Megcsapottak rovat

Új embertípus

Cholnoky Viktor
biológia, antropológia, emberfajta, evolúció

A komoly tudomány az emberiség folytonos faji, vagy testi, vagy ha úgy tetszik: fiziológiai tovább-evoluálására a mai napokból alighanem csak egy bizonyító adatot tud felhozni. Ez pedig az, hogy Ázsia közepében, körülbelül azon a vidéken, amelyet északról a szibériai tundravidék, délről meg sivatagok és a világ legnagyobb hegyei határolnak, most van kifejlődőben egy egészen sajátságos, specifikus népfaj, amelyet a tudósok faut de mieux elneveztek a „szibiriákok” népének.

Ezek a szibiriákok azután azzal, hogy most itt, a szeműnk előtt születnek meg új fajjá, még eddig nem volt emberspéciessé, a tanúbizonyságai annak, hogy Ázsiának ez a része volt mindig a népek szülőföldje. Vakmerőség volna azt tenni fel, hogy hajdanában a Paradicsom is itt volt, de hogy egyes nagy árja törzsek – minden valószínűség szerint a hinduk is – innen indultak világhódításra, hogy a hunok, az avarok és a magyarok szintén innen lepték el Európát és hogy végül a mongol áradatot is ennek a földnek a megmozdulása zúdította rá Európára, az kétségtelen,

Ázsia tehát valóban népszülő föld és a szibiriákok szeműnk előtt folyó kialakulásán tapasztalhatják a tudósok, hogy hogyan lesz, hogyan születik csupán természeti erők behatása alatt egy új népfaj, tehát egy új embertípus is. Obrucsev, Patkanov, Przsevalszkij erre nézve igen fontos és érdekes adatokat adtak az antropológia tudományának.

Fel kell tennünk, mert az ellenkezője még nincsen bizonyítva, hogy az az amerikai Sergent doktor, aki a „testgyakorlatok felügyelőjé”-nek kissé amerikai ízű címét viseli, éppen olyan komoly tudós, mint a fentebb említett három orosz. Fel kell ezt tenni, ismétlem, mert Sergent megfigyelései valóban kvadrálnak igen sok tapasztalati ténnyel is és akkor Sergent doktor igazságának a végső eredményét levonva, ebben foglalhatjuk össze az igazságait: nemcsak természetes úton, hanem mesterséges módon is alakulhatnak ki új embertípusok, az emberiség testi evolúciójához tehát valószínűen már régebben is a természetes okokon túl mesterséges okok is hozzájárultak.

Sergent az amerikai sport-ladyk testének az átalakulását figyelte meg és konstatálja, hogy a szabadban való túlhajtott tornának, sportnak már most tapasztalható az átalakító hatása az amerikai nőre. A csípeje szemlátomást megkeskenyedik, a válla elvesztve gömbölydedségét, elszögletesedik, kéz és láb megnövekedik. Tízezer amerikai leányon tett mérései bizonyítják, hogy Amerikában új embertípus van kialakulóban. Olyan típus, amelyet anatómiai nézőpontból még nőnek kell ugyan mondani, de amely már nagyon közel áll a férfihoz. Szóval, Amerikában közeledik a „harmadik nem”-nek az ideje.

A megfigyelések igazi következéseit Sergent, aki tehát mégis csak afféle amerikai reklámtudós lehet, nem vonja le. Pedig nyilvánvaló, hogy a kérdésnek az antropológiailag és biológiailag fontos része az, hogy vajon ez a harmadik nem, amelyik azonban az anatómiai lényegben való meg nem változottság miatt mégis csak nő, tehát újabb nemzedék adására hivatott, milyen ivadékkal fogja ellátni a jövőt? Ez a fontos. Mert hiszen még laikus ésszel nézve is kétségtelennek látszik, hogy az elférfiasodott asszony aligha tud majd olyan tökéletesen felelni meg a feladatának, amely Schopenhauer szerint minden asszonynak az egyetlen igazi feladata, mint az a mai asszony, akinek a testét évmilliók egyenesen ennek a feladatnak a lehető legjobb gyakorlására idomították ki. Ha tehát várható csakugyan új embertípus kifejlődése Amerikában, ez majd csak a második, esetleg harmadik generációban nyilvánul meg.

