A magyar science fiction (sf) kezdetei a 19. századba nyúlnak vissza. Ney Ferenc „agyrémét”, az Utazás a Holdba című elbeszélést szokás a legelső magyar sf-nek tekinteni.1 A 20. század első felében már szép számmal jelent meg sf, Babitstól és Karinthytól kezdve Burroughs-ig és Wells-ig, de érdekes módon az amerikai magazin sf vonulata kimaradt. Ez csak 1957-től, az Univerzum című folyóirat megindulásával jelentkezik Magyarországon (például itt jelent meg először Isaac Asimov vagy Arthur C. Clarke még ugyanebben az évben).2 Egy évvel később Bogáti Péter már a sci-fi bebocsátását kéri az irodalomba az Élet és Irodalomban megjelent cikkében.3 Bár ez az óhaj máig sem biztos hogy teljesült, mindenesetre egyre több sf jelent meg, eleinte főleg magyar és szovjet (vagy egyéb szocialista) szerzőktől. Az igazi fellendülés azonban a 70-es években következett be a Kozmosz Fantasztikus Könyvek, illetve a Galaktika beindulásával.
Kulin György sf művei 1965 és 1971 között jelentek meg, egy regénye pedig csak halála után, 1991-ben. Életművének csak csekély hányadát alkotják ezek, mégsem érdektelen kissé közelebbről szemügyre venni őket.
Első regénye az Üzen a nyolcadik bolygó (Fábián Zoltán újságíróval közös mű) először az Élet és Tudományban jelent meg folytatásokban, nagy sikert aratva az olvasók körében,4 majd egy évvel később könyv alakban is megjelent.5 A regény négy részből áll: a főhősöket először a Holdon, aztán a Marson találjuk, ahol egy földönkívüli civilizáció nyomaira bukkannak. A harmadik részben ugyanők egy rejtélyes égitest, a Föld felé tartó Bakonyi-objektum mibenlétét próbálják kideríteni, majd az utolsó részben minden összekapcsolódik: a rejtélyes civilizációról kiderül, hogy a Neptunusz szilíciumalapú lakóié, akik eltérítvén a Bakonyi-objektumot pályájáról, a Földet is megmentik.
A könyv fogadtatása elég vegyes volt. Kulin szerint6 a fiatalok jobban értékelték regényét – ezt saját tapasztalataim alapján megerősíthetem: amikor először olvastam a hatvanas években, nagyon tetszett. Most újraolvasva kicsit nehézkesnek tűnt a rengeteg adat és számolási eredmény felsorolása miatt, de még mindig szórakoztató olvasmány. A kritika azonban nem volt mindig ennyire elnéző. Darázs Endre véleménye szerint:
„Ez a szerencsés szerkezetű írás műfajilag szinte meghatározhatatlan, mert íróilag nem kiérlelt. A tudományos titokzatosságok sokkal érdekesebbek, mint a felvázolt szereplők. Egyéniségük uniformizált. Drámai helyzetek vannak, de feszültség nélkül. Az izgalmakat tulajdonképpen a tudományos »meghökkentések« gyors egymásutánja adja meg. Úgy érezzük, hogy a Kulin–Fábián-mű dramatizált ismeretterjesztés, ahol a súly sokszorosan a tudományos mondanivalón van.”7
Urbán László már kíméletlenebbül fogalmazott:
„A közvéleményben sokáig uralkodott, ma is létezik az a téves felfogás, hogy a sci-fi vulgarizált ismeretterjesztés, tudomány-népszerűsítés, szórakoztató fizikaoktatás. Támogatta ezt a tévhiedelmet a középszerű sci-fik sokasága is, amelyek irodalmi érték nélkül, szinte tankönyvmódszerességgel magyaráztak meg az olvasónak néhány tudományos igazságot. Példaként említhetjük F. Bian–Q. Lin [sic] (Fábián–Kulin) Üzen a hetedik [sic] bolygó című regényét.”8
1967-ben egy rövid elbeszélés (A feltaláló)9 jelent meg az Élet és Tudományban Kulintól, ezúttal Fábián nélkül. A címszereplő feltalálja a H-sugarakat, amelyekkel képes bárki gondolatait kivetíteni. Az ötlet és a kivitel a 30-as évekbeli magazin sf-re emlékeztet, ott használták fel gyakorlatilag az egész ábécét különféle rejtélyes sugarak jelölésére.
