Illyés Gyula eltöprengve írta Petőfi Sándor című könyvében a következő sorokat.
„Minek köszönheti a magyar nyelv, hogy magának meghódította a tizenkilencedik század legköltőibb szellemét?
Fazekas Mihály bácsinak, aki sípot faragott neki, Tőri Józsi bácsinak, aki néha maga mellé vette az ülésdeszkára, a szomszéd Vica meg Mari néniknek, akik markába nyomtak egy-egy almát; Varga Benedek bácsinak, aki szellemét először megdicsérte. Jegyezzük föl a »gyermekszáj« történetkét, amellyel a kisfiú az első nyilvános tetszést aratta. Vargáéknál ült nagy társaságban, bóbiskolt: amikor a látogatóba jött katolikus papok elmentek, hirtelen ezt mondta: »Ezek a papok! Mindenkinek asszonyt adnak, maguknak egyet sem hagynak.« A sorokban ütem lüktet, rím csendül. Ez tehát fejéből az első versvillanás. Hatéves volt…”.
Látszatra tehát semmiféle különleges hatás nem érte költő óriásunkat, hacsak nem az, hogy az élmények, a tapasztalatok másként maradtak meg benne, mint szokásos, s ebből táplálkozva irányt szabott a magyar líra fejlődésének. Jelen tanulmány elemzés, értékelés, de nem kritikai értelemben, hanem a mérlegelésként – Petőfi nyelvének természetrajzi vonatkozásában. Bármilyen meglepőnek is tűnik, a gondolati és formai gazdagság, amely Petőfi műveiben feltűnik, azért is annyira szépséges, mert a versek, prózai alkotások a természetismeret adta realizmusra építkeznek, amely igazán költőivé teszi a verseit, prózáját egyaránt – a gondolati gazdagságot fokozó eszközrendszer a természet gyakori említése.
Féja Géza ezt a feltöltődést, s a belőle is formálódott költői nyelvet méltán nevezi nagyszabású Alföld-mitológiának.
„Életszemlélete a pusztán nőtt igazán nagyarányúvá; megtalálta a maga természetes horizontját, az élet határtalan és mégis vidám áttekinthető egységét, melyben egymás mellett, beláthatatlan egymás-mellé-rendeltségben pihennek az élet dolgai. Sajátos »leíró lírát« teremtett; teljes belső kielégülését, lényének tökéletes felszabadulását találta meg a leírt tájban.”.
Hatvani Dániel a Forrás egyik számában (Táj és nép néhány Petőfi versben címen jelent meg) – a korszakos költemények elemzésére vállalkozott, ezek Az alföld (1844. július), A csárda romjai (1845. október), a Kutyakaparó (1847. január), A téli esték (1848. január), A puszta télen (1848. január), és a Kiskunság (1848. június). A felsorolt versek kapcsán a szerző meglepő, de megalapozott következtetésre jutott, nevezetesen a versbéli tájképek leírása filmszerű, vagyis a „tájleíró versei (ti. Petőfinek) költemények álruháját magukra öltő filmalkotások.” Így igaz az is, hogy
„a halhatatlan életmű egynéhány verse nyomán a másfél évszázaddal ezelőtti Kiskunság hiteles, pontos táj- és néprajzát kapjuk meg, tán hívebben és érzékletesebben, mint akárhány tudós leírás segítségével…”.
Petőfi életművét – úgy véljük – sokkal jobban dimenzionálva láthatjuk (élvezhetjük) bizonyos természetrajzi vizsgálódások után, amelyeknek az alapja mindenképpen csak a textusok lehetnek. A szövegolvasások mellett rendkívül nagy segítséget nyújtotta négykötetes Petőfi-szótár, így a kritikai kiadásra utaló rövid jelzéseket magunk is átvettük a szótár gyakorlatának megfelelően. A természeti kép, a természetismeret lajstroma alapján három csoportba rendezhető, úgymint növények, állatok és természeti jelenségek, illetőleg a hozzájuk közvetlenül kapcsolódó fogalmak.
A növényvilág Petőfi műveiben
A legfontosabb statisztikai adatok a következők:
| Növények | Fajszám | Előfordulás |
|---|---|---|
| Gazdasági növények | 53 | 385 |
| Fák, cserjék | 18 | 118 |
| Vadvirágok, gyomok | 21 | 69 |
| Egzóták | 16 | 96 |
| Növényekkel kapcsolatos fogalmak | – | 1366 |
| Ökológiai fogalmak | – | 684 |
| Élelmiszerek | – | 1091 |
| Összesen | 108 | 3809 |
Természettudományos szempontból (is) feltétlenül tanulságosak a közölt Petőfi-idézetek, mert egy-egy villanásnyi szerepet játszó szó mélységes lényegi ráérzést és a népéletből táplálkozó tudást sejtet. 108 faj említése, esetenkénti költői jellemzése még szimbolográfiai értelemben sem kevés, s mindez gyakoriságban 668 kapcsolódó szót, kifejezést jelent. A rózsa {151} számszerű fölénye nem véletlen, a magyar népköltészetben élénken élt s él a virágénekek szerelmes rózsája, amely a legtöbb esetben a szeretett kedvest is involválja. A tölgy szívóssága, büszke termete és nagy kora miatt ugyancsak kedvelt Petőfinél {46}, s a szőlő {37} és babér {32} – szimbolikusan is – több mint 30 esetben olvasható a művekben.
Kevésbé konkrét a virág {322} megjelölése, ami gyakran szintén a kedvest, a szeretett nőt jelenti.
„Itt a tavasz, virít a föld,
Virágillat s a zengő madarak
Dala eget-földet betölt”,
„Látom kelet leggazdagabb virányit,
A természetnek virág-háremét”,
„Már kevés virág van a pusztában,
Mert az őszi szelek fújnak”,
„A völgyben ott, egy nagy szomorfűzfának
Tövén, nyílt egy kicsiny virág.
... a virág piros volt ... nem csoda,
Egy összetépett szívből támada.”,
„miként lehull a virág, hogy a gyümölcsnek helyet adjon ... a respublica a gyümölcs”,
„Lassan hervadni el, mint a virág,
Amelyen titkos féreg foga rág;”,
„...................... a villám
Tölgyeket sujt, nem virágokat.”,
„Ki a mezőre ballagok,
Hol fű között virág terem”,
„Nézzük majd a sok virágot,
Amint nyílnak kelyheik”,
„a hölgynek, miként a virágnak, illatja s miként a madárnak, szárnya van”,
„Leveled virágbokor, de
Kígyó lappang a tövén.”,
„... Rajta asztalon minden helyen virágbokréta feküdt”,
„Összeszedi a sok szépen-nyíló
Vadvirágot, s köti bokrétába”,
„... az öreg úr ... a virágárusnők egyikéhez közeledék, s ujjával egy violacserépbe mutatva, annak árat tudakozá”,
„.............. A sírhalom felett
Egyszerű kis rózsabokor nevelkedett.
Leszakította a virágszálat róla”.
S hol lehet ez a virág éppen, a kertben {108}, olykor a keserű csalódások, még inkább a gyönyörűségek kertjében; a jó és rossz drámai csatájának paradicsomi kertjében {12}.
„... a fogoly ... mezőkre és gyümölcskertekre néze le. Az almafák s a bokrok a különféle kertekben virágoztak”,
„Egy végtelen
Kert a világ ...”,
„Virágoskert a költő szíve”,
„A világ az Isten kertje;
Gyom s virág vagytok ti benne,
Emberek!”,
„Puszta a kert, e helyett a
Szántóföld szépen virít,
Termi bőven a pipacsnak
Mindenféle nemeit”,
„Méhek s virágok kertednek lakói.”,
„Kegyetlen szél fúj, kisasszony. – Lehetetlen, hiszen íme a kertben a fák levelei meg sem mozdulnak… Mért is tart hát kertet s benne körtefát?”.
A temetőkert, ilyen szóösszetételben nem szerepel Petőfinél, vagyis ez egy újabb szótörténeti fejlemény; a temetőkertben – a temetőkben – virágok vannak, no meg fák, pl. akác, rózsa, szomorúfűz… {79}
A növénynek, virágnak természetesen van gyökere {20}, ága és levele {109}.
„... itt ott tölgyet is lehetne látni… s nagy mohvánkosok takarák az agg gyökereket, mellyek a földből kibuvának”,
„Fáktól vagyok körülvéve,
S mint édes fia fejére
Áldó keze az atyának,
Ugy hajolnak rám az ágak.”,
„Ugy vagyok, mint a fa, melynek ága
Alig birja dús gyümölcseit”,
„Majd ha dőlni készül élted fája,
S azt sem mondhatod,
Hogy ágán a boldogság-madár
Egyszer nyugvék, egy dalt csattogott”.
Ágasfát használtak kútgémnek és köcsögfának, csúzlinak is…
„........ az idő fosztogatott minket,
Vén fákat, hervasztván zöld leveleinket”,
„Sárgapiros levél csörög a fákon,
Innen-onnan lehull a fák levele…”,
„A levél süvöltött a teremben. A küszöböt levelekkel hintették be a fák”,
„S hull a bokorról a halvány arcokra
Piros levél, ha a szél lengeti.”,
„Piroslik már a fákon a levél”.
A virágokból, leveles hajtásokból koszorú {61} köthető.
„De vagyon még annyi, hogy elég lesz
Menyasszonyi koszorúnak. – – –”,
„Hozz nekem rózsákat a hajnal kertébül
Koszorúmnak főmre nászi ékességül;”,
„... a tavasz sárga virágaiból kötözött Sári koszorúkat anyja fejfájára… rá tette a fejfára a koszorút”,
„Koszorút kötöttem
Cserfa-levelekbül
Kinek adnám másnak,
Mint vitéz Lenkei
Huszárszázadának?”,
„Más csak levelenként kapja a borostyánt,
S neked rögtön egész koszorút kell adni.”.
Kisebb virágtömegből csokor, illetőleg bokréta {21} is készíthető.
„... Lenn a kertben valánk
Néztelek… te bokrétát kötöttél”,
„Kis Juliskám összeszedte
És bokrétává kötötte
A maradék szálakat.”,
„Összeszedi a sok szépen-nyíló
Vadvirágot, s köti bokrétába”,
„Árvalyányhaj a süvegem bokrétája”,
„A bokrétát, melyet nekem adtál,
Háromszin szalaggal kötted át.”.
A növények termet és élettani jelleg szerint lehetnek fák {259}, bokrok {62}, és lágyszárúak, illetőleg ezeknek egy csoportja a füvek {52} – a többi lágyszárú növényt fajonként mutatjuk be.
„Fa vagyok én, lelkem a gyökér,
Gyökér nélkül a fa meg nem él;”,
„Legyek fa, melyen villám fut keresztül”,
„Hagyjátok itt a fát, ti levelek,
A fát, e szívet, melyen függtetek.
S ha eljövend ismét a kikelet,
Fog kapni a fa új leveleket.
De tudjátok: többé ki nem virul
Az a levél, mely fájáról lehull.”,
„S nem vagdalnátok a fa ágait,
Mely egykor számotokra hoz majd
Árnyékot és gyümölcsöt”,
„Ha megérik a gyümölcs, fájárul
Magátul a földre hull alá…”,
„A nap fölkeltétől a nap enyésztéig
Egyenes rónaság nyujtózkodott végig.Nem volt virág, nem volt fa, nem volt bokor ott,
A harmat apró gyér füveken csillogott;”,
„... egy országút melletti bokor, mellynek virágát a lyánykák letördelték”,
„Betyár embernek jó tanyája nincs
Száraz bokorban huzza meg magát”,
„Reszket a bokor, mert
Madárka szállott rá.
Reszket a lelkem, mert
Eszembe jutottál”,
„Egymás mellé temetteték a
Hű szeretők itt magokat,
Mely a sírhalmokon növe,
A két ölelkező bokorfa”,
„Elvadulának a gyümölcsfák,
S alattok fű terem buján”,
„Kalmár szellő járt a szomszéd mezőkön,
S vett a füvektől édes illatot.”,
„Itt nyugszik ő [Kazinczy]
Vad fák és vad füvek körében”,
„Mint fű éles sarlónak alatta,
Hull csatázva ellen és magyar”,
„Kaszálód füvére [ti. hazáénak]
Csaptak a bitang lovak,
S legelnek széltére.”,
„Faluvégen nyája mig szerte legelész,
Ő addig subáján a fűben heverész.”,
„... én inkább ülök a szép zöld fűben, mint a trónon”.
A kopárság és az Alföld jelképe a puszta {151}:
„A nap fölkeltétől a nap enyésztéig
Egyenes rónaság nyújtózkodott végig.Nem volt virág, nem volt fa, nem volt bokor ott”,
„Sík a puszta, mint a pihenő tó.”,
„Puszta van körűlem,
Széles hosszu puszta, el is látok messze”,
„... az utósó tanyához értünk. Mesze benn feküdt ez a pusztában magányosan”,
„Mily egyszerű a puszta és mégis mily fönséges!”,
„Puszta, puszta, te vagy a szabadság képe”.
A pusztán tehát van fű, amit társulástani kifejezéssel gyepnek nevezünk, az ottani növények együttesét jelenti a gyep {12}:
„Csapd vissza, fiam, a gyepre paripádat”,
„... a harmadfü csikó ...
