Szokásos időnk a földi idő. Anélkül, hogy megkülönböztetnénk, ezenközben egy másik fejlődés folytatóivá válunk; ama Magasabb felé gravitálunk, melynek fonala alkotja új időnket. Ezen időben eleven a szerető és a bölcselő ember. Az időn kívüliség a földi időn kívüliséget, a téren kívüliség a földi téren kívüliséget jelenti. Földi, amennyiben mi magunk is földiek vagyunk, égi, amennyiben mi magunk is földiek vagyunk. Szintúgy érvényes ez a szabadságra is. A földitől való szabadság égi szükségszerűség. Szintúgy halandó a földi, halhatatlan az égi. 96.
A fémek a fény szolgálói, a Nap papjai; tőlük világlik újra a fény. Bárhol képesek pótolni a fényt és beszédük színekből áll. – A földek megőrzik a misztériumokat. Ők alkotják a szövetséget Istennel (= II. Nap): Önfeledten (áttetszőn) izzik föl bennük új, magasztos vágyódássá a szeretet, sosem lelve csillapulást. 126.
Egyre fontosabbá válik az idő folyásának belátása. Csak a történés révén lehetséges a fizika. És valahány folyamat minden mozzanatában az idő mozzanata rejlik. Bármily szándékkal álljunk is elő, ha nem vetnénk alá leendő időnek, semmi sem történne. Mindenütt ez, a régtől formáló, szétválasztó mozzanata a Földnek; ez jelenik meg újfent minden folyamatban, és természetesen más egyebet sem látunk, mint ezt a folyamatot. 132.
A fizikát csak a fizika igaz történetéből szabad előadni és tanítani. Valójában ott kezdődnék, ahol a Biblia szempontjából végződhetne, ám ez nem vált nyilvánvalóvá, és majdhogynem teljesen beleveszett a részletekbe. De miként a növények is, mielőtt virágba szökkennek, először levelet hajtanak, úgy fogja a részletekben fellelni a visszautat, és így végződhet istenien a fizika.
Minekutána a természet szépségének szemlélete veszendőbe ment a fizikában, igyekezet kélt a visszahódítására. A kísérletek keresik, de nem találják ezt a szépséget. Ezért majd negatíve vezet vissza rá a fizika. 171.
A bagoly még akkor is lát, amikor nekünk csak a szemünk káprázik, de a máskor oly feltűnő tárgyakat nem látjuk. Nemde izzás, egy izzó test mindennemű fény? Nemde mi magunk is az élet izzó szikrája vagyunk? Eme izzás mértéke a szem fényhőfoka, a tudat pedig a jellemzője. Ekként aztán minden számunkra végesnek az izzás állapotában kell lennie. 239.
A fény az égési folyamat stb. során mintegy lyukat üt egy másik világba. Mintha egek nyílnának meg, olyan a láng. Az ember többet lát benne, mint amit felfogni képes. 248.
A fény a csillagászok általános világanyaga – az éter. […] Hát mi egyéb a tömeg, mint megbéklyózott fény! A legsűrűbb testben torlódik a legtöbb fény. Az égi testek nem egyebek, mint fénykonglomerátumok. 266.
A szeretet legsajátabb szerve a szem. Ha két szem egymásba réved, szeretet van jelen. – Ebből ered mindennemű művészetszemlélet is; a látottnál többet látás. Minden a szeretet, a szépség műve. A fény a legtisztább szeretet. Ezért láthatja a szeretet az éjt. Minden szeretet áttetsző, mint maga a fény. 273.
A fényben még titkok sokasága rejlik. 275.
A fekete az abszolút éjszaka, a végérvényesen elnyelő, amibe belevész a tekintet, és nyomában felmorzsolódna az egész test. A fekete az abszolút árnyék, felmorzsolt. Fehér = szétrontott nappal, fekete = szétrontott éjszaka. – Különös gondolat a feketét árnyéknak vélni. Valójában egy fekete test van jelen, mintegy bensője árnyékaként. Vele ellentétben az áttetsző semmilyen bensőt nem helyez a fény útjába, tehát nem is vet árnyékot. 277.
