Hídverés rovat

Száz éve halt meg Elias Lönnrot

Dr. Józsa László
orvos, Kalevala

Száz éve, 1884. március 19-én halt meg Elias Lönnrot, az orvos, a tudós irodalmár, néprajzkutató, nyelvész. Halálával nemcsak legnagyobb fiát, hanem utolsó polihisztorát is elvesztette a finn nép. A sors hosszú élettel, jó egészséggel áldotta meg, így megérhette küzdelmes ifjúsága után munkásságának elismerését, a nehezen kivívott sikert, hazájából és egész Európából felé áramló szeretetet és megbecsülést.

Lönnrot szülőháza

Elias Lönnrot (a család eredeti neve Vahteraja), 1802. április 9-én Sammattiban, Dél-Finnország apró falucskájában született, szegény falusi szabó fiaként. Az írás-olvasást bátyjától tanulta meg. Tizenkét éves korában került a tammisaari kétosztályos iskolába, majd 1816 tavaszán a turkui katedrális iskolájába, ahol nemcsak a korábban sok nehézséget okozó svéd nyelvet, hanem a latint is alaposan megtanulta. Anyagiak hiányában 1818 őszén megszakította középiskolai tanulmányait, és csak 1820 márciusában folytatta Porvooban. Még ugyanez év tavaszán Hämeenlinnába kerül patikus segédnek. Sok dolga nem lehetett a gyógyszertárban, mert közben a helyi iskolában magántanulóként teológiát, latin, görög, héber és német nyelvet tanult. 1822 őszén iratkozott be a turkui egyetemre. A véletlen úgy hozta, hogy egy hét alatt került az egyetem matrikulájába Runeberg a költő (a finn nemzeti himnusz megalkotója, Vörösmarty Mihály fordítója), Snellman, a neves történész és filozófus és Lönnrot neve. Ők hárman – később – a századfordulóig meghatározták a finn nemzeti fejlődést, az ország szellemi életét. A 19. század elején Turku nemcsak fővárosa, hanem szellemi központja is Finnországnak. Itt jelent meg – két svéd nyelvű lap mellett – az első finn nyelvű újság, a Turun Viikko-Sanomat (Turkui Heti Hírlap) is. Az egyetem fennofil oktatóiból és diákjaiból verbuválódott a nem hivatalos „Szombat Társaság”, amelynek tagjai később jelentős szerepet játszottak a finn nemzeti kultúra, a finn-nyelvűség, a nemzeti autonómia megteremtésében.

Lönnrot turkui egyetemi éveiről keveset tudunk – ő maga nem írt emlékiratot –, az egyetem iratai pedig az 1827. szeptemberi tűzvész alkalmával nagyrészt elpusztultak. A 18. század végén kezdett kibontakozni Finnországban a finn nyelvű irodalom és kultúra, s ennek első lépéseként a népköltés gyűjtése, kiadása. A népköltés felé irányította Lönnrot figyelmét R. Becker, a történelem tanára, amikor megbízta a Väinämöinenről szóló disszertáció megírásával. 1827. február 14-én védte meg „De Väinämöine priscorum fennorum numine” (Vejnemöjnenről, a finnek hajdani pogány istenéről) című latin nyelvű disszertációját. Ugyanez év júniusában 11 záróvizsga (görög irodalom, retorika, matematika, történelem, keleti irodalom, fizika, elméleti és gyakorlati filozófia, kémia, természetrajz, irodalomtörténet) után „doctor philosophiae ac artium liberalium magister”-ré avatták.

