Acsillagászat (és általában a tudomány) és az irodalom kapcsolata régen szorosabb volt. Csillagászati tartalmú verseket írtak az ókortól az újkor kezdetéig (sőt, néha a 20. században is), és ezeket pedig csillagászati könyvekben idézték is. A tudományok az irodalomhoz, és így az irodalomtörténethez is tartoztak.1 Hasonlóan vélekedett 1893-ban az Irodalomtörténeti Közlemények névtelen szerzője, aki Hell Miksa leveleiből publikált ott néhányat:
„Nem vétünk az irodalomtörténet czélja s érdekei ellen, ha azt, a tudományok történetétől egészen el nem különítjük. Irodalomnak és tudománynak egymásra való kölcsönös hatásától csak jó eredményt várhatunk. Próza és vers ez által tartalmasabbá válhat, a szaktudomány közölhetőbbé lehet, az olvasó közönség ízlése tisztul, értelme, itélő képessége áthatóbbá lesz, sekélyességtől, félszegségtől menekül. A nemzeti irodalomtörténetnek bizonyos tekintetben még az egyetemesnél is inkább kell erre törekedni.”2
Így talán nem lesz haszontalan körülnézni a régi csillagászati irodalomban, hogy idéztek-e például verseket, illetve hogy az irodalomban a változócsillagok hogy jelentek meg (megjelentek-e egyáltalán)?3
Itt érdemes megjegyezni, hogy noha ebben az időben a tudományos értekezés az irodalomhoz tartozott, fordítva ez nem volt általános: az irodalom célja általában nem tudományos értekezés írása volt. Ezért a következőkben idézendő művektől nem várható el sem a pontos fogalmazás, se a következetesség. Ami miatt mégis érdekesek, az az a lehetőség, hogy megláthatjuk, mit értettek meg az egykorú tudományos elképzelésekből az írók, költők.
Fotó
1. Az irodalom perifériáján: a Szibilla-jóslatok
Ha megnézzük az 1572. évi Tycho-féle csillagokról szóló egykorú irodalmat, illetve a hasonló témáról értekező 16–17. századi nyomtatványokat, sok helyen találkozunk az ún. Szibilla-jóslatokkal. Az eredeti római jóslatokat nem ismerjük,4 mert azokat i. sz. 405-ben Stilicho parancsára elégették.5 A ránk maradt könyvek ókori és koraközépkori hamisítványok, melyeket a rómaiak által őrzött „eredetiek” nagy tekintélye miatt írtak először zsidók, majd keresztények.6 A középkorban is tisztelték őket, az egyházatyák ismerték és idézték írásaikat (például Lactantius vagy Augustinus). Általában tíz szibillát említettek, például az erithreait, a tiburit, vagy a cumaeit. Ezek a könyvek jóslatokat tartalmaztak, sok esetben a „megjósolt” esemény bekövetkezte után (vaticinium ex eventu). Ilyen biztosan teljesülő jóslatok hasznosak voltak, így a középkorban további, a szibilláknak tulajdonított írások jelentek meg.7
Az 1572. évi új csillag és az 1577. évi üstökös látványa a csillagászok eszébe juttatta e jóslatokat. Az üstökös kapcsán többen felidézték az erithreai Szibilla alábbi sorait:
„De nyugaton egy csillag fog fényleni, amit üstökösnek hívnak,
Kardot, éhséget és halált jelez a halandóknak,
Vezetők és jeles személyek pusztulását.
Újra nagy jel lesz az emberek között.”8
Egy másik versszak található Cornelius Gemmánál a cumaei szibillának tulajdonítva:
„És mindennek utána hatalmas jelt ad az Isten:
mint fényes koszorú, csillag csillan meg az égen,
fénylőn és ragyogón, a dicső mennyből sugarazva,
Nem néhánynapi fény…”9
Igazi népszerűségre azonban Tycho Brahe Progymnasmatájának megjelenése után tettek szert a jóslatok. Tycho mindkét fentebbi idézetet közli (és még mást is, erről azonban később lesz szó), és a 17. század során – főleg de nem kizárólag üstökösökről szóló disputációk vagy könyvrészletek esetében – gyakran megemlítik ezeket a jóslatokat.10
A sikeres alkotás sorsa a Szibillákat is utolérte, további jóslatokat írtak, melyeket a nevük alatt tettek közzé. A középkorban az egyik legismertebb a tiburi Szibillaé volt11 – ez egy másik, nem azonos a fentivel. Közvetlen csillagászati kapcsolata nincs.
