Hídverés rovat

Most jön a kritika

Jókai Mór
A magyar Faust című elbeszélés befejező része
matematika, kémia, természettudomány, tudós, Hatvani István

Tudvalevő dolog, hogy én egy művet sem bocsátok közre addig, míg azt egy igen kedves barátomnak, aki mint szigorú kritikus Kakas Márton név alatt ismeretes, meg nem mutatnám s szerény elmeszüleményem iránti véleményét alázatosan ki nem kérném.

E nagyon szigorú kritikusnak a fentebbiekre tett észrevételeit közrebocsátani szinte kötelességemnek tartom; bárha az fentebbi művemmel igen kegyetlenül bánik is, szórul-szóra adván.

– A fentebbi életírása Hatvani tanárnak elejétől végig nem más, mint vakmerő helyettesítése a megtörténteknek a képzelem szörnyszülötteivel.

– Hatvani István tanár, mint kezeink között levő önéletírása, jegyzetei és végül a felette tartott leghitelesebb halotti beszéd sorai tanúsítják, igen is harminchét évig volt a debreceni kollégiumban bölcsészet és természettan tanára, de bűvészettel azon idő alatt épen nem foglalkozott, sőt a babonáknak világos ellensége volt, a melyről meggyőződhetik mindenki, ha önéletírásában elolvassa azon kárhoztató észrevételeket, melyeket németországi akadémiákban utaztában tett a vérrel verejtékező straupingeni csodaképről; a regensburgi ördöngös építész műveiről, a csodatevő puskáról, mely a templomban őriztetik, kinek lövése elszakítá egy jáger három ujját, az a feszület érintésére ismét kinőtt; egy szoborról, melynek szakálla nő, úgyhogy minden szombatón borotválkoznia kell; a ratisbonai híd ördögűző márvány kutyájáról és kakasáról; Augsburgban a szent Gallus képéről, mely ujjával e szóra mutat: „Dahin”, a monda szerint az ördög ott vitte keresztül a falon Luthert, mikor V. Károly proscribálta; s a st. geverni kalodáról, melybe minden idegent, aki átkel a Rajnán, nyakával beleszorítnak és megkeresztelnek, hogy a gonosz lelket át ne vigye a túlsó partra. Minden efféle babonákat magas lenézéssel traktál útleírásában, a mit bizonyosan nem tett volna, ha magának is érdekében állott volna az ördög hitelét öregbíteni.

Mennyire nem volt Hatvaninak németországi jártában-keltében sem az ördög kincseivel, sem a visszatérő dénárral semmi dolga, azt napi jegyzékei bizonyítják, ahol fel vannak sorolva, miket adott ki a kollégium által nyert költségből német ruhára. Egy fekete paróka 3 forint, német mente 27 forint, fekete strimpfli 1 forint, czipellők 1 forint 48 kr., czipellőre csatt 54 kr., máncséta 1 frt 02 kr., fejér német mente 21 forint, német inghez való gyolcs stabja 13 bátzon és 4 rappe, selyempalást 32 frt. Német kard és szíj 6 forint 20 krajczár. Mind valóban! Akkor még azok a vastag krajcárok voltak, amiket a hagyomány szerint Mária Terézia királynénk azon célból veretett, hogy kincstárnokát rászedje vele: ki is sokat opponálván amiatt, hogy a királyné igen bőkezűleg osztogatja aranyait a kolduló barátoknak, azontúl ő felsége kétfelé nyitható krajcárokba rejté alamizsna aranyait. Még gyermekkoromban én is akadtam többször ilyen kétfelé nyitható krajcárokra; de biz azokból az aranyakat már akkor kivették.

Azt is meglátja mindenki, hogy Hatvani rendesen kifizette ebédjét, vacsoráját; az ebéd 22 kr., a vacsora 6 kr., a kávé reggel 3 kr. Tehát ezzel meg van cáfolva, mintha a török szultántól hordatott volna magának kosztot.

Sőt az sem igaz, hogy pálcájával rajzolt kocsin járt volna, mert mindenütt számot ád, hogy mit fizetett a hajósnak, aki elszállította s a szekeresnek, s ez utóbbi hányszor döntötte fel az úton? Ami rendesen megtörtént.