... megelégszik ő a pusztai gyeppel,
Bármi sovány, s a záporesők szabad égnek alatta
Verhetik oldalait ...”.
A sivatagban pedig a legritkább esetben van egy-egy magános facsonk vagy sínylődő bokor {22}:
„Inkább lennék fáradt madár,
Mely sivatagba téved,
Hol nincs számára hűs lomb, hűs patak,
Csak forró föveny, forró sugarak”,
„Idenézzen a puszták homokja,
És ha nem tud inni, megtanúl.”.
A puszta tehát kulcsszó.
„Már kevés virág van a pusztában,
Mert az őszi szelek fújnak”.
Ahol a víz bővebben van, az a rét {8}:
„Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg
Volt terítve, s tartott a mezőnek,
Melyen a levágott sarju-rendek,
Mint a könyvben a sorok, hevertek.Túl a réten néma méltóságban
Magas erdő: benne már homály van”.
A róna {54} mint sík terület, télen a fehérsége miatt szinte kisimítja, megszünteti a földgolyó görbületét, vagyis lapossá varázsolja a görbülő horizontot.
„... egész éjjel esett a hó. ... A fehér róna úgy állt előttünk, mint egy óriási terített asztal…”.
A költőnek nem ismeretlen e vidék, hisz gyakran megfordult az Alföldön.
„Bejártam a rónát,
Melyet átölel a Tisza-Duna karja”.
A Tisza című költeménybeli erdő a folyó menti ligeterdőkre vonatkozik, ligetszerűen fás részek váltakoztak s váltakoznak a(z ártéri) rétekkel – ez is a Nagy Alföld! Az erdő {228} nemcsak a zsiványok búvóhelye, hanem sokféle fának is az élőhelye: bükk {5}, cserfa {9}, fűz {9}, jegenye {2}, kecskerágó {1}, májusfa {6}, nyárfa {4}, rekettye {1} mint puhafák; az aljnövényzetben számtalan vadvirág {8}:
„Ott a ... rónán
Áll a kis domb ...
S te természet ...
Vadvirágok – s füvekkel födéd el”,
„Dunaparton vad virágok között
Űlve a kisleány hálót kötött.”.
Szűkebb és tágabb értelemben mindenféle boldogság helye a föld {620}, mely egyrészt vonatkozik a földgömbre, a szárazföldre, másrészt a talajra is, ahol és amelyben a földi lét feltételei szunnyadnak. – Nagyon sok kifejezés kapcsolatban áll a növényekkel, amelyek faj szerinti bolygatása bizonyosan lehetséges, de unalmas és értelmetlen spekuláció. A paréj {2} is alkalom gondolatok hordozására, hisz
„A paréjt hagyják nőni és élni, míg magától szárad el; a búzát pedig learatják. Ilyen a földi igazság.”.
Hasonlat értéke is nagy a következő idézetnek:
„Van itt néhány vén vadfa, mellyeken
Az oltás nem fog ...”.
A rét s legelő, szerte a Kárpát-medencében megvan, a jobb helyeken nem is legelő, hanem kaszáló {2}, a pázsit {18} fűhozamait a szorgos gazdák levágják {2}, majd a renden hagyott s megszáradt emlék fölidézésére is.
„Ekkor vonult el a csapat a kazal mellett, a mellybe rejteztem. Egy vasvillás ember villáját… fejem fölött ütötte a szénába.”.
Főleg a gabonafélék, esetleg más aratni való növényekre értendő a tarló {1} kifejezés, a zsúp {1} vagy a szalma {19}: s nyilvánvalóan a fák maradéka a tuskó {5} vagy fatuskó {3}, amely a vadon {15} halála. A Duna-Tisza közén az erdőirtás és erőteljes legeltetés miatt egykor újra előtűnt, s kibukkanhat a futóhomok {1}, amit annyira ismert a költő. Például a Kutyakaparóban:
„A csárdánál törpe nyárfaerdő
Sárgul a királydinnyés homokban;”,
s bizonyosan a széllel kergetőző kóró {5} valójában katángkóró, esetleg ördögszekér. A vadnövények gyakran előtűnnek Petőfi műveiben, minta pipacs {3} és a búzavirág {1}:
„A zöld búza között
Piros pipacsok és kék virágok [búzavirág] nyilnak.”
– ezek sanyargatják ugyan a vetéseket, de a szorgalom meghozza az eredményét,
„.................... a földmivesnek
oszt a természet búzakereszteket ...”.
A csalán {4} sem szívderítő látvány, a
„................ a helység
Nyúgati részén,
Környékezve csalántól
S a növények több ily ritka nemétől,
Áll a díszes kocsma ...”.
Vizenyős helyek mint az ingovány {1}, berek {8}, fertő {1} növényzete jellegzetes, a mocsárvilágban {8} azonban fák, cserjék is vannak a lágyszárú növényeken kívül. Legfőképp „nyárfa levele.” 133/1:76 A fűz {8} inkább karakterisztikus faj:
„... a tölgy a bérceken
Kisebbnek tetszik, mint a fűzfa a idelenn.”
Nádas {2} világ, ahol gyékény {1}, hínár {1} és sás {5} is van:
„Néhány lépésnyire az úttól csillog egy kis tó, szélén sötétzöld káka {7} és világoszöld sás.”.
A nád {1} és a fűz {2} egyaránt zeneszerszám anyaga: a nádat levágják, kúpba {1} rakják, s a halászok kunyhót építenek belőle {1}.
„A nád recseg a veréb alatt, melly rá száll ...”,
„A vadlúdak esti szürkületben,
És ijedve kelnek légi útra,
Hogyha a nád a széltől meglebben.”.
Az ártéri vizenyős helyek jellegzetes cserje faja a rekettye, amely az örökszép költeményben, A Tiszában jelenik meg:
„... a Tisza tulsó partján,
Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán”.
Ahol azonban a folyóvizek, tavak, tocsogók nem adtak elég vizet, ott a növényzet egészen más karakterű; az Alföld futóhomokos és szikes részei olyan kietlenek, mint a hideg- és melegövi sivatag {22}, amit elvisel a bükköny:
„... bükkönyt vetettem a tehenek elé, Julcsa meg fejt ...”,
és a gyalogbodza {1}.
„A meztelen homokban alig teng
Egy-két gyalogbodza,
Mely fekete gyümölcsét nyaranként
Kedvetlenül hozza.”.
A víz elengedhetetlen az embernek, állatnak, növénynek:
„azon mezei pázsitos hely ... Déli részén szilfa {1} csoport állt, s egy kút vasvederrel.”.
A száraz talajt a tüske {1}, illetve vadrózsa {2} is bírja, ugyancsak szárazságtűrő a kecskerágó {2} és galagonya {4}.
„Piroslik a kecskerágó
Szőlő árka mellett.”,
„... száraz téreket hagytak a vadak legelőjéül, miket csak bokrok és galagonyák szakasztának meg.”.
Mai Alföldünkön mint jellegzetes fajt emlegeti, süvegdísz, mint a kócsag-toll {3}. Elvadult helyet jelent viszont a nadragulyás, aminek magja mérgezést, kábulatot okoz:
„... kóválygani kezdtek.
Mindnyájan a tánc gyönyörében,
Mint aki nadragulyával
Füszerezte ebédjét.”.
Másik kábító és mérgező növényfaj a csattanó maszlag {1}:
„Ne gabonát, de maszlagot
Termesszen, mely kábít, bolondít.”.
Egykori alföldi ligeterdők domináns fája a tölgy, akár csertölgy {9}, termése a makk {4} – akár más fajok vagy kőris {1} alakjában. A tölgy fája, levele, ága, lombja, a belőle font koszorú (a dicsőség jelképe) megtalálható Petőfi műveiben. Hegyvidéki erdők jellegzetes fája is, akárcsak a bükk {5} és a fenyő {9}:
„A völgyet környékező bércek tetejében szüntelen zúgnak a fenyőfák”,
„A köd ...
... fölakasztá magát fenyőfák ágára.”.
Petőfi szerint Vak Béla király tölgy- és eperfák {6} között botladozott P96/7, ennek a fának gyümölcse a meleg hatására júliusban gyorsan beérik:
„millyen hamar megérett ez az eper; még a minapában egy piros szemet sem láttam az egész fán, most meg már mind fekete.”.
Tölgyesek {1} gyakori virága a gyöngyvirág {6} a gombák {2}, harasztok {5} és a legkülönbözőbb mohák {1}. Tiszafák {1} közelében pedig mind a mogyoró {1}, mind a májfű {1} szívesen él, mint a szikes pusztákon az üröm {2} és a szamárkenyér {1}.
Érdekes „együttest” kapunk Petőfinél a temetők növényvilágáról is, melyek sorában az akác – inkább gyermeksírokon – gyakori {8}:
„Ákácai lombja rezegve inog”.
A borostyán {11} és repkény {10} a dicsőség és halhatatlanság jelképe is:
„[a temetőben] magasan emelkedett a nagy fehér feszület, repkénytől környezetten.”.
A ciprus-erdő és lomb a gyászt {8} jelzi – Etelka sírjáról /, mint a szomorúfűzre. {9}
Kerti virágok érdekes módon, nagyritkán fordulnak elő a költeményekben és a prózai írásokban, ha mégis, bizonyos fajok: bazsarózsa {1}, dália {1}, ibolya {2}, kamélia {9}, liliom {2}, mirtusz {2}, a már említett rózsa {151}, viola {17}, rozmaring {1} és tulipán {1}.
Egzotikus fajok sorában a babér {32}, a cédrus {2} – büszke –
„Felnyúló-e, mint a cédrus”.
és a füge {3}, amely olykor tényleg fügét terem, nem pedig csak fügét mutat a bokorja, mint Petőfi írja 382/1:331. Az olajfa ugyancsak fagyérzékeny, a béke szimbóluma {4}, a pálma pedig a győzelem jelképe {4}. A narancsvirág és mirtuszág vágott virágként kedvelt volt a múlt században. [A piacon]
„rózsák, narancsok és dáliák között sétálhatni, s minden ... nap új virágokat kaphatni”.
Túlzásnak hat, bár a fagyérzékenységre is utal:
„Temessetek el éjszakon, ültessetek sírom mellé narancsfákat: meglátjátok, hogy ott is virít, mert szívem megmelegíti a földet.”.
Délszakiak, bár e növények bizonyos része, terméke utal magukra a fajokra: gyapot {1}, kávé {8}, bors {1}, tea {2}, mahagóni {1}, tömjén {8}, és balzsam {14}. Nehéz viszont bárhová is elhelyezni a mannát, amely zuzmóféleség, táplálék – és egzóta, hisz a Kárpát-medencében csak egy-egy adatunk van arról, hogy valaha is mannaeső hullott.
Mindenféle gazdasági, tehát termesztett növényt sanyargatnak a gyomok {2}, Petőfinél hol dudva {1}, hol gaz {38} néven szerepel; konkrétan a tiszta búzát {2} kizárja a konkoly fertőzés {4}. Élősködő gyomokról viszont nem szól a költő, pl. arankáról, szádorról, vagy fagyöngyről. A szántóföldi növények közül a búza {12}, az árpa {6} és zab {6} mint gabonaféle {8}, de a múlt század közepén a repcét {1}, a mákot {1}, a mustárt {1}, a kölest {2} ugyanúgy termesztették, minta burgonyát {2}, a borsót {2} vagy a babot {5}. A kapadohány {1}, népszerűsége {7} azóta sem csökkent.
„Ki bagóz, ki füstöt ereget,
Képezőleg terhes felleget,
Mely szemet rág, s fojtja a tüdőt.
Tán dohányuk paprikában főtt.”.
A dohánynak kevésbé veszélyes rokona a burgonya {7}. Ásó hiányában a krumpliföldeken:
„Tíz ujjammal kapartam ki néhány burgonyát a földből”.
Csak hasonlatban fordul elő a cékla neve {1}, a salátáé {1}, a vöröshagymáé {1} és a fokhagymáé {1}, szintúgy a paprikáé {4}:
„A nap gombóca piroslott,
Valamint a paprika”,
és az uborkáé {1}. A kukorica {11} pedig névadó, a János vitézben szereplő kukoricás oltalmat adott Jancsinak János vitéz · 1:200, de a költő 1849. július 31-én már nem érte el a biztonságot nyújtó kukoricást ispánkút mellett…
„Egy gazdaember jó lelkű felesége
Egyszer kinézett a kukoricaföldre,
S ott egy barázdában lelt engem heverve.”.
A káposzta {1} és kender {1} tápanyagban gazdag földekre való; a magtermő kendert látogatják a madarak:
„Madárijesztő-váz közelében mentem el, mely kender között állt”.
Mind vadgyümölcsök, mind gyümölcsfák találhatók szép számmal Petőfi műveiben. A som igaz, inkább nyélnek való {1}, a vadalma meg savanyú:
„Kocsmárosné, hej hol termett a bora?
Savanyú, mint az éretlen vadalma.”.
A vadrózsa tüskés, akárcsak a töviserdő {4} fája, vagy mint a vele társuló kökény {2}
„Ez a rosz gondolat elmaradt már,
Egy kökényfa bokrában megakadt,
A bokor tüskéi közt szétszakadt.”,
s a májusfa {6} viszont inkább dísz és néprajzi tárgyú fafaj (vö. faállítás, zöldág-hordás).
