A városháza dísztermében vagyunk Hódmezővásárhelyen. Az egyik nagy üzenet, amit Hódmezővásárhely adott Magyarországnak, az Németh László itteni tanári működésével kapcsolatos. A mai estén Németh László emlékét idézzük.
Amikor annyi idős voltam, mint a kedves kollégák tanítványai most: gimnazista voltam a késői harmincas években, akkor Németh Lászlót olvastuk. A Magyar Élet könyvesboltba jártunk, Püskinek segítettünk cipelni a könyveket. Akkor jelent meg Németh László két könyve, amely rám nagy hatást tett: A magyarság és Európa és A minőség forradalma. Németh László úgy látta, hogy egy neobarokk országban él, ahol több a díszlet, mint a struktúra; ahol a kis közép-európai országok egymásnak ellenségei, s mindenki azt lesi, hogy melyik nagy szuperhatalom oldalához dörgölődzőn. Az értékrendek is furcsák voltak. Aki Ferenc Jóska iránt érzett nosztalgiát, az a születési, származási előjogokat érezte döntőnek. Akik Amerikát érezték példaképnek, azok arra figyeltek, hogy kinek milyen autója van már abban az időben. Németh László Magyarország helyét kereste. Azt gondolta, hogy nekünk a görög városállamok kínálnak példát. A görög városállamok is a nagy Perzsia és más hatalmasságok szomszédságában éltek, mégis a történelem a görög kultúrára emlékszik. Erről írta akkor Németh László:
„A több kultúrából ötvözött kultúrának titkos tartalékai vannak az őket alkotó nemzetekben. Európa ezer év alatt folyton mozgott, de nem minden nemzete mozgott állandóan, mint ahogy egy futónak is vannak izmai, amelyek olykor pihennek. Európa története az utóbbi negyven évben nemcsak egy válság története csupa negatív vonással. Minden ami pozitív vonás egy új Európára mutat. Sorskérdés, hogy Magyarország is ehhez az új Európához kösse sorsát.”
Tessék csak fölidézni, hogy A minőség forradalmának milyen fejezetei voltak: Jelszónk Petőfi, Nemzeti radikalizmus, Szocializmus és marxizmus, Zsidóság és kapitalizmus, A rádió mint szervező erő, Kisebbségi sors, A reformok ellenségei, Az iszlám, Aranykor és történetírás. De ilyenek is: Einstein elmélete, Kvantumelmélet, Táguló Világegyetem. A végén pedig: Levél Duna-Európáról. Németh László tehát madártávlatból próbálta nézni ezt a kicsiny országot – történelmi és világot áttekintő madártávlatból –, hogy megértse a helyét, megértse a trendeket, és megértse a nemzet fölemelkedésének útját. Így jutott arra a következtetésre, hogy a közép-európai országoknak együtt kellene megoldani a problémáikat, kihasználva a sokszínűséget. Az értékrendben nem az arisztokráciát, fényesebb autót, hanem az alkotó szellemet kellene előtérbe állítani. Ahogy Ő írta:
„Európa attól a néptől, amelyet a közép-európai gondolat apostolának elfogad, elvárja, hogy az teremtse meg Közép-Európát szellemben, tudományban s hozzon e területnek, olyan üzenetet amely a kulturális és gazdasági kapcsolatokat erkölcsi kapcsolatokká emeli. Közép-Európa nem olyasvalami, ami már megvan. Azt meg kell csinálni, de abban hogy ezt megcsináljuk, nincs semmi történelem- és természetellenes. Ennek a tudatosítását várjuk mi is a tudománytól, Bartók szép kezdete után.”