Minden egyéb róla feljegyzett mendemondát halomra dönt pedig azon históriai adat, miszerint Hatvani István professor uram ugyanazon évben, hogy professorrá lett Debrecenben, a szent házasság frigyébe is belépett Csatáry István szenátor úr leányával Máriával, és hagyott maga után tíz élő gyermeket és túlélő özvegyet.

Már most tessék minden józan gondolkodású olvasónak megítélni, hogy lehet-e valakinek, aki tisztességes feleséges ember, éjszakánként a temetőben elkóborolni és ott a más asszonya kedvéért az ördöggel viaskodni? Lehet-e valami alapja azon mesének, hogy Hatvani vendégei ne találtak volna a tűzhelyen dél idején egyebet hét szirmos macskánál, holott világosan meg van írva róla amaz emlékbeszédben, hogy

„Sok nagy urak, Mágnások
Gyakorta házánál kérték ki szállások.”

S kérdem minden tapasztalt embertől, van-e oly elvetemedett ördög, amely be merjen lépni egy olyan házba, ahol egy tőről pattant magyar menyecske tíz lármázó gyermek fölött regnál?

De ami legjobban elítéli e művet, az a végkimenetel: mely szerint Hatvanit a szellemek vitték volna el halálos ágyából.

Vakmerő meghamisítása a történelemnek!

Holott előttünk fekszik nagytiszteletű Naszályi János uramnak, a debreceni kollégiumban tanuló poéták publikus praeceptorának azon remek búcsúztatója, melyben Hatvani István professor hűlt porait 1786-ban gyönyörű alexandrinus versekben, özvegyétől, gyermekeitől, a szuperintendens és főkurátor uraktól, a reformata szent eklézsia lelkipásztoraitól, a kollégium professzoraitól, a tanuló ifjúságtól s végül a szent eklézsiától elbúcsúztatja.

Bizonyára Hatvani István úgy halt meg, mint a tudománynak és a tiszta hitnek buzgó harcosa és sem azok állítása, kik őt ördöngösséggel vádolták, sem azoké, kik őt convertitának magasztalták, semmi alappal nem bír.

Tudós volt, sokat foglalkozott a természettudományokkal, gyakorló orvos is volt, mint csillagász bolygókat és üstökösöket fedezett fel, mit emlékirata ekként örökít:

„Volt a physicában Kepler, Leibnitz, Newton,
Kikkel az egeken járt csaknem egy uton.
Sőt e naptól számos planéta világot
Kölcsönzött
Széles Európa csodálta munkáját,
Szedte is sok izben dicséret pálmáját.
Orvosi kezéről sok beteg szólhatna,
S gyógyulása felől tudományt adhatna.
Szólhatna sok szegény, nemes, gróf és báró,
Ki már a halálnak völgyében volt járó,
S kiket mintegy ujra a világra hozott
S nekik megujulást s életet okozott.”

Hit dolgában tanúsított buzgóságát tanúsíták e sorok:

„Bár az öregség elerőtlenítette,
Mégis kétszer Bécsbe terhes útját tette,
Hol felséges urunk fényes trónusánál
Szent vallásunk mellett letérdelt lábánál.”

Íme a bűvész és ördöngös helyén egy bölcs és hazai tudós áll előttünk, akit nyereségnek tartunk az elveszett rejtelmes alakért.

Az egész Hatvani-mondakör, véleményem szerint, nem egyéb, mint paródiája a német Faustnak, mellyel a magyar reformáció a vakhitű babonának megtorlást akart adni. Azért nagyon kérjük a tisztelt olvasókat, hogy ennek az egész mendemondának semmi legkisebb hitelt se adjanak.

Hatvani István professzor portréja
Keresztury Dezső: Híres magyar könyvtárak.
RTV-Minerva, Budapest, 1982, 121. p.
Gyarmathy László
Debreceni Református Kollégium Könyvtára
forrás
  1. jágeritt valószínűleg vadőr, erdőőr
  2. proscribál – nyilvánosan megbélyegez és törvényen kívül helyez
  3. praeceptor, preceptor – tanító, nevelő
  4. szuperintendens – az egyházkerület élén álló lelkész (a protestáns püspök régi neve)
  5. convertita, konvertita – hitet változtatott személy

Jókai Mór összes művei. Nemzeti kiadás. L. kötet. Föld felett és víz alatt · A véres kenyér · A szegénység útja. Budapest: Révai Testvérek, 1896. 62–66. p. (Jókai Mór összes művei, 50.)