A játékra való hajlam, játékos elemek bevitele valamilyen probléma megoldásába rendkívül eredményes lehet. Pár évvel ezelőtt olvastam a Fizikai Szemlében egy érdekes cikket, amely azt mutatta be, hogy a jó empátiás készség, némi játékossággal párosulva milyen komoly tudományos felfedezésekhez vezetett. Mindezek ellenére a játékot inkább a humán szférához kapcsolja a köztudat. Bár a nyugati kultúrában a sárkányeregetés inkább a gyermekjátékok körét gyarapítja, mégis legalább két tudományágban volt a tudósok segítségére. Az első, sokak által ismert történet az elektromosság tulajdonságainak kutatásáról szól (villámhárító, Benjamin Franklin és társai stb.). A második, kevésbé ismert (ebben az orvoslástörténeti könyvek is ludasak) történet: a szezonális allergia okainak tisztázásában is komoly szerepet kapott a sárkányröptetés.
A szezonális allergia kínját először 1565-ben Leonardo Botallo olasz anatómus írta le, aki a gazdagok és hatalmasok orvosa volt, továbbá egy szerencsétlené, aki nem tudta elviselni a rózsákat. Ezt a „rózsalázat” a 19. századi Angliában „nyári gyulladásként” emlegették, és a napfénytől kezdve, az ózonon keresztül a fűpollenig mindenre gyanakodtak.
Fél évszázaddal később, Charles Blackley asztmatológus, egy hatalmas gyarmatbirodalom tiszteletre méltó polgárától elvárható méltósággal mutatta ki a szezonális allergia tüneteinek okát. Vagy mégsem egészen így történt? A lényeget tekintve igen, hiszen 1873-ban megjelent Experimental Researches on the Causes and Nature of Catarrhus Aestiuus című munkájában már minden kétséget kizáróan mutatja ki, hogy a pollennek fontos szerepe van a szénanátha kialakulásában. A méltóság azonban kicsit hibádzik.
Blackley a nagy Harvey utasítását követte, mely szerint „a természet titkait kísérletekkel kell kifürkészni”. Ahogy az allergia sok úttörője, Blackley is saját magát használta kísérleti nyúlként. Szénanáthásként, pollenmintákat vett, beledörzsölte őket a karján lévő karcolásba, amellyel 1,5–2,5 hüvelykes (3,81–6,35 cm-es) reakciókat váltott ki. A teszt ezenkívül kötőhártya-, orrnyálkahártya-gyulladást és asztmát is előidézett. Blackley ragadós mikroszkóplemezek segítségével vizsgálta a levegőben lévő pollenek számát, és összefüggést mutatott ki a pollenszám és a szimptómái között. Végül úgy vett pollenmintát, hogy ragacsos üvegeket rögzített sárkányok madzagjaira. Ezen a módon nagy mennyiséget talált belőlük 500 m-rel a földfelszín felett. Így értette meg, hogy miért szenved szénanáthától egy nagyvárosban. Nem nehéz elképzelni a manchesteri szomszédokat, amint egy-egy kísérletsorozat során összesúgnak: – Dr. Blackleyre megint rájött a bolondéria. Pedig amúgy milyen komoly embernek látszik.
Könyvének megjelente után, Blackley sok levelet kapott olyanoktól, akik nagy érdeklődést mutattak megfigyelései iránt. Ezek között volt egy levél Charles Darwintól, aki a következőt írta: „Könyve kétharmadát nagy érdeklődéssel olvastam…” Bölcsen azt ajánlotta, hogy Blackley vizsgálja meg a lehetséges különbséget azok között a pollenek között, amiket a szél vitt, és azok között, amiket rovarok hordoztak. (Blackley állítólag megelőző terápiát is javasolt: töltsük a nyarat egy yachton.)
Az Essential Allergy című kötet, amely egyik forrásomul szolgált, a „tüsszentések orvosá”-nak titulálja Blackleyt. Erre való tekintettel álljon itt egy tipikus Carroll-szöveg:
“’Oh, don’t bother ME,’ said the Duchess; ’I never could abide
figures!’ And with that she began nursing her child again, singing a
sort of lullaby to it as she did so, and giving it a violent shake
at the end of every line:
Speak roughly to your little boy,
And beat him when he sneezes:
He only does it to annoy,
Because he knows it teases.
CHORUS (In which the cook and the baby joined):—
Wow! wow! wow!
While the Duchess sang the second verse of
the song, she kept tossing the baby violently up and down, and the
poor little thing howled so, that Alice could hardly hear the words:—
I speak severely to my boy,
I beat him when he sneezes;
For he can thoroughly enjoy
The pepper when he pleases!
CHORUS.
Wow! wow! wow!”
„– Ugyan hagyj már békén – mondta a Hercegnő. – Unom a számokat. Ezzel újra dajkálni kezdte a pólyást. Valami bölcsődalt dalolt neki, s minden sor végén jól összerázta.
Tente baba, tente,
ne bőgj, anyja szentje,
ne tüsszögj már, ne üvöltözz,
odaváglak én a földhöz,
adta teremtette.A Szakácsné ismételte az utolsó sort: Adta teremtette, s a pólyás annál jobban bömbölt.
A Hercegnő rázendített a második versszakra, a pólyást vadul le-föl hajigálta, az pedig úgy sikított, ahogy kifért a torkán. Alice alig hallotta az altatódalt.Tente baba, tente,
ordíts csendesen, te,
nézd csak, hogy lobog a tűz bent,
odakerül, aki tüsszent,
adta teremtette.A szakácsné megint rávágta: Adta teremtette.
A pólyás tovább visított.”