Lönnrot bölcsészdoktori értekezésének címlapja

Lönnrot disszertációjának csak első felét (16 oldal) ismerjük, mert az anyag többi része elégett, úgyannyira, hogy a kinyomtatott értekezés a mondat közepén szakad meg, éppen olyan résznél, ahol a térdsérülés gyógyításáról van szó. Az 1827-es tűzvész, majd az egyetem Helsinkibe való áttelepítése miatt az oktatás több mint egy évig szünetelt. A kényszerű szünetet Laukkóban, Törngren orvosprofesszor családjánál töltötte Lönnrot, illetve a nyári hónapokban Kelet-Finnország-i gyűjtőútra ment. Barangolásairól visszatérve 1828 őszén az újonnan beinduló egyetem orvosi karára iratkozott be. Közben nekilátott a gyűjtött népköltési anyag feldolgozásának és a tervezett öt füzet közül négy meg is jelent 1829 és 1831 között, Kantele, a finn népnek régi és újabb énekei és dalai címmel. Nem tudjuk pontosan mi indította Lönnrotot arra, hogy orvosi fakultáson folytassa tanulmányait. Valószínűleg több ok szolgáltatta az indítékot: dolgozott a hämeenlinnai patikában, kapcsolatba került E. J. Sabelli nevű orvossal (aki anyagilag is támogatta tanulmányait), turkui évei alatt nemcsak hallgatta Törngren orvosi előadásait, hanem házitanító is volt annak családjánál, ifjúsága és gyűjtőútja alatt felmérhette az egészségügyi ellátottság hiányait, megismerte a népi gyógymódokat és gyógyító babonákat. 1832-ben avatták orvosdoktorrá, Helsinkiben. Disszertációjának címe: A finnek varázslásos gyógyításáról (Afhandling om finnarnes magiska medicin).

Lönnrot orvosdoktori disszertációjának címlapja

Az értekezés Törngren vezetésével készült és svéd nyelven íródott (2. és 3. ábra).Az értekezés – amellett, hogy felsorolja finnül is – a javasok elnevezéseit, az általuk használt fogalmakat, betegség elnevezéseket, ismerteti a mágikus gyógyító módszereket (ráolvasás, ima stb.), a betegségek mágikus eredetét. Feltételezi (igen helyesen), hogy a betegségeknek lelki okai is lehetnek, s az ilyen kórképekre lehet hatni mágiával. Az értekezés végén népi gyógyszerek, kenőcsök, gyógymódok – tehát nem varázslásos eljárások – leírását adja. Irodalmi hivatkozásai között Porthans De poësi fennica, Ganander Mythologia fennica, Becker és Lencquist művei szerepelnek. Az értekezés anyagát később egy nagyobb lélegzetű tanulmányba is beledolgozta és a Finn Orvostársaság Acta-i sorozatban tette közzé 1842-ben. Az orvossá avatását megelőzően, 1831-ben megalakították a Finn Irodalmi Társaságot, amelynek titkára lett. A kor viszonyaira jellemző, hogy a finn nyelv és irodalom ápolására alakult társaság hivatalos és ügyviteli nyelve a svéd volt. A Társaság anyagi támogatásával 1831 nyarán és 1832 júniusában (ezúttal már orvosként) újabb gyűjtő utakat tesz Kelet-Finnországban és Orosz-Karjalában. 1832-ben nyerte el a kajaani-i körorvosi hivatalt, de működését csak 1833 januárjában kezdhette el. Körzete óriási, legtávolabbi települései 45-60 mérföldnyire voltak a székhelytől (itt jegyzem meg, hogy téves Buzinkaynak az az adata, hogy Kajaani 60 mérföldnyire van Helsinkitől, a valóságban, napjainkban, országúton 582 km a két város közti távolság). Maga, az akkoriban 2500-3000 lakosú Kajaani városka a Nuasjärvit és Oulujärvit összekötő Kajaanijoki nevű folyó bal partjára épült. Azért játszott fontos szerepet a kereskedelemben, mert az egyetlen közlekedési lehetőség, a vízi út mentén terült el, Orosz-Karjala és a Botteni öböl között. Bár Lönnrot korábban is járt Kajaaniban, nem tudjuk, hogy tudatos volt-e a helyválasztása, az azonban bizonyos, hogy rendszeresen kikérdezgette az arhangelszki kormányzóságból odaérkező parasztokat, kereskedőket. Kajaani vidékén kevés és gyenge minőségű a termőtalaj, a terület nagy részén erdő és mocsár volt (és van ma is), így nem csoda, ha gyakori volt az éhínség, a lakosság nyírfa és fenyőkéregből készített őrleményt, s ezt használták a gabonaliszt pótlására, gyakran ahelyett is. Ebben az időben még megvolt a szomszédos Halolában az a szent fenyő, amely mellett a múlt század közepéig pogány szertartásokat végeztek. A Kajaani Múzeum Lönnrot szobájában nemcsak használati tárgyainak egy része, műveinek és cikkeinek gyűjteménye, hanem egy pontos térkép is látható arról, hogy ott-tartózkodása 20 éve alatt merre vezetett a több mint húszezer kilométernyi gyűjtőútja. A Kajaanijoki partján ma is áll az a 6×4 m-es faház, amelyben Lönnrot élt, gyógyított, dolgozott, megalkotta a Kalevalát (4. ábra). 1833 tavaszán kezdte összeállítani azt a népköltési gyűjteményt, amelyből később a Kalevala lett. Ekkor írta, hogy

„…nem hagyom addig abba a runók lejegyzését, míg akkora gyűjteményem nem lesz, mint a fél Homérosz”.