A következő Kulin-mű (Az ellentmondások bolygója), ismét Fábiánnal, 1969-ben jelent meg.10 Ez talán legjobb regényük, és ebben szerepel az egyik legabszurdabb elnevezésű földönkívüli lény, az „idegen tehén”. A csillagász főhősnek egy titokzatos rádióadást kellett megfejtenie, majd mikor ez sikerül, űrhajóra kapnak, és meg is találják az idegenek elhagyott űrhajóját. Közben kiderül, hogy fiatalkori táborozásuk különös eseményei szintén ugyanezekkel az idegenekkel kapcsolatosak.
Az Aster megírásában Fábiánon kívül már Kulin unokaöccse, Kulin Ferenc is részt vett.11 Az első részben a főhős, Bihari Attila magyar csillagász Angliában vészelte át a II. világháborút, ahol egy német kémhez való hasonlatossága miatt tudomást szerzett néhány rejtélyes jelekkel teleírt lapocska létezéséről. Ezeket a háború után egy múzeumban viszontlátta, majd el is lopta. Budapesten mestere, Kronosz bácsi segítségével megfejtette az egykori Aster bolygó (azaz a Phaeton) lakosainak üzenetét. A második rész elején kiderül, hogy főhősünk hibernáltatta magát, és 300 évvel később éppen az ébresztésére készülnek. A sikeres felélesztés után ismét csillagász lett, és ismét kapcsolatba került titokzatos jelekkel, ezúttal a Capella felől érkező rádióüzenet formájában. Miután megfejtette őket, barátaival a legmodernebb űrhajóra pattantak, és elrepültek a Capellára, ahol találkoztak az Aster-beliek leszármazottaival.
Az Aster Kulin leghosszabb és legrosszabb könyve. A sok felesleges filozofálgatás igen megnehezíti olvasását. Ezen érződik legjobban a kor, ugyanis erősen „szocialista” vagy marxista töltelékek találhatók benne.12 Ha ezeket elhagynánk, még akkor is igen sok probléma maradna. Például a kronológia: főhősünket 2250-ben élesztik fel, 300 évet aludt, tehát 1950-ben kellett hibernálniuk. Viszont az első részben a háború utáni éveket a lapokon található írás megfejtésével töltötte. A második rész elején idézett biológiai kísérletekre nem volt ideje. Igen meglepő a lapok megszerzésének módszere: kár lenne szépíteni, ellopta őket a múzeumból. Viszont csak a kor Nyugat-ellenes légkörével magyarázható, hogy a lapokat visszaszerezni akaró angolok már gengsztereknek minősülnek, holott tettük semmivel sem ítélhető erkölcstelenebbnek, mint az ezt kiváltó lopás. És ami a legrosszabb: az Aster legendája logikátlan. A könyvben szereplő legenda szerint mindenki meghal a szigeten, de ebben az esetben ki rögzítette az eseményeket?
Bár az Aster 1971-ben jelent meg, nekem úgy tűnt, hogy egyes részeit már az 50-es években megírhatta Kulin. Erre utalhat, hogy az egész első rész közvetlenül a világháború után játszódik, és a második részben a rádiócsillagászat olyan újdonságként van említve, ami a könyv megjelenésekor már indokolatlan lenne.
Az utolsó regény, az Égi rettenet, már Kulin halála után jelent meg,13 új társszerzővel (Végh Miklós). A „rettenetes” cím ellenére a könyv váratlanul jó. A cselekménye tulajdonképpen egyszerű: az Ikarusz kisbolygó össze fog ütközni a Földdel, az emberek megkísérlik elhárítani a katasztrófát. Az előző könyvekhez képest meglepő, hogy bár a kisbolygót felrobbantják, különböző okok miatt jó nagy darabjai mégis a Földnek ütköznek, komoly pusztítást okozva. Itt már hiányzik az eddigiekben megszokott rózsaszínű jövőkép. Van néhány egészen elképesztő elképzelés is a könyvben, például:
„Intézetében az volt a szokás, hogy minden munkatárs minden publikációhoz hozzájuthat, s kézjegyükkel kell igazolniuk annak tudomásul vételét.”14
Ez teljesen értelmezhetetlen és hihetetlen, bár lehet, hogy Kulinnak vagy Véghnek voltak ehhez hasonló tapasztalatai.