Az elektromos források végtelensége nem egyéb, mint a lét napvilágra került forrása. A természet titka felfedetett. 309.
A galvanizmusnak végső soron arra kell irányulnia, hogy a fémet szikrává oldja fel. Ez akkor történhetne meg, ha a fémek egész belsejét kifelé lehetne fordítani. 312.
A hallás a belső látás, a legeslegbensőbb léttudat. Ezért is lehet a hallóérzékkel minden más érzéknél ezerszer többet elérni. A hallóérzék az Univerzum minden érzéke közül a legfenségesebb, a leghatalmasabb, a legátfogóbb; mi több, az egyetlen mindközös, az univerzális érzék. Az Univerzum egyetlen szemlélete sem érvényes olyannyira feltétlenül és oly teljességgel, mint az akusztikus. 358.
(1802) […] Végül olyan rezgések keletkeznek, melyek egy napon, egy éven, egész emberéleten át tartanak. Talán mindezek nagyon is fontosak. Például a Föld tengely körüli forgása jelentékeny hangot adhat, vagyis a belső viszonyok rezgésbe jönnek, a Nap körüli keringés egy második hangot, a Hold földkörüli keringése egy harmadik hangot ad, és így tovább. Az ember rádöbben egy kolosszális zene eszméjére, amihez képest a mi kis zenénk csak egy súlyos allegória. Bennünket magunkat, az állatokat, a növényeket, minden életet átfognak ezek a hangok. Hangzás és élet itt eggyé válik. 362.
(1799) A mágnesesség mintegy a végtelen természetbe nyíló kaput képez. Már az is erre utal, hogy a mágnesességnek meghatározott iránya van. 368.
A mágnesesség egy másik világ fényének színképeként mutatkozik. 379.
[…] A halálban a magasabb erők játéka elszakad a kézzelfoghatótól, mint egy szépséges hang, ráhangolódván a szférák zenéjére. 418.
A Föld az emberért van. Csak egy szerve az embernek – a fizikai teste. Maga a Föld az ember, a földtan, a fizikai-, kémiai-, etc. embertanná válik; a földtörténet – embertörténet. Az individuum fiziológiai sémája a Föld fiziológiai sémája. Az egész világ fellelhető az emberben en miniature. 420.
Miként a szem a fényre, úgy a fül a nehézkedésre vonatkozik. Ahhoz, hogy lásson az ember feláll; hogy halljon a fülével, a földben állapodik meg. Ezért is fekszik le – magasztos jelképi erővel – a földre, hogy fülével messzire halljon, ám magasra hág, hogy lásson. 426.
Mindaz, amit életünkben érzékelünk, határérzés; a testünké és a külvilágé. Érzékelésünk a kettő szintézise. Ezért nincs közöttünk semmi, ami bennünk ne lenne. Az akarat a legfőbb vultus divinus, maga a legfőbb isteni pólus. A szeretet a legfőbb indifferencia. A sors a láthatatlan pólus. 428.
A növények, a teljes vegetáció a természet hozzánk intézett szava. A növényekben minden kimondatott. A növény nem, de az állat hall, és többé vagy kevésbé szólni is képes – nevezetesen a lénye által. Minél inkább hall, annál magasabb rendű művi nyelve, amit hallat. – A zene magasabb rendű vegetáció. 430.
Feltűnő, hogy az emberen semmi egyéb sem kék, csak a szem. 432.
Mindenütt önnön fényünket látjuk. Amivel szemben elutasítóak vagyunk, azt kéken látjuk, amit elfogadunk, azt vörösen. Ezért a kék a féltékenység, a vörös pedig a szeretet színe. A vörösbe beleveszünk, a kék eltaszít. Mindent vissza lehet vezetni a színekre, a virágoknál, az állatoknál stb.; a színek révén fogunk mindent megismerni. 433.
