Humor rovat

Faust

vagy:
A német-ember tragédiája
[Johann Wolfgang Goethe]
matematika, természettudomány

FAUST.
Tanultam medecinát, kémiát,
Aesthetikát és filosófiát,
És metrikát és barometrikát,
A méterrendszert és a thermométert,
A maticát s a numismatikát,
És más egyéb mumiskulanciát,
Az algebrát és mathematikát,
Bevágván mellé ötven patikát,
És logarithmust, körnek négyzetét,
És viciózus cirkuluszt satöbbi
Satöbbi újra és megint satöbbi.
S most veszem észre kétszáz hatvan évi
Bősz mecklenburgi biflázás után,
Minőt nem ett még egy grossdeutsch professor
Sőt doktor sem, mióta áll a germán,
Most veszem észre, hogy tudásom egy
Híg tömkelegben lágymányosan úszó
Rendszerbe kögített,* összhangzatos
Alap-elvekre zagyván fektetett
Eszményi űrben zűrösen kavargó,
Alkatrészekre fokozatosan
Analizált zöld-szürke semmiség!
(Könyveit becsapja – az antiquáriusnál.)
De most elég! El tőlem Sófia!
Haj! elemek! Egy Zsófit most nekem!

(Lombikjában húsvéti tojást főz és locsolódásra való rózsavizet preparál, rőfős szakállát vakarva.)

MEFISZTÁJFELESZ. (Hugli-costumeben* beszökell az alvilági officína pudlija mellől.)
Professor úrnak csiklandós az álla,
De tény, hogy szörnyű hosszú a szakálla,
Pedig szakállban, nyalja bár a port,
Nincs ám erő, csak hajban!

FAUST. (Elmélázva.)
Szuk aport!*

MEFISZTÁJFELESZ.
Nem szuka bár, de megkoppaszthatom,
Professor úr, az ördög jámbor állat,

FAUST. (Vakarózva.)
Ördög vigye e masztixos szakállat!

MEFISZTÁJFELESZ.
Szolgálatára! Itt a szappanom.
Haboz a sátán habozás nélkül,
S borotvám Faustos szőrén hegedül.

(Egy kézmozdulattal leteremti Faust százados szőrméjét.)

FAUST.
Aú! Belevágott!

MEFISZTÁJFELESZ.
Éppen apropóra.
E vérrel ír ön kontraktust nekem
Hogy eljön vélem az „Tüzes Pokolhol”
Címzett korcsmába, ámde csak ha majd
Bejártunk Bumsztit és Diána-termet
És Markotányos Pincét és Buzalkát*
S demonstráltuk a szájtátó világnak,
Hogy lump ha lészen egy német professor:
Úgy lumpol az, mint senki a világon.
És végül hogyha már mindent levedlett
Mi önben zöld és szürke Theorie,
A százados „Ich” „Reine ich” „Kritik
Der reinen Vernunft” és a többi órjás
Sületlenségnek végső maradékát
Végképp kisütjük, illetve kirántjuk
„Tüzes Pokolhol” címzett szállodánkban.

(Faust aláírja Mefisztájfelesz borotvája hegyével a kontraktust. Mefisztájfelesz felsüti Faust parókáját.)

MEFISZTÁJFELESZ. (Elragadtatva.)
Nem néz ki jobban maga Zsűl,*
Zöld fürteményin pác ha ül
S debarderek közt élce sül.
Gretchen Öné, – kétségkívül!

(Faust zsűli grandezzával megindul a Diána-terembe, szende szűzies kalandra. Hugli-Mefisztófelész Faust-jába nevet.)

MISKAFI. (Már bölcsőjében frankfurti filozófiát szopott. Jelenleg III-adféléves bölcsész-csecsemő.)
Ah! ah! ezerszer, milliószor ah!
Az Ideálnak tejhabos vajával
Kenem be szívem mézes bábuját.
Előttem oly szent, oly csodás e lét
Piros tojása, mely gurulva lejt
A „tiszta én”-nek málnaszörpszerű
Lekvár-körében, hogy szájtátva állok
A végtelenség rébusza előtt,
S kerengő, rengő, ringó spúriusszal
Dugom hüvelykem' bölcsességszopó
Szájamba be s a Welt-szisztém fölött
Elandalodva, addig cuclizom,
Amíg brúgónak nézem az eget,
S a mindenségnek minden csillaga
Egy pudli lesz s a pudli „lényege”
Mint brúgónak óriás vonója
Hozzád-tűled jár és a „tiszta Eszmény”
Nótáját húzza oly dicső dühvel,
Hogy beleőrül Ég-Föld és az Isten
Fülét bedugván, mennydörögve blitzel,
En-alkotását hagyván a faképnél!

