Hídverés rovat

A természet tanulmányozásának útjai

Paul Klee
természettudomány, természetszemlélet, megismerés, kognitív pszichológia

A természettel folytatott párbeszéd a művész számára mindenkor conditio sine qua non. A művész ember, maga is természet, egy darab természet a természet terében. Csak az ember magatartásának az e téren belüli érintőtávolságára való tekintettel változik a bejárandó utak száma és fajtája, úgy a produkcióban mint a hozzá kötődő természettanulmányokban.

Az utak gyakran nagyon újnak tűnnek, anélkül, hogy alapjában azok lennének. Csak a kombinációjuk új, vagy csak a tegnapi utak számához és fajtáihoz képest valóban újak. A tegnaphoz képest újnak lenni mindenesetre forradalmi vonást jelent, noha ettől még nem rendül meg a régi nagy világ. Ezért nem kell az újdonság felett érzett örömöt elfojtani, a tágra nyitott történelmi tekintetnek csak attól kell megóvnia bennünket, hogy az újdonságot görcsösen, a természetesség kárára menően keressük.

A tegnapi művészi hitvallások és az azokkal összefüggő természettanulmányok a jelenség mondhatni kínosan differenciált kutatásában álltak. Én és Te, a művész és tárgya optikai–fizikai úton, azokon a légrétegeken keresztül keresték a kapcsolatot, melyek az Én és a Te között helyezkednek el. Ezen az úton, a tárgynak a levegő által szűrt felületéről kitűnő képek készültek, és ezzel az optikai látás művészete bontakozott ki. Ehhez képest a szemlélés és a láttatás nem-optikai benyomásait és képzeteit elhanyagolták. Mindenestre a jelenség kutatásának eredményeit nem szabad alábecsülni, csupán csak ki kell terjeszteni azt. Ez az út ma már nem felel meg kívánalmainknak, mint ahogy tegnap sem volt kizárólagos kívánalom. A mai művész több mint egy kifinomult kamera: bonyolultabb, gazdagabb, téresebb. Teremtmény a Földön és teremtmény az egészen belül, azaz teremtmény egy csillagzaton más csillagok alatt.

Nos, ez lépésről-lépésre úgy fejeződik ki, hogy a természeti tárgy felfogása során totalizálás lép érvénybe – legyen ez a tárgy növény, állat vagy ember, legyen ez a ház a táj terében vagy a világtérben, és úgy hogy a magában álló tárgy tériesebb felfogása lép érvénybe. A tárgy túlterjed a jelenségen a bensőjéről meglevő tudásunk folytán. Ama tudás alapján, miszerint egy dolog több annál mint amiről a külseje árulkodik. Az ember felboncolja a dolgot és bensejét metszetek mentén szemléli, miközben a tárgy jellege a szükséges metszetek száma és fajtái szerint rendeződik. Ez a látható bensővé-tétel, mely részint az egyszerű éles kés révén, részint finomabb eszközök segítségével történik, melyek tisztán képesek szem elé tárni az anyagi struktúrát vagy az anyagi funkciót. Az így szerzett tapasztalatok összességükben képessé teszik az Ént arra, hogy az optikai külsőről a tárgy bensőre következtethessen, méghozzá intuitívan, azáltal, hogy a jelenség optikai–fizikai útjai az Ént érzésszerű következtetésekre késztetik, amelyek – a választott útirány függvényében – a jelenség kifejező erejét többé vagy kevésbé funkcionális bensővé-tétellé képesek fokozni. Korábban az anatómia, most pedig inkább a fiziológia útján.

A tárgyat bensővé-tevő szemlélet e fajtáinál messzebb vezetnek a következő, a tárgyat emberiesítése felé vezető utak, melyek az Ént a tárggyal egy az optikai alapokon túlmenő rezonancia-viszonyba vonják. Elsőül a közös földi begyökeredzés nem-optikai útja, mely az Énben lentről a szemig emelkedik. Másodjára a kozmikus közösség nem-optikai útja, mely felülről esik be. Ezek metafizikai utak a maguk egyesülésében. Mindemellett hangsúlyozandó, hogy az intenzív tanulmányozás élményhez vezet, és hogy ezáltal a jelzett folyamatok sűrűsödnek és egyszerűbbé válnak. Talán itt kell magyarázatképpen hozzátenni, hogy az alsó út a statikus terülten át vezet és statikus formákat idéz elő, míg a felső a dinamikus területen visz át. Az alsó, földközéppontba gravitáló úton rejlenek a statikus egyensúly problémái, melyeket az „állni, az esés mindmegannyi lehetősége ellenére” szavakkal fémjelezhetünk. A felső utakra az a vágy vezeti az embert, hogy megszabaduljon a földi kötelékektől, az úszás és a repülés révén eljusson a szabad lendülethez, a szabad mozgalmassághoz.

Valamennyi út a szemben találkozik, s a találkozási ponton keresztül formává alakítva a külső és a belső látás szintézisére vezet. Ebből a találkozási pontból manuális képződmények formálódnak, melyek teljességgel eltérnek egy tárgy optikai képétől, és mégis: a teljesség álláspontjáról nézve azzal nem állnak ellentmondásban. A tanulmányozó ember a munkájába átültetett, különböző utakon megtapasztalt élménye révén tesz tanúbizonyságot a természeti tárggyal folytatott párbeszédének hőfokáról. A természetszemléletben és -nézésben történő növekedése teszi őt képessé – annak függvényében, hogy mennyire közelíti meg a világ nézetét – olyan absztrakt képződmények szabad alakítására, melyek az akart-sematikusságon túl egy új természetességet, a mű természetességét érik el. Ekkor művet alkot, avagy részt vesz olyan művek megalkotásában, melyek Isten művének hasonlatai.

Tillmann J. A. fordítása

Paul Klee
  1. conditio sine qua nonlatin elengedhetetlen feltétel

nicht optischer Weg kosmischer Gemeinsamkeit / a kozmikus közösség nem-optikai útja

matphysischer Weg / metafizikai út

Auge; Ich; Künstler / szem; Én; művész

Erscheinung / jelenség

Optisch–physischer Weg / optikai–fizikai út

Sichtbare verinnerlichung / látható belsővé tétel

Du (Gegenstand) / Te (tárgy)

nicht optischer Weg gemeinsamer irdischer Verwurzelung / a közös földi begyökerezettség nem-optikai útja