A szőlő évezredek óta fontos kultúrnövény, amit a gyümölcséért, aszalványnak (mazsola {6}), s nedvéért {4} termesztenek. A kiterjedt ültetvényeket szőlőhegyeknek nevezik az Alföldön és hegyes dombos vidékeken egyaránt {4}, s nem feledkezik el Petőfi a növényről sem: vessző {4}, lomb {1}, szem {3}, és a venyige {3} mind a szőlőnövényre utalnak. A bor népszerű voltát a gyakorisága is jelzi; 307 utalást találunk összesítve a lírai és prózai alkotásokban a borra, sőt a borfogyasztásra utaló adatok is érdekesek. A burgundi és bordói bor {1–1} tájfajta, akárcsak az egri {1}, a tokaji {3}, ménesi {2} és tolnai {1} borok. A hordókból {29} a bor kivételéhez pedig lopótök kell vö. A hóhér kötele · 4:68. Nem túlértékelendő adalék, hogy a kenyér „csak” 76 esetben szerepel Petőfinél, a sör {25} a pálinka {7} esetben sem lehet nála nagyon népszerű. A gyümölcs viszont 50 alkalommal, vagyis mint konkrét, fogyasztható termény. Sajátos idézetek a következők:
„Lesz-e gyümölcs a fán, melynek nincs virága?”,
„Alig négy esztendős és már lopott
Gyümölcsöt a kofától ...”.
Néhány jellemző idézet ugyancsak kiváló eszköz Petőfi költői világának az illusztrálására.
„Szőlővessző lelke a bor,
A költőnek lelke a dal.
Lelkünket ha általadtuk
Borban, dalban a világnak:”,
„Hol terem több jó bor és több szép leány,
Mint itt, belül Magyarország határán?”,
„............ Tokaj s Ménes borát,
Buzáját az alföld, a Balaton halát
........... magyarnak termette”,
„Csak szőlőm és szántóföldem legyen,
Termők piros bort s fehér kenyeret.”,
„A szőlőket tavaly
Elverte tán a jég?
Vagy a dér csipte meg
S bor nem termett elég?”,
„Fölvette a pálinkás poharat,
Egyet kortyantott és vigyorgott.”,
„... a borokat Francia- és Spanyolország legjelesebb szőlőhegyei termék … egy magán-nemes házában évenkint háromszáz hetven akó fogyott el a seren kívül”,
„... statiszta voltam a pesti nemzeti színháznál ... s a színészek parancsára kocsmába szaladtam sereért, borért, tormás kolbászért”
„Ha úri mód nem élhetünk is,
Van mégis kenyerünk,
Van ... fris tej és vaj;”
„.......... csak add elém, anyám,
Bármilyen barna is az a kenyér.”
sárra utalva
„................ vajjon út ez?
Vagy fekete kovász talán?
Mely ha kisűl, leszen belőle
Kenyér az ördög asztalán.”
… Szintén sütöttek már akkor is kalácsot {1} és lepényt {4}:
„Már gyerekkoromban hogyha őt [Iluskát] láthattam,
Egy turós lepnyért látását nem adtam;”
és a pogácsa {1}:
„Készíti már komámasszony az elemózsiát az útra? Siess, kedves komámasszony ... avval a libapecsenyével, a sonkával és a pogácsával.”
A gyümölcsfák {3} a kertben {1}, gyümölcsösben {1} vagy éppen szórványban díszlenek, sőt gyakran udvarokban. Példa a dió {3}:
„Tekintetem az udvaron álló nagy diófán akadt meg”
vagy almafa {4}:
„Középütt egy almafa a nagy udvarba’.”
A cseresznye {5} a gyermek Petőfi kedvence:
„Mint szerettem a cseresznyét
Gyermekéveimben én!
Nem kellett cseresznye többé,
Gyermekéveim után:
Mert az ajak édesebb volt”.
A jól termékenyülő meggyfa sokat terem:
„Ezrivel terem a fán a
Meggy ...”
Igaz, a költő a vers további részében egyetlen feleség miatt restelkedik, így a feleség és a barack kapcsolása aligha túlzás: a fagyok miatt a sárgabarack és a francia (őszi) barack is elég ritkán terem.
„A téens asszony pedig igen szépen köszönteti velem a barackot”
(sárgabarack), az őszibarack {2} említése pompás hasonlatban feslik ki:
„Valódi normann nő, tiszta vér: ... egyenes, mint a nyárfa, s friss, mint a barack.”
A cseresznye és meggy, sőt, a vadalma kapcsán is felfigyelhetünk rá, hogy a költő nemigen szerette a savanyú ízt, íme újabb bizonyítéké:
„... miért egyem egrest, ha már érett szőlő is van”,
sőt egyik kocsikázása idején is épp cseresznyét eszik, nem másféle gyümölcsöt vö. Úti levelek · 5:57.
A szeder {1} és szamóca {6} szintén megtalálható Petőfinél, de nem úgy, mint a fogyasztható húsú, bár mérgező magvú tiszafa {1}.
„Csábitólag kandikált a
Körte rám;”
de nem így a szilva {8}, bár az aszalt szilva külön hangsúlyt kap az egyik helyen J · 6:400, az érett eperfa-gyümölcsöt pedig már említettük korábban vö. A fakó leány s a pej legény · 4:133. És áfonya {1}:
„... a fák távol álltak egymástól, köztök szabad térek nyíltak, mellyeket alacsony bokrok vagy áfonya-cserjék födének.”
Összefoglalóan tehát megállapítható, hogy Petőfi a növényvilág sajátosságait organikusan építette be költői világába, de a szövegelemzések hallatlan nagy botanikai autonomitást is bizonyítottak. Feltűnően hiányzik viszont nyelvéből a birs, a nyír, a berkenye, a gesztenye, a juhar, a hárs és a gyógynövények; továbbá jó néhány zöldségféle (dinnye, paradicsom, retek, sárgarépa, sóska, spenót, tök és zeller). Kevésnek érezzük a többi gazdasági növényt is, így a herefélék, lencse, lucerna, napraforgó, ricinus, rizs és rozs teljesen kimaradt a Petőfi-művekből…
A citrom íze talán magyarázatot ad a mellőzésre, bár a banán és az ananász hiánya ezen az úton nem vezethető le… Mindezek mégsem okoztak ismétlődéseket, egyhangúságot s épp ezért a filmszerű leírások, hasonlatok és metaforák nagy száma, a nyelvi bravúrok botanikai tanulságokat is nyújtanak; a táj szeretete Petőfi népének, nyelvének szeretetét is magába foglalja az élővilággal együtt!
Az állatok birodalma
Életmódjuk, morfológiai sajátságaik alapján az állatfajok a következő csoportokba sorolhatók:
| Állatok | Fajszám | Előfordulás |
|---|---|---|
| Háziállatok | 14 | 927 |
| Vadon élő állatok | 27 | 227 |
| Madarak | 49 | 399 |
| Víziállatok | 16 | 58 |
| Alacsonyabb-rendűek | 21 | 170 |
| Egyéb zoológiai vonatkozások | – | 534 |
| Összesen | 127 | 2315 |
Petőfi látszólag kevesebb érdeklődést mutatott az állatok iránt, mint a növényekhez; némi alapja van a feltevésnek, bár azt sem érdemes elfelejteni, hogy a növények megfigyelése jóval egyszerűbb, mint az állatoké. A gazdasági növényekkel és élelmiszerekkel kapcsolatos fogalmak a teljes előfordulásból 38,8%-ot képviselnek, de a háziállatok és állati termékek (elsődleges élelmiszerek) {88} relatív aránya 44,8%; a különbség szembetűnő. A költő igen nagy fogalmakat, tág jelentésű szavakat használ. Ezek az állat {56}, madár {138}, vad {35} és vadállat {29}.
A régies kifejezéshez, szóhasználathoz (Biblia) igazodik Petőfi, mikor asszonyállatot (képletesen) emleget:
„Szép állat az asszonyi állat,
Szép és veszedelmes;”
Élettapasztalatot, rossz emlékeket idéz egy másik fordulat:
„... az emberek lelke néha állatok testében lakik ...”
„E csoport négy emberi lényből és három állatból állt – három férfiből… és egy nőszemélyből, két lóból s egy öszvérből.”
– tehát mégsem állat a nő a költő szerint, igaz emberi beszédre is képesek ezek az állatok!?
„... van például egy őz, melly engem ... ismer ... Mindenféle kérdést terjesztek elébe, s az állat ... felel rá”
„... egy hiéna kiása siromból.
Ez az állat volt egyetlen jóltevőm.”
A madarak gazdag tárháza lelhető meg Petőfi műveiben, általában a madár {138} kifejezést is gyakran használja a költő, amely házi {5}, dalos {1}, énekes {2}, vándor {6}, éji {1} és rab {4} is lehet. A fészekben {26} tojások {4} találhatók, a különbségek faji szinten nyilvánvalók – a madarak között:
„... a kakas hamis madár:
Untalan más fészekhez jár.
... én ...
... filemile vagyok.
Egy a fészkem, egy a párom”.
A fiatal példányok neve madárfiú {1}, s madárka {8}; a tojáshéj {1} és toll {60} is a madarakra vonatkozik.
A bogár ugyancsak „nagy gyűjtőnév” {5}, s a fullánk {3} csak utalás a méhekre, darazsakra. Állatok csapatának az elnevezése a fajoktól függ: csorda {9} , nyáj {20}, gulya {5}, ménes {13}, értelme nyilvánvaló, mint a madárseregé {3} is. További, állatokra vonatkozó zoológiai kifejezések Petőfinél a patkó {7}, bak {5}, hím {1}, agyar {1}, dög {1}, gyapjú {2}, szőr {7}, bunda {7} és trágya {1}, valamint szarv {2}. Élelmiszerként van fontossága a következő állati termékeknek: hús {16}, sonka {4}, kolbász {3}, szalonna {5}, hurka {1}, zsír {4}, olaj {4}, vaj {1}, túró {3}, tarhó {2}, sajt {2}, tej {12}, tejföl {6} és a méz {19}.
Távoli tájak vadonjainak jeles vadjai megtalálhatók Petőfinél {94}; az elefánt nagysága, termete mint hasonlítási mérték, a költő az agyarcsont értékes voltára is utal {2}.
Az állatok királya kedvel faj, bátor, félelmetes; Petőfi szívesen használja hasonlatokban, amely barlanglakó {2}.
„Nyugszik a fáradt oroszlán
Pálmafának ernyején
Nyugszom én fáradt oroszlán
Feleségem kebelén.”
A tigris is félelmetes {12}, főleg a hímek érik hamar utol a kiszemelt prédát; királyi(címer)állat, minta párduc vagy leopárd. A hiéna dögevő, minta holló, s ne feledjük, Petőfi egyetlen színdarabjának címadó állata (Tigris és hiéna). – Sértő, bár bizonyos találóság figyelhető meg a következő hasonlatban:
„Ipam ... olly hidegen viselte magát irányomban, mint valami jegesmedve {1}.”
Másik hidegövi faj (legalábbis többnyire az) a fóka, vagy tengeri kutya {1}, mely csak a fialás utáni időszakban veszélyezteti az embert. Petőfi nem éppen dicsérőleg emlegeti:
„Némelyek azt tartják, hogy bivalybikához,
Mások, hogy hasonlít tengeri-kutyához.”
A medvenyúzás {2} a sikeres vadászatokra vonatkozik, de Petőfi fantáziája szerint János vitéz útjában az első kaput nagykörmű, mesebeli medvék védték {14}. Viszont nem a mese birodalmába tartozik Tatárország,
„... amely egyebet sem terem: medvehúst meg fügét.”
A teve {2} sokkal kevésbé veszélyes állat, mint az előző fajok; igen jól bírja a szomjúságot, ugyanis sivatagi állat.
„Hölgyek és virágok! ... ki ... egyiköket sem szereti, olly lény, melly – inkább teve, mint ember – Zaharába vagy teljes életére vízgyógyintézetbe való.”
Átvitt értelemben, jobbára pejoratív a majomra vonatkozó szóhasználat {12}.
Kevésbé veszélyesek a nálunk is előforduló vadak, így a ritkán felbukkanó farkas {27}, továbbá a mókus (evet) {3}, szarvas {9}, őz {13}, róka {10}, vaddisznó {4}, ürge {5}, sündisznó {2}, zerge {1}, nyúl {19}, denevér {4}, patkány {4}, egér {5} és vakond {7}.
„Az erdő zöld árnyékos térei, a kellemes vadászhelyek, a szarvas, vadkan és farkas anyái ... mindez ... Európa minden országából elenyészett”
A nyájak ellensége:
„Mikor Jancsi a nyájt félig összeszedte;
Nem tudja hol lehet annak másik fele:
Tolvaj-e vagy farkas, ami elment vele?”
Az éhség emberközelbe csalogatja főleg télidőben a farkast:
„Ihol van ni, farkast emlegetünk, s kertek alatt kullog.”
Fegyver nélkül csak verembe lehet ejtetni:
„A fiatal ember ... Verembe hullt farkas helyzetében képzelé magát.”
s gúzsba kötik RH · 6:78 a tőrbe csalt farkast.
A mókus nagymagvú héjas gyümölcsöket, így ilyen fák, makktermő erdők környezetében él a legbiztonságosabban, talál épp elegendő táplálékot.
