Jégár. Mielőtt a szó keletkezéséről esne szó, lássuk, mit találhatunk róla a nagyobb közönség számára is elérhető szótárakban, lexikonokban:
Jégár, lásd glecser. (A Pallas nagy lexikona. Budapest, 1895. 9. kötet. 882. p.)
Glecser, olyan mozgó, szemcsés, lemezes szerkezet, itt-ott habos jégtömeg, mely az örökös hó határán túl ered és egyre lassú áramló mozgásban halad a völgy felé. Jégár magyar elnevezése találóan fejezi ki a glecser fogalmát. (…) (SZT. H. [= Szterényi Hugó] i. m. 8. kötet. 53–55. p.)
Jégár, lásd Gleccser. (Révai nagy lexikona. Budapest, 1914. 10. kötet. 825. p.; A glecser szócikk gyakorlatilag a Pallas átvétele. Uo. 9. kötet. Budapest, 1913.)
jégár [g-á] főnév, földrajzi <Magas hegységekben és a sarkvidéken> a csonthónak a lejtőkön, völgyekben lassan lefelé csúszó, hatalmas jégtömege; gleccser. (A magyar nyelv értelmező szótára. Budapest, 1960. 3. kötet. 624. p.)
jégár gleccser (Új magyar lexikon. Budapest, 1960. 3. kötet. 498. p.; gleccser uo. 65. p.).
jégár: lásd jeges ár (folyóvíz). 2. gleccser. (Természettudományi lexikon. Budapest, 1966. 3. kötet. 470. p.; gleccser, jégár: … I. m. Budapest, 1965. 2. kötet. 870. p.).
gleccser német, földrajzi jégár; a magas hegységekben jéggé összefagyott hónak a völgyekben lassan lefelé csúszó tömege. (Idegen szavak és kifejezések szótára. Budapest, 1973. 302. p.)
jégár (= gleccser) (Helyesírási tanácsadó szótár. 5. kiad. Budapest, 1973. 336. p.).
jégár főnév, földrajzi Gleccser (Magyar Larousse. Budapest, 1992. 2. kötet. 274. p.). Vagyis lásd a gleccser szónál.”
Egyedül a kétkötetes Akadémiai kislexikonban találtam meg magának a földrajzi jelenségnek a leírását a jégár szó alatt:
„JÉGÁR, gleccser német: az eljegesedett területek lejtőin lassú gravitációs mozgást végző firnjég. Részei: 1. az állandóan fagyott övezetben található firngyűjtő medence; 2. a több tíz vagy száz m vastag jégártest; 3. az állandó hóhatár alá is lehúzódó jégárnyelv; 4. a nyelv alá benyúló barlangszerű jégárkapu, amelyből a jégár olvadékvize által táplált jégárpatak bukkan elő. A gleccserjég és a szállított kőzettörmelék (moréna) koptatja, pusztítja a felszínt; a firngyűjtő területeken kárfülkéket, lejjebb mély U alakú völgyeket alakít ki.” Akadémiai kislexikon. Budapest, 1989. 1. kötet. 857. p.
GLECCSER lásd jégár. uo. 656. p.
Ez az új magyar szó tehát első komoly, tudományos s mégis magánvállalkozásként létrejövő lexikonunkban szerepel először (1895., Pallas Lexikon) önálló szócikként, igaz, az idegen, de részben megmagyarosodó glecser szóhoz utalva, még az eredeti német Gletscher szóból átírva, a tsch-val jelölt hangnak, a cs-nek megfelelően rövid cs-vel, de a magyar nyelvérzék hamar a ma ismert gleccser-re változtatta. (A Révai lexikonban már így találjuk.)