De jött a második világháború, a magyar társadalmi összeomlás, az idegen uralom, s a vihar Németh Lászlót Hódmezővásárhelyre sodorta. Épp Hódmezővásárhelyre, Németh Lászlónak és a magyar kultúrának nagy szerencséjére. Itt ő tanítani kezdett, hogy megvalósítsa ezt az új értékrendet, ezt a gondolatot, hogy a magyarság felemelkedését lehetővé tegye. Hogy az iskolai valósággal közvetlen kapcsolatba kerülhetett, az nagyon nagy élményt jelentett számára. Tudjuk, hogy négy tantárgyba kívánta rendezni az iskolai tananyagot: természetismeret, matematika, nyelvek, történelem. A természetismeret legkidolgozottabb, a legrészletesebb történelmi alapokon feltárt fejezete a klasszikus fizika története volt. Megvannak Németh László eredeti „tanmenetei”, s óráinak tartalmi ismertetései, megjelentek a Fizikai Szemlében. És megjelent a Négy könyv. A klasszikus fizikában Galileiről szívesebben írt és tanított, mint Newtonról. Nem a beteljesedés, hanem a korforduló, ennek a kornak az indulása érdekelte. A Galilei-drámában például számomra legmegrázóbb az a konfliktus, amikor a magát új kor elindítójának érző idős Galilei szembetalálkozik Torricellivel, s előáll az a tipikus nevelői helyzet, amikor a tanár rájön arra, hogy bizonyos dolgokat a tanítványai már jobban tudnak nála. Ez egy meghökkenés, egy kis ijedtség, utána megkönnyebbülés, majd öröm. Ez az egyik legszebb része a drámának.
Németh László a klasszikus fejezetek után anyaghalmazokról ír, a kémiában az atomról. Tessék csak elképzelni: a matematikába a Newton-féle mozgástörvényeket, a Maxwell-egyenleteket, sőt a kvantummechanika Schrödinger-egyenleteit is be kívánta venni. Hadd idézzek megint:
„A tudományt közügynek tartom. A természet hallgat. A költő és a kutató viszont kérdez. És a vakmerő kérdés néha úgy hangzik, mintha már felelet volna.”
Németh László a harmincas években ismerteti Mikola Sándor könyvét: A fizika gondolatvilága. Azt írja a könyvről:
„Hallottam, hogy aki a könyvet írta, nem fiatalember. Úgy látszik, hogy a szerző a mai modern fizikában való elmerülésnek köszönheti, hogy ennyire vérbelien huszadik századi tudott lenni.”
Németh László érezte, hogy az Újkor vivőereje a tudomány.
„Az Újkor a 1617. század fordulóján kezdődik”
– írja –
„amikor a természettudomány módszerei kialakulnak. Az Újkor története nem más, mint e módszerek behatolása a művészet és az élet különböző területeire. Bartók zenéjének nem ez-e az újsága, mintaszerűsége, hogy ezt meg tudta csinálni. A természettudomány volt az Újkor mítosza”
– tanítja Németh László –
„A természettudomány megmerevedése az egész civilizáció megmerevedését vonná maga után. Ezt hárította el a természettudomány átalakulása a XX. század elején. A természettudomány a mechanika és optika felől indult el. Még az elektromosság is mechanikai színezetű az áram, a feszültség és az ellenállás fogalmaival. A sugárzásokat hullámzással magyarázzák, a hőből mozgási energiát csináltak. Az új fizika először önmagában a mechanikában leplezte le a provincializmust a térről, időről, anyagról alkotott korábbi fogalmainkban. A természettudomány a mindent egyszerre tudni akaró fausti szellemmel szemben játékosabb, szerényebb magatartásból született, beérve annyival, hogy ügyes részletkérdéseket tegyen fel, gyanítva, hogy mindig csak az ismeretlen tengerének partján fogunk játszani. Az új természettudomány ezt a szerényebb és igazabb szellemet regenerálta a XX. század elején, miközben a Mindenség struktúráját vizsgálta. A kutatás sikere attól függ, mennyire hajlékony, képzeletgazdag a módszere.”
Az idézetekkel jelezni szeretném, hogy mennyire a történelem lényegét ragadta meg és tudta elmondani gimnazista korú gyerekeknek.
„A fizika elején tér, idő, gravitáció, mozgás, okság egészen mást jelentett. Nem Einstein jelentette a nagy forradalmat, ő inkább gondolkodásunk provincializmusát számolta csak el. Inkább a kvantumelmélet, amely kimutatta, hogy az atomok fizikája nem azonos a látható testeken megszokott fizikával. A mozgástörvények által megfogottnak hitt természet elszökött az ember elől. A természet ismét megfoghatatlan, s a fizika az ember furfangos ostroma a megfoghatatlan falán.”