Kulin egy 1988-as interjúban15 említette készülőben levő regényeit (az Égi rettenet ekkor még Ikarusz címen szerepelt), melyek közül a Borostyánkő és a Gránitkapu címűek nem jelentek meg, esetleg el se készültek teljesen. A Borostyánkő
„agyátültetéssel szeretné az egy élet folyamán megszerzett ismereteket átültetni”,
míg a Gránitkapu
„feltételezi, hogy az emberi kultúra régibb a ma ismertnél, a kontinensek vándorlása miatt elúszott, jéggel borított Grönland talán még régebbi kultúra nyomait őrzi.”16
Ezek nem túlzottan eredeti témák ugyan, de mivel az Égi rettenet se volt rossz, esetleg érdemes lenne utánanézni, megvannak-e még valamilyen formában ezek a tervezett regények.
Kulin sf műveinek legfeltűnőbb – még ha nem is a legmeglepőbb – közös vonása a csillagászok fontos szerepe mindegyik regényben. Bár az Üzen a nyolcadik bolygó központi szereplője újságíró, a másik három könyvben már csillagász. Ami viszont meglepő, hogy az elképzelt jövendő társadalmakban a csillagászok és fizikusok milyen komoly szerepet játszanak. Hyle professzor az Üzen a nyolcadik bolygóban, vagy Croa professzor az Ellentmondások bolygójában űrhajók fölött rendelkezik, a Földet irányító tanács vezetője vagy annak nagyon fontos tagja.
A szovjet sf hatása érezhető és érthető is. A 60-as, 70-es években ez természetes. Kulin maga is úgy nyilatkozott a sf céljairól, amit ebben az időben elvárhatunk:
„Sokféle célja lehet a tudományos fantasztikus írónak, lehet maga az üzlet, a hidegháborús hisztéria fenntartása, a burkolt ideológiai harc a mi ideológiánk lazítására – de lehet az önbizalom fokozása, az önbecsülés megerősítése, az életkedv, az optimizmus és a tenni akarás serkentése.”17
Ezek után kicsit váratlan, hogy az amerikai magazin sf hatása egyértelműen felismerhető Kulin műveiben. A legnyilvánvalóbb Hugo Gernsbacké, aki a sf-et csak eszköznek tekintette ahhoz, hogy a jövő csodálatos találmányait bemutassa olvasóinak.18 Ez nem más, mint a már említett „dramatizált ismeretterjesztés”, amit Kulin egyébként vállalt is:
„Valaki egyszer elmondta, hogy a Kulin–Fábián regények végeredményben burkoltan ismeretterjesztő írások. Ezt a vádat a burkolt jelző nélkül is dicséretként vállalom.”19
Az egyedül írt elbeszélés, „A feltaláló” szintén erős gernsbacki hatást mutat, nyugodtan megjelenhetett volna az 30-as évek elején a Wonder Stories-ban. Ugyancsak ilyen hatás a nők szerepének hiánya az első két könyvben, bár lehet, hogy az Asterben is csak a társszerzőknek köszönhetően került be női szereplő, sőt, szerelem is.
Végül néhány csillagászati vonatkozású érdekesség. Az idegenek űrhajója az Ellentmondások bolygójában maga a Hermes kisbolygó. Ez arról nevezetes, hogy felfedezése után elveszett, és Kulin életében nem is sikerült újra megtalálni, csak 2003-ban! Az Aster-beliek új bolygójának őslakosságát egy közeli nóvakitörés pusztította el.20 Az Üzen a nyolcadik bolygó Hyle professzorában az ember Fred Hoyle-t sejtheti, és még – igaz név nélkül – Ambarcumjan csillagkeletkezési elmélete is előkerül.
Kulin sf-je semmiképpen sem az irodalom csúcsa, de nem is ezzel a szándékkal készültek művei. Míg az első regény még nagyobbrészt „dramatizált ismeretterjesztés”, a későbbiekben ez fokozatosan csökkent, és az Asterben pl. már nők is szerepelnek, sőt, a főhős szerelmes lesz! Ennek ellenére pont az Aster a leginkább elavult mű, a másik három ma is nyugodtan olvasható, esetenként kifejezetten élvezhető is. Az pedig külön felüdülés, hogy az ember biztos lehet benne: se csillagászati, se fizikai ostobasággal nem fog találkozni Kulin György műveiben.