Az eszmék történetében rendre azt tapasztaljuk, hogy egy tárgyról mindannyiszor a róla először alkotott eszme volt igaz, de félreértették, vég nélküli speciáliákba tördelték, míg végül a részletek kimerülése visszavezetett a kezdeti eszmére. Ez történik minden szerves lény esetében, bármilyen fajta legyen is. A növények megtermékenyítése esetében az eszme virág. A par excellence tökéletes növény az örökké virágzó növény volna. 490.
(1798) Mi más a világ, mint végtelen gondolkodó lények gondolata? – A gondolatok kölcsönös korlátozása? – Mindeme gondolkodó lények bizonyára abszolút okkal bíró Lénynek, az abszolút Gondolkodónak – Istennek? – a szervei. Ő az, aki önnön maga fenntartója, az Örökkévaló; részei azonban változást szenvednek, hogy éppen ezáltal biztosítsák örök életét. 564.
A lehető legjobb fogalma – például a lehető legjobb világé – a véges tudat természetéből fakad. A Végtelenben éppúgy nincs jó, mint ahogy rossz sincsen; és rossz csak általunk keletkezik. 565.
Az emberé az Univerzum eszméje, és rabként érzi magát a Föld és a Nap közé béklyózva. Legemelkedettebb perceinkben a Nap is csak egy alacsonyan elhelyezkedő objektum. A Nap a Föld ura, az ember viszonyt képes felismerni azt a hatalmat, mely végül mindkettő fölött uralkodik. A csillagok milliárdjai… előtte, alatta hevernek; ha az ember méltányolja őket, leereszkedik hozzájuk. 584.
Adódhatnak oly esetek, midőn már nem számít a természettudós gyengeségének az, ha csakis önnön magáról szól. Hisz a természetet követi, mely örökké csak magát mondja ki. 632.
Az állatok közt olyan az ember, mint a repülőhal a halak között. Képes egy időre kiemelkedni a vízből, azonban mindig újra és újra visszazuhan. 639.
Gyakran a legragyogóbb gondolatok sem többek, mint szappanbuborékok: képzeletünk hidrogénjével töltve gyorsan fölemelkednek, és az ember nem gondol arra, hogy színeik káprázatos játéka csak megtévesztő bensőjük puszta visszfénye. A valóság oxigénjével érintkezve elég egyetlen észsugár, hogy megtisztítsa és vízzé változtassa. A bennük támadó hatalmas zaj csak jajkiáltás a többinek, akik még hátra vannak. A visszamaradó kékes ragyogás pedig bevilágít a keveredést övező sötét semmibe. 645.
A folyóiratokból negyedévenként, havonta stb. jelenik meg egy, míg az örökkévalóság irataiból örökkévalóságonként csak egy. Ez ideig ilyet csak Isten tett közzé. Ez a borítójáról, a természetről ismerszik meg. Az idő végzi a nyomást, és a tér adja ki. 651.
Úgy áll az ember a természet színe előtt, mint egy kérdőjel. Feladata az, hogy a rajta támadt görbületet kiegyenesítse; hogy felkiáltójellé változtassa. 655.
A test a szellem borítója, az arc a színe, és a szem a szerző neve. 658.
Amit nem ért az ember a Természet Könyvében, azt nyomdai hibának véli. Számára a természettudósok korrektorok Isten nyomdájában. 661.
Az aranycsinálás művészete az arany nélkülözésének képességében rejlik. Akkor ugyanis mindig van annyi belőle, amennyire az embernek szüksége van. 664.
Ismeretlen kezek bekötött szemmel vezetnek bennünket, sötét járatokon keresztül egy életen át. – Átérünk, a kötés lehull, Isten teljes fenségében áll előttünk, körülöttünk, csillagokhoz foghatóan; magunk ragyogó boldogságban úszunk, a Menny Istenéhez hasonlóvá válva, és … ezt nevezik halálnak?
Földi gúnyánk nem egyéb, mint lábjegyzet, amelyet a Teremtő fűzött a szellemi szöveghez. A lábjegyzeteket a legvégén olvassák, ha ugyan nem lapoznak tovább. 700.
