Archimedes. – Akár kis kört rajzolok, akár nagy kört, mindenképpen csak kör az. Határa van így is, úgy is – sohasem szabadultok meg a határoktól, Lucius. Azt hiszed, hogy a nagy kör tökéletesebb, a kicsinél? Azt képzeled, hogy nagyobb geométer vagy, ha nagyobb kört rajzolsz?

– Ti, görögök, egyre csak érvekkel játszadoztok – vetette ellen Lucius százados. – Mi másképpen bizonyítjuk be a magunk igazát.

– Mivel?

– Tettekkel. Elfoglaltuk például ezt a ti Szirakuzátokat. Szirakuza tehát a miénk. Világos bizonyíték ez?

– Világos – mondta Archimedes, és az íróvesszővel beletúrt a hajába. – Igen, elfoglaltátok Szirakuzát; csakhogy ez már nem az a Szirakuza, soha többé nem is lesz, ami eddig volt! Nagy és dicső város volt ez, ember; most már nem lesz nagy soha többé. Kár Szirakuzáért!

– Róma azonban nagy lesz. Róma lesz a legerősebbnek a földkerekségen. És így is kell lennie

– Miért?

– Hogy megmaradjon. Minél erősebbek vagyunk, annál több az ellenségünk. Ezért van rá szükség, hogy mi legyünk a legerősebbek.

– Hát ami az erőt illeti… – dünnyögte Archimedes. – Tudod, én egy keveset értek a fizikához is. Lucius, és most mondanék neked valamit. Az erő lekötődik.

– Mit jelentsen ez?

– Hát ez amolyan törvény, Lucius. Az erő, amely hat, ezáltal lekötődik. Minél erősebbek lesztek, annál több erőtök használódik fel hozzá, és egyszer eljön az a perc…

– Mit akartál mondani?

– Ugyan, semmit. Nem vagyok én próféta, jóember, csupán fizikus. Az erő lekötődik. Többet nem tudok.

– Ide hallgass, Archimedes, nem akarnál velünk dolgozni? Fogalmad sincs róla, micsoda óriási lehetőségek nyílnának előtted Rómában. Te építenéd a világ legerősebb hadigépeit…

– Már meg kell hogy bocsáss, Lucius, öregember vagyok, és szeretném még kidolgozni, kifejteni egy-két gondolatomat… Amint látod, most is éppen rajzolgatok valamit.

– Archimedes, hát nem csábít az a gondolat, hogy velünk együtt megszerezd a világuralmat? Miért hallgatsz?

– Ne haragudj – pusmogott Archimedes a viasztáblájára fölé hajolva. – Mit is mondtál?

– Hogy a magadfajta ember kezébe keríthetné az uralmat az egész világ fölött.

– Úgy, világuralom – szólt Archimedes töprengve. – Ne neheztelj rám, de most fontosabb dolgom van. Tudod, tartósabb, időállóbb valami, ami valóban megmarad.

– Mi az?

– Vigyázz, ne töröld el a köreimet! Arról van szó, hogy hogyan kell kiszámítani egy körcikk területét.



Később hivatalos jelentést adtak ki, hogy a tudós Archimedes szerencsétlen baleset következtében életét vesztette.

Tóth Tibor fordítása

Nem ritka jelenség a tudós alakjának misztifikálása (elefántcsont torony, nem ebben a világban él stb.). Persze ilyen is előfordul. Albert Einsteint egy a ’60-as években keletkezett életrajz a következőképpen jellemzi: „Ebből a szellemből [zsidóellenesség] fakadtak a nyilvános sajtótámadások, provokatív gyűlések a húszas évek eleji Németországban a relativitás és közvetve Einstein személye ellen. És mit tett Einstein? Angyali naivitással eljárt a gyűlésekre s a szünetben vidáman köszönhetett az ismerősöknek.” Mindenesetre, a nagy fizikus korabeli könyvét (Mein Weltbild, 1934; magyarul: Hogyan látom a világot?, 1935) olvasva – naivitás ide, vagy oda – kicsit árnyaltabb képet alkothatunk.

Találtam a hálón egy fordító megadása nélküli szövegváltozatot is. Feltehetően Hosszú Ferenc fordítása, amely az alábbi kötetben jelent meg: Karel Čapek: Elbeszélések. Budapest: Európa Könyvkiadó, 1967. (A világirodalom remekei). – A szerk.

Arkhimédész halála

Az a bizonyos eset Archimédesszel valójában nem egészen úgy történt, ahogy beszélik: igaz ugyan, hogy megölték, amikor a rómaiak elfoglalták Szirakuzát, de az már nem felel meg a valóságnak, hogy házába egy római katona tört be fosztogatási szándékkal, és Arkhimédész, elmerülve valami geometriai konstrukció felvázolásába, fagyosan rámordult, hogy: „Ne zavard köreimet!” Először is, Arkhimédész nem egy szórakozott professzorféle volt, aki nem tudja, hogy mi történik körülötte; ellenkezőleg, vérbeli katona volt, aki számos hadigépet szerkesztett a szirakuzaiaknak a város védelmére; másodszor: az a római katona nem valami részeg fosztogató volt, hanem a művelt és nagyravágyó Lucius vezérkari százados, s nagyon is jól tudta, kivel áll szemben, s nem harácsolni jött, hanem a küszöbön katona módra tisztelgett, és így szólt:

– Üdvözlégy, Arkhimédész.

Arkhimédész felpillantott a kis viasztábláról, melyre valóban éppen rajzolt valamit.

