A sörkészítés részletes technológiájának játékos allegóriáját afféle horror-paródiaként olvashatjuk az alábbi költeményben:
There were three Kings into(1) the east,
Three Kings both great and high,
And they have sworn a solemn oath
John Barleycorn(2) should die.
Fogadta három keleti
nép nagy király-ura:
Árpa Jankónak – eskü rá! –
halált kell halnia.
They took a plough and ploughed him down,
Put clods(3) upon his head,
And they have sworn a solemn oath
John Barleycorn was dead.
Eke kivágta, a kapa
rája rögöt huzott,
s hirdette új, nagy eskü, hogy
Árpa Jankó halott.
But the cheerful Spring came kindly on,
And show’rs began to fall;
John Barleycorn got up again,
And sore(4) surprised them all.
De jött a szép derűs tavasz
s hulltak langy záporok,
és Árpa Jankó talpra állt
s féltek a gyilkosok.
The sultry suns of Summer came,
And he grew thick and strong,
His head weel armed with pointed spears,
That no one should him wrong.
Jöttek a hő nyár napjai,
s nőtt Jankó ereje:
fejét dárda-kör védte, hogy
ne bántsa senki se.
The sober Autumn entered mild,
When he grew wan and pale;
His bending joints and drooping head
Showed he began to fail.
S jött szelíden az édes ősz,
s ő sápadt, gyenge lett,
rogyó szára, csüggedt feje
mutatta, hogy beteg.
His colour sickened more and more,
He faded into age;
And then his enemies began
To shew their deadly rage.
Egyre fakóbb lett, öregebb
s fájó tekintetű:
s ellenségeiből kitört
a rejtett, régi düh.
They’ve ta’en(5) a weapon, long and sharp,
And cut him by the knee;
Then tied him fast upon a cart,
Like a rogue for forgerie.
Térde alatt levágta nagy
és éles fegyverök:
és vitték, megkötve, kocsin,
mint egy gonosztevőt.
They laid him down upon his back,
And cudgelled(6) him full sore;
They hung him up before the storm,
And turned him o’er and o’er.
Hanyatt fektették: s rá, nehéz
furkókkal! s újra rá!
Akasztották szelek elé,
s forgatták föl s alá.
They filled up a darksome pit
With water to the brim,
They heaved(7) in John Barleycorn,
There let him sink or swim.
S töltöttek gödröt peremig
folyók vizeivel,
s beledobták: ússzék, ha tud,
ha nem, merüljön el!
They laid him out upon the floor,
To work him farther woe,
And still, as signs of life appeared,
They tossed him to and fro.
Teregették a szérüre
s úgy kínozták tovább,
és amint életjelt adott,
lökték idébb-odább.
They wasted, o’er a scorching flame,
The marrow of his bones;
But a miller used him worst of all,
For he crushed him between two stones.
Bősz láng aszalta, perzselő,
a csontja velejét:
s két kő között porrá zúzta egy
molnár, a fő-pribék.
And they hae ta’en his very heart’s blood,
And drank it round and round;
And still the more and more they drank,
Their joy did more abound.
Csapolták szívéből a vért
s itták köröskörül,
és mennél többet, a szívük
annál jobban örült.
John Barleycorn was a hero bold,
Of noble enterprise,
For if you do but taste his blood,
’Twill make your courage rise;
Árpa Jankó nagy és nemes
vitéz volt, büszke hős:
vérét ha csak kóstolod is,
bátor leszel s erős.
’Twill make a man forget his woe;
’Twill heighten all his joy:
’Twill make the widow’s heart to sing,
Tho’ the tear were in her eye.
Bút-bajt feledtet az a vér
és örömöt növel:
dalol az özvegy tőle, bár
szemét könny önti el.
Then let us toast John Barleycorn,
Each man a glass in hand;
And may his great posterity
Ne’er fail in old Scotland!
Árpa Jankót éltesse hát
mindnyájunk pohara:
dús fiai ne tűnjenek
skót földünkről soha!
(Szabó Lőrinc fordítása)
(1759–1796)
skót költő, dalszerző