Megcsapottak rovat

Vándormadarak

Cholnoky Viktor
biológia, madárvándorlás, ornitológia

A tudományt nem lehet népszerűsíteni, de talán lehet a félbelletrisztika ujjának is rámutatni a nagy, egyetemes élet olyan jelenségeire, amelyek mutatás nélkül egész hétköznapiak s csak akkor lesznek érdekessé, sokszor döbbenetessé, ha kipécézzük őket, ha megragadjuk, kissé ide-oda forgatjuk, azután megint eleresztjük, amikor kiadták magukból a gondolatokat, amelyeket minden végső kővetkeztetés nélkül kifacsarhatunk belőlük. Vagyis: nem szabad ebben a cikkben semmit az elején kezdeni és nem szabad a végső konzekvenciáig vinni. Az a pápaszemes tudomány dolga, nem ezé a vékony ösvényé, amely a nagy tudás mélységei és az elszórakozás virágos mezei között halad mezsgye gyanánt. Itt csak a dolgok közepe a miénk; az elejét bízzuk az olvasó iskolai tudására, a végét az olvasó iskolát, korlátot nem ismerő fantáziájára.

Az iskolában tanuljuk, hogy vannak madarak, amelyek nem évelnek ki egy helyen, hanem ahogy az évszak változik, változtatják a lakóhelyüket. A mindennapos megszokás egészen érthetővé teszi előttünk, hogy a fecske, a daru, a gálya ősszel útnak indul, tavasszal visszatér hozzánk. Sőt azt is tudjuk, hogy ennek a három népdalbeli madárnak az igazi hazája mégis csak nálunk van, mert Afrikába csak nyaralni, hogy úgy mondjam, „orvosi tanácsra” mennek, mint ahogy Kairóban és Asszuánban telel a gazdag ember, ha Antwerpenben van is az üzlete. Hogy a fecske, a daru és a gólya is itt nálunk végzik el az üzleti ügyeiket s Afrikába csak annyit visznek el magukkal a tőkéjükből, – ösztöneikből – amennyi a telelésükre szükséges. A létért való küzdelmet, azt itt vívják meg nálunk, Afrikában csak a spleenes urat játsszák, aki válogat még a bogárcsemegében is és nem épít magának házat, hanem lomb- és faág-hoteljében lakik.

De már kevesen érzékítik meg maguknak azt a tényt, hogy a vándormadár drágább áron veszi meg az egyiptomi telelést, mint mi, akik pár száz forint s még legfeljebb egy kis tengeri betegség révén hozzájuthatunk. A vándormadár a fajbeli összessége nagy százaléka árán jut csak ahhoz, hogy kitelelhessen. Azon a csodálatos úton, amely Európában sokszor 8000 méter magasságban vezet keresztül a levegőn Afrika zöld partjáig, százezrek esnek áldozatul a vándormadarak közül annak a csodálatos ösztönnek, amely készteti őket, hogy az északnyugati szél első leheletére csoportba verődjenek s elinduljanak tenger felett, levegőégben oda, ahol télen is van bogár s ahol békával, hallal tele a Nílus zöld vize.

Mert például a fecskék vándorútja gyakran nyolc kilométer magasságban van fenn a levegőben. A fecske, amely, míg itthon van Európában, ezer méter magasságra sem száll fel a levegőbe, amikor elindul nagy útjára, olyan kietlen magasságban halad, ahol már dermesztő a hideg s alig elég az oxigén a tüdő táplálására. Élő lény mozdulatlanul abban a régióban meg nem maradhatna. De a madár ösztöne kitalálta, hogy a mozgó – még pedig a gyorsvonatnál sokkal nagyobb sebességgel mozgó – állati testnek az a magasság való. A levegő ritkasága megcsökkenti az ellenállást, amelyet le kell küzdeni, az enormis hidegség felemészti a kábító nagyságú mechanikai munka által előállított hőnek azt a feleslegét, amely ártalmas lehetne az élő organizmusra, az oxigén ritkasága pedig egyenesen az elégéstől menti meg az apró – csak abszolúte apró, relatíve óriási nagy – madártüdőket, amelyek sűrűbb oxigénbetódulásra egyenesen megfojtanák a tulajdonosukat.

Nevezetes és mással, mint az évezredes gyakorlattal meg nem magyarázható az az elhelyezkedés, amelyet a nehezebb súlyú madarak csoportja vesz a levegőben, amikor vándorútjára kel. A darvak ismeretes V betűjét a repülőgép feltalálója sem számíthatná ki annyira a mechanika törvényei szerint, mint ahogy beléhelyezkednek az ösztön hajtására ezek az egyébként nem nagyon intelligens madarak. Sokáig azt hitték, hogy ennek a V betűnek az egyetlen magyarázata az, hogy mint ék fúródik bele a levegőbe s könnyebben szeli. Egy ausztriai ornitológus, Holewa Hugó mutatta ki, hogy a mechanika tőrvényének a legteljesebb kihasználása ez a V betű. A csapat élére a leghatalmasabb szárnyú madár áll s elkezdi verni a levegőt. A léghullámok mint a hajó kielwasser-je (nincs rá magyar szó) ék alakban terjednek tovább, emelkedő irányzattal, úgy hogy a vonalába helyezkedő madarak fele erejüknél többet elvonhatnak a maguk fenntartásától és teljes mértékben az előrenyomulásra használhatják. Egyetlen madárnak a mozgása százaknak erőt ád a levegőben való megmaradásra. Ha emberi mechanika így tudna dolgozni, régen nem volna egy mechanikai probléma sem probléma.

Csak egyet, talán nem is a legérdekesebbet ragadtam ki a madárvándorlás sok csodálatossága közül. A többivel együtt ez is egyik magyarázata annak az irtózatos sebességnek, amellyel a vándormadár a helyét tudja változtatni. A fecske tizennyolc óra alatt repül át Magyarországból Afrikába, a vadlúd Németországból húsz óra alatt teszi meg ugyanezt az utat. Kábító számok, ha elgondoljuk, hogy hasonló távolságot a postagalamb harmincnyolc, a varja pedig hatvanhat óra alatt repül át. Ellenben rendkívül időveszteségek, ha tudjuk azt, hogy az albatrosz hat óra alatt, a sólyom pedig tizenegy óra alatt tudná megütni ezt a rekordot, – ha vándormadár volna.

Itt kezdődik az olvasó fantáziájának a tér.

  1. belletrisztika – több értelemben használt, közkeletű fogalom. Legtágabban a szépirodalmat jelenti, szűkebben a prózai műveket, legszűkebben pedig a csupán szórakoztató irodalmat.
  2. enormis – szörnyen nagy, óriási.

Cholnoky Viktor: A kísértet. Válogatás Cholnoky Viktor publicisztikáiból. Összeállította, sajtó alá rendezte, a jegyzeteket és az utószót írta Fábri Anna. Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1980. 266–268. p. (Magyar Hírmondó.)