Képforrás: swisseduc.ch
Korábban e jelenségnek – míg az előfordulásában gazdag hegyeket, mint az Alpokat, magyar ember csak elvétve járta – igen ingadozott az elnevezése. Wesselényi Polixéna, kire mint utazóra s mint remek útleíróra is, de mint az első magyar turistanőre, mondhatni hegymászó nőre is méltán büszkék lehetünk, valahogy sikerrel elkerülte a megnevezést, csak a híres „Mer de glace”-t fordította le szó szerint „Jégtenger”-re.1 – Később pedig, mindössze négy – a megjelenést tekintve öt – évvel később, egy másik erdélyi, Méhes Sámuel Úti jegyzeteiben a Berni havasokról írja, egyik útján:
„Alig haladtam fél órát a meredeken, egy tisztes öreg elvezete az ösvénytől csak egy hajtásnyi távolságra lévő jéghegyekhez (Gletscher). Itt minden képzetemet feljülhaladó látvány lepett meg.”2
Másutt pedig:
„…ebéd előtt egy ösvényen a’ Wellhorn és Engelhörner óriási havasok közt fekvő úgynevezett Rosenlaui gletscherekhez (jéghalmok) mentem, melyek kristály tisztaságukról ’s hasadékaik közt tündöklő égszínkék fényökről nevezetesek. Egy ifjú fejszével vágott a’ jéghalmokan lépcsőket könynyebb felhághatás végett Ezen jéghegyekből az olvadó víz igen mély kősziklahasadások közt zuhan le ’s alább gyönyör nagy zuhanyt képez.”3
A Jégtenger egy bizonyos gleccsernek a tulajdonneve, s a többi, mint a jéghegy, jéghalom igen félreérthető, nem csoda, hogy nem gyökeresedett meg nyelvünkben, nem vált magyar földrajzi szakkifejezéssé. Inkább egy másik szó, a jeges válik közkeletűvé:
JEGES, (2), (jeg-es) fn. tt. jeges-t, tb. -ék. Jégtömeg vagy jégmező a havason, mely az itt ott felolvadt hóból alakúlt.”4
– Ballaginál a Gletscher szó magyarázatánál, szinte az eddigiek összefoglalásaként:
jegne, jeges (hegy), jéghegy, jégdúcz, jégcsúcs.”5
Báró Eötvös József nagyhatású korai regényében, „A karthausi”-ban, melyben 1836–37-es, Svájcon is átvezető útjának emlékeit is megörökítette – annál a résznél, mikor már majdnem egy hasadékba zuhanva, barátja, Armand megmenti a főhős életét –, ezeket a szép sorokat olvashatjuk:
„Kipihenve egy szikladarabon s beásva palaczkunkat neveinkkel, visszamenet már ismét a jégtengerhez közelítettünk, midőn a Montblanc csúcsán elébb mint egy kis füstoszlop, később mindig sötétebben nagy felleg vonula fel, vészszel fenyegetve, mely, még minekelőtte a jeges közepéhez érheténk, egész erejével kitört. Fenséges vala a látmány, de borzasztó. Körülöttünk a nagy fellegár, itt-ott egyes villámtól kettészakítva, szétfoszolva, gomolyogva s darabokra szaggatva a nagy szélvész csapásitól, alattunk sötétkéken a jeges, míg a zápor zúgva mosá hullámzó jegét, a szél ordítva futá át a völgyet, s a mennydörgés száz bércztől s sziklától visszalöketve, felhangozék hatalmas szavával.”6
Vagy a „Novella” című novellájában:
„A jeges halkan előre nyomúlva, egész halom sziklatöredéket tol a völgybe…”7
Ez az elnevezés a XIX. század óta használatos, és – legalábbis a mi századunk elejéig – meglehetősen tartotta magát, pedig akárki előtt feltűnő könnyű összetéveszthetősége: vagy jelzőként ismeretes, jeges út, jeges víz stb., vagy mint a jegesember összetételből főnevesülve.
