Egyszer egy antikváriumban járva találtam egy négy kötetes novella gyűjteményt. A novellákat többnyire általam nem ismert szerzők írták és sok II. világháború előtti volt. Mivel szeretem a fantasztikus irodalmat azon nyomban meg is vettem. Kiderült, hogy olyan munkákkal van tele, melyek még a mai kortárs science-fiction írókkal is felveszik a versenyt. Többek közt Dr. Kubb kalandjai, ki talált egy olyan ’betegséget’, mely munkára készteti a lusta embereket is. Ezek között olvastam Herczeg Ferenc három novelláját: A Cserebőrűek, Rébuszbáró és a Szíriusz. Most csak a legutóbbival fogok foglalkozni, hiszen kultúrtörténeti szempontból meglehetősen fontos volt, ámbár elfeledkeztek róla.
Ezeket a novellákat a Rádiumkirály című gyűjteményben olvastam, melyet azóta igazán értékes munkának tartok. Ez egy négykötetes sorozat második kötete, mely „…a magyar tudományos-fantasztikus irodalom múltját mutatja be a XIX. század elejétől 1945-ig. Ritkaságokból, könyvtárak védett anyagából, gyűjtők féltett kincseiből… [válogattak] össze a legjobb, legérdekesebb, ma is élvezhető írásokat, fantasztikus látomásokat, elképzeléseket a jövőről, esetleg a mi napjainkról.”1 Többek közt azért tartom a Rádiumkirályt igazán fontosnak, mert legalább magával a novellával megismerkedhet az érdeklődő, mivel a ’80-as évek végén néhányan úgy döntöttek, hogy egy csokrot kínálnak a legkorábbi magyar tudományos-fantasztikus irodalomból.
Mielőtt ehhez a gyöngyszemhez nyúlnék, szükségét érzem annak, hogy Herczeg Ferencről írjak pár sort. Aki kissé mélyebben érdeklődik a magyar irodalom iránt, azok természetesen ismerik a nevét és munkásságát.
Herczeg Ferenc 1863-ban született Franz Herzog-ként. Német polgári családból származott, a magyar nyelvet iskolásként sajátította el. Ezek fényében igazán meglepő, hogy olyan regényeket tudott írni, melyben az ősi magyar szellem kézzel foghatóan jelen van. Ilyen a Pogányok című regénye, mely a pogány besenyők közé Szent István korába kalauzolja el az olvasót, ahol Thonuzóba fiának történetét meséli el.
Később az MTA tagja majd másodelnöke lett, ő szerkesztette a konzervatív jellegű Új Időket és ő volt a Magyar Revíziós Liga elnöke is. 1954-ben halt meg.2
Ez a novella Herczeg Ferenc tollából származik s a Szíriusz címet viseli. Már maga a történet is érdekes, hiszen az első időutazásos novellával állunk szemben.
Az elbeszélés eredetileg A Hétben jelent meg 1890-ben. „A novella egy évvel megelőzte H. G. Wells Az időgép című regényét.”3 H. G. Wells regénye azonban nem is a szó szoros értelmében vett időutazásos történet, hiszen nem a múltba röpíti olvasóit, hanem a távoli jövőbe. Ilyenek voltak a XIX. századi és az azt megelőző utópiák is, itt azonban nem elméleti munkáról van szó, hanem ennek adott egy keretes történetet.
Herczeg novellája azonban kétségkívül a múltba tesz kirándulást, azonban nem a távoli múltba, csak 100 évvel ezelőttre. A történet inkább a két kor eltérő szokásaiban különbözik leginkább, a technológiai vonal háttérben marad. Ez a novellája Herczegnek olaszul is megjelent Senza Traduttore fordításában L’AVVENTURA DEL CAPITANO TIBOR címmel.4 Földes Imre pedig színdarabot írt belőle (1907).5
A történet egy Tibor Ákos nevű grófról szól, ki egy hirdetés alapján – hol saját lányának keres férjet – elmegy egy nyugdíjazott tanárhoz, Sergius mesterhez. Az öreg mester hallott a gróf különc magatartásáról, a legveszélyesebb helyzeteket is szívesen vállalja egy kis izgalomért. Ezért úgy dönt, megmutatja élete fő művét: az időgépét, Szíriuszt. Különböző áltudományos magyarázattal megmagyarázza a szkeptikus grófnak az időutazást, ki azt mondja: ’Hiszem, ha látom’. Így az első próbarepülést együtt végzik, s 100 évet visszarepülnek az éteren keresztül, mikor is a gróf azt mondja a tanárnak, hogy kiszáll. Meglepetésére az ükapja lakodalmára ér oda, ahol eltölt egy estét. Később ükapját párbajra is hívta egy nő becsülete miatt.