„... nagy bükkfára mászik”
„Majd minden lépten láttak egy-egy evetet fáról-fára szaladni.”
Vadásznak rá, finom préméből kucsmát készítenek.
A haszonlesést és ravaszságot minden szóképben a róka jelképezi, az ürge pedig a fürgeségé {5}.
„Ott az ürge.
Hű, mi fürge,
Mint szalad!
Pillanat,
S odabenn van,
Benn a lyukban.”
A zergéknek biztos élethelye a szilás terület {1}:
„Ott a zerge a kősziklán
S legelészi a mohot,
Ott van a sas, fenn-röptében
Közelíti a napot”.
A nyúl pedig füves helyeken (pusztán vagy erdőben) él, kedveli a bokros területeket (rágcsáló mivolta igényli is az ágakat), félénk, a gyorsasága menti meg a ragadozók támadásától L145/7:59; az üregi nyúl kisebb, földben vackol, de
„Kibújik lyukából, mint eső után a tengerinyúl.”
A nyúl módot ad élcelődésre:
„Sárit tengeri nyúlnak csúfolták, hogy ollyan fehr volt, aztán a szeme is ollyan formán piroslott, minta tengeri nyúlé.”
Legnagyobb vad nálunk a szarvas {9}, rejtőzködő erdei állat.
„... a jó tisztviselő gyakorlott szeme, nagyobb távolságra szarvast is láta, melly az uton illana, hogy a sűrűbb erdőben keressen menedéket.”
„És amint szaporodtak évei,
Azokkal szaporodtak
Isméreti,
Mint a szarvas szarván az ágak”.
Az őz kisebb termetű, minta szarvas, ugyancsak félénk, de nála gyorsabb állat.
„Mint a kergetett őz, fut le gyors futással
Kis patak magasról a völgy mélységébe;”
„Sosem lövöm örömest őzre nyilamat… elnézem, mint tipegnek csinos lépteikkel, kellemesen forgatva ide s tova fejeiket.”
Főleg húsáért vadászták Salgó[?] · 205/1:162
Részben fordításban, részben humoros alakban emlegeti Petőfi a vaddisznót, s még véletlenül sincs utalás nála Zrínyi tragédiájára. A denevér {4} repülni tudó emlősállat.
„Jőnek, miként az éji denevérek
S el-elvisítják itten magokat.”
Csoportokba verődve pihennek; a barlang mélye, elhagyott rom vagy sötét torony a denevértanya A Nemzetgyűléshez · 790/3:83. Nem vadásznak a sündisznóra, vakondra sem. „S mint vakondok, föld alatt lakom…” (bányászok munkájához hasonlítja a költő a vakondok munkálkodását) … táplálékot keresve a turkálások jelzik aktivitásukat vö. RH · 6:383.
Az egér kártékony, mint a patkány; csak az üres kamrában nem csinálhat kárt 789/3:82; figyelmes és jól lát, fürgén menekül a macskák elől Coriolanus · 4:252; utálatosabb a patkány,
„... bölcsődala a patkányok sziszegése volt a penészes romok közt.”
18 víziállatfaj- és fajcsoport található Petőfi műveiben, a hal igen gyakori szó nála {24}, a halászat az egyik legősibb mesterség {10}.
„Ha azt tudnám, hogy az én hálómba
Valami nagyon nagy hal akadna,
Akkora, hogy berántana engem:
Nekem is volna halászni kedvem.”
Megélhetést nyújt a halászat:
„A vén halász város piacára
Hordta halát a hetivásárra.”
A hal elnevezés nem kellően konkrét, hisz apró, kicsi, árva, friss, néma, rút, viszont faji meghatározást jelez az aranyhal, igaz szimbolográfiai értéke nyilvánvaló (a csikló a jelképe); a csík pedig lápi fürge halacska, bár itt személyre vonatkozik:
„Jaj! Te kis csík, már elsiklanál?
A világért sem szabad!”
Csemege az angolna húsa, íme Petőfi kifejezése:
„Ízeld meg e főtt ángolnákat, szép gyermek.”
Fontosabb volt nála a pisztráng, kiváló asztali csemege. {2}.
A cethal {2} csak nevében hal, tengerekben élő és nagytestű emlős, ebben hasonlít a tengeri kutyához, azaz a fókához vagy talán a farkashalhoz, ez viszont lehet a cápa is. KH · 6:38 Ugyancsak tengeri állatkák az osztriga kagyló {1} és a hidra {1}, valamint a gyöngyöt termő kagyló {48} és gyöngyház csiga {1} finom ennivaló:
„... a nyolcadik tucat osztrigánál találtam, miket reggeliül emészte föl…”
– a hidra viszont kellemetlen kiütéseket okozhat az emberi testen.
A bíborfestéket adó {24} csiga viszont csak átvitt értelemben szerepel. Mesebeli szörnyeteg is a hidra, mint a sárkánykígyó {13}, vagy a sárkánygyík, azaz baziliszkusz {1}. A rák {1} viszont páncéllal fedett testű ízeltlábú állat, jó néhány faja fogyasztható is, bár Petőfinél csípős hasonlatban olvasható csupán:
„... a kisasszony ...........
Minta sült rák, olyan szemérmetes.
Mindig pirúl. ...”
A hüllők és kétéltűek közül a béka {9}, az anakonda {1}, az óriáskígyó {1}, a gyík {1} és a vipera {1} fordul elő, szintén vízi életmódja miatt illik csak e csoportba a pióca {3}.
„Egészen lelátni sárga fenekére,
A lusta piócák s a futó bogarak
Tarka seregére.”
Szép ellentétet rejt a pihenő gyík látványa, amelyre inkább a fürgeség a jellemző:
„Megpihenni tarka gyíkok térnek [ti. a nagy forróságban].”
A vipera viszont a méregfoga miatt került az egyik Petőfi írásba RH · 6:318, s az óriáskígyó sem lényeges információ {1} a szörnyűséges, bár hajdan volt sárkánykígyóhoz, sárkánygyíkok képest; a sárkánygyík tojást rak RH · 6:269. A békák pedig petét helyeznek a vízbe, undokok, s
„Csak a békák {9} kuruttyolának
A szomszéd réteken.”
Az alacsonyabb-rendű állatok hallatlan nagy száma ellenére is, mindössze 19 faj, nemzetség, család fordul elő Petőfi műveiben. Egynémelyik nagy gyűjtőfogalom, mint a féreg, a pondró, {1}, a bogár {4}, a pillangó {18}, a pille {2}, lepke {4} lepe {1} és hernyó} amely ugyancsak a lepkékre vonatkozik {5}; továbbá a tücsök {1}, a sáska {2}, a fénybogár {1}, cserebogár {13}, darázs {1}, a méh {22}, a vadméh {3}, szúnyog {3}, valamint a szú {1}, a hangya {1} és a tetű {2}, sőt a pók {9} és a skorpió {4} is ide tartozik.
A férgek utálatosak, mert a növényeket, állatokat és embereket sanyargatnak, vagy el is pusztítanak; alantas emberek jelzője Petőfinél.
„Minél büdösebb a szemét, annál több, annál undokabb férgek termenek benne”
„Mint a féreg, csúszunk-mászunk,
Mint a férget, eltipornak.”
„A múlt éjjel férgeket, skorpiókat láttam körülem”
„A férgek rágják a koporsó
Behunyt szemű, hideg lakóit.”
„S belűl a sírban féreg és halott van;”
„Szívem még ép virág, amelynek
Féreg nem bántja gyökerit;”
„......... a féreg eddig a
Vén fákat rágta csak;”
„... a föld egy óriási szemétdombnak tetszett előttem, mellyen az emberek mint undorító féregmilliárdok nyüzsögnek.”
Petőfinek kedvenc állata a lepke – érthetően:
„Mi volt nekem
A szerelem?
Oktalan kis balga gyermek,
Aki pillangókat kerget”,
„Vigan ugrál a száraz ágakon,
Mint a pillangó a virágokon”,
„Egy aranyos pillangó után láttam ... szaladni [a kisfiút] ... megfogta ... s széttépte a pillangót.”
„Száll az idő, mint a pille,
Melyet a szél ragad el”,
„Tarka lepékkel
Játszik e rózsa”,
– és a mulandóság jelképe, akárcsak hernyóik, melyek rútak és kártékonyak:
„De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.”.
Pusztít a hernyó, akárcsak a sáska, a nemzetnek ártó ellenségek jelképe Úti levelek · 5:56 és a szúbogár Coriolanus · 4:244.
Találó jelzőket használ Petőfi a további fajra is; a hangyára:
„Tán oly parányit végzett, mint a hangya,
De mint az, olyan fáradatlan volt.”
ellenség jelképe a tetű is {2}.
„A skorpió parány kis bogár, fullánkjában még is halál van.”
e veszélyes-szeszélyes fajnak kövek alatt van a fészke, rejtekhelye RH · 6:279. A pók csípése kellemetlen 1:265
„Csak két éhes pók harcolt
Életre, halálra
Egy szilvamagon-hízott légy combja felett;”
„Valamint leereszkedik a pók
Saját fonalán.”
„... egy-egy pacsirta emelkedik fölfelé dalán, mint fonalán a pók.”
– a pókháló {4} többször is szerepel az alkotásokban. Kártékony a cserebogár {13}:
„Majd megeszi a cserebogár a zöldágat!”
s több alkalommal pedig refrénben szerepel 785/3:76.
A szentjánosbogár kedves élménye a nyári éjszakának.
„... a barátság nappal láthatatlan,
Éjjel ragyog csak, mint a fénybogár.”
Átvitt értelemben vagy hasonlatban jelenik meg a darázs(fészek) is; a vadméh és a mézgyűjtő házi méh konkrétan is.
„Virágon méhek.”
„... mint virágokról a méhek ...”
„.......................... fáradtan:
......... száll a kisméh a tehertől,
Melyet oldalán visz, melyből mézet készít”,
„S jőj meg késő est felé
Édességgel
Megterhelve,
Mint virágokról a méh.”
Hasonlatokban szívesen használja a költő a méhészeti kifejezéseket:
„...... a barna tornyokat
Elnyelte félig a távol köde,
S méhdongás volt az ezerek zaja.”
„... még csendes volt Pest, ez óriási méhkas, mellyben naponta olly nagy a dongás.”
„A szunyogok {3} itten akkorákra nőttek,
Hogy ökrök gyanánt is máshol elkelnének.”
„A ... tó ... egészségtelen gőzt lehelt ... s a léget számtalan zsibongó szúnyoggal tölté.”
Kellemetlen jószág a légy is {13}
„[a legény] botjával vágta főbe Marcit, de ez a csapást annyiba vette, mintha légy szállt volna fejére”
„Legyet fogtam, kiszúrom szemeit.”
A tücsök a léghőmérséklet függvényében cirpel vagy néma marad, mindkét esetre találunk példát.
„Nem szól a harsogó haris a fű közűl,
Még csak egy kicsiny prücsök sem hegedűl”
„.......... az agg falak körében
Egy tücsök borongva zengedez.”
Herman Ottó ornitológiai szempontból foglalkozott Petőfi munkásságával, eszerint 41 madárfaj fordul elő műveiben, amelyhez a prózai művek és fordítások további 8 fajt adnak. Az egyszerűség kedvéért három csoportba soroljuk a madarakat: vízi és gázló fajok: bíbic, daru, gém, pelikán, gólya, halászmadár-csér, hattyú, vadlúd, kócsag és viharmadár {10 faj}, szárazföldi mag- és rovarevők: csíz, csóka, fülemüle, fecske, fogoly, fürj, pacsirta, paradicsommadár, páva, rigó, seregély, strucc, cinege, galamb, gerlice, harkály, holló, marabu, kolibri, szalonka, szarka, vadgalamb, pinty, varjú, veréb, fácán és haris, valamint a házi-szárnyasok, így a tyúk, lúd, kacsa és pulyka {31 faj} és a ragadozó sas, saskeselyű, ölyv, héja, kuvik, kánya, sólyom, vércse és bagoly {9 faj} fajok tartoznak a csoportba.
Herman gyűjtésében Petőfi madara a következő:
„Párjához sietve száll a madár; gyors a madár; a tavasztól elmaradt madár őszkor is szól; őszre elvándorol, tavaszra megjő nagy messzeségből; eltévedt madár körülnéz, ízibe tovaszáll; sebzett madár tollat hullat 98. p. […] Arany és Tompa után Petőfi madárvilágába belemerülve, sajátos érzés szállja meg a kutatót. E madárvilágon át is bepillanthatunk Petőfi lelkületének izzó lényébe, mely magával ragad, sodor, röpít; néha csak egy hajszálon múlik, hogy a kutatás fonala el nem szakad. Ugyanaz a madár, mely úgyszólván csak az imént zengte el zöld lombok enyhében a szerelem legszebb dalait, mosta hasonlat eget ostromló szárnyán a csillagvilágba kerül, hogy az ember szerelmét a szférák zengésével egyesítse, majd leszáll a földre, hogy a harc trombitájává alakuljon! Mintha egy kráterbe tekintenénk…”
A vízivilág és tocsogós süppedékek, fertők több jelentékeny madárfaja megvan Petőfi műveiben. A bíbicnek {3} nem a sikoltozása, visítása ragadja meg a költőt, hanem a futása:
„Néhány lépésnyire az uttól csillog egy kis tó ... mellett bíbicek nyargalásznak búbos fejeikkel.”
