Élmények és törvények
„A táncosra lezúdul
a fény szerelmes árja.
Ő táncával a mozgás
lelkét a fényre tárja.”
Aki gyermekkora óta táncol, a pörgés, a ritmus, a mozdulatok szépsége magával ragadja. Többféle stílus megismerése, kipróbálása után a táncművészeti középiskola a professzionális tánc tanulmányokra nyújt lehetőséget. A tánc – elsősorban a klasszikus balett – tanulását, valamint a közismereti – így a természettudományi – tanulmányokat a középiskolás növendékek igyekeznek összhangban, harmóniában kezelni.
A mozgás elvárt pontossága, fegyelmezett elsajátítása, esztétikus megjelenítése során gyakran eszükbe juthat, a háttérben az emberi test mozgását fizikai jellemzők, törvények, szabályok, összefüggések irányítják. Feltehetik maguknak a kérdést: szabad-e, lehet-e a szigorú természeti törvények és a művészi hatás kapcsolatát vizsgálni, vannak-e olyan kapcsolódási pontok, amelyek ezt a két – látszólag oly távol eső – területet összekötik?
Rendhagyó módon a fizikát a táncművészet felől is lehet közelíteni, kutatásunk célja az volt, van-e összefüggés a természet és művészet között, a művészi mozgás és a mozgás természeti törvényei között, szerepet játszanak-e a fizika törvényei a művészi hatás létrehozásában?
Érdeklődésünket alátámasztotta például az az érdekes interjú, amely erről a témáról készült Vass Imre koreográfussal:
„– Táncosként mi okból döntöttél amellett, hogy a táncot a fizika témakörével vegyítve mutatod be?
– Mikor fizikát kellett tanulnom, akkor nem érdekelt, aztán a táncos pályám megkezdésével ösztönösen a tudomány felé nyúltam, abból is kezdtem táplálkozni. Ezek sem mélyreható megismerések voltak, inkább inspiráció és kezdő löket, ami a fantáziavilágomba beépülve, elkezdett megjelenni munkáimban. A tudományon belül is a kvantumfizika, az atomon belüli világ érdekel mostanában, az, hogy miként épül fel, milyen törvények uralkodnak.”
Számunkra azonban – jelenleg – még csak egy egyszerű világ bontakozik ki: a mechanikai mozgások és a táncművészet létező vagy nem létező kapcsolatának feltárása.
Mozdulatoktól a táncképekig
„Testével, akár a késsel,
a táncos a fénybe hasít
egy táncoló istenszobor
éled és szökken talpra itt.”
A táncművészet tanulása során a naponta történő, szüntelen gyakorlás, a folyamatos ismétlés teszi az embert szellemileg és fizikailag is erőssé. Mindennek megvan a maga technikája, a gyakorlatok elméleti háttere, minden fontos és nélkülözhetetlen, ami az agyból indul el és a végtagjainkban ér véget.
A tánc kialakulásának kezdetén ez a tudatosság még nem határozta meg alapvetően a mozgások minőségét.
A tánc keletkezését elsősorban az ősi barlangrajzokról ismerjük, az emberek a napi élelem beszerzése, a gyűjtögetés után – esténként a tűz körül –, már mozdulatok sorával próbálkoztak.
Később a két tenyerüket összeütésével, majd a lábdobbanásokkal – a ritmikus mozgások nyomán – megszületett a körtánc, megszólaltak az énekhangok. A természet hangjai utánzására természetes anyagokból, hangszereket készítettek. Az első táncok a „célzene”, azaz felvonulások, harcok, vallási kultuszok közös zenéivel összefüggésben alakultak ki. A kedv fokozása, a félelem tompítása vagy egyszerűen a szórakozásként táncoltak, énekeltek. A kultúra fejlődésével a táncok új jelentést is kaptak: a csillagok járását, a napszakok, évszakok változását az asztrális táncokkal fejezték ki, megjelentek a férfivá avatás táncai, a harci táncok, temetési táncok, gyógyító táncok vagy éppen a születést ünneplő táncok.
A táncművészet ősi eredete mindmáig hat, Martha Graham így ír erről:
„Amikor új táncot komponálok, ősi lépések törnek elő, és régi gesztusok áradnak belőlem. Nem számít jók-e vagy rosszak, a lényeg, hogy ősiek.”
Az ókorban kezdődött el a táncművészet valódi története, a táncosok hivatásszerűen, képzett előadókként léptek fel, majd a rohamos polgári fejlődésnek köszönhetően XV. században, Itáliában és Franciaországban, a reneszánsz udvarokban a tánc már nélkülözhetetlenné vált. Új művészi ágak jöttek létre, így például kialakult a színpadi táncművészet.
A különböző társadalmi rétegekbe tartozók táncai egymástól különböztek, a nemesek és az egyszerű emberek életüket, szokásaikat, hagyományaikat, érzéseiket mozdulataik eltérő megjelenítésével fejezték ki.
