Hídverés rovat

Maugham doktor szépirodalmi világképe

dr. Szállási Árpád
orvos, Somerset Maugham

Az öt kontinensre kiterjedt angol nyelvterület egyik legolvasottabb és legnézettebb színpadi szerzője William Somerset Maugham eredeti foglalkozását tekintve orvos. Hosszú élete folyamán csak rövid ideig művelte hivatását, a külföldi orvos írók közül Csehov után mégis ő él leginkább a köztudatban. A szintén szakmabéli magyar Puder Sándor állapította meg róla:

„A természettudósnak minden előítélettől mentes, magasabb összefüggéseket kereső áttekintése, az egzakt kutató száraz tárgyilagossága adja meg írásainak azt a különös, fanyar élet ízt (például Az ördög sarkantyúja című Van Gogh életrajza), az operáló kés szenvtelen precizitását, amely feltárja a legüszkösebb sebeket”11.

A jellemzés találó, de nem van Gogh, hanem Gauguin fiktív életrajzáról van szó. Az is tény viszont, hogy a szinte minden kultúrnyelvre lefordított műveiben nem feltűnő az orvos szereplők magas számaránya, sőt önéletrajzi ihletésű regényében6 az egyetemi évek színhelyét áttette a bölcsészkarra. Aligha gondolta volna, hogy a medicinális kirándulást mennyire tudja majd a szépirodalomban kamatoztatni, és törékeny testének több évtizedes karban tartása sem függetleníthető orvosi ismereteitől. Népszerűsége nálunk töretlen, egy-egy színházi felújítása garantáltan telt házat ígér, mint például az Imádok férjhez menni a felejthetetlen Váradi Hédi alakításával, amelyhez Nádas Gábor komponálta az azóta örökzölddé vált „Kicsit szomorkás a hangulatom máma” című fülbemászó dalt.

Maugham időskori képe

William Somerset Maugham 1874. január 25-én látta meg a napvilágot Párizsban, ahol apja ügyvéd és az angol követség jogi tanácsosa volt. A fény városában brit állampolgárnak születni megfelelő anyagi háttérrel, gondtalan jövőt ígért. Mégis Dickens tollára való nehéz sors várt rá: nyolcéves korában gyermekszülés után elhunyt imádott édesanyja, rá két évre az édesapja. Nem csak árván, de szegényen is maradt, így került haza Angliába az anglikán lelkész, gyermektelen atyai nagybátyjához, majd egy vidéki orvos feleségének magániskolájába. A beszédhibával küszködő gátlásos kisfiú nehezen alkalmazkodott új környezetéhez, kivált kollégistaként a híres canterburyi székesegyházhoz tartozó King’s School ódon falai között. A magány hamar olvasásra szoktatta, társai előtt műveltségével igyekezett ellensúlyozni gyenge testalkatából eredő hátrányait.

A betűk hajlamosítanak az ábrándozásra, a képzeletbeli utazásra, amely később valóságos szenvedélyévé vált. Egy brit fiatalembernek persze ez könnyen ment. Az első állomás, hosszabb tanulmányút székhelye Heidelberg, nagybátyjának német felesége révén. Itt ebben a kevésbé zárt világban ismerkedett meg Ibsen élve boncoló műveivel, aki akkor még a splended isolation Angliájában irodalmi nemkívánatos személy volt, valamint manifesztálódott az addig rejtett homoszexualitásra, amelyről szólni „az ő életútjával kapcsolatban nem szenzációhajhászás”1. Nem kavart botrányokat, mint nagy ír származású írótársa: Oscar Wilde. Másfél esztendő múltán tért vissza a whitstable-i paplakba, már érettségivel a tarsolyában. A nagybácsi természetesen lelkészutódnak szánta a vallástól közben eltávolodó fiút, s mivel azt nem akarta, jött a pályaválasztási dilemma. Jobb megoldás híján