A gólya kedves madár {19}, gyakran szerepel a művekben:
„Édes szülőföldem, a drága szép alföld
Hűséges lakója.”
„Miként a gólyamadár néz
Fenekére a tónak,
Mikor a prédát lesi ...”
„Amott egy ház, a tetején
Két gólya”,
„S némán szemléltem a szárnyokat-próbáló
Kis gólyafiakat”
„Jön az ősz, megy a gólya már,
Hideg neki ez a határ;”
„Üres már a gólyafészek
Tetejében a kéménynek…
Vándor népe ott halad.”
a tavasz pedig gólyaváró:
„S gólya-várni néha elballagtam egész
A szomszéd határba. –”
A vadlúd lassú folyású vizeink, tavaink madara {4}.
„Az az évszak van ... hol sem szarvast sem nyulat nem ölünk, hol a foglyok biztosak, s még a vadludat sem bántjuk.”
– máskülönben vadászták:
„A szomszéd tóból a vadlúdakat
Látom csapatban messzeszállani;”
Vándor természetű madár a daru {6}, mégis kíméletlenül vadásztak díszes tollára, ugyanúgy, mint a kócsagra.
„A levegőeget daruk hasították,
Magasan röpűltek, ...”
„A csárda mellet a ménes, szinte a levegőben, mintha egy elfáradt darucsapat szállana…”
„Mint a darusereg az előljáróját
Ugy követünk téged [ti. Álmost] ...”
„Hová, hová az égi úton,
Darusereg;
Azért hagyjátok-e a tájat,
Mert nem meleg?”
Egy régi hiedelem szerint a hattyú kimúlása előtt énekel A hóhér kötele · 4:34, innen ered, hogy ami utolsó, az hattyúdal is – legfőképp alkotásokra, tettekre értve. Népszerűségét jelzi, több fogadó cégére is a fehér hattyú.
„... csendes tóban hattyúk ringanak”
„Miként a hattyu fürdik
A tónak átlátszó vizében:”
„Egy hattyu száll fölöttem magasan.”
A kócsag {1} viszont csak egyetlen hasonlatban szerepel:
„Jött az ifju hajnal, az ékes levente,
Ragyogó szép csillag a kócsagtoll fején”.
A másik gémféle, kanalas vagy szürke gém {8}.
„Nagyobb csend nincs a mocsárok partjainál sem,
Mikor a gém, bíbic s béka elalszik.”
„... a sötétzöld
Káka közt egy-egy gém nyakát nyujtogatja”,
„A tónak szélénél a káka közepett
Egy hosszú nyakú gém eledelt keresett”.
A pelikán nyaka pirosas a begy tájékon, ez évezredek óta ébren tart egy legendát az áldozatkészségéről híres madárról:
„... mért adál családot,
Ha már azt nem táplálhatom
Saját véremmel, mint a pelikán? ...”
Petőfi halászmadara leginkább halászcsérnek határozható meg {2}:
„És a tó közepén gyors halászmadarak
Hosszú szárnyaikkal le s föl szállongtanak.”
A viharmadár megérzi a vihart, nyugtalanná válik, ezért a tengerészek vészmadárnak is nevezik.
„Néha száll csak árbocomra
Egy-egy síró vészmadár:
Egy-egy fájó aggodalom
Jövendőd miatt, hazám;”
31 madárfaj alkotja a következő csoportot, életmódjukban egy hasonlóság van; fákon, bokrokon, odúkban vagy a földön fészkelnek, magvakat, gyümölcsöket, rovarokat fogyasztanak – két faj kivételével – azok ugyanis dögevők (holló és marabu). Szívesen vadásznak a fácánra az emberek, mert húsa finom:
„... sok fácán emelkedik föl a vadász előtt”
„Kocsmáros ... ugyanannyi fácánt és pisztrángot!”
„Hasonló az élőhelye a fürjnek, csapatokban kóborol.”
„S tudjátok-e mit tesz az emberi nyelven,
Midőn a fűrj azt mondja: pitypalatty?”
A fogoly {3} is csemege, bár nem minden évszakban vadászható RH · 6:129
„... adjatok neki egy combot abból a fogolyból”
„... a jeles étkeket megízlelé – a foglyokat, mellyeket kalitkában tartotta… hogy meghízzanak.”
A vizenyős rétek éléshangú madara a haris:
„S a dalos madarak
Mind elnémultanak,
Nem szól a harsogó haris a fű közűl.”
A szalonka lőfegyverrel nehezen vadászható, bár könnyű befogni, s húsa kitűnő:
„... s fejét mint egy szalonka kelepcébe dugja”
„... [a baráthoz] egy csomó szalonka toll volt tűzve.”
„Több ismerősöm ment el mellettem fegyverrel, tarisznyával a közel fekvő erdőbe szalonkavadászatra.”
„Csalogányok és pacsirták… És a kutató a cím után ítélve, azt várja, hogy a tavasz feslő pompájába kerül, vetések közé, melyek még nem hánytá ki a fejöket, de amelyeken az enyhe szellő már végigfuthat, hogy hullámzás támadjon a nyomdokán; a vetés szélén pedig majd ott lesz a csalit, épp virágzó galagonyával, ahonnan majd kiszól, kicsattog a csalogány fölséges éneke, hogy talán versenyre keljen a pacsirtával, mely a selymes vetésből éppen ég felé tart. De nem úgy van!… Ekkor azt kérdi a kutató: de a cím csalogányai, pacsirtái hol vannak, hol késnek, hogyan is tartozhatnak ide?”
„A csalogány az alkony madara,
Már vége felé jár az éjszaka,
A hajnal közeleg;
Most a világnak
Nem csalogányok,
Hanem pacsirták kellenek.”
A pacsirta népszerű madár {20} a költőnél is.
„A pacsírta fönn a kék magasban
Istenének és magának zeng.”
„Az utfélen itt-ott egy-egy pacsirta emelkedik fölfelé dalán, mint a fonalán a pók”
„... néztek le, mint néz le a nagy, nagy ökör a lábainál szaladó kicsiny kis pacsirtára.”
A fülemüle {20} és csalogány {32} ugyanazt a fajt jelenti.
„Hogy itt már a tavasz,
Mert énekel a csalogány –”
„Nekem nem adta isten a sorsot, hogy kellemes ligetben csalogánydal, lombsuhogás és patakcsörgés közé vegyítsem énekemet a csendes boldogság – vagy csendes fájdalomról”
„Mint ágrul ágra
A csalogánypár,
Csillagrul csillagra szállunk, te s én?”
… – máskor viszont fülemüle formában szerepel e költői madár.
„Puszta föld ez, ahol most járok,
Rajta bokor sincsen, ahol a
Fülemile-madár szólana”,
„Záporeső csak ugy szakad,
Fülemile csak dalolgat.”
A fecske ugyancsak kedvenc madara a költőnek {12}, költöző madár:
„Ha a fecskék ledérek
S éghajlatot cserélnek,
Mi sasok nem cserélünk.”
„Én leszek az első fecske,
Mely tihozzátok röpűl”
„Üres már a fecskefészek
Itt az eszterhéj alatt”.
A harkály {1}, rigó {2}, pinty {1}, csíz {1} és seregély {1} egy-egy villanásnyi jellemzést kap Petőfinél:
„............. a mezőség
Megnépesedik
Kétszárnyú seregélyekkel
A nyári napoknak
Forró idejében.”
Nem megy el télen sem a cinege:
„Télben, viharban vígan fütyörész”,
„Fa vagy te, melynek elhullt levele
Amelyet már a téli hó lepett el,
De rajta vígan zeng a cinege.”
A veréb {4} ember közelében is jól érzi magát, akárcsak a gólyafészek oldalában, vagy az eresz alatt.
„A nád recseg a veréb alatt, melly rá száll; a Kárpát némán tartja vállán a ránehezedő eget.”
Galamb {76}, gerlice {1} és vadgalamb {3} szerelmi szimbólum, párban pedig a szerelmes párt jelképezi 57/1:10. A galamb fehér Az Apostol · 3:169, szelíd 363/1:315 és félénk. „Galamb van a házon”, bizonyosan házigalambra utal a költő, amely dúcban, padláson fészkel 765/3:51. Viszont a galamb a békét is jelképezi, Noé történetére utal a következő részlet:
„A vízen keresztül
Galamb száll sebesen.”
Cserregése és ravaszsága ismert a szarkának {5}, Petőfi tarka kíváncsiságnak nevezi Szécsi Mária · 2:257, figyelmes:
„Nos, fiúk, nem szólt a szarka
Házfödélteken?
Vagy ki álmodná meg, hogy ma
Vendégtek leszen?”
A varjú {19} viszont károg János vitéz 1:215
„... a kastély körüli fákat lakják”
„[János] Látott egyet űlni egyik fa sudarán”.
Nehéz itt varjút csókától {5} megkülönböztetni…
„Tekintete átfutá a födeleket s tornyokat, miket csókák környezének”
Ember közelébe merészkedik, befogva jól idomítható, akárcsak a holló, amely dögevő {25}: fekete és károgó Szécsi Mária · 2:257
„S ha ekkép éhen vesztetek,
Dögtestetekre hollók szállanak.”
Seregbe verődnek 489/2:46, sziklák között fészkelnek. A marabu is dögevő {1}, tollát ruhadísznek használják, akárcsak a nagytestű futómadárnak, a struccnak {1} farktollait;
„Ott van a strucc, a homokba
Dugta ostoba fejit”.
A kolibri {1} kicsisége, a paradicsommadár {1} és a páva {9} tollazata dísznek számít, még úgy is, hogy az éber pávamadár olykor sütve az asztalra kerül:
„... két ökör előtagján kívül sok malac, kappany, s baromfi hozaték föl, míg a páva pompás, szétterjedt farkával az asztal közepén állt.”
Az éjjeli ragadozók közül babonák tapadnak a bagolyhoz {7}.
„Hallod, hogy huhog a bagoly?”
„Hol bagolyfészkek fölött terűlnek
Durván összebonyolúlt füvek,
Ott a billikom vidáman csenge”.
A kuvik {6} halálmadár, ezért régóta pusztítják a baglyokkal együtt – a babona hatására vö. Úti jegyzetek · 5:33. A nappali ragadozók nagyobb számban találhatók a Petőfi művekben, ilyen a sas {34}.
„Legmagasabb hely a pusztán e gém vége,
Azért ült föl a sas ennek tetejébe.”
„Mint elfáradt galamb, mellyet
A sas helyről helyre kergete ...”
„... mint a sas a galambot. Szeretnéd beleütni tíz körmödet”
„Ott van a sas, fenn-röptében
Közelíti a napot”,
„Sas a költés; hol nem járt senki sem”.
A halászsas {1} és saskeselyű {2} más-más fajok – a sason kívül. Kiválóan idomítható a sólyom {4}, a nomád népek évezredek óta vadásztak vele, ma igen ritka és költséges passzió. Apró madarak rettegett ellensége még a héja {4} is.
„Ott, hol a héja a kis madarat,
Mit szétszakít, melynek vérén hizik.”
A sólyomhoz hasonló ragadozó madár az ölyv {4}, s igazán nagytestű madár a kánya {1}
„... a feledés, mint az éhes kánya
A megölt madárral, elröpűl nevemmel”.
A vércse {2} tornyokba, romokra és tetőkön fészkel, mint Petőfi írja:
„............ nyárfaerdő
Odafészkel a visító vércse”.
A haszonállatok egy kisebb csoportját alkotják a szárnyasok, így a házityúk, a lúd, a kacsa és a pulyka.
„Megjön az alkony,
Utána az éj,
Elűlnek a csirkék
És ludak és verebek”.
A lúd {7} és kacsa {4} hizlalnivaló baromfiak, a kacsatojás kotlóssal való kikeltése nem ismeretlen Petőfinél:
„... tyúk ... az alája rakott kacsatojásokat kikeltette”
„... a kikelt kacsák a vízbe ugrálnak és úsznak.”
A pulykának csak a tollát emlegeti a költő, nem úgy a tyúkot {44}. A házityúk rendkívül változatos névvel fordul elő, ezek a következők: baromfi {1}, csibe {1}, csirke {3}, kakas {20}, kappan {4} és tyúk {15} s tojása is említést érdemel vö. 746/3:31.
„... a kakas hamis madár”,
„... [elűzi az éjszakát]: a kakas szólal,
S a kisértet mind eltünt, a kakasszóval.”,
„A herélt kakas, a kappan jól hízik, a pástétomhús alkotója”.
A tyúk főszereplő az Anyám tyúkja című versben 746/3:31 s egy tyúkpernek is valóban tyúk a motiválója, sértettje:
„... a rosszlelkű szomszédné [Mártának]
Egy tyúkját agyonütötte,
Mert ez mindig az ő csirkéi közé járt,
S elette előlök az árpát.”
A négylábú háziállatok idézése igen gazdag Petőfinél, mindenekelőtt a lóé. Összesen 530 (!) esetben utal a szókép erre a fajra: csikó {24}, paripa (hátasló) {75}, pej {30}, kanca {2}, mén {14}, vadászparipa {1} és természetesen ló {386}.