– Mi van? – kérdezte.

– Arkhimédész – szólt Lucius –, mi tudjuk, hogy a te hadigépeid nélkül a szirakuzaiak egy hónapig sem tarthatták volna magukat; így viszont két évig bajlódtunk velük. Hidd el, mi, katonák értékeljük ezt. Pompás szerszámok. Gratulálok.

Arkhimédész legyintett.

– Ugyan kérlek, szóra sem érdemes. Közönséges hajítószerkezetek… gyerekjátékok, no. Tudományos szempontból semmi jelentőségük.

– Katonai szempontból azonban van – vélte Lucius. – Hallgass meg, Arkhimédész, én azért jöttem, hogy megkérjelek: dolgozz velünk.

– Kikkel?

– Velünk, rómaiakkal. Tudnod kell, Karthágó bukófélben van. Hiábavaló támogatni már őket! Most majd elbánunk Karthágóval is, de Úgy, hogy ámulni fogsz! Inkább velünk kellene tartanotok mindannyiótoknak.

– Miért? – kérdezte halkan Arkhimédész. – Mi, szirakuzaiak, véletlenül görögök vagyunk. Miért tartanánk hát veletek?

– Mert Szicíliában éltek, és nekünk szükségünk van Szicíliára.

– És miért van rá szükségetek?

– Mert uralkodni akarunk a Földközi-tengeren.

– Aha – bólintott Arkhimédész, és elgondolkodva nézte táblácskáját. – És mire jó az nektek?

– Aki a Földközi-tenger ura – szólt Lucius –, az a világ ura. Ez csak világos.

– De hát muszáj nektek a világ urainak lennetek?

– Igen. Róma küldetése, hogy a világ ura legyen. És én mondom neked, az is lesz.

– Lehet – hagyta rá Arkhimédész, és valamit letörölt a kis viasztábláról. – Én azonban nem tanácsolom nektek, Lucius. Nézd csak, uralkodni a világon, ez egykor még irtózatos védekezésre kényszerít titeket. Kár azért a fáradságért, ami ezzel jár.

– Nem számít: hatalmas birodalom leszünk.

– Hatalmas birodalom – ismételte mormolva Arkhimédész. – Ha kis kört rajzolok, ha nagyot, mindenképpen csak kör az. Mindig Újabb és Újabb határokba ütköztök; nem, sohasem lehettek határtalanokká, Lucius. Gondolod, hogy a nagy kör tökéletesebb, mint a kicsi? Gondolod, hogy nagyobb geometrikus vagy, ha nagyobb kört rajzolsz?

– Ti görögök, örökösen érvekkel játsztok – felelte Lucius százados. – Mi másképp bizonyítjuk igazunkat.

– Hogyan?

– Tettekkel. Bevettük például a ti Szirakuzátokat. Ergo Szirakuza a miénk. Világos bizonyíték, nem?

– Az – mondta Arkhimédész, és íróvesszőjével megvakargatta a fejbőrét. – Igen, elfoglaltátok Szirakuzát; csakhogy ez már nem az a Szirakuza, és soha többé már nem is lesz az, ami volt. Nagy és híres város volt ez, barátom; soha többé nem lesz az. Kár Szirakuzáért!

– Majd Róma lesz nagy. Rómának kell a legerősebbnek lennie az egész világon!

– Miért?

– Hogy fennmaradjon. Minél erősebbek vagyunk, annál több az ellenségünk. Ezért kell a legerősebbeknek lennünk.

– Ami az erőt illeti… – mormolta Arkhimédész. – Tudod, én egy kicsit fizikus is vagyok. Lucius, és elárulok neked valamit. Az erő lekötődik.

Mit jelent ez?

– Ez törvény, Lucius. Az erő azáltal, hogy hat, le is kötődik. Minél erősebbek lesztek, annál több erőtöket emésztitek fel hozzá; és egyszer eljön az a pillanat…

– Mit akartál mondani?

– Nem, semmit. Én nem vagyok jós, barátom, csak fizikus. Az erő lekötődik. Többet nem tudok.

– Ide figyelj, Arkhimédész, nem volna kedved nekünk dolgozni? Elképzelni sem tudod, milyen óriási lehetőségek nyílnának előtted Rómában. A világ legerősebb hadigépeit szerkeszthetnéd…

– Megbocsáss, Lucius; öregember vagyok, és még szeretném egy-két gondolatomat kidolgozni. Amint látod, éppen rajzolok valamit.

– Arkhimédész, nem csábít a lehetőség, hogy megszerezd velünk a világuralmat? Miért hallgatsz?

– Bocsáss meg – dünnyögte Arkhimédész viasztáblájára hajolva. – Mit is mondtál?

– Hogy egy magadfajta ember megszerezhetné a világuralmat.

– Hm, világuralom – szólt Arkhimédész gondolataiba merülten. – Ne haragudj, de nekem fontosabb dolgom van. Tudod, valami tartósabb. Valami, ami igazán megmarad.

– Mi az?

– Vigyázz, ne mázold el a köreimet! Annak a módszere, hogy miként lehet kiszámítani egy körszelet területét.



Később hivatalosan jelentették, hogy a tudós Arkhimédész véletlen baleset áldozata lett.

Beküldendő a szerző neve.

Karel Čapek.

[Az írás az 1930-as[?] években keletkezett. 1946-ban, a Kniha apokrifů című elbeszéléskötetben jelent meg, amely magyarul Történelmi görbe tükör címen látott napvilágot.]

Elbeszélések. 527–530. p.