Matematika és költészet

Nézd, e számok szüntelenül nőnek és nőnek:
0,9; 0,99; 0,999; 0,9999; 0,99999;…
mind jobban közelítvén az isteni egységet,
meg-megsimítják, de mégsem érik el:
e számsorozat ekként költészet is egyben.
Akár a véget nem érő, kitartó rímek,
mint a soha véget nem érő vágy,
mint a közeli és mégis elérhetetlen horizont.
Háromszögek, körök, poligonok,
ellipszisek, hiperbolák, parabolák
visszhangzanak bennünk Euklidesz óta
mint absztrakt geometriai formák,
velünk élő ideális formák,
mivel a szerelemben is van háromszög,
és az égen a szivárvány körző nélkül rajzolódik.
A nyelv és a geometria létében párhuzamos,
hiszen a szóbeli hazugság rejtett ellipszis,
a szentkönyvek parabolákban szólnak,
hiperbolákat vetít ránk az epika.
Számok és formák, képek és ritmusok,
rend és fény a versben és a teorémában,
a harmónia felfokozott érintése teszi, hogy
együtt vagytok az idő emlékezetében,
együtt léteztek, matematika és költészet.”