„Pej csikó szájában fényes acélzabla,
Hányta a szikrát, ha a csikó harapta”
„Sokért nem adnám, ha a lovamnak illyen szép pej színe volna”
„... nagy volt a csend; még a paripák,
Azok is a fűvet lassabban harapták”,
„Nyargaló paripadobogás riasztott föl”,
„... egy gyermek ... fához kötve láta egy feketekancát”,
„Tajtékzik még a Duna, mint szilaj mén?”.
Sokféle ló van, így hátasló, nyerges ló, igavonó típus.
„Mező-Túr ... Lóvásári híresek, mellyeken minden valamirevaló alföldi betyár megjelen, vagy lovat lopni, vagy lopott lovát eladni.”
A kutya is gyakori faj {162}: eb {21}, kutya {131}, kuvasz {2}, komondor {4}, szelindek {3}, agár {1}, vadászkutya (vizsla?) {1}, vadászeb {1}, valamint a veszett {1} és dög {1} kutya.
„Mit ugattok, mit haraptok
Engemet, hitvány ebek!”
„Két kutya ................
... egymást marta dühödve
Egy nyomorú juhbőr-darabért”,
„Az árokban tehéncsordás
Kutyája megellett.”,
„....... a gulyás ..........
Kutyái is lomhák, ......”
például a kuvasz és komondor:
„Jószágból a csaplárnak nem jutott
Egyéb egy kuvasznál;
A ház végén szundikál naphosszat”
„.................. itt-ott egy mogorva
Komondor csavarog”.
A szarvasmarha mint fajfogalom 60 esetben szerepel valamelyik szóalakjában: borjú {5}, barom {7}, marha {4}, tehén {13}, bika {3}, tinó {3} és ökör {25}.
„A parasztkunyhók a tehenek és borjak,
Köztök, mint ökrök, a közbirtokos urak ...”
„... naponként dolgozik, mint a barom”
„... a mezőség,
Hol a tehenek csordája legel”,
„... ha megházasodnak ... [kapnak] egy fejős tehenet borjastul”
„Marci úgy hányta le magáról őket, minta bika a szelindek-kutyákat”
„... a tehenet ... én hajtottam haza a vásárról négy tinóval együtt; mindegyik harmadfű [3 éves] volt.”
Az ökör igen sokféle jelzővel szerepel a művekben, így az emberre értve is – jelzőként.
Fontos háziállat a sertés {25}: malac {7}, vagy disznó {18};
„Hozzád rohanok,
Mint malacok gazdasszonyaikhoz,
Ha kukoricát csörgetnek.”
„... igen szép hangzása van ... mintha kis malac röfögne”
„... tánczolni kezdett ... egy pocséta mellett, melyben a disznók szoktak heverészni.”
„Debreczenben ... a házak kapujára ez van irva: »A ki bejön ez udvarra, tegye be az ajtót, mert kimegy a disznó.«”
A meghízott sertés levágása családi ünnep, egy ilyen élményt elevenít fel a Disznótorban című vers.
Igénytelen állat a juh {19}, bárány {10} és birka {4} néven is találkozunk vele Petőfi műveiben.
„A ház mögött pedig terűl az ól,
Honnan juhoknak bégetése szól.”
„Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával,
Sem a pásztor legény kesergő sípjával”.
A bárány többször olvasható fajnév, de ezek az említések mindig ókori parabolákra utaló tanmesék, a bárány biológiai sajátságairól nem árul el semmit.
„Kegyelmed megy a többség után, mint a birka a kolomp után.”
A kecske sem igényesebb; anyakecske {1}, kecskebak {1} és kecskenyáj {1} alakban is előfordul.
„A hegyek tetőin duzzadó emlőkkel
Jár az anyakecske gödölyéi {1} mellett.”
„Hja, a sót vén kecske is megnyalja.”
Egerek ellensége a macska {16}, több ezer éve háziállat.
„Mint prédájához a macska,
Zajtalan léptekkel”
„De lassan legyünk, mint az egerek”
„Te üres fazék, melyből a
Macska a tejfölt kiette”.
Petőfi még a bivalyt {1} és szamarat {33} is emlegeti. A butaság és csökönyösség jelképe a szamár, a lustaságé a bivaly.
„Igaz, hogy eddig csak szamarat ismértem,
Mivelhogy juhászság volt a mesterségem.”
„Mint szamár a gazt: zabálja
A kalendáriomot.”
„Se hegy, se róna, se ló, se szamár, hanem valóságos öszvér-vidék”
„Egy bölcs hajdan szamáron útazott. –
Azóta az idő megváltozott,
Most a szamarak
Lovaglanak,
A bölcs pedig gyalog jár.”
Az öszvér steril igavonó állat, amelyet különféle szóképekben 10 alkalommal használja Petőfi írásaiban.
Természeti jelenségek, geológiai ismeretek Petőfi műveiben
A természet(es/i) környezet harmadik nagy területe a Nagy természettel kapcsolatos. Statisztikailag is érdemes megvonni a mérleget:
| Jelenségek | Fajszám | Előfordulás |
|---|---|---|
| Föld felszíni formák | 59 | 1644 |
| Vizek, vízfolysok | 68 | 1167 |
| Időjárási jelenségek | 54 | 1114 |
| Égitestek, égi tünemények | 36 | 2112 |
| Összesen | 217 | 6037 |
A térszínből kiemelkedő alakulatok a hegyek {153}, a legmagasabb részek vonulata a hegygerinc {1}, hegyek egymásutánja a hegysor, {2} vagy hegylánc {3}:
„Köröskörül a még magasabb hegyláncon sötét fenyvesek”
„A hegysor elmarad;
Az ifju s a patak
Sik róna térein
Tovább vándorlanak.”
A hegynek a legfelső szintje a hegytető {7}:
„E hegytetői kősziklára ül
Borús napokban a pihenni vágyó
Terhes felhőknek vándor serege;”
„Rónákról nézek távol
Hegyek tetőire,
És hegytetőkről nézek
Távol rónákra le.”
… – s ennek a legkiemelkedőbb darabja a hegycsúcs {3}:
„... a Tátra hófedett csúcsa piros lett a nap első sugáraitól”
„Sokáig ültem [Salgó vára] romjainak legfelső csúcsán”
„Lépteit a tengerszoroson tuli sziklák felé irányzá, honnan Szibéria havas térei láthatók.”
Az orom építményekre, hegyekre és várak felső részére is vonatkozhat {12}, egy-egy kiemelkedő szikla pedig a szirt {5}, pl. a tarpeji Coriolanus · 4:301,320.
A hegyvonulatok, hegyek rajzolatát a hegyoldal adja. {6}.
„... ha nem az Alföldön halok meg, ha hegyek között kell meghalnom, úgy leginkább ohajtom, hogy temessenek el Nagy-Bánya regényes völgyében… mint nyargalnak a patakok… mint hányják a bukfenceket a hegyekről a völgyekbe”
„... mint a nap földre száll az égről.
És a völgybe hegyről a patak:
Palotádból ...
Szállj le hozzám ...”
„Itt, ahonnan messze kell utazni, míg az
Ember hegyet láthat, itt a szép alföldön,
Itten élek én most megelégedéssel.”
A szikla {71} építőanyaga a hegyeknek, mint kőzet-együttes.
„Magas volt a szikla, szemközt Murányvárral,
Fenyőfa borítá sötét árnyékával”,
„Bordám alatt ez a kis húsdarab
Ugrálni kezdett, mint sziklán a kecske.”,
„Alant a mélység sziklacsúcsai
A vértül és a hajnaltól pirultak”,
„Alkonyodék. ......................
A szikla, melyen állottunk, piroslott
A végsugártól, .......................”,
„Sziklákon a patak
Gyorsan sikamlik el;”,
„Villám villámot ért, és úgy tetszett, hogy az égzengés meg akarja repeszteni a sziklákat.”.
A sziklák közötti meredek falak találkozása a hasadék, nyiladék, szakadék, Petőfinél hegynyílás:
„... alig van egy hegynyílás, hol a szarvas menedéket találhat”
Petőfi néhány hegyet, hegységet, hegyrendszert név szerint is említ írásaiban.
„Bakonyerdő sötétsége
Zsiványoknak volt a fészke,
De most benne űzött vadak
Laknak, igaz hazafiak”
„Vándo’lt Pista, hátra sem tekintvén,
Meg sem állt, csak a Bakony közepén;
Bakonyerdő kellő közepében
Megpihent egy vén cserfa tövében.”
„Buzáját az alföld, .................
Vadait a Bakony ...................
........... magyarnak termette.”
A Bakony {6} nem az egyedüli, így a Pindus {1} és a Mátra {5} is olvasható:
„Olyan ez a piros fény,
Mely a kék Mátrán lángol,
Mint kékszemű lyány arcán
A rózsaszínű fátyol.”
„Hátrább vonúl mindegyre
És halványúl a Mátra.
Az esti nap piros fényt
Lövel kék homlokára”
Nógrád s Gömör közt hosszan nyúlik el a Tátra {4} szépsége sem hatástalan a költőre:
„... ott feküdt még a Tátra egész pompájában, mint valami alvó szép leány… aztán fölriadt… s mintegy elszégyenülve burkolta magát köd-paplanába… a Tátra ... a szép leány”
A Kárpátok {18} több esetben is ellentéteként szerepel a Magyar Alföldnek:
„Nincs rá szükséges, hogy sorsomat másoknak elpanaszoljam… a Kárpát némán tartja vállán a rá nehezülő eget”
„............ a Kárpátokra értünk,
Kárpátok hegyéről először tekinténk
Le e szép országra, ...............”
„Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!”
„... az a nevezetes [tiszai] töltés ... oda varázsolja az alföldre a Kárpátok táját, ollyan hegyek és völgyek keletkeznek rajta.”
Három hegységrendszer neve szerepel még a költői nyelvben: Alpesek {1}, Himalája {1}, Balkán {1}.
A barlang {24} felszín alatti képződmény, üreg; többnyire a kőzetek közötti résekből földmozgással, vagy a felszín alá szivárgó víz hatására fokozatosan kiöblösödő kaverna (sár, kő, cseppkő és jég).
„aggtelekre érvén, vezetőt hívattam s indulánk a barlangba.”
Máskor Petőfi cseppkőbarlangot említ Úti jegyzetek · 5:63, a barlang lehet állati lakhely Drámatöredék · 4:214 vagy boszorkánytanya János vitéz · 1:214
„............... ország határát elérik,
Már akkor a hegyek felnyúlnak az égig.”
„A domb oldalán szőlőt termesztenek ...”
A halom még szelídebb {31}, a nyugtalan térszín lankás {1} is.
„A madár .........................
..... a föld felé mindinkább közel jár.Le is szállott végre egy halom tetején
„... [az Alföldön] nincsenek hegyek ... halmok is alig vannak”
„Végre eléri az ember az őrhegyet, melly tulajdonképpen csak halom ...”
Homokföldek {1} kisebb emelkedései a homokbuckák {1}, homokdombok {1}, amelyeket Petőfi igen jól jellemzett:
„Sárga homokdombok emelkednek, miket
Épít s dönt a szélvész.”
„És amilyen maga ez a csárda,
Olyan a vidéke,
Körülötte a homokbuckáknak
Se’ hossza, se’ vége.”
Hegyek, dombok kiemelkedő részei között völgyek {89} helyezkednek el:
„A falun belül ... egyre szűkebb lesz a völgy, s végre egészen kősziklák közé szorul”
„A város és az egész völgy felett sajátos tiszta kék köd”
„A magasban hűvös levegő van,
A tavasz legszebb a völgyeken.”
„Eperjes vidéke igen regényes, míg hegyek oldaláról cser- és fenyőkoszorú zöldell: a bérc-tetőkön barna várromok meredeznek, árnyas völgyeiben sok helyen jóízű savanyú vízforrások buzognak fel”
„Perlsőcig hosszú keskeny völgyön keresztül visz az út… E völgy egy roppant nemzeti zászló is egyszersmind: vörös föld, fehér kősziklák, zöld erdő”
„... Vadonerdő közepén van egy kerek völgy. A völgyet környékező bércek tetejében szüntelenül zúgnak a fenyőfák”
„E mély völgynek legmélyebb fenekén,
....... a hold ......................
... kisérteties szálakat
Ereszt éjenként ezüst guzsalyán”,
„... Bejéből ... Miskolcra, az egész út a Sajó völgyében visz keresztül alacsony, zöld és kék hegyek és halmik között.”
A föld ásványokat ad az embereknek, hol felszíni, hol mélységi bányákból {11} termelik ki azokat; a legközönségesebb az agyag {6}, homok {11} és a kavics {5}:
„... találkoztam ... két fazekassal, kik agyagot vittek egy taligában”
– ebből készült cseréptányér {1}, pipa {1}, tégla {5} és virágcserép {4} kiégetéssel, anélkül vályog a neve {1}; a kavics és homok mint építőanyag nem szerepel Petőfi költői szókincsében egyetlen esetben sem.
Nem így a kő {92} a márvány {3} és a mész {2}, amivel a falat festik
„[a szoba] falairól hulladozott a mész, látszott a vakolás”
„... [a csárda] falának kétharmad részéről
Levitte a meszet.”
„Miként a sár, amelybe
Követ hajítanak be,
Ugy feccsen szét ...
............. a gyalázat”
„... néhány kő, mellyet a parittyások dobtak, erőtlenül esett le”
„........ mikor a Kárpátokra értünk,
...................... azok a vén kövek
................. hosszan döbörögtek”,
„Mint a Vezúv a lángoló követ.”
