„Krakkói kirándulás”

Középkori lépték szerint valóban nagy volt a COLLEGIUM MAIUS – a „Nagyobb kollégium” –, melyet 1400-ban Jagelló Ulászló alapított a professzorok lakásául és egyetemi előadótermek számára. (9., 10., 11. színes kép) Itt működött a bölcsészkar és a teológia, majd 1450-től az orvosi kar is. Többször kibővítették, a 19. században átalakították, 1949–1963 között az eredeti állapot szerint restaurálták.

Ma is „élő” épület, itt tartják a nagy ünnepségeket, ünnepi egyetemi tanácsüléseket. Benne található az egyetem történetét bemutató múzeum is.

A magyar látogató különösen az egyetemet újra megalapító Hedvig királynő arcképeiben, a Hedvig-jogarnak nevezett rektori jogarban gyönyörködik. Olyan magyar vonatkozású tudománytörténeti emlékeket is találunk itt, mint például Marcin Bylica z Olkuszu műszereit. Márton mester – a szakirodalomban Ilkus Mártonként szerepel – Bolognában ismerkedett meg Janus Pannoniusszal, aki Magyarországra hívta. Vitéz János 1467-ben a pozsonyi egyetem tanárának nevezte ki. Egyik levelében Mátyás 1485-ös bécsi bevonulásáról ír, melyen maga is részt vett. 1493-ban halt meg Budán. Csillagászati műszereit – melyeket Hans Dorn bécsi domonkos szerzetes készített Budán – a krakkói egyetemre hagyományozta, ezek ma is láthatók az egyetem történeti kiállításán. (Domonkos 1968)⁽¹⁾

A Jagelló Egyetem díszdoktorai között meg kell említenünk báró Eötvös Lorándot, aki 1900-ban geodéziai munkásságáért kapta a megtisztelő címet. 1964-ben, a hatszáz éves jubileumi ünnepségen Molnár Erik akadémikusnak adományozták a doctor honoris causa oklevelet.

Perkowska 2000. 276., 279. p.⁽²⁾

Az itt álló házban lakott KASSAI ANTONIUS JÁNOS humanista, orvostudor, Erasmus legműveltebb magyar barátja. Kassán született 1499-ben, Krakkóban halt meg 1563-ban. 1524-ben Páduában szerzett diplomát, 1517-ben pedig a krakkói egyetemen nyerte el a bakkalaureusi fokozatot. Rotterdami Erasmusszal Bázelben ismerkedett meg, ahol magánorvosa lett. 1524-ben már udvari orvosi állást töltött be II. Lajos budai udvarában. A mohácsi vész után I. (Öreg) Zsigmond lengyel király a krakkói udvarba hívta. Erasmusnak 1527. április 1-jén kelt levelében kétségeiről vallott:

„Meghívtak [Szapolyai] János királyhoz orvosnak: én azonban nem merem szabadságommal együtt a biztonságomat is vásárra vinni, és erősen töröm a fejem, nem is a legkézenfekvőbb, hanem a lehető legbecsületesebb megoldáson. Nagyságodhoz folyamodom hát, tőled várok – és soha szorongóbb szívvel – tanácsot. Az volna a legüdvösebb, ha nagyságodtól kaphatnám: nem tudná meg rajtam kívül senki, és tehetségemhez képest a hálámat is kifejezhetné, illetve leróhatnám nagyságodnak.”

V. Kovács 1971. 523. p.⁽³⁾

Kassai végleg hazára talált Krakkóban. Itt nősült, Johannes Zimmermann ötvösmester leányát vette el. 1536-ban polgárjogot nyert, ahogy a polgárkönyvben olvashatjuk:

„a nagyságos Kassai János Antal doktor úr akinek a származása sokak számára ismeretes, polgárjogot nyert, és 0 márkát adott”,

– vagyis felmentették a fizetés kötelezettsége alól. Művelt humanistaként maga is írt költeményeket és kiadással is foglalkozott. (Sajnos, latin nyelven írt műveiből nem olvashatunk egyetlen sort sem magyar fordításban.) A fiatalon elhunyt neves újlatin költőhöz, a magyarság sorsával számos versében foglalkozó Klemens Janickihoz (Clemens Ianitius, 1516–1543) nemcsak orvos–páciens, hanem szoros baráti viszony is fűzte. Egyszer megkérte Janickit, hogy írjon számára sírverset. A költő el is készült vele, de eléje egy epigrammát írt: Antoninus sírverset kért tőle, ám nem akarja, hogy meghaljon, és azt szeretné, hogy még sokáig ne legyen rá szüksége.

Trencsényi Waldapfel 1941. 49., 62. p.⁽⁴⁾

A KRAKKÓI LENGYEL TUDOMÁNYOS AKADÉMIA (Polska Akademia Umiejętności, PAU) székháza. Talán kevésbé ismert, hogy Lengyelországban (nem számítva az 1948 és 1990 közötti éveket) két tudományos akadémia működik: a krakkói székhelyű PAU és a varsói központú PAN (Polska Akademia Nauk).

