Ungvárnémeti Tóth Lászlót (1788–1820) Weöres Sándor fedezte fel nekünk a rangrejtve írott Psyché című remekművében. Rangrejtve, mert a mitológiai nevű hölgy pajzán verseit maga Weöres költötte utolérhetetlen posztkonzsenialitással. Psyché, azaz Lónyai Erzsébet gyermekkori játszópajtása, később támogató barátja, barátnője és költőtársa volt ennek a tragikus sorsú medikuspoétának, akit a nagy Kazinczy megkülönböztető tiszteletű barátságával tüntetett ki, aki görögül és magyarul egyaránt nagyszerűen verselt, két értékes-érdekes kötet maradt utána és orvossá avatása előtt halt meg Bécsben, fiatalon. Weöres kötetében az Ungvárnémeti Tóth-féle költeménybetétek eredetiek, de nem „orvosközpontúak”, ám bennünket ezek érdekelnek elsősorban. Epigrammáiból pedig valóságos kis orvostanári panoptikum állítható össze. Még egyszer aláhúzzuk: ezeket a verseket párhuzamosan írta ógörögül és „újmagyarul”, hiszen költői nyelvünk alapos pallérozása esik az ő korára, Kazinczy és Csokonai Vitéz idejében.
Ungvárnémeti (másutt Ungvár-Németi) Tóth László 1788. február 17-én született a Borsod megyei Kistokajon, apja lelkész volt. Közel esett Sárospatak, egy papfinak nem volt nehéz iskolát és pályát választani, kivált ha a családi ösztönzés is besegített. 22 esztendős korában már a híres kollégium tanára, különösen a poétika és a lingvisztika iránt tanúsított rendkívüli fogékonyságot. A klasszikus nyelveket hamar elsajátította, ezek azonban iskolai tantárgyak voltak, „ércnél maradandóbb” emlékei az ókornak, de gyakorlati használhatóságban ugyancsak korlátozottak.
A hatalmas Habsburg-birodalom talán egyetlen összetartó ereje (az abszolutizmuson kívül) a német nyelv volt, a fiatal tanár felismerte, hogy beszédet tanulni és tanítani lehetőleg nem könyvből kell. A költő (mert ekkor már verselt) mint kotlós a csibéket, maga köré gyűjtötte diákjait, és átmentek a nem távoli Eperjesre magolás nélkül szemelgetni kultúrkörünk legfontosabb idegen nyelvéből. A haszon kétszeresnek bizonyult. Szép szókinccsel tértek vissza a színmagyar Patakra, a professzor ugyanakkor megismerkedett Széphalom irodalompüspökével, Kazinczy Ferenccel. Az ismeretségből barátság lett, a barátságból levelezés, a levelezésből irodalomtörténet.
Eperjesen lett szerelmese a görög irodalomnak Carlowsky tanár úr könyvtárának köszönhetően. Pataki tanártársai nem nézték jó szemmel ezt az elkülönülő kiemelkedést, természete sem lehetett valami türelmes, a súrlódások elkerülhetetlenek voltak. Ha egy személy száll szembe a többséggel, mindig ő húzza a rövidebbet. Ungvárnémeti Tóth László 1814-ben nem éppen barátságos búcsút mondott a híres kollégiumnak, sőt az egyházi pályának is. Pestre ment, és beiratkozott az orvosi fakultásra. Saját bevallása szerint nagy szerepe volt ebben egy öreg eperjesi orvosnak, Krieger doktornak. A sárospataki papokat ezzel még jobban felingerelte, s ahol tehették, támadták.
1816 nevezetes esztendő rövid életében. Letette alapvizsgáit, vallást változtatott, és megjelent az első verseskötete. Időmértékes ódái a fiatal Berzsenyire emlékeztetnek, pontosabban Horatius hatására. Csakhogy ő nem Maecenas dicsőségét zengi, hanem pl. Cseresnyés Sándor barátjáét, akivel jóban-rosszban együtt voltak. Azét a Cseresnyés Sándorét, aki később Veszprém megye tisztiorvosa lett, és Vörösmarty Mihály szűkebb köréhez tartozott. Meg Révai Miklósét, és Kazinczyét:
„Hogy rosszul ne beszélj, olvasd a’ Révay könyvét;
Hogy szépen szólhass, erre Kazinczy tanít.”
