Egy másik érdekes kérdés, hogy mit csináljon az echo, ha nem kap argumentumot – üres sort írjon vagy semmit sem? A ma használt összes változat ilyen esetben üres sort ír, de régebben ez nem volt ennyire egyértelmű. A kérdéskör valaha volt nagy vitáit Doug McIlroy következő „tanulmánya” is mutatja:
A UNIX és a visszhang
„Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, New Jersey földjén, élt egyszer egy tündérszép hajadon, a UNIX, aki olyan szépséges volt, hogy messzi földről csodájára jártak a tudósok. Tiszta ártatlansága úgy elkápráztatta őket, hogy mind feleségül akarta venni; az egyik hamvas bájáért, a másik csiszolt modoráért, a harmadik pedig azért, mert olyan nehéz feladatokat is meg tudott oldani, amilyeneket még a sokkal gazdagabb vidékeken is csak ritkán tudtak. UNIX olyan jószívű, kedves természetű volt, hogy mindegyik kérője kívánságait teljesítette, csak a legelviselhetetlenebbül gazdagokat utasította el. Hamarosan rengeteg sarjuk lett, mind szépen fejlődtek, és eljutottak még a világ végéig is.
A Természet csak mosolygott, és lelkesebben válaszolgatott UNIX-nak, mint a többi halandó teremtménynek. Az alázatos népség, amely nemigen ismerte a finomabb szokásokat, csodálta pontos, kristálytiszta visszhangját. Alig hitte, hogy ugyanazok a sziklák és erdők visszhangozzák UNIX-ot, amelyek az ő vadonba kiáltott hangjukat olyan torzan adják vissza. A készséges UNIX tökéletes visszhanggal szolgált, bármit is kérdeztek tőle.
Amikor az egyik türelmetlen kérő ezt kérte UNIX-tól: »Visszhangozz semmi-t!«, Ő engedelmesen kinyitotta a száját, semmi-t visszhangzott, majd becsukta. »Hogy képzeled, hogy így kinyitod a szájadat?« – kérdezte az ifjú. »Mostantól kezdve sose nyisd ki, ha semmi-t kell visszhangoznod!« És UNIX engedelmeskedett.
»Legyél tökéletes akkor is, amikor semmi-t visszhangzol!« – szólt egy érzékeny ifjú. »Csukott szájjal nem adhatsz tökéletes visszhangot!« UNIX egyiküket sem akarta megbántani, ezért azt találta ki, hogy különböző semmi-t fog mondani a türelmetlen ifjúnak és az érzékeny ifjúnak. Az érzékeny ifjúnak a semmi-t \n-nek nevezte.
Most viszont, amikor \n-t mondott, igazából nem semmi-t mondott, ezért kétszer kellett kinyitnia a száját: egyszer, hogy \n-t mondjon, és egyszer, hogy semmi-t mondjon. Így aztán ez sem tetszett az érzékeny ifjúnak, aki így szólt legott: »A \n tökéletes semmi-nek hangzik, de a másik elrontja az egészet. Azt akarom, hogy vond vissza az egyiket.« Ezért UNIX, aki a világ minden kincséért sem bántott volna meg senkit, kitalálta, hogy visszavon néhány visszhangot, és ezeket \c-nek nevezte. Az érzékeny ifjú most már a semmi tökéletes visszhangját hallhatta, ha egyszerre kérte a \n-et és a \c-t. Azt mesélik azonban, hogy a sok jelöléstől csömört kapott, bele is halt, és azóta már mindig csak a tökéletes semmi-t hallja.”