A régi PAU tagjai között magyarokat is találunk. 1878. november 9-én választotta rendes külföldi tagjává a filozófiai–történeti osztály a magyar régészet és műemlékvédelem nagy alakját, Rómer Ferenc Flórist, akkori váradi kanonokot. Pamiętnik 1889. 121. p. A krakkói akadémia tagságával tisztelték meg Csánky Dezső levéltárost, Divéky Adorján történészt, Domanovszky Sándor történészt, Fraknói Vilmos történészt, Hampel József régészt, Lukinich Imre történészt, Melich János nyelvészt, Szádeczky Lajos történészt és Szent-Györgyi Albert kémikust. Az 1990-ben újra megalakult PAU tagjai sorába iktatta Hanák Péter történészt, Pécsi Márton földrajztudóst és Knoll József gyógyszervegyészt.

A múlt században a krakkói tudós társaságot sokan támogatták, többek között Szalay József (1802–1876. június 11.), aki szczawnicai birtokát, a savanyúvizek köré épített fürdőt és erdőket hagyta az akadémiára. Családja 1903-ban az akadémiának adományozta Szalay egészalakos portréját, amely az adományozót fekete díszmagyar öltözetben ábrázolja. A festmény ma a főtitkári előszobában függ.

Nem messze az egykori magyar határtól, a Pieniny-hegység lábánál fekvő Szczawnicát még 1822-ben árverésre bocsátotta a galíciai osztrák kormányzat. 1828-ban Szalay István és felesége, Jozefa vette meg. Tőlük örökölte 1842-ben fiuk, a jogász képzettségű Szalay József, aki fél életét a birtokán fakadó gyógyforrások kiépítésére és elegáns fürdőhely létrehozására szentelte. Hogy népszerűsítse az üdülőhelyet, 1857-ben fürdőkalauzt írt német és lengyel nyelven (Wegweiser für die Reisenden nach dem Kurort zu Szczawnica, vagyis Kalauz a szczawnicai gyógyfürdőre utazók számára; második lengyel nyelvű kiadása 1859-ben jelent meg). 1858-ban saját rajzai alapján készült litográfiákkal díszített albumot adott ki Krakkóban Album szczawnickie czyli nabrzeża górnego Dunajca, azaz Szczawnicai album vagyis a Felső-Dunajec partvidéke címmel. A felkapott fürdőhelyet a lengyel irodalmi és művészeti élet és a galíciai arisztokrácia legismertebb személyiségei látogatták. Szalay a természetjárás egyik korai úttörőjeként alapító tagja volt a Towarzystwo Tatrzańskie-nak, vagyis a lengyel Tátrai Egyesületnek; 1874 és 1876 között vezetőségi tagként működött. 1874-ben ott találjuk a Magyar Kárpát Egyesület alapítói között. 1875. február 23-án kelt végrendeletében Szczawnicát a krakkói Lengyel Tudományos Akadémiának adományozta azzal a feltétellel, „hogy a gyógyhely mindinkább növekedjék az ország és a szenvedő emberiség javára”. Kikötötte, hogy a bevétel felét fiai, László és Titusz kapják meg, valamint, hogy a fürdőhely teljes egészében örökre az Akadémia birtokában maradjon, és semmilyen szín alatt ne idegenítsék el. Sajnos, a tudós társaság nem akadt olyan lelkes működtetőre, mint Szalay József, s először bérbe adta, majd a hagyományozó akarata ellenére 1909-ben végleg eladta a fürdőhelyet, amely sohasem érte el többé azt a népszerűséget, mint amilyennel a magyar tulajdonos idején dicsekedhetett.

Paryscy 1995. 1178. p.⁽⁵⁾; Smolski 1960. 155. p.⁽⁶⁾, valamint Pamiętnik 1889. 142–143. p.⁽⁷⁾

PÜSPÖKI PALOTA. A krakkói püspökök a középkorban a Wawelban laktak, de a városban is volt rezidenciájuk. A 16. század végén, majd gyökeresen a 17. század közepén építették át reprezentatív palotává.

A 19. század elején Jan Pawel Woronicz püspök az első emeleten múzeumot rendezett be, ez azonban a palota egyéb berendezéseivel együtt az 1850-es tűzvészben megsemmisült. Ezután a Képzőművészet Barátainak Egyesülete bérelte az emeletet képtár céljaira egészen 1881-ig, amikor az átköltözött a Posztócsarnokba.

Rácz István, később neves állatorvos professzor 1880-ban így írta le látogatását a képtárban:

„A véletlen kedvezése által rátaláltam a képtárra, mely a püspöki palotának nyolc termét foglalja el. Az előcsarnokban és az első teremben szobrok állanak. Ezek közül egy gyászoló nőalak az Osztrosvky ’Poloniája’ s egy ébredő Amor vonták magukra figyelmemet: az első buskomorsága, a második naiv felfogása által keltett bennem hatást. Polonia arca fátyollal van fedve, de a gyászleplen is áttetszik a kín, mely arcán vonaglik, akaratlanúl is eszembe juttatta Vörösmarty remek költeményét, melyben az elhagyott anya fájdalmát oly művészileg festi a költő; mintha eme sorok volnának megérzékítve:

»S mint lelketörötten az égre tekint,
Láthatni kövülve az anyai kint.«”