„orvostanhallgató lettem, mert képtelen voltam bejelenteni gyámomnak, hogy író akarok lenni”,

vallotta később. Így iratkozott 1892 őszén a londoni St. Thomas Hospital orvos képző fakultására. Ez az intézet egyben évszázadok óta a külvárosi szegénynegyedek karitatív kórháza. A medikusokat korán mély vízbe dobják, kitűnő lehetőség a gyakorlat elsajátítására, éjjel-nappal vajúdókhoz járt, ekkor született első megjelent irodalmi műve, a Lambethi Liza. Dickens-i nyomorregény, a viktoriánus kor fényének komor árnyéka. Nevét hamar megjegyezték és jegyezték, s miután 1897-ben befejezte orvosi tanulmányait, már csakis író és világutazó akart lenni. Rövidesen bejárta a kedvelt mediterrán tájakat, mint száz évvel korábban Byron és Shelley, vagy regényes hasonmása: Philip. Különösen Hispániáért rajongott. Egymás után jelentek meg művei, szerkesztett, s olyan hírességekkel került szoros kapcsolatba, mint Thomas Hardy és Oscar Wilde. Első darabja az Egy becsületes férfi 1898-as keltezésű, de csak 1903-ban mutatták be a londoni Imperial Színházban. Mértéktartás a humor húzódik meg mögötte, hogy a William keresztnevet a Hamlet szerzőjére való tekintettel soha nem használta. G. B. Shaw és Oscar Wilde árnyékában pár évet még böjtölni kellett a sikerért. Egyelőre kárpótolta az impresszionista festők barátsága, köztük a hozzá hasonlóan ír eredetű Gerald Kelly-é, aki 30 képet festett róla. A többiektől elképesztő gyűjteményre tett szert. Szívesen tartózkodott Párizsban (kb. Ady Endrével egy időben), ő hazájára nem a keleti elmaradottság, hanem a konzervatív ízlés és a búr háború miatt nézett kritikusan.

Egy-egy darabját, hála a világnyelvnek, bőségesen megfizették az amerikaiak, de ismertsége az ellenkező irányba is terjedt, a Jack Straw, azaz Jack, a senki című színművét 1909-ben már a pesti Magyar Színház is sikerrel mutatta be. Ezzel egy időben és attól függetlenül a West End állandó szerzője lett. Első amerikai útja 1910-re esett, a Broadway és Maugham egymás bűvkörébe kerültek. Anyagi gondja többé nem volt, többször átkelt luxushajóval az Óceánon, majd Capri szigetére ment pihenni és alkotni. Amikor az első világháború kitört, éppen nyomdába készült egyik legjobb regénye, a már említett Örök szolgaság. Bár írhez illően bírálta Britanniát, baj esetén katonai szolgálatra jelentkezett. A sorozóbizottság által magasnak ítélt kora (éppen 40 éves) és alacsony termete miatt csak Churchill admirális ajánló levelével lett katona, küldték át Franciaországba, ahol egy Ford mentőkocsi sofőrje, orvosa és tolmács lett egyszemélyben. Részt vett a belgiumi Ypres melletti véres ütközetekben, de érdekes módon háborús naplót nem vezetett. Az időhiány rá nem elég magyarázat. Már előtte bensőséges viszonyt folytatott egy férjes asszonnyal (biszexuális volt), majd 1915-ben megszületett közös leányuk, aki első megjelent írására való tekintettel a Liza keresztnevet kapta. Az apai érzések mellett Amerikából Theodore Dreiser méltatása jelentett nagy örömöt, ugyanakkor hazájától szokatlan feladatot kapott. Megbízták, hogy a semleges Svájcban mint igazán betegeskedő, ír származása miatt kritikus magatartású, tehát gyanú fölött álló alkotó, végezzen hírszerző munkát. Alkati nyugalma, széles körű személyes ismeretsége, többnyelvűsége erre nagyon alkalmasnak mutatkozott. Egyetlen gyenge pontja volt a homoszexualitás, férfi partnerét ezért a tengerentúlra száműzték.

Ez irányú ténykedésének irodalmi terméke: Ashenden, a hírszerző csak 1928-ban jelenhetett meg, magyarra Bán Miklósné fordította. A háború utolsó előtti évében információgyűjtést már nem végezve a régi férfi baráttal hosszabb távol-keleti útra hajózott. Amerikai kiadója tanácsára Hawaii-szigetét szintén felkeresték, majd Tahiti romantikus világában Gauguin lába nyomát keresve rábukkant egy csodálatos, eddig ismeretlen festményére, amelyet azonnal megvásárolt a bennszülöttektől. A környezet hatására fogant meg a nagy francia különc festő életrajzi regénye: Az ördög sarkantyúja7. Angol alteregója Strickland, a londoni tőzsdeügynök és művészzseni, aki szintén az egzotikus szigeten keres a civilizáció elől menedéket. Még 1917-ben visszatért San Franciscóba, hogy leányának anyjával kapcsolatát törvényesítse.