Mert hiszen kétségtelennek látszik, hogy a szűkcsípejű, erősebben csontrendszerezett nő más feltételek között fog életet adni új teremtménynek, mint a mai, hogy megint csak Schopenhauerrel beszéljek, tisztán erre a célra berendezett. A gyermek mivolta függ ugyan az apától is, de természetszerűen sokkal inkább és sokkal fokozottabb mértékben az anyától.

Sergentnek az amerikai sport-lady teste átalakulására vonatkozó megfigyelései tehát kétségtelenül érdekesek, de egyelőre csak afféle kuriózum érdekességével bírnak, letagadhatatlan amerikai mellékízzel. Mert hiszen, hogy a foglalkozás átalakítja a testet, ezt Sergent nélkül is régen tudtuk már. Hogy a háztetőn járó bádogosnak meg a matróznak a járása itt lent, vagy itt a szárazföldön bizonytalanná, esetlenné válik, ez közismeretes dolog. Hogy a szabó háta meggörbül, a csizmadiáé meg kiegyenesedik, mert az egyik befelé ölt, a másik meg kifelé, ezt is tudjuk. A suszter jobb kezének a középső ujja lassankint használaton kívül helyeződik és mint merev, mozdulatlan, hogy úgy mondjam: skartba tett testrész szerepel evés és ivás közben is azért, mert munka közben azzal keni a csirizt, azzal tehát nem nyúl hozzá máshoz semmihez, ez olyan köztudomású, hogy még anekdota is van róla. A Berufskrankheitekről, a tanító rövidlátásáról, a hivatalnok bélpangásáról, a lovastiszt dongalábáról és aranyeréről nem is beszélek itt.

Más mesterségesen okozott és faji jellemzékké vált testi változásokról is tudunk. Az azték nők azért szültek mind csúcsos-fejű, cukorsüvegre emlékeztető koponyájú gyermekeket, mert az ősazték az újszülött fiú lágy koponyacsontját két deszka közé szorította, hogy ékalakra növekedjék. Náluk ez volt az előkelő születés jele és nem is nagyon sokban különbőzik a raccsolástól.

Mesterséges fajváltozásokat, sőt típusváltozásokat tehát ismert az antropológia története. És ezért csupán csak érdekes ujjmutatás számába mehet a Sergent doktor tapasztalata. Az amerikai félférfi-nő még aligha új típus, az esetleges új típus kialakulása csak ivadékokon túl várható. Nem valószínűtlen, de kísértetképpen ott jár mögötte a meddőség gondolata is, a bölcs természet magvaszakasztó közbelépése a mesterséges, egyoldalú túlhajtással szemben.

És már most azután, akár igaz, akár nem igaz, hogy új embertípus van kialakulóban akár a szibériai tundrák alatt, akár Amerikában – az egyik helyen aligha igaz, a másik helyen csaknem bizonyos – az az egy azután kétségtelen, hogy az a neandervölgyi ásatag koponya, az ősembernek ez a példánya már akkor is nagyot nézne, ha bennünket látna és összecsapva a kezét, – ha volna neki – azt mondaná: „Nini, hát ezek az én ivadékaim?” És talán még vigyorogna is hozzá, ha a fogak is megmaradtak volna az ínycsontjában.

  1. faut de mieux – jobb híján.

Cholnoky Viktor: Kaleidoszkóp. Budapest: Az Élet Irodalmi és Nyomda Rt., 1914. 75–79. p. (Bibliotheca Vitae – Az „Élet” könyvei.)