Orvosi bölcsesség

Elnyúlt Alkimenész, lázban gyötrődve, az ágyon.
Torkán nem jött más, mint reszelős köhögés,
Úgy szúrt oldala, mintha ezer kés éle metélné,
Hörgő légzéstől mellkasa fulladozott,
Ám megjött locsogó-szavú Kallignótosz, a kószi,
Bölcsességével telve, segíteni kész.
Néki a prognózis kéznél van minden esetre,
S nem jósol soha mást, csak mi amúgy is igaz.
Lesvén Alkimenész fekvését, arca-vonását,
Hozzáértően fogta a két tenyerét,
Átgondolta a krízisről szóló fejezet-részt,
Hippokratészig visszaidézve a tant,
S akkor a prognózist kinyilatkoztatta merészen,
Jól felemelt hangon, s ünnepi arccal ekképp:
Hogyha a hörgést abbahagyod, s megszűnik a szúrás,
S hogyha a légzésben enyhül a lázas iram,
Akkor nem halsz meg te tüdőgyulladásban: ezek mind
Azt jelzik minekünk: múlnak a kórtünetek.
Csak nyugalom! De azért hívd törvényünk tudorát és
Végrendelkezvén, kezdd el a bölcs búcsúzást.
S engem, ezért a remek prognózisomért, örökössé
Tégy meg, egész vagyonod harmada éppen elég.”