– írta intően.
Vallásváltoztatása nem volt kompenzáló pápistaság, bizonyíték rá a XXII. epigrammája, amelyben így ír a protestáns polihisztorról: „Páriz-Pápait én úgy nézem, mint egy ereklyét!” Valamely meggyőződésről a barátság kedvéért sem mondott le. A híres-hírhedt Mondolatvitában (Somogyi Gedeon kontra Kazinczy) főleg Pápai-Páriz szótárára támaszkodva foglalt állást a nagyon tisztelt széphalmi Mester ellen a Glossák című kolligátumában, ami nem jelenti, hogy nem volna neológ, legalábbis versei ezt bizonyítják, csak a végletektől idegenkedett. A magyar nyelvben oly sok e magánhangzó az akkori nyelvészeket is foglalkoztatta. Ungvárnémeti ugyanazt ajánlja, mint Révai, s amit a nép ösztönösen tesz, néha ö, máskor ü, avagy i betűket tűzdel a rengeteg e helyébe.
A másik nevezetes dátum az 1818-as esztendő. Betöltötte a 30. életévét, átment Bécsbe a medicina befejezésére, és megjelent a második, most már kétnyelvű kötete Ungvárnémeti Tóth László Görög Versei címmel. Ódáihoz prózai kommentárt is csatolt. Például a VI. ódában olvasható: „Pest, a’ szép tudomány Pannoni műhelye”, magyarázatául felsorolja a következő neveket: Révai, Winterl, Mitterpacher, Kitaibel, Tolnai, Kelemen, Fejér, Bene, Albert, Lenhossék, Schuster, Stáhly stb., „mind ollyan tudós Fők, kikkel a’ Külföld is dicsekedhetnék”. Külön méltatja gróf Széchényi Ferencet, a Nemzeti Múzeum megalapítóját. Benét, Stáhlyt, Winterl Jakabot egy-egy ódával tiszteli meg, de némely külföldire is sor kerül. Így Burdach, Hildebrand, Oken, bécsi tanárai közül a szülész Boer:
„Zeusznak bábáskodva Hephaest nagy bajjal ugratta
A’ bölcs Szüzet elő; Boer az asszonyokat,
Bölcsen bábáskodva, nagyon könnyíteni tudja:
Hátra Hephaest! Bécsnek Boere érdemesebb”,
továbbá a szemész Beer, aki
„Sok szemről, mint Asklipiósz, a’ hájogot elosztá.”.
Költeményei különböző lapokban is napvilágot láttak, így a Pozsonyban megjelenő Magyar Kurír és a Tudományos Gyűjtemény irodalmi melléklete, a Szépliteraturiai Ajándék hasábjain, amelyet akkor Szemere Pál, Kazinczy pesti „képviselője” szerkesztett. Írt latin verseket, poétai leveleket Czinke Ferenc egyetemi tanárhoz, Révai Miklós utódjához, jegyzeteket a görög líráról, mindezeket 1830 augusztus utolsó napjáig. Szinnyei szerint orvossá avatása előtt „koleraféle bajban” halt meg.
Kazinczy a csodálatát iránta versben fejezte ki. Lónyai–Weöres fiktív visszaemlékezése szerint a különös medikus-költő nemi betegségben is szenvedett, ami nem elképzelhetetlen. A lényeg azonban a mű, amely a gazdag magyar líra történetében is egyedülálló jelenség. Ez a hellaszi áhítat Pindarosz nyelvén, berzsenyis ódákban, szimonidészi epigrammákban. Egy medikus tollából, aki meghalt, mielőtt orvossá avatták volna. Másfélszáz év után azonban feltámadt, hála Weöres Sándor kifogyhatatlan költői leleményességének.
Nárcisz és Psyché (1980-ban készült magyar film, rendezője Bódy Gábor)