A legfényesebb olasz udvarokban az első koreográfiák is megszülettek, komoly tánclépésekkel, bonyolult alakzatokban és szabályos térformákban adták elő a táncukat, zenész mesterek élő zenéjére. A mesterek homokórával és körzővel a zene szerkezetét elemezték, ez egyúttal a tánc két legfontosabb elemének, a térnek és az időnek a zenével való összhangját is eredményezte.
Milánóban rendezték meg az első élőképjátékot 1489-ben, ennek nyomán bővült később az olasz balett újabb előadásokkal.
1581-ben, Párizsban a francia táncművészet is bemutatta az első színpadra állított művét, a balett mozdulatokat a mai napig francia nyelven tanuljuk és használjuk.
A XVI. században a fizika az égi és földi mechanika megfigyelésével a mozgások leírását követte, a mozgások jelenségei egyszerű szabályok, összefüggések, magyarázatok, érvelések nyomán váltak értelmezhetővé.
A hétköznapi és a művészi mozgások
„A táncos lábát föld s kő röpteti,
a vadmadár szavát a föld szele.
Az űr a szálló holdat tartja fenn,
a táncos az eget, ha dőlne le.”
A hétköznapi mozgások a mindennapjaink részét jelentik. A helyváltoztatások során gyalogosan vagy járműveken, egyenes vagy görbe vonalú pályákon, adott távolságokat, adott idő alatt tehetünk meg. Az emberi test az életfunkciókhoz, élethelyzetekhez kapcsolódó mozgásokat, kar és/vagy lábmozdulatokat, test vagy fej mozgásokat végez.
A művészi mozgás során, ha csak egy tréning gyakorlatról (bemelegítésről) van csak szó, már akkor is mindennek a „helyén kell lenni”, a fejet pontosan kell tartani, egyenes háttal, feszes testtartást kell kialakítani.
Ez a lábakat, lábfejeket, karokat, kézfejet is érinti, az esztétikus mozgásokhoz, a fejlődésükhöz minden egyes mozdulatnál az izmokat szigorúan be kell kapcsolni a tartáshoz, majd a mozgás indításához.
A kétféle mozgás összehasonlításának szép példájára lehet bukkanni olvasmányaink során:
„Szokásos napi mozgásainkhoz képest a megformált mozgás, a tánc ritka, kivételes, ünnepi. Pedig sokkal közelebb áll az univerzális mozgalmassághoz, a kozmikus kinézishez […] Hiszen minden mozog, a nyugalom csak kivétel, látszólagos, viszonylagos.
Klee kristálytisztán fogalmazta ezt meg: »Mozgás képezi minden keletkezés alapját […] Mert a tér is időbeli fogalom.[…] A karakter: mozgás.«”
A térben történő művészi mozgás a test jellemzőitől függően fizikai mozgásként jön létre, időbeli változását a ritmus szabályozza.
Fontos lehet megfigyelni és értelmezni, ez a fizikai mozgás hogyan vezethet művészi hatáshoz, esztétikai élményhez.
Mary Wigman írja:
„A mozgás ad értelmet és jelentést a művészien kialakított és megformált gesztusnyelvnek. Hiszen a tánc kizárólag akkor válik értelmezhetővé, amikor tekintetbe veszi és megőrzi az ember természetes mozdulatnyelvének jelentéseit.”
A-ból B-be egy egyszerű pályán is eljuthatunk, azonban ez a pálya a „szép” üzeneteit is hordozhatja Schechner, 1984, ezt az üzenetet, jelentést vizsgáljuk meg a következőkben.
Fizikai jellemzők – művészi mozdulatok
„Tűz lobbantja a fejet, vállakat,
a csöndben felkiált a mozdulat.
ugrás, fény, választás véletlene,
táncosból kibomlik a táncnak szelleme.”
A művészet mozdulatnyelvére, folyamatának kialakulására jellemzően a – korábban már említett – tér és idő, valamint az erő kapcsolódása, „adagolása” lehet hatással. Körtvélyes 1999
Az erőt – a táncosok nyelvén a dinamikus erőt – a tánc eleven lélegzetének is nevezik
A fizika tudományában mindez már a XVII. században, Isaac Newton (1643–1727) munkájában megjelent. A mechanikai világkép megalkotása során a tér és az idő valamint a tömeg és az erő alapfogalmakat használta.
Alapelvei a tehetetlenség, az erőhatás és a kölcsönhatás jelenségei nyomán fogalmazódtak meg.
Mozgástörvényei és az általános tömegvonzás törvénye mindmáig a klasszikus fizika, a mechanika meghatározó törvényeit jelentik. A táncművészetre ezek a fogalmak, alapelvek, törvények minden erőszakoltság nélkül átvihetők, értelmezhetők, továbbgondolhatók.
Térben és időben
„A tér: nem tudtam én,
a forma mi lehet.
Táncod most itt dobog,
mint szív: élő s meleg:”
„Idő, erő és tér: ezek az elemek adják a tánc életét. Az elemi erők e hármasságából a tér a táncos valódi tevékenységének színhelye, mely hozzá tartozik, hiszen maga alkotja meg.”
