Tellyesniczky Kálmán professzor írta a következőket:
„nálunk soká volt tétlenség e részben, míg külföldön az orvosok 3–400 év óta űzik a művészeti boncolást és egész sereg, a művészet céljait szolgáló tankönyv látott napvilágot, hazánkban csupán az 1897/98-iki tanév óta van szerencsém a magyar művészeknek a boncolási intézet falai között rendszeresen előadni. De jobb későn, mint soha…”
– állapította meg hiánypótló munkájának az elején1 (1. ábra). Valóban, míg pl. spanyol földön 1588-ban2, a franciáknál száz évvel később3, Itáliában 1618-ban jelent meg az első ilyen tárgyú tankönyv4, addig a monarchiába tagolódott Magyarországon csak a millenniumi nagy számvetés hívta fel hiányára a figyelmet.
Képzőművészeti oktatásunk szintén megkésett. Az első intézet, az Eötvös József elképzelése alapján 1871-ben megalakult „Országos Magyar Királyi Mintarajziskola és Rajztanárképző” igen kiváló tanári kart tudhatott a falai között.5 A plasztikai diszciplínákat a szobrász Izsó Miklós, az architektúrát Schulek Frigyes, a rajzot és piktúrát Székely Bertalan adta elő, a képeire jellemző szakmai felkészültséggel. Az alapot a „festészeti bonctanra” helyezte, több száz rajz, valamint egy három kiadást megért anatómiai munkája tanúskodik róla.6 Nagyon érdekes a festő Székely Bertalan és az anatómus Tellyesniczky könyvének összevetése. Az előbbinél inkább a bonctani ismeretekre, az utóbbinál a test szerkezetének művészettörténeti megjelenítésére esik a hangsúly. Az „Egri nők” hősiességének képi megörökítőjénél a nagy reneszánsz mesterek (Leonardo, Michelangelo, Raffaello) neve nem fordul elő, míg a bonctan hivatásos professzora a görögök mellett főleg rájuk hivatkozik.
Az 1868-as születésű Tellyesniczky Kálmánt 1891-ben avatták a fővárosban orvosdoktorrá.7 A morfológia, a mechanika, valamint a művészetek iránti érdeklődése korán kezdett kibontakozni, ezért nem meglepő, hogy medikus éveiben a Mihalkovics Géza professzor vezetése alatti I. sz. Anatómiai Intézet egyik legszorgalmasabb mikroszkópizálója.8 Mihalkovics mester külön értékelte benne a fejlődéstan iránt érdeklődőt. Már 1895-ben nagy feltűnést keltett „A gyíkhere szöveti szerkezetéről” (A herecsövek tartalmának szöveti szerkezete) szóló, önálló kutatáson alapuló dolgozata,9 amelyben megállapította, hogy a regeneratív szabályos és a degeneratív szabálytalan sejtekből álló folyamatok váltogatják egymást. A millennium évében az intézet első tanársegédje lett, majd boroszlói tanulmányútja során a paraffinbeágyazás mellettt az ún. „lemezmodellezést” is elsajátította, amely a legapróbb szervek lemezesen készített, mulázsszerű felnagyításával az embrionális szövetek vizsgálatára igen alkalmas volt. Born professzor boroszlói intézetében találkozott először a tudomány szolgálatába szegődött művészetekkel. Hazajövetele után az artisztikumokat különösen kedvelő, az illusztrálást maga is magas szinten művelő Thanhoffer Lajos tanár, valamint Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter javaslatára a 1897/98-as tanévtől, tehát éppen száz éve kezdte előadni Tellyesniczky Kálmán a mintarajziskola növendékeinek is a művészeti bonctant. Hullákon, az Anatómiai Intézetben demonstrálva. Nyugaton ugyanis Leonardo, illetve Vesalius óta kötelező volt a kadaverrel való direkt kontaktus, nálunk viszont csak a hullaházba járás negyedszázada alatt.
Az 1899-es dátum fontos határkő Tellyesniczky életében. Ekkor hunyt el szeretett mestere: Mihalkovics Géza, ugyanezen évben az általános szövettan és szövettani módszerek tárgyköréből magántanárrá habilitálták. Az I. sz. Anatómiai Intézet élére méltán került ifj. Lenhossék Mihály, míg a II. sz., 1902-től Tájanatómiai és Szövettani Tanszék igazgatója Thanhoffer Lajos lett.