Az erithreai Szibilla nevéhez is kapcsolódik egy újabb jóslat.12 Ez ugyanúgy csillagászati képeket alkalmaz mondandója színesítésére, mint az előző részben említett egyházi írók, Szent Gellért és Temesvári Pelbárt.13 Ez már hazánkba is eljutott, és az Érdy-kódex szerzője idézi is:
„Leeznek wtolso ydökben keth feenesseges Cyllagok kyknek neegy lelkes allatw zemely leeznek…”14
Más esetekben is új, csodálatos csillagok feltűnése jelez fontos dolgokat a Szibilla szerint. Ez a mű hamar utat talált a csillagászati irodalomba. Sacrobosco Sphaerájához15 számos kommentár készült a középkor folyamán, ezek közül az egyikben már hivatkoznak is e Szibillára.16
A Hubble-űrtávcső felvétele. NASA/STScI/ESA/H. Bond
2. Asztrológiai és politikai irodalom
Az asztrológusok is hamar felfedezték a Szibilla-jóslatokat. Jacob Schoenheintz már 1502-ben emlegeti őket, igaz még csak annyit mond, hogy Lactantius és egyéb történészek szerint tiszteletre méltó asszonyok.17
Az 1572. évi új csillag kapcsán egy újabb, a tiburi Szibillának tulajdonított jóslat került elő, mely a 17. század elején elég ismertté vált. Cornelius Gemmánál található meg ez a jóslat, mely különbözik az eddigiektől.18 Állítólag 1520-ban Svájcban egy hegyomlás után került felszínre egy márványlap, amire régi latin betűkkel volt felvésve a jóslat.19 A jóslat lényege, hogy északon egy új csillag támad, mely a világra békességet hoz. De eltűnése után újra háborúk lesznek, mígnem északról egy fényforrás jön, harcias, és meghódítja a földet. Tycho is részletesen elemezte ezt a szöveget a Progymnasmata konklúziójában.20
A harmincéves háború (1618–1648) rosszul kezdődött a protestánsok számára. Az 1630-as évek elején aztán megjelent a harctéren Gusztáv Adolf svéd király, és minden megváltozott. A protestánsok – ha nem is nyertek – megmenekültek. Gusztáv Adolf alakját rögtön azonosították a Gemma és Brahe által is közölt szövegen megemlített északról jövő harcossal.21 A jóslat népszerűsége Gusztáv Adolf halála (1632) után is megmaradt, William Lilly, a neves angol asztrológus is többször értelmezte.22
Az 1572. évi új csillag érdekes politikai indíttatású manipulációja az az évi Szent Bertalan-éji mészárláshoz kapcsolódik.23 Theodore Beze epigrammájának több változata jelent meg nyomtatásban.24 Az utolsó sor változott meg többször. Számunkra most az 1573-ban, Londonban megjelent változat érdekes, ahol az utolsó sort megváltoztatták úgy, hogy az a mészárlást végrehajtató IX. Károly francia királyra legyen érthető:
„És te véres Heródes, vigyázz!”25
Ez az a kivételes eset volt, amikor a jóslat bevált. Amikor 1574-ben a csillag eltűnt, IX. Károly nem sokkal később nagy kínok között meghalt.26
Magyarországon is említhetünk egy esetet, amikor egy állítólagos új csillag látványa politikai célokat is szolgálhatott.27 Illésházy István nádor leírása szerint 1595-ben:
„Azonban ubi deficit humanum auxilium, incipit divinum. Egy uj csillag is láttatott vala az égen. Az erdélyi vajda, Báthory Zsigmond, ki igen iffju, 20 esztendős vala, praktikát indéta az moldvai és havaeli Mihály vajdával, és elhajlának az török császártul, s hajlának Rudolphus római császárhoz.”28
A történet szerint egy sas is leszállt a magyarok táborába, amelyet jó előjelként értelmeztek. A jelek szerint helyesen, mert Báthori megverte Szinán pasát. 1595-ből azonban nem ismerünk új csillagot, se üstököst. Így feltehetjük, hogy az égi jelenséget (és a sast) politikai célok miatt találták ki a hadjárat kapcsán (a sas a Habsburgok jelképe volt, és Báthori a hagyományos török szövetséget akarta a Habsburgokkal felcserélni).