Az ilyen „házasságok (nem) az égben köttetnek.” A már világhírű író 1917 végén újabb kalandra vállalkozott, újra hírszerzői megbízatással most Oroszországba küldték, hogy a forradalmi zűrzavar hazáját a háború feltétlen folytatására bírja. Az Egyesült Királyságnak ez állt érdekében, így a harcból kiválni készülő bolsevikokkal már csak „hivatalból” sem rokonszenvezhetett. Szívesebben vállalta volna ezúttal a tőle megszokott szemlélődést, hiszen Tolsztoj és Dosztojevszkij kedvéért, oroszul is tanult. A transzszibériai vasúton keletről érkezett Pétervárra, ahol az ún. célszemélyeken kívül találkozott Kropotkin leányával és Masaryk cseh elnökjelölttel. Látta színházban egyik komédiáját (útja ezért sem volt gyanús), remekül jellemezte a tipikusan orosz „nyicsevo” mentalitást, de nem lett a nagy októberi… sokakat megtévesztő tudósítója. Kerenszkij kormányzó az író közvetítésével a határos Norvégián keresztül akart angol fegyverszállítmányhoz jutni, ám a felgyorsult események ezt már nem tették lehetővé. Újabb, ezúttal romániai kiküldetését visszatérő tuberkulotikus panaszai akadályozták meg. A háború utolsó évét egy svájci tüdőszanatóriumban töltötte, itt nyert végleges formát Az ördög sarkantyúja és a Cézár felesége című regénye. Alig kapott erőre, a megszokott férfi barát, G. Haxton társaságában négyhónapos kínai körutazásra vállalkozott, amelynek eredményei az Egy kínai paravánon cikkgyűjtemény, a Szueztől keletre Pekingben játszódó darab és a Színes fátyol című regény. Egzotikus remeklése az Eső című elbeszélése, a jeles biográfus, Budai Katalin a világirodalom tíz legjobb novellája közé sorolja1. Teátrumi változatát a Magyar Színház 1925-ben mutatta be, a Nyugatban Karinthy Frigyes írt róla5. A kanyarójárványban összezsúfolódott emberi tragédiák tablója. A semmittevésben kitárulkoznak a szívek, egymás mellett a pap és a prostituált, a hit és hitetlenség, valamint a vergődésüket fölényesen szemlélő doktor. A nagy humorista előbb amerikai, majd óvatosságból általánosabban értelmezhető angolszász szerzőt említ,

„aki nem tudni, magától jutott-e idáig, vagy a divatos freudizmus kényelmes bányaliftjén szállt alá, amikor a lelkek geológiai rétegezettségében analízist igyekszik végezni. Egy józan angolszásztól – úgymond – már ez is méltányolandó ritkaság.”

A Ne váljunk el! című vígszínházi vígjátékot a szintén orvos végzettségű Földi Mihály méltatta3.

A levél című drámáját 1927-ben vitték színpadra. Gyarmaton játszódó történet ez is, revolverlövésekkel kezdődő krimi. Egy valódi lady hat golyóval szitává lövi hűtlen szerelmesét, majd angol hidegvérrel önvédelemre hivatkozik. Csak az ügyvédjének gyanús, hogy miért kellett ehhez fél tucat célzás. A bizonyító bűnjeles levelet egy kínai kereskedő ajánlja fel szép összegért, amely találkára való hívást rejt. A jog őre megszerzi, de a hatóságnak nem szolgáltatja ki. Konfliktusok feleség és férj között, képmutató bűnbánattal és kétes megbocsátással. Schöpflin Aladár szerint

„csak annyira csiklandozza meg a közönség idegeit, amennyire okvetlenül muszáj, hogy a nézőtér érdeklődését a színpadra szögezze”12.

Nincs tér a gazdag életművön tételesen végigmenni, csak jelezzük, mennyire népszerű volt nálunk a két világháború között is. Csak a Lord Rothermeré múlta felül.

A Színes fátyol, mint említettük, a kínai úton született. A megcsalt férj kettős öngyilkossági szándékkal viszi kolera sújtotta városba nejét, aki a francia apácák között hősies helytállással érdemli meg a kiengesztelést, de a bakteriológus férj végül a járvány áldozata lett10. A siker csúcsán lévő Garbo főszereplésével film is készült belőle. A Sör és perec, bukaresti kiadásban a Sör és tea, vagy a család szégyene9 Thomas Hardy nagy angol író regényes életrajza.