„Nem mondom én: a régi épületnek
Dobjátok félre mindenik kövét,
De nézzetek meg minden darabot, mit
Alapnak vesztek, ..........................”
„Nagyszerü volt ez esés!
Igy hullnak alá a kövek
A romladozó várak tetejéről
A völgy mélységébe.”
„Minden utca és minden kő
Nagy dolgokról beszél benne.”
A kövekből sírkő is készült, jelölve a sírt kővel, fákkal a halom tetején…
A drágakövek {8} igen értékesek, Petőfi a gyémánt keménységét, tisztaságát {29}, a rubin {2}, smaragd {2} és agát {2} szépségét dicséri műveiben. Értéke folytán illik ide a kagylógyöngy, vagyis az igazgyöngy {48}. A só {3}, gránit {1} és szén {5} nem ennyire értékes, bár rendkívül hasznosak, akárcsak általában az érc {4}. A fémek közül a következők találhatók meg a művekben: arany {115}, ezüst {29}, réz {1}, vas {50}, acél {13}, ón {1} és ólom {2}.
Íme az idézetek:
„Már ha németet vagy tótot vágnának így főbe, egyszerre füstbe menne, mint tűzben a gyémánt”
„... amaz ajkak ... pirosak valának, mint a rubint lelke”
„.............. a kalászos búza
S a smaragdnak eleven szinével
A környéket vígan koszorúzza.”
„Le a tenger fenekére
Merül a halász,
Gyöngyöket halász.”
„Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bánya!
Kéz is kell még, mely a földet kihányja,
Amíg föltűnik az arany ere…”
„... megkülönböztethetni az aranyat s a pótlékot próbakő által ...”
„... kinyitotta kincstárát a király;
S arannyal tölti meg a legnagyobb zsákot”,
„................ s gazdag Erdély földe
Aranyát-ezüstjét magyarnak termette.”,
„........ a teljes hold világa
a vár alatti völgy ezüst ködével”,
„... a nyomor, mint ólom, megnyomott.”
„... lágy a vas a kovács szenétől”,
„S lelkét e lángok ugy megedzék,
Mint a hámortűz a vasat”,
„A gyermekek ... szeretik a kovácsműhelyt: óra hosszat ... bámulják az izzó vasat.”.
A víz éltető elem, az élethez feltétlen szükséges, tehát alapelem, mint ahogy az ókori bölcsek a tűzről {158} is tartottak. A víz Petőfinél több értelemben szerepel {136}: folyó, álló, édes, sós, ivó vagy éppen mosó víz: a könny, veríték s csapadékvíz nem tartozik e csoportba. A savanyúvíz {3} mint üdítő, illetőleg gyógyvíz:
„Útba esik Hajnácskő ... Innen negyednyire van fürdő és savanyúvíz, melly egészen ollyan, mint a parádi, csak gyöngébb egy kissé”
„Eperjes völgyeiben sok helyen jóízű savanyú vízforrások buzognak fel, ezeknek egyike Borkút nevet visel ...”
„Szomjas valék s vizet hiába ittam,
Nem enyhité viz a tikkadt kebelt.”
„Néhányan elsiettek, s vizet hoztak a patakból.”
„Volt egy ember, nagybajúszos.
.............. elment a kuthoz.
De nem volt viz a vederbe’,
Kapta magát, telemerte.”
„Tűz kell nékem; víz maradjon
A békának és a halnak
És a rossz poétáknak, ...”
„Ki pedig a vízben a ruhát tisztázza,
Iluska az, ...............................”
„... fiam, tüzet készítesz számunkra; nézd, itt a víz, azt eloltani ... míg a földmíves két ellenével viaskodott ... [Katica] fölkapott egy vízcsöbröt ... s ... a csöbör egész tartalmát a küzdőkre önté.”
A folyók {68}, patakok {77}, patakocskák {2}, csermelyek {3} és tavak {41} és tengerszemek {3} vize a legtöbb esetben édesvizű kivéve a sós és gyógyvizes állóvizeket.
„A szigetről zöld falomb
Mártja a vízbe magát;”
„............ Szilaj Pista
Csónakát a partról eloldozta,
Át is ment a vízen a szigetbe”
„Megállék a kanyargó Tiszánál
A folyó oly símán, oly szelíden
Ballagott le parttalan medrében”,
„Egy vágtató patak folyt a határ mellett;
Hanem folyónak is jóformán beillett.”,
„Gyakran csendes a folyó, de mély!”,
„Hömpölyög, mint a kiáradt folyó,
az Utcákon át”,
„Sajkás vagyok vad, hullámos folyón.
Hullámzik a viz, reng a könnyü sajka”.
A Tisza {38} igen fontos élmény a költő írásművészetében, a sokszori emlegetése is erre utal.
„Míg nem látjuk magunk a Tisza folyóban
Hol Attila alszik három koporsóban”
„Szerencsnél legszebb a kilátás. Délre hosszu, hosszu rónaság le egészen a Tiszáig ... Badaló mellett ... jöttem át a Tiszán, a szép Tiszán”
„Élt egy nép a Tisza táján,
Századokig, lomhán gyáván.”
„Átkelve a Tiszán éri az ember Füredet”
„S tengert láttam, ahogy kitekinték.
Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át”,
„Tajtékzik még a Duna {38}, mint szilaj mén?”,
„Lenn a Dunában a nap képe;
Reszket a folyó örömébe’”,
„Teli van a Duna,
Tán még ki is szalad.”
„Dunaparton fűbe heveredtem,
Halásztak a halászok mellettem”,
„Kiűlt Lidi a Duna szélére.
Dunaparton hálót között”.
Ezenkívül még számtalan folyó, folyócska neve olvasható Petőfinél, íme: Berettyó {2}, Bodrog {3}, Bódva {1}, Dráva {2}, Garam {1}, Galga {3}, Hortobágy {1}, Ipoly {1}, Körös {2}, Kraszna {1}, Lajta {1}, Latorca {3}, Maros {2}, Poprád {1}, Rába {1}, Rima {1}, Sajó {2}, Szamos {7}, Sziva {1} és Túr, {1}, s a külföldiek, mint a Gangesz {1}, Dnyeper {1}, Dnyeszter {3}, Rajna {1}, Temze {1}, Lug {2}, és Trent {5}.
„Kisleány ..............................
....... ruhákat mos a fris patakba’;”
„......... a költő ...............
... dala omlott, mint vad folyam árja,
Vagy elhalt távoli kis patak módjára.”
„Mi folyt ott a mezőn?
Patakvíznek gyöngye –”
„Voltam mélybe omló
Bérci zuhatag,
S lettem méla csermely,
Halk, morajtalan”,
„Egy futó pillanat
A tóra mellettem, s benne kit látok meg?
Gólya barátomat.”,
„...... dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.”,
„Miként a gólyamadár néz
Fenekére a tónak,
Mikor a prédát lesi, ...”,
„... Egy-egy bozontos bús tinó el-elbődül,
Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül”,
„... a Szinyva ... számos zuhatagot képez, fönn pedig a hegyen tóba gyűl, mellynek vize sötétzöld.”.
A Balaton {4} is olvasható Petőfi műveiben, helymegjelölés pontosítására, továbbá a költő a tó halait és a vihart idézi Lehel vezér · 3:304 i. 92/1:41
„Messze Ázsiában lakozánk azelőtt,
Kaszpi-tengeren túl Aral-tó környékén.”
Az élővizekkel kapcsolatos a rév {11}, a vízpart {2} és zuhatag {3}; Petőfi a Szinva-patak zuhatagát említi, bár megtalálható nála a Niagara-vízesés is – egy hasonlatban 721/2:345. A felszíni tocsogók akár időszakosan, akár állandóan – pocsolyát {2}, pocsétát {5}, fertőt {1}, mocsaras {8} és lápos (mint folyócska név: {1}) helyeket hozhatnak létre. A talajszemcsék agyagásványai sarat {52}, illetőleg a folyómedrekben iszapot {7} hoznak létre.
„... a zápor ... lezuhogott, sárga pocsétákat képezve az út minden mélyedésében”
„Sár volt az utca, s köd a sár felett”,
„Kereke tengelyig a nagy sárba vágott;”,
„... annyi sár ragadt a kerekekre, hogy ... minden száz lépésen meg kellett állnunk”,
„Az az egyetlen szerencsém,
Hogy mezítláb útazom,
Telemenne vízzel, sárral
A csizmám e rossz uton”,
„... tavasszal ... csak néhol folyt be csizmám szára”,
„Ha az ember egyszer lesüllyed, ... egykedvűleg nézheti süllyedését; csak ha ismét vergődik kifelé, s mossa le magáról az iszapot…”.
A kút {16} vize egészen más.
„Csikorog a kútgém ott kinn az udvaron,
Lovait itatj’ a kocsis éjszakára.”,
„....... beomlott, a kút is mellette,
Honnan az ostorfát valaki elvitte;
Csak az ágas és a gém van meg épségben”,
„Mik azok a T alakúak ott a távolban? azok elszórt gémes kutak ...”.
A tenger {186} sós vizű,
„Miként folyammá nő a kis patak,
S miként tengerbe vész el a folyam:
Szerelmem akkép napról-napra nőtt”,
„Áll a tenger nagy elbámultában,
Áll a tenger és a föld mozog”,
„[a felhők] Megfürödnek a piros tengerben,
A hajnalnak sugártengerében”,
„Fürdik a holdvilág az ég tengerében”,
tehát átvitt értelemben is szívesen használja a tenger szót Petőfi;
„Van embervásár ...
Ott túl a tengeren,
De az adó-vevő fehér,
S az áru szerecsen”,
„Nem mozdult a tenger, de fickándoztanak
Sima hátán néha apró tarka halak”,
„A puszta, mint tenger, feküdt körülötte.”.
A tenger a népet, a dühös, hullámzó tenger pedig a politikai költeményekben kap nagy szerepet, de Petőfi konkrétan tengereket is idéz: Adria {1}, Kaszpi-tenger {1}, Vörös-tenger {1} és Északi-tenger {1} – az Óperenciás tenger mesebeli {4}, bár ma már tudjuk, hogy „csak” Bajorország egy bizonyos részén túli részeket jelzi.
Az óceán {14} a tengernél is nagyobb felületű víztömeg.
„Az északi földsarok óceánja örökös jégövvel környezi Szibéria s Észak-Amerika puszta partjait”,
de:
„......... arany sárgán
Ringatózik rónaságán
A kalászok óceánja;”.
A tengereknek van partja {6}, fövenye {5}, szirtjei {3} és szigetei {30}; a hullámok {38} táncolnak a víz felületén, viharban félelmetes még a hajókra is; a Hold pedig a vízszintjét befolyásolja – ez a dagály–apály {26, 1} jelenség, s a nagy áradás a vízözön {4} vagy özönvíz {6}, amely kevésbé konkrét, mint a Bibliából ismert történet.
A földfelszín különbözősége, a felszín relatív magasságbeli differenciái, a föld mozgása, a tengerek közelsége a napsugár {37} hatása egyenetlen, a földfelszínt az jelentős mértékben és igen eltérően melegíti fel. Számos meteorológiai eseményt írt le Petőfi a műveiben, az elkövetkezőkben ezeket foglaljuk össze.
„Teremne-e [a föld] csak egy fűszálat is,
Ha nem sütnének rá a napsugárok?”
„A szőlő a napsugaraktul érik;
Mig édes lett, hány napsugár
Lehelte rája élte melegét,
Hány százezer, hány miljom napsugár? ...”
A légköri viszonyok rögvest megváltoznak, ha a levegő {45} páratartalmának gyors növekedése miatt felhők képződnek {146}, olykor bárányfelhők {2}, s a gyülekező felhőcskék {24} felhőzetté válnak, amely gyakran vihar {3}, illetőleg esőfelhővé {142} fejlődik. Nyáron az ilyen felhőzetből eső {60}, záporeső {4}, hull; télen viszont az eső mellett dara {2}, vagy hó {64} eshet belőle s természetesen ónos eső is lehet.
Meteorológiai értelemben a levegő, levegőég {2} és ég {500} analógnak tekinthető.
„... híg gyémánt a tiszta levegő”,
„Mozdúlni kezd a levegő,
..... de hűvös fuvalom jő”,
„Fellegek gyülekeztek az égre, a levegő nehéz, nyomasztó volt”,
„Felhők borongnak, s rekkenő meleg van”,
„A levegőeget daruk hasították,
Magasan röpűltek ......................”,
„Zápor és villám multával
Csendes tiszta lett az ég”,
„... roppant lángoszlopok szikráztak elő, mellyek ... eget, földet, tengert megvilágítának”.
Petőfi ege rózsafelhős, sötét, violakék, olykor sötétkék, kék, vagy szürkéskék.
Az ég tehát lehet derűs {16} vagy borús {15}, utóbbit természetesen a felhők okozzák.
„... felhők közt búsong sárga holdsugár:”,
„Űzik a felhőket a szelek”,
„Felhős ég is mutat derüt ...
