Huhogók rovat

Két kultúra

Klein György
Karolinska Intézet, Stockholm
Részlet
két kultúra, humán kultúra, reál kultúra, harmadik kultúra, tudomány, művészet

Levelezőpartnerek, vitatársak, lektorok időnként azt állítják, hogy egyik lábammal a humán, másikkal a természettudományos kultúra területén állok. Ezt én nem veszem észre. A két terület között sohasem érzékeltem alapvető különbséget. Kamasz koromban irodalmi és zenei mesterművek bűvöletében éltem, ezeket ma is bármikor képes vagyok magamban felidézni. Biológus-kutatói képzettségemet főleg autodidakta módon szereztem. Ez ugyanannak a létnek két nézőpontja.

Mindenki csak saját tudatát ismeri. Nem szűnök meg csodálkozni azon, hogy a két kultúra között sokak, talán a legtöbb ember számára valóságosnak tűnik a szakadék.

Idővel óvatosabbakká válunk. Biológus kollegáim között szerzett tapasztalataim megtanítottak arra, hogy ne próbálkozzam korszakalkotta korlátaik erőszakos áthágásával. Egy gyakran visszatérő forgatókönyv valahogy így játszódik le:

Szabályos tudományos konferencián veszek részt. A résztvevők száma ötven és száz között van. Több tucat országból érkeztek. A doktorandusoktól a befutott tudósokig a korkülönbség három-négy évtized. Közeli, de nem azonos területen dolgoznak. Kiválogatásuk gondosan történt, a kompetencia és a kutatási érdekeltség tekintetbe vételével. Egy speciális, de nem túl szűk terület körül csoportosulnak. Ez olyan téma, mely „forróvá vált”, mert sokfelől váratlan információk érkeztek, és/vagy mert új kutatási módszereket dolgoztak ki. Így tehát jó lehetőség kínálkozik új felfedezésekre. A szervezők szép környezetet választottak, távol a nagyvárosoktól, közel a természethez. A hangulat vidám, barátságos és pozitív.

Délelőttönként konferenciateremben ülünk, hallgatjuk az előadót és vitatkozunk. A program jól szerkesztett, mégis informális. Jó lehetőség nyílik az élénk gondolat cserére. Délutánonként néhány szabad óra, kirándulásra, sportra, a beszélgetés folytatására. Este gyakran még egy szekcióülés. Utána kisebb csoportokban ülnek a bárban, vagy egy klubszobában.

Miről beszélgetnek? Körülmegyek és hallgatom őket. Ezt már sokszor, nagyon is sokszor megtettem. Ugyanúgy történik, mint más beszélgető csoportoknál szokás. Gazdasági problémák, politika, a lét banális dolgai. Előbb-utóbb valaki, vagy valakik, szapulni kezdik a távollévő kollégákat.

Mire a „beszélgetés” idejut, ellenállhatatlan vágy fog el a továbbállásra. Ha érzek energiát magamban, mégis megpróbálok témát váltani. Felvetek egy kérdést: olvastál-e mostanában valamilyen nem-tudományos könyvet? Voltál-e színházban, láttál-e valamilyen filmet? Hallottál-e valamilyen érdekes előadást, részt vettél-e érdekes vitában? Néha, igen ritkán válaszol valaki, és megindul a társalgás. De legtöbbször megdöbbent pillantásokat kapok válasz helyett. Homlokuk mögött olvasom gondolataikat: Mi baja van? Rosszul megy neki a kutatás? Nincs sikere? Öregszik? Vagy: felvág a műveltségével?

Elmenekülök. Egy ideig azt akartam hinni, hogy különbség van Amerika és Európa közt. Nagy kulturális hagyományokkal rendelkező országok természettudósai talán erősebb érzékkel kötődnek a „másik oldalhoz” is.

Nemrégiben – egy szimpóziumra menet – Athénben landoltam. A repülőtéren egy ifjú görög kolléga fogadott. A kocsiban megkérdeztem tőle, hogy a régi görög tragédiákat újgörög vagy ógörög nyelven játsszák-e. Nem tudta. Megkérdeztem: látta-e valamelyik előadását? Nem, soha. Ismer-e olyan kollégát, vagy van-e olyan barátja, aki esetleg látott egy előadást? Nem. Érdekli-e őt a klasszikus görög kultúra? Nem. Ismer-e olyan személyt akit érdekel? Nem. Őt mi érdekli? Az orvostudomány és a technológia. Remélem, nem volt korosztályának jellegzetes képviselője. De azt sem tudom kizárni, hogy az volt.

Schnöller Mária fordítása

Klein György A holló pillantása című könyvének borítója
„Ez a remek, bronzból készült fogadalmi álarc, üres, rémületet kifejező szemeivel és üvöltésre nyitott szájával, sűrített és szertartásos formában rögzíti a tragédiát játszó színészek 5. századi álarcait, amelyeket az előadásokon viseltek. Pireuszban találták más bronztárgyakkal együtt.”
  • Fizikai Szemle 2000/9.
  • Peter Levi: A görög világ atlasza (Atlas of the Greek World). Fordította Pálvölgyi Endre. Budapest: Helikon, 1994. 146. p. (Kulturális atlasz.) (A fogadalmi álarc képe.)

„A görög tragédia fejlődése szempontjából kiváltképpen jelentős a teljes egészében a Dionüszosz-kultusszal kapcsolatban álló dithürambosz. Az elnevezés eredete és jelentése vitatott; kétségtelen azonban, hogy Dionüszosz tiszteletére énekelt kardal volt. Az ünnep eksztatikus légkörében a mámoros kar és vezetője rögtönzött és váltakozó éneket adott elő.”


Mikor és ki emelte ezt a folklorisztikus formát irodalmi műfajjá?

„A kései hagyomány Arión, görög költő (Méthümna, Leszbosz sziget, Kr. e. 7. század–Korinthosz?, Kr. e. 6. század) újításának tartotta a szatírkórusok konstruálását és betanítását is, amiből a Kr. e. 6. század második felében a dráma első, kezdetleges formája alakult ki.”
„Az új formációban működő, ötven tagból álló dithüramboszkar az e célra szolgáló, kör alakú tánctér, az orkhésztra közepén álló oltár körül körben állt fel. A kar itt már nem rögtönzött, hanem előre meghatározott módon és tárgyról énekelt, nyilván a karvezetővel váltakozva vagy egymásnak felelgetve. Az éneket és táncot aulosz (egy klarinétszerű fúvós hangszer) vagy lant kísérte, a kar tagjai a Dionüszosz kíséretébe tartozó, félig állati külsejű, lófarkú és lófülű szatüroszok voltak. A dionüszoszi jelleg azonban nemcsak ebben, s nem is feltétlenül csak a dionüszoszi tárgyban mutatkozott meg, hanem sokkal inkább a játékban megnyilatkozó világképben: minden kötöttségnek, hivatalos értékrendnek, szorongásnak a feloldásában, szóban és tettben egyaránt. Ez a dionüszoszi ünnep lényege. Ez mutatkozik meg a hősi témának és a szatüroszoknak az összekapcsolásában is: a dionüszoszi világkép nem ismer hierarchikus értékrendet, melyben az egyik érték a másiknak alá van rendelve, ebben a világképben az értékek egymás mellé rendelődnek.”

Világirodalmi Lexikon 1–19. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1970–1996.