– fogalmaz a tánc nyelvén Mary Wigman.
Ehhez kapcsolódóan vizsgáljuk meg, melyek azok a fizikai mennyiségek, amelyek a középiskolai tanulmányokban fontos ismeretekként jelennek meg, és amelyek a művészi mozgást is meghatározzák:
1. A haladó mozgás során vagy álló helyzetben:
tömeg: $m$ [1 kg]
sebesség: $v$; [1 m/s]
lendület: $I=m\times v$ [1 kg×m/s]
gyorsulás: $a=\frac{\Delta v}{\Delta t}$ [1 m/s2]
erő: $F=\frac{\Delta I}{\Delta t}=m\times \frac{\Delta v}{\Delta t}=m\times a$
[1 kgm/s2 = 1 newton = 1N]
Itt célszerű feltennünk a kérdést: milyen erők hatnak a táncosra?
nehézségi erő: $F_\text{g}=mg$;
tartóerő: $F_\text{t}$
súrlódási erő: $F_\text{s}$
Photo by Roy Round
2. A forgó mozgás során
tehetetlenségi nyomaték: a forgó mozgásnál a tömeggel analóg
$\theta = m \times r^2$
szögsebesség: $\omega$; [1/s]
szöggyorsulás: $\beta = \frac{\Delta\omega}{\Delta t}$
Perdület $N = \omega \times \theta$ [1 kg×m2/s]
Forgatónyomaték $M = \frac{\Delta N}{\Delta t}$; $M=\theta\times\beta$
[1 kg×m2/s2]
Jelentéstől az összefüggésekig
„Mozgó gyerek
akár egy ének:
végtagjai
kifejezések.”
A forgómozgásnál a fizikai jellemzők létrehozásában a karoknak, lábaknak kitüntetett szerepe van.
A karmozdulatok feladat lehet az, hogy a dinamikus gyakorlatoknál – ugrásoknál, forgásoknál – lendületet adnak, az egyensúlygyakorlatoknál biztonságot nyújtanak. Uhrik 2004
Természetesen ez a mozgás nem a fizikai törvények alapján előre megtervezett, a feladat megoldása a során a balett törvényszerűségei játszanak fontos szerepet. Különös érzés éppen a fizika törvényeinek „legyőzése”, annak az emelkedett mozgásnak, kifelé fordítottságnak (en dehors) a létrehozása, amely a művészi hatást eredményezi a gyakorlatok, valamint a koreográfiák, előadások létrehozása során és amely mozgás a természetesség ellen hat.
A fizika tankönyvek az összefüggéseket tényszerűen, a fizikai fogalmak között határozzák meg, a tanítási órákon azonban az összefüggések alátámasztására a példákat a táncos maga adhatja meg, a balett órákon tanult mozdulatok, mozgások segítségével. Így kaphatnak új jelentést, „élő” értelmezést a következő összefüggések:
A művészi mozgásnál egyértelműen fontos még a test tengelyének valamint a test tömegközéppontjának helyzete. A tengely és a tömegközéppont helyének biztos alkalmazása jelenti a táncos számára a teste stabil egyensúlyi helyzetének megtalálását, begyakorlását.
A művészi hatás
„Ugrás, fény, választás véletlene,
a táncosból kibomlik a táncnak szelleme”
A művészi mozgás létrehozásakor a táncosnak feltétlenül fontos kontrollálni a testét, a művészi hatás eléréséhez tapasztalataink szerint azonban a fizikai jellemzők pontosságának megtartása alapvetően fontos.
A művészi mozgások elemzése alapos és elmélyült kutatásokra is lehetőséget adott. Kenneth Laws, a témához kapcsolódó könyvében a tánc fizikájáról ír, arról, hogy Newton törvényei jelenthetik az alapját nem csupán a mozgó tárgyak, hanem a táncoló emberi test mozgásának is. Laws 2002
A klasszikus balett mozdulatrendszerének ismeretén túl a táncos a modern tánc műfajában is leggyakrabban a lendület, a tehetetlenség és a gravitáció fizikai fogalmát használja.
Mindkét műfajban a fizika a pontos technikai tudás elsajátításához járulhat hozzá, azonban Mary Wigman szerint
„…ahol a technika előtti hódolat öncélúvá válik, ott megszűnik a művészet. Terpsichoré ilyenkor elfedi arcát, és csendben elfordul szeretett gyermekétől, megtagadva tőle ajándékát.”
„A táncosnő lélegzete
gyereket sírni tanít,
magasba lendített karja
madarakat röpít.
A zene így szól: Látod,
nem szeszély, de szabály
műve, hogy te vagy a boldog,
te magad vagy a tánc.”
A Szerzők köszönetüket fejezik ki Uhrik Dóra, Kossuth-díjas táncművésznek a Klasszikus balett képeskönyv című könyvében megjelent képek és illusztrációk felhasználásának engedélyezéséért.