Csakhogy, midőn a nap kisüt,
A felhő keble megreped.”,
„A piros felhők már sárgulnak, a nap ég és föld között van”,
„Hidegen jár a nap
Sötét felhők megett;”,
„De fölöttünk sötét felhő
Támadott, mely elborítá
A holdfényes éjszakát ...”,
„Az égen sötét felhők usztak, árnyékuk befátyolozta a falut”,
„Alig van egy arasznyira
Fölöttem a felhő, oly terhes,
Szakad nyakamba zápora.”,
„Ereszkedik le a felhő,
Hull a fára őszi eső”,
„Az égi háború kitört. Villámot ért, és úgy tetszett, hogy az égzengés meg akarja repeszteni a sziklákat ... S a zápor omlott ...”,
„Süvölt a zivatar A felhős ég alatt, A tél iker fia, Eső és hó szakad”,
„1848. március 15-én egész nap esett az eső”,
„Csak egy napomat szántam Késmárknak, s akkor sem láthatom az eső miatt a Kárpátokat”,
„Az eső esik, a hó olvad”,
„... egy villám cikázott a felhőn keresztül ... Egyszersmind néhány nehéz esőcsepp hulla”,
„... [ősszel] tíz napi esőzés előzte meg útomat”.
A jégeső sokkal veszélyesebb, elpusztítja a növényeket, elveri a termést.
„... az ég ablakai megnyílni látszanak, s a jégdarával vegyült zápor lezuhogott”,
„... az egyenetlenség jégeső, melly elveri vetéseiteket és szőlőtöket”.
Téli, késő őszi, kora tavaszi csapadékforma a hó.
„Vad téli éj. Sürű hópelyhek esnek.
Szélvész ragadja. S hátha nem hópelyhek?
Talán egy őrült gondolatjai?”,
s olyan lehet, mint a pillangó {1}, mely azért goromba:
„Százszor látám a hófuvást, vihart ...”,
„..... mint megolvadt hó a házereszrül
Sürűn omolnak könnyei”.
A levegőrétegek, légtömegek közti légnyomáskülönbségek légmozgást eredményeznek, a legenyhébb a szellő {48}, erősebb a szél {142}, pusztító hatású a vihar {87} és az orkán {5}.
„Pózna végén abroncs a cégére,
Ha véle összevesz
A szellő ...........................
..... búsan lengedez.”,
„Légy szellő, mely mosolyogva
Csendes álomba ringatja
A mezők fűszálait.”,
„Elszállt a földről a dalos madár,
Üres fészkébe énekelni a bús
Szellő vagy a haragos vihar jár:”,
„Kergetvén az est szellejét,
Fut a mezőben szerteszét”,
„Piros az ég alja: aligha szél nem lesz.”,
„Most uralkodnak a szelek, a viharok,
Egyik fönn a légben magasan kavarog,
Másik alant nyargal”.
A szél Petőfi szerint igen sokféle: csípős, hajnali, esti, délnyugati, őszi, tavaszi, süvöltő, változó, sivatagi, dühöngő, változó, viharos, kedvező stb., és természetesen van forgószél is {6}.
„Ez őrjöngő orkánnal, melly nagy fákat tépett ki, jéghegyeket rendített meg ... ez őrjöngő orkánnal dacolt a két vándor.”.
A nyári zivatarok általában heves szélviharral kezdődnek, átmenetileg lehűl a levegő, s több-kevesebb eső, jég is hullik. A zivatarok {30}, égi háborúk {17}, minden esetben villámlással {8}, dörgéssel {1}, mennykővel {42}, mennydörgéssel {35}, égzengéssel {3}, sőt villám {1} – és mennykőcsapással {2} járó időjárási jelenségek.
„A világ sötétbe öltözködött vala,
Szörnyen zengett az ég, hullt az istennyila;
Végtére megnyílt a felhők csatornája”,
„... a műhely, hol a komor kovács,
A dörgedelmes égiháború
Készítni szokta a villámokat”,
„... távoli folyam harsogása lehet,
Vagy még távoliabb felhők mennydörgése”,
„... vannak, kik most kinn bolyongnak
A viharban szabad ég alatt,
Fürteiket megcibálja a szél”,
„A felleg ...............
Villámot vett elé,
Az árva tölgyre sujtá
S azt porrá égeté.”,
„... fenekén [látszik] a csillogó, kanyargó Szamos, mint egy oda fagyott villám”.
A felhőszakadás {1} néha olyan heves esőzést hoz, hogy szinte özönvizet okoz {6}. Őszi, téli évszak időjárási elemei közé tartozik a dér {7}, a harmat {35}, zúzmara {1}, fagy {6}, jégpáncél {1} és a jégvirág {2}, s természetesen a köd {55}
„... fűtetlen szobában ...
... szűk udvarra nyíló ablakom
Tábláin a tél dérvirága nő. –”,
„... ablakára a fehér hideg tél
Elégszer festett jégvirágokat”,
„... a lehelet lógott apró jégcsapokban”,
„... borzasztó fagyoktól megrepedeznek a kövek, meghasadnak a fák és a föld”,
„Ujjam megdermedt a hidegben,
Égő pipám
Szorítgatám,
Míg a fagy végre engedett”.
Harmat nyáron is lehet.
„Fönséges éj!
A harmat csillog a gyep bársonyán”,
„Elvittelek volna, mint nap a harmatot”,
„A harmat, mely ekkor ellepett fűt, bokort,
Tán a szánakozó csillagok könnye volt.”,
„Jó ideje lement a nap,
Le is szállott már a harmat”,
„Sűrü ködnek fátyolában a táj”,
„Feljön a nap fényes arculatja
És eloszlik a szomoru köd ...”,
„Legmesszebről rám merengve néztek
Ködön át a mármarosi bércek.”,
„... a Tátra ... mint valami alvó szép leány ... s mintegy elszégyenülve burkolta magát köd-paplanába”.
Nagyon szép és gazdag Petőfi csillagvilága {246}, a hosszú és éjszakába nyúló kocsikázások sík területen a megfigyeléseit feltétlenül folyton gazdagították.
„Az éj immár késő vala,
Az égen csillagok valának”,
„Hány csepp van az óceánban?
Hány csillag az égen?”,
„Körűlem éj van, fényes éjszaka;
A csillagfényes éjben méla csend”.
A csillag a leányt, a szeretett lényt is jelenti, ezért gyakran átvitt értelemben használja a csillagot Petőfi. Viszont tényleg csillag a Sarkcsillag {1}, A Kaszás (vagy Orion) 465/2:65 és 3:249, a Fiastyúk {2}, a Göncölszekér (vagy Nagymedve) {3} és az egész Tejútrendszer {2}. A legközelebbi csillag, a Nap fénye {139} éltető erő a Földön {1}; a Nap igen sokat is szerepel a költő írásaiban {355}.
„... feljön a hold,
Mint a lemenő nap,
Oly vérvörösen”,
„Foly a lemenő nap arany vére”,
„Fölkelt a nap ... halványúl a hold.”,
„Amott a nap. Nézz bele. – nem nézhetek ... elvakít”,
„Lenn a Dunában a nap képe;
Ringatja a napot csendesen”.
Ha a hold takarja a Napot, napfogyatkozás {6} következik be:
„Úgy voltam, mint az állatok a földindulás vagy napfogyatkozás előtt.”,
„A napéjegyenlőség ismét előhozá az éjszakai sötétségeket s zivatarokat”.
A nap a féltekét világítja meg, így képletesen a Nap felkel {3} s lenyugszik {7}; így van hajnal {85}, reggel {153}, dél {40}, este {186} és éjjel {131} – s természetesen délelőtt {9} és délután {42}
„... a hajnal, a vidám kertészleány,
Rózsákat szór a ház kis ablakára”,
„... ejnye, hogy süt a hold,
Be szép egy este gyászos asszony oltár zsámolyára”,
„Közeleg az este,
Megaranyasodnak a fehér fellegek”,
„Az este ... felhős, fekete,
Nincs a csillagoknak híre se’ ...”,
„Az idő aközben haladott sietve,
A patak habjain piroslott az este.”.
Az éjszakát a Hold {97} uralja, sugara {7} fényes {2}, ezüst színűre változtatja a földfelszínt, a fogyó hold elhalványodik {4}.
„Fürdik a holdvilág az ég tengerében”,
„... a kék Szamosban tölti a
Holdvilág az éjszakát”,
„A hold pályája tetőpontján állott, s csaknem oly fényesen világított, mint a nap”,
„Hajlott a hold lefelé az égen,
Göncölszekér rúdja is leállott”,
„Túlnan a még leveletlen, gyér fák között megkezdé útját a telihold ...”.
A hajnal közeledtével már csak a Vénusz, az Esthajnalcsillag ragyog az égen {5}.
„Nem nap vagyok én, föld és hold körében;
Mint vészt jelentő üstökös az égen,
Magányos pályán búsan bújdosom”,
„Éljetek, mig eljön az üstököscsillag,
Melytől a rengő föld sarkai bomolnak”.
Babonás égi tünemények az üstökösök, akárcsak a hullócsillagok {5}:
„futottam árván, mint a hullócsillag {16},
Melyet magából kilökött az ég. – –”,
„S az Úr egy hulló csillagon lefut.
S a földre ....... ereszkedett”.
Éjszakai tünemények az északi {3} vagy déli {1} égbolton jelentkező fény, amely ijesztő hatású lehet, babonás hiedelmek fűződnek ezért hozzá, részben Petőfi sorai is erre utalnak. Földi eredetű viszont a lidérc {3}, amelyet a mocsárvilágban a bomló szerves anyagokból származó metángáz öngyulladása idéz elő. A szivárvány {35} viszont nappali jelenség, a napsugarak fénytörést szenvednek a levegő vízcseppeken
„... a nap néha néha kipillanta, míg a csöppek hullának, s az erdő felett szivárvány feszült”,
„... hét színbe játszik
Szivárvány módjára”,
„Fényes tavasz volt. A mezőn szivárvány,
Égő szivárvány százezer virágbul”,
„A látkörön ... tündöklő félgolyó jelent meg, mellynek tüzes világa a zenith sötétségével szivárvány-fényben olvadt össze.”.
A délibáb {18} tükröződési jelenség sík területen. Petőfi számos esetben gyönyörködhetett benne, hisz igen pontos a leírása.
„Ott van a délibáb
A láthatár szélén .........................
Egy ütött-kopott vén csárdát emelt föl, azt
Tartja a föld felett.”,
„A Jászság és Kunság szép róna földére,
Mely a délibábnak szülő tartománya”,
„Délibábok távol tengerében
Mint hajók lebegnek a tanyák.”,
„Délibábos ég alatt kolompol
Kis-Kunságnak száz kövér gulyája;”,
„Délibáb, a puszták szép tündérleánya”.
Földi jelenség a földrengés, illetőleg Petőfi szóhasználatában a földindulás {9} is, amely a költő forradalmat sejtető versképeibe is jól illik;
„Földindulás: néplázadás!
Gyarapodik szemlátomást”.
A mai ismereteink már pontos magyarázatot adnak a földrengésekre, amelyek csak részben vannak összefüggésben a vulkáni jelenséggel, bár természetszerű az összefüggés is {4}.
„Miként a volkán tetején a hó”,
„Mint a volkán az égő köveket.”,
„... holt láva szivem körül, e kitombolt tűzokádó hegy körül, felelevenedik”.
Tűzhányók neve is meglelhető Petőfi írásaiban, így a Vezúv Az Apostol · 3:151 és az Etna Ida · 88/3:318 neve.
Összefoglalva Petőfi természet világával kapcsolatos elemzést, megállapítható, hogy a költő igen nagy szókincset használt, s a feltétlenül kiválasztható kulcs-versek lényegében hasonlót mutattak. Arányaiban sem érdektelen a szavak megoszlását számbavenni, amely a természet ismeretét is bizonyítja; eszerint:
| Természet | Fajszám | Előfordulás | % |
|---|---|---|---|
| Növényvilág | 108 | 3.809 | 31,3 |
| Állatvilág | 127 | 2.315 | 19,0 |
| Természeti jelenségek | – | 6.037 | 49,7 |
| Összesen | 235 | 12.161 | 100 |
A növény- és állatfajok száma alig különbözik, csak a gyakoriságuk eltérő a fajszámhoz illetve a fogalomszámhoz képest: a növényvilágban 35,3, az állatvilágban 18,2 és a természeti jelenségekkel kapcsolatban 27,8 a fogalmi gyakoriság. Az állatok valamivel gyakrabban, így több fajjal találhatók meg a költői művekben, minta növények; a domináns szavak számszerűen bizonyítják, hogy Petőfi valóban az Alföld szerelmese, hódolója volt, ugyanis a kulcsszavak mintegy kétharmada a Nagyalfölddel vannak valamilyen kapcsolatban. Az alföld és A puszta télen című versek sűrítve adják Petőfi természetismeretét, a virtuóz megfogalmazás természetrajzi értelemben is feltétlenül igaz:
„A csárdánál törpe nyárfa erdő
Sárgul a királydinnyés homokban;
Odafészkel a visító vércse,
Gyermekektől nem háborgatottan.
Ott tenyészik a bús árvalányhaj
S ék virága a szamárkenyérnek;
Hűs tövéhez déli nap hevében
megpihenni tarka gyíkok térnek.”
„Mint kiűzött király országa széléről,
Visszapillant a nap a föld pereméről,
Visszanéz még egyszer
Mérges tekintettel,
S mire elér szeme a túlsó határra,
Leesik fejéről véres koronája.”