1835. február 28-án készült el a kézirat tisztázása, ekkor írta föléje a Kalevala, avagy a finn nép hajdani történetéről szóló régi karjalai runók címet. Ez, a később Ó-Kalevala néven ismertté vált gyűjtemény 1835 karácsonyára jelent meg 500 példányban.

Lönnrot lelkesedése, munkabírása határtalan volt. Amellett, hogy továbbra is ellátta fárasztó körorvosi munkáját, újabb gyűjtő utakra vállalkozik, verseket ír, fordít, tanulmányokat közöl, és arra is jut ereje és ideje, hogy finn nyelvű folyóiratot alapítson. Foglalkozik a finn mitológiával, őstörténettel, összegyűjti a lírai népdalokat és 1840-ben Kanteletar címen kiad 652 éneket. 1847-re fogyott el a Kalevala első kiadása és Lönnrot nekifog a bővített, újjárendezett új kiadás előkészítésének. A bőség zavarával küzdve, több mint százezer sornyi anyagból választja ki a végleges Kalevala 22 795 sornyi anyagát. Ezzel a munkával 1849 januárjában készül el, s ugyanez év decemberében 1250 példányban hagyta el a nyomdát az 50 énekből álló új Kalevala. Jóformán be sem fejezi az egyik munkát, már hozzálát a finn–svéd szótár elkészítéséhez, részt vesz a zsoltárbizottság munkájában, Kajaaniból irányítja a Helsinkiben működő Finn Irodalmi Társaságot, kutatja a lappok nyelvét, néprajzát. Kajaani évei alatt kapcsolódik be a finn nyelvújításba, megteremti a finn orvosi és botanikai szaknyelv szókincsét. Körorvosként írta meg orvosi ismeretterjesztő, egészségnevelő, tanácsadó könyvét (Talonpojan kotilääkari, Falusi háziorvos), amely két kiadást ért meg (1839, 1856).

A Helsinki egyetemen 1851-ben létesült a finn nyelv és irodalom tanszéke. Az első professzor, M. A. Castren korai halála (1852) után Lönnrotot hívják meg a tanszék élére. Ekkor felhagyott az orvosi gyakorlattal és 1853–1862 között „csak” az irodalommal és néprajzzal foglalkozott. Hatvanéves korában vonult nyugalomba, szülőfalujába költözött, ahol még több mint húsz évig folytatta munkásságát. Itt nemcsak gazdálkodott, hanem ismét folytatott orvosi gyakorlatot, a környék tanítója, prédikátora, orvosa, ügyvédje volt egy személyben. 1884. március 19-én bekövetkezett halála nemzeti gyászba borította Finnországot, de gyászolta egész Európa és az Új Világ is.

Lönnrot rendkívül sokoldalúan képzett, színes egyéniség volt. Bár aktívan nem politizált, politikai éleslátására vall a Kalevala újjászerkesztésekor írt levelének pár sora:

„A munkát napvilágnál fogom elvégezni, nehogy meglepjen az éjszaka, mivel akkor senki sem tud dolgozni”.

Az éjszakára hivatkozás I. Miklós cár önkényuralmi rendszerére, az 1840-es évek végén valóban bekövetkezett cenzúrára, a finn irodalmi és nemzeti élet megbénítására utal.