Közben az artisztikai stúdiumok fellegvára az Andrássy úti palotában (a mai helyén) felvette az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola nevet.10 Grafikai tanszékkel bővült, de a művészeti anatómiát 1922-ig Tellyesniczky tanár adta elő. Említett könyvével párhuzamosan megírta „Az emberi test szépségéről” szóló monográfiáját11 (2. ábra). Az orvosi fakultásnak a művészetek iránti elkötelezettségét erősítette Thanhoffer tanár három szépen illusztrált tanulmánya az anatómia és divat kapcsolatáról.12
A szépművészetek társprofesszora 13 előadásban foglalta össze a bonctani tudnivalókat. Műtörténeti tájékozottsága lenyűgözte a hallgatókat. Nemcsak az ókort és a reneszánszot, de a közel-kortárs impresszionistákat is jól ismerte. Szerinte, kissé szó szerint értelmezve
„az impresszió tökéletességén múlik nagyrészt a művészeti alkotások tökéletessége.”13
Ez akkor egyáltalán nem volt közhelyszerűen elfogadott, noha az impresszionizmus ennél jóval több. Megfogalmazta a funkcionális anatómia fontosságát,
„a művészre az egyes izmok működésének ismerete kiválóan hasznos, mert ezzel a testben a mozgást és életet is hívebben ábrázolhatja. Az izmokat a pólyák »feszes trikó« módjára veszik körül.”14
Az erek kirajzolásának nincs nagy jelentősége, ám aki érzékelteti, helyesen körvonalazza. Pl. az egyik sevillai híres feszületen a halott Krisztust duzzadó erekkel festette a művész. Kétszeres képtelenség. Egyrészt a kivérzett testnek eleve nem lehetnek erősen előtűnőek az erei, másrészt a felemelt karok visszerei még egészséges élő embernél is kiürülnek. Márpedig a Megváltó kétoldalt kifeszített végtagokkal függ a szimbólummá vált kínzófa vízszintes kis gerendáján.
Az igazgató művész Székely Bertalan tanácsára centiméterekben határozta meg a különböző korú és nemű egyének testarányait, valamint az ízületek forgási pontjairól leírt átlagos távolságait. Az egyik legnehezebb művészi problémát, a kéz helyes megrajzolását szintén Székely Bertalan ábráin mutatta be. Nem a „direktor iránti kötelező tiszteletből”, de ezzel a kérdéssel nálunk ő foglalkozott a legbehatóbban (3. ábra). A szép hattyú nyakat természetesen Botticelli Simonettáján demonstrálta. A gyönyörű kifejező szemeket a reneszánsz óriások fölülmúlhatatlan képein, mert egyedül az ember sajátja, hogy a pillarésen át nemcsak az átlátszó szaruhártya, de a szemgolyó szivárványhártyája is érvényesül. Hivatkozik a tévesen angolnak tartott Donders megállapítására, akinek Darwin hívta fel a figyelmét arra, hogy a távolba merengő tekintetek divergálnak, így különböző oldalról nézve mindig szembe találjuk magunkat velük. A könyv természetesen tele van leonardói és michelangelói grafika-csodákkal.
Tellyesniczky 1900-ban átkerült a Thanhoffer vezetése alatti II. sz. anatómiai, egyre inkább szövettannal foglalkozó intézetébe. Majd 1906-ban a hisztológiai fixálás terén végzett német nyelvű közleményei alapján ny[ilvános] r[end]k[ívüli] tanári kinevezést kapott.15 Számára kedvező időben, mert három év múlva művészetpártoló főnöke ugyan eltávozott az élők sorából, ám így a Thanhoffer helyére szintén eséllyel pályázó würzburgi Sobotta proszektorral szemben ő kapta meg a tanszéket.16 Hogy hagyományos boncolás terén se „érje szó a ház elejét”, 1913-ban Reinke nyomán kiadott egy tankönyvet,17 valamint Toldt bécsi tanár fordításos anatómiai atlaszát.18
A Képzőművészeti Főiskola életében 1922-től Réti István és Lyka Károly reformot vezetett be. Az anatómiát ettől számítva 1944-ig a művésznek sem jelentős Pécsi-Pilch Dezső oktatta.19 Főleg Sobotta plasztikusan ábrázolt színes atlasza, illetve Tellyesniczky tanár könyve alapján.
Minőségi változást 1945 után Barcsay Jenő kinevezése jelentett. Művészeti anatómiájának első kiadása 1953-ban jelent meg. Az igazán autentikus Lyka Károly a következőket írta róla:
„Ebben a nagy műben kezet fog egymással a tudomány és művészet. A szellem e két hatalmas motorja egyesül itt, hogy megvilágítsa a természet legszebb remekművének, az emberi testnek formarendjét. Évezredeken át ez volt a művészet legnemesebb becsvágyának tárgya, mert hiszen az embert érzi át legbensőbben.”20
A bevezetőben Barcsay mester külön kihangsúlyozta Székely Bertalan, valamint Tellyesniczky Kálmán munkásságának jelentőségét.
Az idő azóta bőségesen igazolta Lyka Károly minden szavát. Barcsay művészeti anatómiájának különböző nyelvű példányszámait csak a szakácskönyveké múlja felül. Schider professzor híres művészeti rajzgyűjteménye 177 illusztrációs oldalt tartalmaz, abból 70 a grafikai mesterdaraboké.21 Az 1957. évi harmadik kiadásba a szerző 16 Barcsay-rajzot választott be, Leonardo, Michelangelo és Vesalius (Calcar) művei után a legtöbbet. Ezek a tények önmagukért beszélnek.
Egy évszázad alatt elértünk a csúcsra, amelynek első impulzusát a Székely–Tellyesniczky kettős adta meg. Barcsay művével, illetve a Kiss–Szentágothai-féle atlasszal jelen vagyunk a könyvvilág kirakataiban.
Anatómiai kiadványokban szerencsére még mindig „nagyhatalomnak” számítunk.