Az új csillagok előfordultak az asztrológiai irodalomban jelentős eseményhez való kapcsolódás nélkül is. A Memento to the World című kiadvány a történelem bizonyos eseményeihez – jelentős emberek születése, halála, borzasztó járványok – üstökösöket vagy új csillagokat kapcsol.29 Érdemes megemlíteni egy másik nyomtatványt, amely az általában elhanyagolt P Cygniről is részletesen értekezik.30 Bár a szerző sok érdekeset nem ír róla, igen figyelemre méltónak találja viszont hosszan tartó láthatóságát.
Az új csillagokat az asztrológia mellett a kor „mitológiai beszéde”31 is felfedezte, és alkalmazta. A rózsakeresztesek beépítették irodalmukba ezeket a jelenségeket, mivel Isten akaratát közvetítő hírnököknek tekintették őket.32 John Dee is úgy vélte, hogy az új csillag előjele „valami nagy kincsnek, vagy a filozófusok kövének…”33
3. Latin nyelvű költészet
A (neo)latin költészet csillagászok által legtöbbet idézett szerzője Pontanus34 volt. Írt egy hosszú tankölteményt az égről, melyet még halála után száz évvel is idéztek.35
Az 1572. évi és későbbi új csillagok tiszteletére sokan írtak verseket. Ezek általában latinul íródtak, és nem feltétlenül képviselnek jelentős irodalmi értéket. Sok esetben csak egy üdvözlő versről van szó egy adott mű elején.36 Voltak azonban ezeknél nagyobb lélegzetű próbálkozások is. A saját korában népszerű, de mára feledésbe merült Nicodemus Frischlin egy hosszú elégiával köszöntette az új csillagot.37 A költemény leírja a csillag megjelenését, tulajdonságait, majd várható hatásait is. Egy rövidebb verset közölt C. Doris Hellman,38 míg Caspar Peucer műve kéziratban maradt.39
Megemlítendő még – bár franciául írt, nem latinul – Guy Lefevre de La Boderie is.40 Ő is egy hosszú verset írt az új csillagról, megemlítve a Szibillákat is: vajon ezt a csillagot jósolták-e meg.41
4. John Donne és az új csillagok
Donne42 a szupernóva évében született. A csillagok – régiek és újak – rendszeresen megjelentek költészetében, majd később prédikációiban is. Átmeneti korban élt, amikor a középkor emberi léptékű világát kezdte felváltani az „új asztonómia”: Tycho és Kepler új csillagai és Galilei felfedezései.43 Donne ismerte és értette is Kepler és Galilei műveit,44 de nem volt boldog a belőlük levonható következtetésektől. Ezt igazolandó gyakran idézik az alábbi sorokat:
„…az új bölcseletnek nincs, mi szent.
A Tűz Eleme feledésbe ment;
Nincs többé Nap, se Föld, és nincsen ész,
Eligazodni, mely elég merész.
És nyiltan hangoztatják: e világ
Idejét múlta, most az új csodát
A Bolygókban és az Égen keresik;
Ám ez atomjaira szétesik.
Nincs összetartozás, minden széthull bizony;
Nincs ép arány s a dolgokban viszony.”45
Donne hozzáállása az új csillagászathoz vitatott,46 de ez számunkra most másodlagos. Ami érdekes, az az új csillagok említése verseiben, melyek helyenként igen érdekesek, sőt, meghökkentőek.
A fent már idézett versben még megemlíti, hogy új csillagok keletkeznek, és régiek eltűnnek.47 Egy másik költeményben ismét feltűnnek e csillagok, melyek míg a filozófusok vitatkoznak rajtuk, szépen kialszanak.48 Galilei felfedezéseinek ismeretére utal a Kankalin a hegyen, ahol Montgomery vára áll című vers, bár a magyar fordítás alapján ez nem derül ki.49 A sok kicsi virág egy földi galaxist alkot, mint a sok kicsi csillag az égen. Hasonlóképpen Galileire és követőire vonatkozhat a csillagászok említése, akik távcsövükkel egy újonnan talált csillagot kémlelnek.50
Donne különbséget tett az üstökös és az új csillag között, ami a 17. század elején még nem volt általános. Huntingdon grófnőjéhez írott verses levelében az üstököst kóbor, ideiglenes objektumnak írja le, szemben az új csillaggal, melynek csak a firmamentummal együttes mozgása van, és ami egy csoda, mert ott (a firmamentumban) új dolog nem lehet.51
Visszatérvén a legelőször idézett költeményhez, van még négy sora, melynek értelmezése nem egyszerű.52 Donne azt írja, hogy ha egy lassú mozgású csillag eltűnik az észlelők szeme elől, 200–300 évbe is beletelhet, mire újra láthatják. Mivel Donne különbséget tett csillag és üstökös között, így a „starre” nyilván csillagot jelent, amit a lassú mozgás is alátámaszthat. Ebben az esetben az eltűnés és a visszatérés a periodikus változás megsejtését jelenthetné. Másrészt, ha feltesszük, hogy ebben az esetben mégis összekeverte a csillagot és az üstököst, akkor ez az üstökös periodikus visszatérésére utalhat. Azt, hogy egy új csillag visszatérhet, csak Donne halála után fedezte fel Holwarda, a periodicitás létét pedig 1667-ben Bullialdus.53 Periodikus üstökösök létezését 1706-ban vetette fel Halley,54 és 1758-ban igazolták véleménye helyességét az azóta róla elnevezett üstökös megfigyelésével. Kérdés akkor, hogy Donne mire gondolhatott.