1936. Már vásárhelyi szöveg:
„Mint szellemi tréning is hasznos lehet az új fizika tanulmányozása. A vidékiben a világjárók tartózkodását oldhatja jel. Az új fizika, amikor a jelenségek bonyolultságához alkalmazkodik, gondolataikat vigalmasabbá teszi. Úgy érzem, a mai fiatalságnak nem szabadna középiskolai tanulmányai után a differenciálszámítás elemeinél megállnia. Néhány esztendei matematikai tréning, s a kor tudományának legizgatóbb vidékein lehet otthonos. Felnőtt munkájában sem vesz erőt fáradtság. Mozgékonyság és problémalátás mindenütt elkell, még a politikában is.”
Tessék érezni, hogy hogyan alakul, hogyan nő meg Németh László optimizmusa, hogy egy gimnazista katedrájáról tudja megváltani a magyarságot, s a magyarságot példává emelni. Ebben az időben robbant a hirosimai bomba, de Németh László ezt mondja:
„Az oktatás forradalma lesz az igazi atomkor, s az lesz az atomnép, amely azt megvalósítja.”
S amint visszaemlékezik a vásárhelyi évekre:
„Arra, hogy melyik a legszebb pálya, a diákok tanítottak meg. A legtisztább emberi kapcsolatok örömét ők kóstoltatták meg velem.”
Természetesen irigyek, s kevésbé sikeres kollégák mondták, hogy itt elfecsérli a gyermekekkel éveit. Hány regényt írhatott volna. Tessék meghallgatni Németh László elszámolását:
„Amikor tanítottam, akkor voltam életemben a legboldogabb. Egy tanár egy év alatt körülbelül 800 órát tart, minden órát 32 gyereknek. Negyven év alatt ez egymillió tanóra. Ez egy tanár élete. Egy író mondjuk életében megír 20 könyvet. Mindegyiket kiadják 5000 példányban, minden kötetet ketten elolvasnak, a könyv végigolvasható 5 óra alatt, az is egymillió óra.”
Az tehát, aki tanít, az egyáltalán nem vesztegeti el jobban az idejét, sőt a tanár mennyire közvetlenebb módon felhasználhatja a gyerek lelkét. Valahogy azért bennem az merült fel – ahogy itt olvasgattam Németh Lászlót – hogy legszívesebben mindnyájatoknak kezébe adnám a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium megnyitásakor tartott beszédét, amin egy minden időre szóló pedagógiai üzenetet ad:
„Nyugati utamon meglepetve tapasztaltam, hogy a Nyugat a magyar iskolát tartja a legjobbnak. Most nemcsak az iskolát, hanem az egész társadalmat magas igények iskolájává kell tennünk, s a képességet, a tehetséget az őket megillető feladatkörök bevételére kell lelkesíteni. Még inkább azok kifejlesztésére. A magyarságból vagy mintakép lesz, vagy semmi. Ez a történelmi realitás. Sohasem voltak ilyen korlátlanok a lehetőségek le és fölfelé egyaránt. Európának nincs népe, amelyet ilyen rég fenyeget a szétszóródás és az elmerülés veszélye, és kevés, amelyre – bár szavát sem értik – ekkora várakozással hegyeződnek a fülek. Azt, hogy mi ma az iskola, az itt ülők, jobban tudják, mint én. Hogy mi lehet, azt mondtuk ki itt: Ne úgy foglalja el helyét a diák s a tanár, mint akik anyagközlés és anyagvisszaadás régi cserepeire ülnek be, hanem mint a világ tiszteletét kivívandó roham újoncai, akik fölött a tisztek Csokonai, Arany, Bolyai és Bartók mindazok, akik hittek benne, hogy a sivatag legyőzhető. Hogy az emberi művelődés fölfelé ívelő szivárványszínű jövőkapuján élünk nem mint tízmillió emberből álló tömeg, hanem mint egy felemelt fejű nemzet léphet majd át.”