MEFISZTÁJFELESZ.
Jegyezze meg magának kis barátom
Ön magasan leng, mint a német Eszmény,
De én vagyok a józan bölcsesség.
Mondok magának négy reflexiót:
„Az Én oly tárgy, mely kögitve jó”
„A jó a rossz megfordítottja és
A rossz a jónak domború hiánya”.
„A torz ha borz, torzonborz, ám ha korz:
Korzetté [?] válik s csinos csintalan lesz!”
„Az élet álom: alva él, ki nincs,
És élve alszik, mint péknél a vekni;
Vagyunk, nem lévén, mint egy régi pincs;
És »Leben« annyi, mint szaftban lebegni.”

(Miskafi ábrándos önkívületbe süllyed és ájultan tovább filozofálva feloszlik a tiszta őrtudat semmiségében. Mefisztájfelest diadalmasan kacag.)

*

(A túlei király románca.)

MARGARÉTHA.
Volt egy király túlon túl
Hű egész a síron túl.
Tillaárom haj!
Úgy szerette a tütüt,
Ivott mindig s mindenütt
Hejre tyutyutyú!

Haldokolván hívatta
A csaplárost s kiadta
Tillaárom haj!
A parancsot: Te zsidó
Hat itce bort ide no!
Hejre tyutyutyú!

Hat itce bort benyakalt
És átkozta a Kagalt*

Tillaárom haj!
Mert fuxinos volt a bor,
Vén királynak mérge forr.
Hejre tyutyutyú!

Az utóját járva hát
Megragadja a kupát,
Tillaárom haj!
Kupán üti a zsidót
Mindkettőnek vége vót.
Hejre tyutyutyú!

(Faust és Mefisztájfelesz belépnek. Margarétha el akar szaladni.)

FAUST.
Megállj! A nótád oly csodás vala
Úgy tetszik, mintha Kis-Bugac körül
Bolyonganék a Hortobágyi pusztán
S futó betyárok a „Körülgazos”-ban
Karban dalolván, ezt az éneket
Hozná felém a gyenge esti számum!
Akárki légy te: Panna, Rózsi, Jutka,
Lennék te érted négy hétig komondor! Szeeeretlekk!

GRETCHEN. (Sértődve.)
Bocsánat, én frankfurti lány vagyok
És jelszavam az „ewig weibliche”
A dalt, amit daloltam, Gőthe bácsi
Vevé át Dócilesztől.* Karsama!*

FAUST.
Neem! neem! megállj! Most jövök Auerbachtól
A pincéből, hol „pudli lényegén”
Elábrándozva, nyolc kriglit megittam
Fejembe ment a filozófia
Úgy szintén a maláta lényege,
S most, hogy leehüljek, lényegedre vágyom!

GRETCHEN.
Én a szeerelmet még nem dedukáltam
Csak azt mondom, hogy cogito ergo sum,
Csak azt érzem, hogy szívem fenekén
A szeerelemnek logaritmusa
Mint notivum és causalis nexus
Már megmozdult.

FAUST. (Rajongva.)
Lépjünk nexusba hát.
És összeadva és kivonva, űzzünk
Felsőbb mathézist.

GRETCHEN.
Csak ne sokszorozzunk,
Mert Bálint bátyám rájöhetne még
S multiplikálna hátunkon néhányat.

FAUST.
Ettől ne félj! Hiszen doktor vagyok.
Bálint uramnak egy recept elég
És vége van. Óh! Gretchen, jöszte hát.
Menjünk be és a búbos ágy előtt
Analizáljuk a dicső szerelmet,
Amíg a kertben sátán kacagással
Abrincsba görbül egyenes Gyeness!*

(A szerelem abstrahálása, substrahálása, dedukciója és redukciója megtörténik a színfalak közt. Bálint akadémiai mathezeos professor korrigálni akarja az elkövetett hibákat, de beletörik a bicskája. Erre Faust, mint igazi teuton gavallér, kereket old. Margarétha a szerelem számtani koncepciójába beleőrül és a hatalmas tragoedia moralját kifejezi a)

Boszorkány egyszeregy.

Tarka

Barka

Macska farka

Egy

A meggy

Négy a tök

Kétszerkettő

Huszonöt

Reine ich

Reime Dich

Ewig weibelich

Nyekken a pudli,

Lényeg a nudli

S hajlik a nád

Unsinn mit spinát.

Eins, zwei, drei,

Zuckerpakerei.

Vizi maus,

Alles aus!

Műferdítések és poétai rugamok. XIX. századi élclapjaink paródiái és travesztiái. A szöveget válogatta, gondozta, az utószót és a jegyzeteket írta Buzinkay Géza. Magvető, Budapest, 1983. 118–218. p. (Magyar hírmondó.)
Az eredeti közlés: J. W. Goethe: Faust (Bolond Istók 1887. ápr. 10.)