Az ükapa paradoxont egy huszárcsapással oldja meg. Kétségkívül ez a paradoxon és ennek feloldása bizonyosan átfutott az író fejében, ám 100 évvel később sincs erre kielégítő válasz. Így ő a lehető legelegánsabban oldotta meg a paradoxon feloldását, ugyanis igaz, hogy összetűzésbe kerül az ükapjával, azonban a véres kimenetel elmarad. A ’Nagyapa paradoxon’-t René Barjavel Le voyageur imprudent című könyvében (1943) fejtette ki.6 Lényegében arról szól, hogy ha visszamegyek az időben, s megölöm a nagyapámat, mielőtt találkozik a nagyanyámmal, akkor hogyan születek meg? Hiszen ha a nagyszülei nem találkoznak, akkor meg sem születek, de akkor nem tudok visszamenni az időben, hogy megöljem a nagyapámat.
A science-fiction két megoldást kínál erre az esetre: az eleve elrendeltetést – azaz semmiképp nem tudom befolyásolni az időt, mivel eredetileg is részese vagyok időutazóként;7 vagy az alternatív idősík elméletét, mely azt mondja ki, hogy az időutazó képes aktívan befolyásolni a környezetét, azonban ezzel egy teljesen új eseményláncolatot hoz létre, melynek kimenetelét nem lehet megjósolni.8 Mint láthattuk mindkét elmélet jelentősen később született, mint Herczeg Ferenc ükapa paradoxonja. Így csak felsejlettek benne ezek a problémák és közel 50 évet kell várni arra, hogy ismét terítékre kerüljön.
Egy másik problémakört is érint az író, mely a fantasztikus irodalom, filozófia és az ismeretelmélet egyik kedvelt és sokat vitatott témája. Ez a kérdéskör az alábbi kérdésekkel foglalkozik: mi a valóság, mi a különbség álom és valóság között illetve az álomban, hogy telik az idő.9 Látszólag megkerüli az időutazás problémáját azzal, hogy az egészet a képzelet játékaként sugallja, azonban így is legalább két idősík jelenik meg. Az egyik az, amit átélt: egy teljes éjszaka ükapja lakomáján. A mások pedig: a Szíriusz balesete, melyet Sergius mester lánya látott – az ő szemszögéből az időgép fel sem szállt, hanem azonnal belefúródott a földbe. Az előbbi időkerete több órás, míg a másiké néhány másodperc. Egyes elméletek szerint az álom nem éjszaka zajlik, hanem abban az utolsó pillanatban, mikor az ember felébred. Így lehetséges az, hogy ha egy hangot hallunk álmunkban az agyunk egy olyan történetet kreál, melybe a hang már okként van jelen. Ez a helyzet áll fenn Sziriusz baleseténél is – ha elfogadjuk azt a feltételezést, hogy az egész történet a képzelet szülötte – hiszen a sérüléseket a baleset következményeként szerezte Tibor gróf, viszont az agya emléket kreált, melyben minden sérülése egy párharc eredményeként jelent meg. Tibor Ákos felismerve szavainak súlyát szinte saját akaratából kíván elmegyógyintézetbe vonulni. Ez azt engedi feltételezni, hogy elhiszi, hogy megtörtént vele az, amire emlékszik, ám logikai úton ennek ellenkezőjére jut. Így saját magával kerül ellentmondásba. Ezt hívják kognitív disszonanciának.
Hamza D. Ákos 1942-ben filmre is vitte Szíriusz címmel ezt a remekművet, ami „…tizennyolc évvel korábban született, mint a Wells-regény első adaptációja. A nemzetközi szakirodalom mégis Az időgépet tartja a tudományos-fantasztikus irodalom megalapítójának és George Pal Az időgép (1960) című sci-fi filmjét a filmműfajénak. Hamza filmjéről még mindig nem tud a világ, sőt, ha őszinték akarunk lenni: a magyar közönség sem…”10
„Herczeg Ferenc örökszép regényének filmváltozata csodálatos harmóniába fogja össze a jelent a múlttal, a valóságot az álmok és vágyak mesevilágával – kiállításának gazdagsága, rendezésének szárnyaló fantáziája mérföldkövek a magyar film történetében. Karády Katalin és Szilassy László kettős alakítása a valóság és álom határmezsgyéjén felejthetetlen élmény.”11 Lényegében színész-legendák alakították a történet főszereplőit. Korabeli leírások hatalmas sikert jósoltak a filmnek. ”A Szíriusz bemutatása alkalmával az volt a szép, hogy szinte tapintani lehetett a siker forróságát… a rendező érdeme, hogy soha a legparányibb stílustalansággal, vagy töréssel nem találkozunk.”12 Azonban a várakozásokat az utókor mégis megcáfolta. Sajnos nem csak jelentősége veszett el, de sajnos magát a filmet sem mutatják be és nem ismerkedhet meg a magyar ifjúság a filmtörténet eme gyöngyszemével.