Lönnrotot egyetemi évei óta foglalkoztatta a népi mágia, a ráolvasások, eredetigék. Mind a bölcsészdoktori, mind az orvosdoktori disszertációjában bő teret szentel ezeknek. A Kalevala végleges szövegében több mint 3000 sornyi varázsige olvasható. Ezeket a varázsigéket külön füzetben is megjelentette, mégpedig témák szerinti csoportosításban. Megkülönböztette a „vérzáró”-, „kenő”-, „fájdalom”-igét stb. A Kalevala csaknem minden éneke tartalmaz orvosi vonatkozású részt. A 17. énekben a veszettség leírása olvasható, s ezt rögtön összefüggésbe hozza a kutyával. A 45. énekben a görvélykórról (tbc) ír, s ugyanebben az énekben felsorolja a „rejteki rontásokat” (ismeretlen eredetű betegségeket), amelyeket a néphit szerint Louhi küldött Kalevala népére. Ilyenek voltak a csikarás, köszvény, görvély, kelés, fene, dög stb. A 47. runóban a szoptatási emlőgyulladás és a szem árpájának leírása található. Sokfelé és bőségesen szól a Kalevala a sérülésekről (a 15. énekben a csonttörésről), azok ellátásáról, gyógyításáról, és az ilyenkor használatos bűvigékről. Igen érdekes, hogy a ficamodásra, csonttörésre való ráolvasás szövege csaknem szóról-szóra megegyezik a magyar ráolvasás szövegével. A sebkezelésről a 7., 9. és 15. runóban olvashatunk, a 9. énekben pedig többféle gyógyír összetétele is megtalálható. A 3. runóban a kezek és a lábak, a 29.-ben pedig az orr és fül fagyásos sérüléséről esik szó. A 3. énekben így jellemzi az égési sérülést: „gonosz seb a tűz ütötte”, majd meghökkentően modern, alig 1-2 évtizede elfogadott első ellátási módot ajánl:

„Hints hideg vizet hegyibe,
Szórj szaporán szajt fölibe
Az elégett helyeknek,
Tűz ütötte rossz sebeknek.


Hűvös hóval úgy csitítsd,
Hideg jéggel csillapítsd
A tűz ütötte nagy sebeket”

„Fagyos kondért hozz kezedben,
jégnyelű merőkanállal!
Vess jeges vizet belőle,
hóborogatást helyëzve
tűztől hólyagos helyekre,
lángoknak lobos nyomára!


hints hideg havat özönnel,
kenëgesd finom kenőccsel
tűznek hólyagos helyeit,
lángoknak lobos nyomait!”

Megtaláljuk a Kalevalában a lágyéksérv, köldöksérv (a kizáródott sérvek), a terhesség, az elhúzódó szülés stb. leírását is. Olvashatunk a tisztálkodásról, táplálék elkészítés módjairól, testkultúráról és sok egyéb egészségügyi-higiéniai témáról is a Kalevalában.

A Kalevala megjelenése szinte osztatlan sikert hozott, kevés és csendes volt a kételkedés hangja. Egyik első értékelője M. A. Castrén (később tanszéki elődje) így írt:

„Olyan kincs rejlik bennük (t. i. a runókban), melyet Homérosz, Osszián és az Eddák sem homályosítanak el.”

1841-re Castrén elkészítette a svéd fordítást, s ennek alapján J. Grimm a berlini Tudományos Akadémián előadást tart a Kalevaláról, előadását ugyanabban az évben meg is jelenteti (1845), s ebből a tanulmányból értesül Európa a Kalevaláról. Párizsban L. LeDuc „La Finlande” című kétkötetes műve ismerteti és értékeli a Kalevalát (1845). A Kalevala német fordítása (immáron az új, kibővített szöveg alapján) 1851-ben, az angol 1884-ben készült el. Napjainkban 30 nyelven, félszáznál több verses és prózai fordításban olvasható a Kalevala. Mi magyarok csak későn ébredtünk rá a finn népköltés, a népi eposz szépségére, amiért a már idézett LeDuc meg is rótt bennünket:

„A mai magyarok tagadják a finn fajjal való atyafiságukat. Miért?”.

A késői ráébredést kipótoltuk, 1859-ben Hunfalvy Pál ajánlására a Magyar Tudományos Akadémia külföldi tagjai sorába választotta Lönnrotot. Barna Ferdinánd döcögő fordítása után 1908-ban jelent, meg Vikár Béla átültetése, amelyről Paasonen finn nyelvész úgy vélekedett, hogy

„ha elveszne a finn nyelvű Kalevala, rekonstruálni lehetne Vikár szövegéből”.