A harmincas években került nálunk bemutatásra még a Szent láng, A kenyérkereső, Az asszony és az ördög4, mindig teltházzal. Az író magánéletében örült, hogy Liza leánya férjhez ment, de bántotta az „élettárs Gerald” egyre súlyosbodó alkoholizmusa, matrózkocsmai botrányai. Pihenni ezúttal Budapestre jött, bizonyára szerepet játszott benne Eppinger Dóra 1930. évi kitűnő monográfiája. Sok angol nyelvű lábjegyzettel ellátva a lényeg megértéséhez szótár sem kellett. A Színház9 mind a celluloidszalagon, mind a pódiumon standard darab. Külföldieknek alkalmas az angol szövegolvasás gyakorlására.

Eppinger Dóra Maugham-monográfiája

A második világháború kitörése a francia Riviérán érte. Kertjében ágyúkat állítottak fel, ajánlatosnak látta áthajózni a Csatornán. Mire Londonba ért, elkezdődött a bombázás, így a 66 éves írókirály ismét hadiszolgálatra jelentkezett. Nagyon megtalálták a neki való feladatot, átküldték az USA-ba az amerikai nép felvilágosítására. Biztonságba került, Cukor György meghívta Hollywoodba, szemtanúja lehetett a dr. Jekyll és Mr. Hyde hátborzongató forgatásának, Spencer Tracy remeklésének. Stevenson írásait nagyon szerette. Dél-Karolinában birtokot vásárolt, az írók közül elsősorban Aldous Huxley volt a barátja.

A világháború befejezésekor 70 éves, elkezdte írni a nagyregényeket értékelő utolsó tanulmányait.

Állítólag megelégedett azzal, hogy a kritika a másodvonal legjobbjának tartja. A közönséget, kiadókat és olvasóit nem befolyásolta ez a szigorú szentencia. Hűvös angol eleganciával fogadta és zavartalanul dolgozott tovább. Alkotásban, belső magatartásban és a kifelé mutatott viselkedésben kitűnő pszichológusnak bizonyult.

Erzsébet anyakirályné kezéből megkapta a Companinon of Honour kitüntetést, amire ugyancsak büszke volt.

Kedvenc szerzőjének tartotta többek között a Nobel-díjas García Márquez és a nagy leleplező George Orwell, Márai viszont fenntartásait hangoztatta.

Hosszú élete Franciaországban kezdődött és ott is fejeződött be a nizzai angol kórházban, 1965. december 15-én. Urnája a canterburyi King’s School könyvtárának falmélyedésében látható. Törékeny testében 92 évet élt ez az ex orvos. Könyvtári katalógusok tanúsítják, hogy olvasottsága kortól és divattól független.

Jegyzetek

  • nyicsevo orosz – semmi.
  • splended isolation angol – csodálatos elszigeteltség.
  • Order of the Companions of Honour angol – Becsületrend.

Irodalom

  • 1 Budai, K.: Maugham és világa. Európa, Budapest, 1986, 31. p.
  • 2 Eppinger, D.: W. Somerset Maugham. Királyi Egyetemi Nyomda, Budapest, 1930.
  • 3 Földi, M.: Ne váljunk el! W. Somerset Maugham vígjátéka a Vígszínházban. = Nyugat 1928, II, 845–847. p.
  • 4 Galambos, F.: Nyugat repertórium. MTA., Budapest, 1959, 264. p.
  • 5 Karinthy, F.: Eső. Somerset Maugham vígjátéka a Vígszínházban. Nyugat, 1925, III, 184–185. p.
  • 6 Maugham, W. S.: Örök szolgaság. Európa, Budapest, 1969.
  • 7 Maugham, W. S.: Az ördög sarkantyúja. Európa, Budapest, 1980.
  • 8 Maugham, W. S.: Sör és tea vagy a család szégyene. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1967.
  • 9 Maugham, W. S.: Theatre. Penguin, Middlesex, 1967.
  • 10 Maugham, W. S.: Színes fátyol. Téka, Budapest, 1989.
  • 11 Puder, S.: Szépirodalom és orvostudomány. Novák és Társa, Budapest, 1933, 73–74. p.
  • 12 Schöpflin, A.: A levél. Somerset Maugham drámája a Vígszínházban. Nyugat, 1927, II, 643–644. p.