5. További irodalmi példák
Gulliver is találkozott a változócsillagokkal Laputában. Mint megjegyezte, a laputaiak sok mindentől tartottak, többek közt attól, hogy
„…a nap egész felszínét vastag hamuréteg fogja beborítani, mint saját tüzének mellékterméke, ilyenformán a föld örök sötétségbe borul.”55
Ez nem más, mint a változócsillagok Descartes-féle elméletének leegyszerűsített leírása.56
Egy 1869-ben megjelent elbeszélés főszereplője egy visszatérő nóva. A történet elbeszélője, egy amatőrcsillagász és barátnője csillagot választ:
„Gyerünk Milly, mondd »mely csillag lesz az otthonunk, mikor a szerelem maga halhatatlanná válik…«.”
A Milly által választott csillagról aztán kiderül, hogy az egy új csillag. Valóban, ez a T Coronae Borealis, amit 1866. május 12-én fedezett fel John Birmingham, ír amatőrcsillagász57 (az elbeszélő már május 11-én látta). A történetben a lány úgy érezte, hogy sorsa összekapcsolódott a csillaggal, és amikor az eltűnt, a lány meg is halt. Ha a szerző tudta volna, hogy a T Coronae Borealis egy visszatérő nóva – következő megfigyelt kitörése 1946-ban volt –, lehet, hogy most egy izgalmas kísértethistóriával lennénk gazdagabbak.58
A költészetben is folytatódott, noha elég ritkán, a változócsillagok szerepeltetése. Alfred Noyes Fáklyavivők címen egy trilógiát írt a tudomány fejlődéséről – versben.59 A trilógia első része a csillagászat „nagy neveiről” szól, az egyes részek főhősei: Copernicus, Tycho Brahe, Kepler, Galilei, Newton, William Herschel és John Herschel.60 A Tychóról szóló rész természetesen nagy részben az új csillaggal foglalkozik.61
6. Magyarországi példák
Horváth Ádám62 az 1787. évi legrövidebb nyári éjszakát verselte meg, az ég leírását csillagászati és mitológiai ismeretekkel kiegészítvén.63 A Cassiopeia kapcsán megemlítette az új csillagot:
„Talám különös szépsége ez Kaszsziopéjának
Nem régen-is szúrta szemét valamellyik Nimfának,
Ezelőtt két száz tizenöt esztendő utóljában,
Ezen szép Kaszsziopéja’ deli tsillagzatjában,
Látszatott egy isméretlen új tsillagnak világa,
Mellynek ollyan vólt mint Vénus, mind fénye, mind nagysága.”64
A Perszeusznál pedig az Algol kerül említésre, bár nem a fényváltozása, hanem baljós asztrológiai jelentése miatt:
„Perszeusz még az égbe-is fel-vitte ezt magával,
Úgy tetszik, mintha egy fejet tartna egyik karjával,
A’ mellyet az ég vizsgálók most Algolnak neveznek,
A’ jövendő mondók pedig ettől sokat kérdeznek:
Mikor a’ halál mivóltát korán a’ születésől
Jovendőlik, és többnyire bolond könnyen-hívésből
Úgy tartják, hogy akasztó-fa, ’s fej-vétel következik
Algolból, ’s azért az Algolt ördög fejnek nevezik.”65
A költemény végén, az üstökösök tárgyalását követően, még egyszer visszatér az új csillagokhoz. Meglepő módon a bolygók közé sorolja őket, de példái alapján nyilvánvaló, hogy valóban az új csillagokra gondolt.