Azóta két újabb, a korábbiakat is, egymást is felülmúló fordítás készült el (Nagy Kálmán, 1972. Bukarest, Rácz István, 1976. Helsinki). Mindkettő Budapesten is megjelent, és a közelmúltban Képes Géza közölt részleteket készülő, immár ötödik Kalevala fordításból.

A Kalevala hatása nemcsak felmérhetetlen, hanem beláthatatlan is. Nemcsak az észt nemzeti eposz, a Kalevipoeg és Longfellow indián-hőskölteményének ihletője, hanem szinte valamennyi művészet alkotóját inspirálta. Másfél évtizede a budapesti Körszínházban színre vitt Kalevala pedig éppen Finnországban keltette új életre a már-már kötelező tananyaggá merevedő-szürkülő nemzeti eposzt.

Lönnrot remekműve (mert bár alig tett hozzá valamit, mégis elsősorban az ő alkotása) most, másfél század után is egyre kiterjedtebben hat világszerte. Lönnrot és a Kalevala nemcsak nemzetté kovácsolta a finneket, hanem világszerte ismertté és megbecsültté tette a negyedfél milliós finn népet. A világ tudatában Lönnrot egyet jelent a finnekkel és bár nem az orvostudomány területén elért eredményei tették halhatatlanná, műveinek szinte minden sorában ott érezzük humanista orvos szellemét. Halálának centenáriumán világszerte megemlékeznek a legnagyobb finnről, az orvosról, irodalmárról, polihisztorról.

Jegyzetek

  • fennofil – A finn nyelvet és szellemet középpontba állító mozgalom
  • doctor philosophiae ac artium liberalium magister – a filozófia doktora és a bölcsészettudományok tanára.
  • szaj – A székelyeknél vékony jég, első fagy a vízen.

Irodalom

  • 1. Antilla, A.: Elias Lönnrot – elämä ja toiminta. Helsinki, 1931–35. p.
  • 2. Bán A.: A finn és észt irodalom története. = Finnek és észtek. Egyetemi Nyomda, Budapest, 1928 (267–282. p.).
  • 3. Bereczki G. (szerk.): Hozott isten holdacska. Finnugor varázsigék, imádságok, siratok. Európa, Budapest, 1979.
  • 4. Buzinkay G.: Elias Lönnrot az orvos és a Kalevala alkotója. = Orvosi Hetilap (1972). 1539–1541. p.
  • 5. Dolmányos I.: Finnország története. Gondolat, Budapest, 1972.
  • 6. Haavio, M.: Elias Lönnrot. = Journal of Scandinavian Folklore, 1970, 26, 25.
  • 7. Józsa L.: Finn népi orvosi emlékek a Kalevalában. = Bács-Kiskun Megyei Kórház Évkönyve, 4. kötet, 1965. (109–114. p.).
  • 8. Kalevala. Vikár Béla fordítása. Európa, Budapest, 1962. Nagy Kálmán fordítása. Kriterion, Bukarest, 1972. Rácz István fordítása. Európa, Budapest, 1980.
  • 9. Kajaani im schönen Kainuu (Kajaani város útikalauza). Kajaani, 1983.
  • 10. Kálmán B.: A finn és az észt nyelvújítás. = Magyar Nyelv 44 (1948). 11–17. p.
  • 11. Kaukonen, V.: A Kalevala születése. Gondolat, Budapest, 1983.
  • 12. Képes G. (szerk.): Napfél-éjfél. Finnugor rokonaink népköltészete. Magyar Helikon, Budapest, 1972.
  • 13. Laitinen, K.: A finn irodalom története. Gondolat, Budapest, 1981.
  • 14. Lönnrot, E.: De Väinämöine priscorum fennorum numine. Abo, 1827.
  • 15. Lönnrot, E.: Afhandling om finnarnes magiska medicin. Helsingfors, 1832.
  • 16. Nagy K.: A Kalevala földjén. Kriterion, Bukarest, 1969.
  • 17. Sadeniemi, M., Vasikansa, J. (szerk.): Nykysuomen sanakirja. I–VI. Porvoo-Helsinki, 1970.
  • 18. Vikár B.: Magyarázatok a Kalevalához. La Fontaine Irodalmi Társaság Kiadása, Budapest, 1935.

(Mindkét értekezés teljes fénymásolatát prof. M. Jörvinen, Tampere bocsátotta rendelkezésemre.)