JUHÁSZ FERENC hangján1
Szakadj le ég, te nagy büdös fene,
És vérviharos bolygóalkonyatban
Kerge kanok tétova tollas
Csordája bomlik a sivatag árnyán,
Kitárt szárnyú entrópiák keringnek,
A Tejút fogaskerékrendszere sikolt,
Míg permetez a nagy égi olaj
És apró hangya görget hét hegyet
Hát nem kirugott megint az a ...... engem!!
BABITS BIHÁLY2
barátunk bánatos borongása
batek bukása bután
Nem tanított anyám engem iterálni,
Nem is tudok én mást, csak alliterálni.
Hiába harcolok: mint a szörnyű átok,
Úgy szakadnak rám a szörnyű integrálok.
Hörögve, félholtan rogyok az avarra,
Négyzetgyök háromszáz tapos a nyakamra,
Csonka félhengerek néznek rám ideges
Rángással, s rámmutat kegyetlen TIZEDES.
Jaj nekem, rámlőnek, vér szemembe spriccel…
Én eddig azt hittem, hogy a prof csak viccel.
Nem vettem komolyan idáig, én marha,
Látom már magamat ponyvába takarva…
Reggel van, Lacika, ébredj már fel végre
Öltözz fel, ülj neki, készülj az UVÉ-dra!