A velencei filmfesztivál nagy esélyese is volt, csak nyilvánvaló német-ellenessége miatt a németek nem engedték át neki a nagydíjat.13 Ennek ellenére a film igen előnyös korabeli kritikákat kapott, ami azt jelzi, hogy igen népszerű volt. „A film nagyszerűségét mutatja, hogy az álomszerűséget, tudományos vonatkozásokat, a szerelem érzését és az örök magyar szabadságvágyat úgy tudta képekbe szőni, filmre varázsolni, hogy a néző röpül a pergőképekkel, együtt száll az író… fantáziájával, a tudós gépével, és felolvad a művész, rendező, zeneszerző és szereplő játékában. A film főszereplője Szilassy László, kinek ennél szerencsésebb, férfiasabb és magyarabb alakítását nem láttuk… Karády élete legnagyobb alakítását adja. Feledhetetlen élmény minden mozzanat, amit ad.”14
A korabeli kritikák is mutatják, hogy a film hatalmas sikernek örvendett. Viszont most hova lett? Mindenki elfelejtette volna? Ez a film és nem utolsó sorban maga a regény is mérföldkőnek számít egyes körökben, kik főként a tudományos-fantasztikus alkotásokkal foglalkoznak. Sajnos nem lehetetlen, hogy ezek a körök sem ismerik ezeket az alkotásokat. Mostanában találkoztam olyan írásokkal, ahol megfelelő módon próbálják a nagyérdeművel megismertetni ezt a remekbe szabott filmet, ilyen például Gyenes Brigitta.15
A tudományos fantasztikus irodalmat általában mindenki szórakoztató s nem gondolatébresztő műfajnak tekinti. Pedig a fent említett két példa is mutatja, hogy akár magvas gondolatok elültetésére is alkalmasak. Hiszen itt az író nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy a jelen kor technológiájából következtet a jövő vívmányaira, s sokszor „…kifejtett merész, jóslatszerű eszméi[k] közül időközben… nem egy [lesz] lett praktikusan érvényesítve…”16 Ez természetesen nem a látnoki képességnek köszönhető, hanem a tudományos szakembereknek, kik élvezettel figyelik és kísérik nyomon a tudományos fantasztikus irodalmat. Lényegében itt a kutatókra ösztönzőleg hatnak a science-fiction történetek. Gondoljunk a Star Trek sorozatra vagy a Star Wars-ra. Tehát tényleg igaz az a paradigma, mely kimondja, hogy: a ’művészetek megelőzik a tudományt’.17 Jelen esetben a sci-fi megelőzi, illetve inspirálja a tudományt.
Tehát a jövő megrajzolása mindig fikció marad, legyen bármily valószínű. „Az a kísérlet, hogy az evolúciós folyamatba értelmet és irányt magyarázzunk bele, éppannyira elhibázott, mint sok tudományos gondolkodású ember azon törekvése, hogy történeti eseményekből olyan törvényszerűségeket absztraháljanak, amelyek lehetővé teszik a történelem további menetének megjósolását… az emberi tudás kétségkívül befolyásolja az emberiség történetének menetét, és mivel e tudás gyarapodását lehetetlen teljességgel előre megjósolni, hasonló a helyzet a történelem jövőbeli alakulásával…”18 Tehát Asimov álma a pszichohistóriáról csupán a tudományos fantasztikumban kap helyet. A jövő mindig ködbe burkolózik, olyanba, mely teljességgel áthatolhatatlan. Azonban mindig akadnak olyan emberek, kik megkísérlik a lehetetlent és belekémlelnek a jövő ködébe. Ilyenkor csak árnyakat látnak, melyek hamar tovatűnnek akár az álmok. Utólagosan azonban mindig megpróbálják ezeket az árnyakat konkretizálni és ebből születnek oly fantasztikus világok, melyek szemet gyönyörködtetnek vagy épp elborzasztanak. Herczeg Ferenc is belekémlelt ebbe a ködbe és gyümölcsei ezek a történetek lettek.