„Vagynak még más nemei-is a’ bolygó tsillagoknak,
Új tsillagoknak nevezik, kiknek fordúlatjoknak
Hasonló törvényje lehet mint az üstökösöknek;
És azért, nehéz útjokat el-találni ezeknek.
Hipparkus-is látott illyen egy tsillagot már régen…”66
Anthelme nóváját (CK Vulpeculae) is megénekli:
„A’ mit Heveli ez előtt több mint száz esztendővel
Látott, a’ Hattyú tsillagban fénylett derék erővel,
Esztendő múlva kisebb lett, ’s ismét meg-nevelkedett.
Két esztendő múlva el tűnt, vagy másuvá tévedett. –”67
Még egy magyarázatot is kapunk a fényváltozás lehetséges okáról:
„Noha Volfius azt hitte ezek felől nem régenn,
Hogy a’ tüzes tsillagoknak, kik szanaszét az égenn
Ragyognak, lévén (mert vagynak) bújdosó tsillagai,
Azoknak esnek el-vétve ollyan fordúlatjai,
Hogy mi hozzánk bé-látszanak…”68
A fedés, mint a fényváltozás oka elég modern gondolat lenne egy amúgy helyenként zavaros költeményben, de Horváth szemmel láthatóan nem volt meggyőződve ennek realitásáról.
Jókai Mór egy 1851-ben megjelent elbeszélése igen érdekes szerepet játszott a csillagászat magyarországi történetében.69 1885-ben az S Andromedae megjelenése után Gothard Jenő levelet írt a Nemzetbe,70 és felhívta a figyelmet Jókai A láthatatlan csillag című elbeszélésére,71 mely – szerinte – megjósolta egy csillag feltűnését az Androméda-ködben. A történet Afganisztánban játszódik az 1839. évi angol–afgán háború idején, és a kérdéses jelenetben – amire Gothard hivatkozott – egy öreg bennszülött egy, az Androméda-ködben levő állítólagos csillagra mutatva megkérdezte, ki látja. Aki látta, túlélte az elkövetkező csatát, aki nem, az meghalt. Jókai Gothard kérdésére azt válaszolta, hogy erről Sükey Károlytól hallott, aki valamilyen angol folyóiratban olvasta.72 Ha nincs ilyen újság, folytatta Jókai, akkor az egész valószínűleg képzelgés! Két nap múlva a Budapesti Hirlap – melyben szintén megjelent a levélváltás – érdekes cikket közölt, egy olvasó állítólag azonosította az elbeszélés eredetijét: az a New Monthly Magazine 1849-es évfolyamában jelent volna meg The Star of Destiny címmel.73 A levelező az időpontra azonban rosszul emlékezett, valójában 1843-ban jelent meg, szerzője egy bizonyos „M.”74 Mivel még ugyanebben az évben egy német fordítás is megjelent,75 teljesen elképzelhető, hogy Sükey valamelyik változatot olvasta és elmesélte Jókainak. Az eredetiben azonban nem szerepel az Androméda-köd (a csillag helyzete szándékosan titokban maradt), úgyhogy a magyar változatban ennek felbukkanása már valóban Jókai érdeme. Más hasonlóságok – a „végzetes” csillagon kívül – azonban egyértelművé teszik a két elbeszélés kapcsolatát (például Saul szerepe, az afgánok nyelvének eredete). Jókai még egyszer visszatért az elbeszélés eredetének tisztázásához. Az 1894-es Nemzeti Kiadásban egy utószót írt a történethez, melyben leszögezi, hogy a narrátor és az angol hadászati folyóirat (ahonnan a témát vette) csak a képzeletében létezik, és
„egy külföldi observatorium igazgatója, a ki angol fordításban olvasta ezt a novellámat, kérdést intézett hozzám, hogy hol vettem tudomást erről az eddigelé észre nem vett csillagról ezelőtt húsz esztendővel? Nem tudtam rá választ adni.”76
A kérdéses igazgató minden bizonnyal Sophus Tromholt volt, aki a Natureben megjelent levelében ismertette Jókai elbeszélését (Swifthez hasonlítja, aki a Gulliverben megjósolta a Mars holdjait77), és megjegyezte, hogy meg fogja kérdezni Jókaitól, honnan vette az ötletet.78
Még egy érdekes esemény történt 1885-ben. Mikor már lezáródni látszódott a téma a magyar újságokban, októberben ismét előkerült: egy orosz írónő javasolta ugyanis, hogy a csillagot Jókairól nevezzék el!79
