Néhány év múlva szenzációs lelet kerül majd napvilágra: egy
freiburgi magánarchívumban eddig ismeretlen Heidegger-kéziratra
fognak bukkanni. A kézirat címe ez lesz: A PONT
FENOMENOLÓGIÁJA.(1)
HERMENEUTIKAI(2) RÁKÖZELÍTÉSEK EUKLEIDÉSZ
GEOMETRIÁJÁRA. A mű nem kevesebbet fog tartalmazni, mint Heidegger
egyedülálló értelmezését az eukleidészi definíciókkal,
posztulátumokkal és axiómákkal kapcsolatban. Lázasan kutatják majd,
vajon Heidegger előadta-e ezt a gondolatgazdag interpretációt vagy
sem. Ha igen, kiknek? Ha nem, miért nem?
Az alábbiakban bemutatom – a majdan előkerülő kézirat alapján
– az első három eukleidészi definíció heideggeri értelmezését.
Budapest, 1999. szeptember 30.
Steiger Kornél
Pont, vonal, szakasz – az ontikus létönfelnyílás eredendő ősigéi
Martin Heidegger
„1. Σημεῖόν ἐστιν, οὗ μέρος οὐϑέν.”
A matematikusok ezt szánalmas módon így fordítják:
„Pont az, aminek nincs része.”
Ez a fordítás azonban elégtelen és hiteltelen: egy olyan korszak talmi
csinálmánya, amely már elfeledte a görög szavak őseredeti értelmét.
Első kérdésünk ez: mit jelent a σημεῖόν?
Elsődleges jelentése szerint „jel”. Jel a tengernagy hajóján a zászló,
jel a mérföldkő. A jel olyasmi, ami jelez valami olyat, ami nem ő maga:
másnak a lényegét fejezi ki, önmaga azonban lényegtelenségében áll fenn
(un-west). Jel továbbá a betegség szimptómája. A
σὐμπτωμα eredeti jelentése: összeomlás.
A σημεῖόν tehát lényegtelenségében
összeomló.
A jel ugyanakkor megjelenés. Lényegtelenségében összeomló megjelenés.
Második kérdésünk az ἐστιν-re
vonatkozik. Mi az, hogy van? Egyáltalán hogyan illetheti meg a „vanás”
a lényegtelenségében összeomló megjelenést? Csak úgy illetheti meg, mint
a lényegtelenségében kibomlót (Das-in-sei-ner-Un-we-sent-lich-keit-Ent-wick-elt-es).
A lényegtelenségében kibomló nyilván önmaga számára bomlik ki. Az önmaga
számára való kibomlás kétségtelenül elég kellemetlen (un-heim-lich),
azaz otthontalan dolog.
A μέρος szót lapos és gondolattalan
félreértés „rész”-nek fordítani: sorsot jelent (vö. Moira).
Most megérkeztünk oda, hogy előzetesen előrefutva megmutassuk Eukleidész
definíciójának valóságos értelmét:
Az önmaga számára otthontalanul kibomló, lényegtelenségében összeomló
megjelenés az, ami sorstalan.
Ez a mondás tehát nem egyéb, mint az inautentikus, tevő-vevő-babráló
létezés rendkívül világos, ragyogó, erőteljes
ontologémája.
„2. Γραμμὴ δὲ μῆκος ἀπλατές.”
A matematikusok sápatag értelmezése szerint:
„A vonal szélesség nélküli hosszúság.”
Nem szabad persze csodálkoznunk ezen a gondolattalan és görögtelen megoldáson.
Hagyjuk meg azoknak, akik kiötlötték.
Első kérdésünk tárgya a γραμμὴ.
Mi a γραμμὴ? A
γραμμὴ a
γρὰφειν igéből származik. A
γρὰφειν igének a szótári jelentése:
„írni”. Van azonban a γρὰφειν
igének – amelyből a γραμμὴ származik
– egy archaikusabb, eredendő jelentése is (lásd ÍLIÁSZ 17,
599): „karmolni, karcolni”. A γραμμὴ
tehát – amely a γρὰφειν igéből
származik – valójában karmolat, karmolvány. Az ember, ha unatkozik, szorongásában
a legszívesebben összekarmolná magát. Vagyis a
γραμμὴ-ban (ez a
γρὰφειν igéből származik) a Semmivel
való szembenézés szorongása néz szembe szorongva a Semmivel.
A γραμμὴ egy
μῆκος. Mármost a
μῆκος nem egyszerűen „hosszúság”.
A cicerói longitudo persze már fordítható hosszúságnak. Az már
az a nevetséges „hosszúság”, amit az „idő”-vel meg a „sebesség”-gel együtt
„képlet”-be foglalnak később a „fizikusok”. De merjünk korszerűtlenek lenni!
A μῆκος magának a szorongásnak
a hosszan kitartott szivárgása, amely előrefut a saját halálomhoz, majd
a Semmi terhével megrakodva jó földmívesként ballag vissza hozzám.
Milyen ez a μῆκος? Ez a
μῆκος ἀπλατές. A
πλὰτος jelentése: mélység. A
dolog mélysége (mélységességében illeszkedve-feszülve széttartó, keservesen
vakaródzó .....................)1
abban rejlik, hogy belsővé váló emlékezés (Erinnerung) irányul reá, amely
el nem rejtetté teszi az ek-szisztenciát, azaz a létbe mélyen beléágyazott
önkiállást.
Most már megpróbálkozhatunk ennek a rendkívül mély mondatnak a fordításával:
A Semmivel való szembenézés szorongásának karmolványa hosszan kitartott,
elmélyülni képtelen, önkiállhatatlan szivárgás.
Döbbenetes az a mélységes erő, ahogy Eukleidész fölismerve világgá kiáltja
a jelenvalólét alapszituációját
„3. Γραμμῆς δὲ πέρατα σημεῖα.”
A matematikusok gyötrelmesen és szégyenletesen frivol, téves fordítása:
„A vonal határai pontok.”
Az előbbiek fényében itt már csupán egyetlen szó értelmezése a feladatunk.
Mi a πέρας? Szótáraink szerint „határ”.
A szótár (vocabularium) azonban latin szó, ezért ne használjunk szótárat!
A törzsökös német Wörterbuch („szóbikkfa”) már közelebb áll hozzám, de
a gót Waurd a latin verbumból származván olykor ennek használatát is elvetem.
A πέρας a πειρὰω igéből
származik, amely ezt jelenti: „áthatolni, behatolni”. Köze van az
έμπειρὰζω igéhez is, amelynek jelentése: „próbálkozni”.
A πέρας tehát nem más, mint „gyötrelmes próbálkozás
a behatolásra”. És ekkor máris előttünk áll a görög szellem egyik legnagyszerűbb
ősmondata:
A Semmivel való szembenézés szorongása karmolványainak gyötrelmes
próbálkozásai a behatolásra: az önmaguk számára otthontalanul kibomló,
lényegtelenségükben összeomló megjelenések.
Szemben azzal, amit a Fankfurter Allgemeine Zeitung szeretne.
Képtelen lettem volna elviselni a humor szekcióban egy komoly, sőt komor
Heideggert. Kitartó keresgélésem eredménye az alábbi portré. – A szerk.