A társadalomtudományok mellett a természettudományok, különösképp talán a botanika iránt vonzódó Eötvös József, mint szép- és szakíró is s mint kultuszminiszter is, a tudományos nyelv megmagyarításában igen érdekelt volt, maga is igyekezett az olykor erősen túlzó áramlatokat helyes mederbe terelni. Ennek kapcsán fia, Loránd, Heidelbergből, ahol egyetemi tanulmányait végezte, 1870-ben hozzá írt egyik (épp március 15-én keltő levelében egyebek közt ezt írja:8
„A tudománynak nemzetünk keblébe kell behatni, ezért magyarúl kell azt előadnunk; de nem szabad magát a külföld tudományos irodalmától elkülönöznie, s ezért meg kell tartanunk annak nomenclaturáját. – Ez általános nomenclatura a tudomány tanulását nagy mérvben elősegíti; de van ezenfelül még más fontos jelentősége is. – Nem egy vagy más szobatudós önkényszer alkotmánya az, hanem szorosan összefügg az magának a tudománynak történetével, mondhatnám életével. – Ha az összes művelt világ minden lakója a magnetismus szónál Magnesia városára s meséjére gondol, miért adjuk mi ugyan-e fogalomnak a »delejesség« nevét? (S valjon sokkal magyarabb-e e szó?) – Ezer hasonló rosz szóval rendelkezünk, s nemcsak őrizkednünk kell újabb hibába nem esni; de még számtalan régi vétséget is kell jóvá tennünk. – Érzem annak fontosságát a nomenclatura tekintetében tisztába jönni, s ez vezetett e kérdésre. – Most midőn az összes physikát átdolgozom, egyszersmind a feladatot tűztem ki magamnak, annak fogalmait és törvényeit magyarúl kifejezni, fő szabályul tűzve ki magamnak: Megtartani mindazon latin vagy görög eredet kifejezéseket, melyek a franczia, német és angol irodalmakban egyaránt használtatnak. – Ha egyes, már eddig is elharapózott magyar terminusoknál kivételre is leszek kényszerítve, úgy azt soha sem fogom tenni oly esetekben, melyekben a szónak történeti értéke van.”
Fiához írt, erre adott válaszában a kultuszminiszter Eötvös helyesli véleményét:
„Alig képzelhetek nagyobb oktalanságot annál, hogy a sok akadályhoz, melyekkel a tudomány mezején küzdünk, még eggyel többet állítsunk fel; és senki nem fogja tagadni, hogy a magyar terminológia csakugyan nagy akadály. Magamon tapasztalom, hogy míg legalább népszeren írt természettudományi könyveket minden nyelven írtak, csak éppen a magyarokat nem használhatom. Azok, kik a tudományokat magyarul tanulják, az ellenkező bajban szenvednek, s így ez is emeli a kínai falat, mely a nyugottól elválaszt, s melynek, fájdalom, nem azon oldalán állunk, hol sok tudomány található. – Újabb időkben (s ebben egy kis érdemem van) az emberek kissé józanodni kezdenek, és a purizmus Don Quijote-jai is felhagynak fanatizmusokkal, míg azonban a természettudományi irodalom Szabó Józsefek és consortesei kezében marad, addig a bajon gyökeresen segíteni nem lehet. Az irodalom ferdeségeit csak írók hozhatják helyre, s reménylem, ha ti, fiatalemberek a munkához fogtok, a régi akadémikusok csak mint makulatúra fognak használtatni.”9
A későbbi világhírű fizikus kevés számú magyar nyelvű szaktudományos, illetve ismeretterjesztő írásában, úgy hiszem, nyomon követhetjük ezeknek az elveknek a figyelembevételét. Ilyen szempontból alig vizsgálták műveit, ahogy azt Bodó Barna is megállapítja, pedig
„Eötvös nemcsak a fizikának, a nyelvnek is művésze volt… az őt eddig értékelők szemében a fizikus nagysága eltakarta a műnyelv tisztaságáért és helyességéért aggódó szakírót.”10
Eötvös Loránd nemcsak a tudományban tört a csúcsra; már tizennyolc évesen hosszabb utazást tett Svájcban, megmászta Európa második legmagasabb hegyét, a Monte Rosát, feljutva annak legmagasabb pontjára, a Dufour-csúcsra (4634 m). Később, még heidelbergi (és königsbergi) diákévei alatt, 1869-ben Tirolban túrázott, majd egészen az első világháború kitöréséig minden nyarat az akkor még Ausztriához tartozó Dél-Tirolban elterülő Dolomitokban, Schluderbachban töltötte, ahonnan több hajmeresztő csúcs első megmászását teljesítette sikerrel. Magánügyének tekintett különös szenvedélyének úgyszólván alig adott hangot, így egyik korai fordítását akár saját vallomásának is tekinthetjük. A szóban forgó mű: John Tyndall „A Jungfrau első megmászása”.11 Most az érdekes írásnak csak a témánkra vonatkozó rövidke részét, mindjárt az első mondatát idézem:
„Az 1863-ik év nyarában csaknem két hetet töltöttem az Aeggischhorn hegyoldalán, majd a zöld Alpokon sétálva s álmodozva, majd az Aletsch-jégáron [– kiemelés tőlem: K. D. D.] komolyabban foglalkozva.”12
Megvan tehát a keresett szó, melyhez maga a fordító a következőt fűzi, a 4. lábjegyzetben:
„A Gletscher-nek megfelelő magyar kifejezésekre nézve, hosszas megfontolás után a »jégár« szóban állapodtam meg. Eredeti magyar szó e fogalomra már azért sincs, mert az annak megfelelő tárgy honunkban hiányzik. Legtermészetszerűbb lenne tehát a német »Gletscher« vagy a franczia »Glacier« kifejezést irányadóúl venni. De ha a »Gletscher«-t akarnók fordítani, akkor a »csúszó«, »csusza« vagy »csuszlány« kifejezésekhez jutnánk, ha pedig a »Glacier«-t fordítanók, akkor a »jeges«, »jegecz«, vagy »jegnek« szókat kellene alkotnunk. E kifejezések közöl a csuszót, csuszát és csuszlányt, sőt még a már itt-ott használatba átment »jegnek«-et is rosz hangzás miatt tartom elvetendőnek, a jegecz és jeges szókat pedig azért nem akarom használni, mert más fogalmak jelzésére alkalmaztatnak. Az egyszerű fordítás tehát czélhoz nem vezet, s a »Gletscher«-nek megfelelő magyar szót a fogalomnak lehetőleg megfelelően újból alkotni kell. – Ha így tekintetbe vesszük, hogy a Gletscher nem egyéb mint jégfolyam, vagy jégáram, úgy az utóbbinak rövidítéséből alkotott »jégár« talán czélszerűnek fog tartatni.”
Az 1866 nyarán vezetett kis úti noteszben s hasonlóan az 1869-es hegymászásai során vezetett másik kis jegyzetfüzetben természetesen mindvégig Gletscher szerepel, közben pedig egy atyjához írt levelében ez áll:
„Reggel felé kissé tisztult, s ha a napot magát nem is, legalább viszfényét láthattam a jegesekkel födött hegyeken melyek a Splügen passt környékezik.”13
Ezt követi 1872-ben a jégár. De még 1878-ban is Requinyi Géza, aki különben nagyon a szívén viselte a földrajzi szaknyelv ügyét, mondhatni „Eötvös-i” értelemben, „A jegesek földrajzi elterjedése” címmel értekezik, sok más, e tárgyban s e szót is bennefoglaló hasznos tudományos írása mellett.14 Igaz, mindjárt így kezdi:
„A jegesek vagy jégárak, a természet e nagyszerű tüneményei, kiválóan hegyvidéki jelenségek.”
Déchy Mór, Eötvös és Zsigmondy Emil mellett a kor leghíresebb hegymászója, a Kaukázus első igazi felfedezője 1873-ban „Első felmászás a Monte-Rosa legmagasabb csúcsára a hegy déli oldaláról” cím beszámolójának megírásakor, illetve megjelenésekor talán nem is ismerte e szót. A gletscher szó első előfordulásakor a lábjegyzetben a magyarázat: „= jeges, jégne”.15 Úgy tűnik, később sem barátkozott meg ezzel az Eötvös-féle új szóval. „A Mont-Blanc” című „utazási tanulmányában” nem túlzottan következetes a földrajzi kifejezések alkalmazásában; ennek köszönhető, hogy a sokszor emlegetett gletser szó különböző elnevezéseit felsorakoztatva egyszer a jégár is előfordul.16 De így járunk Tauscherné-Geduly Hermina „Utazásom a Montblancra” érdekes útirajzával is.17
Ballagi német szótárának kiegészítésében a Gletscher magyar jelentése: „jégmező, ? Jégár”.18 A kérdőjel számomra kérdéses, de az igazi kérdés az: jó-e ez az új, Eötvös Loránd által alkotott szó, s miért nem vált máig – a talán egyértelműségénél fogva – közkeletűbb gleccser mellett vagy helyett elterjedtebbé, s hol, milyen helyeken fordul elő napjainkig a szó. De ennek megválaszolása egy másik közlés és egy nálamnál felkészültebb nyelvész feladata lehet.
