SIMONYI Károly (1916–2001): mérnök, fizikus, egyetemi
tanár, akadémikus, A fizika kultúrtörténeténeka
szerzője.
Egyházasfaluban született, Sopron vármegyében, 1916. október 18-án. Édesapja
meghalt, még mielőtt ő, a hetedik gyerek, megszületett volna. Mire iskolába
kezdett járni, a falu egyetlen, kéttantermes iskolájába, az országhatár
is közelebb jött hozzá, a falutól alig néhány kilométerre húzták meg Ausztria
határát.
A tehetséges kisgyerekre az iskolát látogató plébános figyelt fel, az
ő segítségével került Budapestre, távoli rokonokhoz, gazdag nevelőszülőkhöz.
Tízéves korában beíratták az óbudai Árpád Reálgimnáziumba, ahol hamarosan
kitűnt matematikából és fizikából. A Faragó Andor által újra indított
Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapokat mégsem az iskolában
adták a kezébe, hanem nevelőapjától kapta, aki a Ganz gyár jónevű mérnöke,
Kandó Kálmán munkatársa volt. Akkor már egyik bátyja is vele lakott a nevelőszülőknél,
s a két testvér egymással versengve oldotta meg a kitűzött feladatokat,
s küldte be a megoldásokat Faragó Andor lakására – ott volt akkor a „szerkesztőség”.
Faragó Andor vezette be, hogy évente egyszer a legjobb megoldók fényképeit
is közli az újság, így került a 15 éves Kari gyerek portréja is az 1931.
évi összeállításba.
Érettségi után két egyetemet végzett el párhuzamosan – anélkül, hogy
erről bármelyik helyen tudtak volna: Pécsett jogi diplomát szerzett, Budapesten
pedig villamosmérnökit. A műszaki egyetemen akkoriban jött létre – az Egyesült
Izzó anyagi támogatásával – a Bay Zoltán vezette atomfizika tanszék. Nemsokára
Simonyi Károly is itt dolgozott.
Kitört a második világháború. A Bay-csoport honvédelmi minisztériumi
megbízással a radar hazai kifejlesztésén dolgozott. Semmi együttműködés
senkivel – mindent maguknak kellett kitalálniuk. Bay Zoltán a csoportba
több zsidó mérnököt és szakmunkást is bevett, sokuk életét mentette meg
így. A háború végén már ez se működött: volt, akinek bujkálnia kellett,
volt akit azonnal kivittek a frontra. Simonyi rövidesen amerikai, majd szovjet
hadifogságba került, ahol 40 kilóra lefogyott, de megtanult oroszul.
Amikor hazakerült, bekapcsolódott a Bay Zoltán vezette Hold-radar kísérletbe,
majd megpályázta s elnyerte a soproni egyetem fizika-elektrotechnika tanszékét.
(Később a tanszéket kettéosztották, Simonyi az elektrotechnikát kapta meg…)
Itt tervezte meg azt a van de Graaff rendszerű 1 MeV-es részecskegyorsítót,
amelyért 1952-ben Kossuth-díjat kapott. Ezt a soproni gyorsítót alig hogy
felépítették, már le is szerelték s felvitték Budapestre. A Központi Fizikai
Kutatóintézetben állították fel újra, alapkutatásokat végeztek vele. Simonyi
Károly az Intézet egyik igazgatóhelyettese lett.
1956-ban megválasztották a KFKI forradalmi bizottsága elnökének. A forradalom
leverése után csakhamar „megfagyott körülötte a levegő”. Önként távozott,
majd 1970-ben kiderült, hogy a BME-n se tarthatja meg tanszékét. Akkor már
tudni lehetett, hogy idősebbik fia, aki nyugati egyetemeken tanult, nem
fog visszatérni Magyarországra. (Ő az a Charles Simonyi, aki ma a Microsoft
egyik vezető szakembere az Egyesült Államokban.)
Állami feladatként megkapta az országos fizika-felvételi bizottság elnöki
tisztét. Egyetemista diákjai, akik rajongtak érte, felkérték, hogy tartson
számukra előadást a Várban, a BME ottani kollégiumában a fizikáról. Simonyi
kultúrtörténeti háttérbe ágyazva adta elő a témát, nagy sikerrel. Még egy
és még egy előadásra kérték fel az egyetemisták, s a hallgatóság soraiban
mind több érdeklődő jelent meg.
1975 tavaszán már az ELTE TTK Múzeum-körúti Főépületében, a 200 fős XI.
teremben tartott speciális előadást A fizika kultúrtörténete
címmel. A siker nem maradt el, még a fal mellett is álltak. Átjöttek a mérnökhallgatók,
de eljött sok aktív fizikatanár is a budapesti gimnáziumokból. Három sikeres
félév után, 1976 nyarán Simonyi hozzáfogott A fizika kultúrtörténete
megírásához. Először 1978-ban jelent meg a könyv, azután 1981-ben, 1986-ban
(mindig át- meg átdolgozva), és jöttek a német nyelvű átdolgozások. Az 1952-es
Kossuth-díjat a fizikai kutatások szempontjából nagy jelentőségű gyorsító
berendezés hazai eszközökkel való megépítéséért, 1985-ben követte az Állami
díj nemzetközileg is elismert tankönyv- és szakírói tevékenységéért, különösen
A fizika kultúrtörténete című művéért, valamint kiemelkedő
pedagógiai munkásságáért.
Az 1990-es években Simonyi Károly teljesen visszavonult minden nyilvános
szerepléstől – irtózott az ünnepléstől, s romló egészségi állapotára is
joggal hivatkozhatott. Akiknek szerencséjük volt őt otthonában meglátogatniuk,
élvezték csillogó szellemét, mély humanizmusát, most fájdalommal és keserűen
veszik tudomásul az élet konok rendjét s a tényt: 2001. október 9-én Simonyi
Károly örökre itt hagyott bennünket. Velünk marad azonban a professzor sok-sok
írása, könyve, köztük A fizika kultúrtörténete, s az elkezdett,
de már be nem fejezett folytatás: A magyar fizika kultúrtörténete.
Emlékezetünkben megőrizzük Simonyi Károlyt, a Középiskolai Matematikai
és Fizikai Lapok egykori megoldójából lett humanista tudóst, a 20.
század egyik utolsó polihisztorát.
Radnai Gyula megemlékezéséből (KÖMAL)